46. fejezet / Viszont látás.

Mottó: A világ nem kívánságteljesítő gyár!

( Kattints ide, és jó olvasást! :) )

Az ember azt hinné, a halál után valami szebb/jobb, világban ébred.
De nem.
Ugyan az a mocskos, hazug, pénz éhes világ fogad, ahogy kinyitom a szemem.

Egy szobában vagyok, és a benne lévő egyetlen ágyon fekszem. Egy íróasztal, egy lámpa és egy rádió van még bent. Az író asztalon egy váza van, friss virágokkal. Felkelek, kiveszek egyet és megszagolom. Édes illata van.
A virággal a kezemben sétálok ki a szobából, ami egy hatalmas udvarra nyílik. Az udvaron egy kisebb csoport verődött össze egy pont köré. Körbe nézek. A ház az erdő szélénél fekszik.
- Szia. - mondja egy kislány, aki elém áll. - Annabella vagyok.
- Ömm. - köszörülöm meg a torkom. - Szia. Hol vagyunk?
- Anya menedékházában.
- Anya menedékházában?
- Aha! - lehajolok hozzá.
 - És hol van anyukád?
- Gyere. - ragadja meg a kezem. Egy kis csoporthoz megyünk. A kislány elenged, és egy az 40-es évei körül járható nőhöz szalad. Megkocogtatja a vállát, majd valamit a fülébe súg.
- Köszönöm. - puszilja arcon, majd elengedi, és Annabella vissza szalad hozzám.
- Rendben. Akkor Lucy te foglalkozz a fiúval, Janett te menj be a városba kérlek, és hozz még orvosságot. Dex, te menj vele, és szedj össze mindent, amire szükségünk lehet. Rendben. Ennyi. Mehettek. A többiek végezzék a dolgukat! - a tömeg szétoszlik, így tisztán kitudom venni a hölgyet.
Feláll, és elém sétál. Magas, vékony, hosszú, szinte narancssárga vörös haj, zöld szemek. Hosszú lábát, hosszú szoknya takarja el.
- Szia. - köszönt. - Lea vagyok. Ez a telek az enyém. Hogy vagy?
- A-azt hiszem j-jól. - dadogom. Mióta az a fickó fogságba ejtett minket, azóta folyamatosan dadogok, ha stressz helyzet ér.
- Örülök. Nem vagy éhes?
- N-nem. Köszönöm.
- Jól van. - ellép mellettem, és az egyik lánynak int.- Janett!
- Igen? - fordul meg a lány.
- Elvinnéd magaddal Annet?
- Persze. Gyere szépségem.
- Köszönöm! - megvárja míg a kislány halló távolságon kívülre kerül, majd belevág. - Sajnálom ami veled, meg a barátoddal történt. Igyekeztünk intézkedni, de nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan fog cselekedni.
- Ön honnan t-tudta, hogy m-mi...
- Paul a fiam, már első nap eljött hozzám, és szólt, hogy az idióta volt férjem foglyokat ejtett.
- Paul a fia?
- Igen. Johanna, pedig a lányom.
- Részvétem a lánya miatt.
- Köszönöm. - bólint szomorúan. - Biztos jól vagy? - tereli a témát.
- Kicsit fázok, és fáj a fejem, de igen. Minden rendben.


***
A szobában, az ablak párkányon ülök, és kifelé bámulok az ablakon. Miért nem hagyott meghalni?
Már nincs miért élnem. Harry halott, és ezt sosem fogom tudni feldolgozni.
A fejfájás egyre elviselhetetlenebbé kezd válni, és egyre jobban fázok, pedig a nap erősen süt.
Az ablakom az útra néz, és a mellette elterülő messzeségre. Lehunyom a szemem, és a falnak döntöm a fejem.
Lassan elalszok.

Álmomban Harryvel egy parton ülve nézzük a naplementét. Aztán Harry feláll, és csak úgy szó nélkül elsétál. Akárhogy üvöltök, hogy álljon meg, nem teszi. Megpróbálok felkelni, de a lábaim nem mozdulnak. Ekkor a képek elmosódnak, és egy újabb álomba csöppenek, ahol egy buliban vagyunk. Épp táncolunk, mikor mögülünk pisztoly lövést adnak le. Valaki mellettünk össze esik, majd még egy dörrenés, és még egy holttest.

Egy jéghideg kéz érintésére ébredek fel. Kint rázendített az eső.
- Anya üzeni, hogy gyere vacsorázni.
- Szia Annabella. - megdörzsölöm a szemem. - Mond meg anyukádnak, hogy köszönöm szépen, de nem vagyok éhes.
- Biztos?
- Biztos. - bólintok, majd lemászok a földre. - Inkább ha szabad elmennék fürdeni.
- Rendben. - mondja, majd elszalad. Percek múlva egy törölközővel, és pár ruhával tér vissza. A kezembe adja, majd az ablak párkányra ugrik. Kifelé kezd bámulni.
- Én elmegyek fü...
- MEGJÖTTEK! - üvölti. Leugrik, majd csillogó szemekkel rángatni kezdi a ruhámat. - MEGJÖTTEK! MEGJÖTTEK!
- Kicsoda? - kérdezem. Az ablakhoz vezet. Egy fekete Range Rover parkol le a ház előtt. A szívem kihagy párat.


(Kattints ide, és olvass tovább! :) )
A feljáró közepén állok meg. A ruhám már teljesen átázott, és a hajamból is folyik a víz. Az autó ajtaja kinyílik. Anna, és Rob szállnak ki. Mögöttük, a hátsó ülésről, anya, apa, és Tessa. Anya rögtön, az esővel nem törődve szalad hozzám.
Ennyi. Eddig bírtam.
Ahogy anya megölel, hirtelen minden eddig visszatartott könnyem előbukik a szemem sarkából.Érzem ahogy anya rázkódik a sírástól. Alig akar elengedni, de elmegy, hogy apát is meg tudjam ölelni.
- Minden rendben lesz! - suttogja a fülembe apa.
- Nem apu. Semmi sem lesz rendben. - az arcom a vállába fúrom.
- Hiszen te égsz a láztól. - állapítja meg.
- Semmi bajom. - tolom el magamtól. Ekkor Tessa meg sem várva, hogy apám hátrább lépjen, a nyakamba ugrik.
- Annyira hiányoztál! - én is így teszek.
- Sajnálom Tessa! Annyira sajnálom! - zokogom a fülébe.
- Én is. Amikor...amikor felhívtál minket.. mi...én... én soha sem haragudtam rád! Rosszul esett, de soha sem haragudtam rád! Olyan vagy mintha a testvérem lennél, és ezt nem tudom csak úgy felrúgni, egy hülye kis vita miatt.
- Te vagy a legjobb! - kinyitom, az eddig csukva tartott szemem, és rögtön észreveszem a szakadó esőben álló Annet. Elengedem Tessát, és Anne elé állok.
- Harry? - kérdezi. Ajkaimat szólásra nyitom, de nem jön ki egy szó sem. Arcomat a kezembe temetem, majd a lában hirtelen össze bicsaklik. A térdemre érkezem. Arcom továbbra is a tenyerembe temetem. Másodperceken belül, egy meleg kéz ölel át.
Anne.
- Annyira sajnálom. - nyögöm. Nem válaszol semmit, de érzem ahogy teste rázkódni kezd a sírástól. - Annyira sajnálom! - ismétlem, pedig tudom, hogy az előbb is értette.


Elindulunk befelé. Már épp az ajtóban vagyunk, mikor leparkol egy kocsi. Sötétített ablakai miatt nem látunk be. Anya, apa, Anne, és Rob beljebb mennek, de Tessa kint marad velem. A kocsiból először kiszáll két magas srác, majd a hátsó ajtóhoz mennek. Kiszáll még egy srác, majd Paul, és a húga.
Johanna él?
- Nem. - hüledezek. Előre lépek. Össze szorítom a szemem, majd újra kinyitom. Johanna ott áll az autónál. Él és virul.
A két, előröl kiszálló magas srác, az ajtóhoz lép és segítenek kiszállni egy negyedik embernek is, aki enyhe támogatásra szorul.
Az eső a homlokomról belefolyik a szemembe. letörlöm, és még közelebb megyek az autóhoz.
Ekkor a támogatásra szoruló, negyedik személy felnéz. Csapzott haja a szemébe lóg, de így is felismerem.
- Nem lehet. - vajon a láz okozta hallucináció, vagy tényleg igaz? - Tessa! - fordulok felé.
- Mi a...
- Szólj kérlek Annenek, és Leanak. Lea lánya, és Harry él! - meg sem várva, hogy mit felel, az autóhoz rohanok. Mikor eléjük érek, Harry lehajol, és egy pillanatra sem tekint fel rám. A két izmos srácra támaszkodva áll, vállán egy hatalmas sötét folt.
- Harry. - mondom halkan. Meglőtték. És az arca mintha... A kezemmel óvatosan az álla alá nyúlok, és felemelem az arcát, de még mielőtt megláthatnám elfordul. - Kérlek. - lépek közelebb. Ismét az álla alá nyúlok. Egy pillanatra megdermed, majd elengedi. Felemelem az arcát, ismét.
Már értem miért nem akarta, hogy lássam.
A szám elé kapom a kezem. A szívem össze szorul.
Mind a két szeme feldagadva, és lila. A szája felrepedt, és vérzik. A bal szeme felett a szemöldöke is felszakadt, és folyamatosan vérzik.
Uram, adj erőt!