48. fejezet / Elárulva.

Mottó:  Mint egy gyermek, gyengéden suttogsz hozzám. Irányítasz. Most táncolok. Mint egy álom, se vége, se eleje. Ha itt vagy velem, olyan, mint ha egy álom lenne. 

- Rendben. 3...2..1 Rajt! - mondja Harry, majd egyszerre a víz alá bukunk. Azt hiszi, hogy legyőzhet. Ha-ha!
Már több mint egy perce vagyunk a víz alatt, mikor érzem, hogy Harry megmozdul, és felmegy. Én viszont még sokáig bírom, ezért lent maradok. Másodperceken belül megérzem magam mögött Harryt, aki megfogja a derekam, és magához húz. A szememmel így most a csupasz, tetkókkal borított mellkasát bámulom a víz alatt. Lassan csikizni kezdi az oldalamat, de nem ér el vele semmit, ezt ő is észre veszi. Kezét feljebb csúsztatja, a bikinim madzagjaihoz, és kiköti őket. Azonnal felbukkanok, és takarni kezdem magam.
- Harry! - korholom. - Kösd vissza, kérlek!
- Muszáj? - tol neki a medence falának. Már csak milliméterek választanak el minket. A szemébe nézek, amitől az agyam kikapcsol, és egy értelmes mondat sem hagyja el a számat. Homlokát a homlokomnak dönti, és lassan megcsókol. Ekkor tűnik fel, hogy a háttérben P!nk-től, a Perfect szól a hangszórókból.
- Vesztettél.  - suttogom az ajkaira, miután elenged. Elmosolyodik, és amennyire csak lehet, közel hajol.
- Vesztettem, de nyertem. Megnyertelek.- elengedem a bikinim, a karom a nyaka köré fonom, és azonnal az ajkaira vetem magam. 

Arra ébredek, hogy a fejem majd szét szakad. Reggel öt óra lehet. Felemelem a fejem,és felnézek Harryre, aki alszik. Elmosolyodok, mert most tudatosul bennem, hogy mit álmodtam.
Már rég megnyertél! - gondolom magamban. Kinyitja a szemét, és rám néz.
- Szia. - suttogja.
- Nem akartalak felébreszteni. - felelem.
- Nem ébresztettél. Már egy ideje fent vagyok. - vissza hajtom a fejem a vállára, ő pedig simogatni kezdi a hátam. - Mit álmodtál?
- Miből gondolod, hogy álmodtam?
- Mert mosolyogtál. - kényelmesen elhelyezkedek, behunyom a szemem, és újra látom magam előtt az egészet.
- Rólunk. - kezdek mesélni. - Egy medencében voltunk, és azon versenyeztünk, hogy melyikünk tud lent maradni tovább.
- És ki nyert? - nem válaszolok egy ideig, majd felnézek rá, ő pedig le rám.
- Azt hiszem mind a ketten nyertünk valamit.
- Igen? És én mit? - vissza fekszem, és az ablakot bámulom.
- Tapasztalatot. - felelem, közben elvigyorodok. - Hogy egy lánnyal, aki az élete 78%-kát vízben töltötte, ne állj ki versenyezni. - kuncogni kezd. - És engem. - teszem hozzá.
- Megnyertelek? - a keze megáll a hátamon. Nem nézek rá, de tudom, hogy önelégült vigyor terül el az arcán. Mivel nem folytatom, ezért megteszi ő.
- Meséld el a teljes álmot.
- Miért?
- Gondolom ez, csak egy rész volt. Részletesen.
- Rendben. - lehunyom a szemem, hogy eltudjam képzelni újra, majd elkezdem. - Este van. Egy hatalmas medencében vagyunk. A háttérben P!nk-től szól a Perfect című szám. Senki más nincs rajtunk kívül, csak te meg én. Te vissza számolsz, és egyszerre a víz alá bukunk. Egy kis idő elteltével, te felemelkedsz. Én még mindig a víz alatt vagyok. Te elém állsz, és óvatosan csikálni kezded az oldalam. Nem jövök fel, mire te...
- Mire én?
- Kikötöd a bikini felsőm.
- Hmm. Ez jó. És ez után?
- Megkérlek, hogy kösd vissza, de te nem akarod, csak neki szorítasz a medence falának. Megcsókolsz, majd közlöm  veled, hogy vesztettél, mire te elismered, hogy vesztettél, de nyertél is. Megnyertél engem, mire én megcs... - hadarom, de nem tudom befejezni, mert egy ápoló benyit.
- Kisasszony! Ide nem jöhet be! - lerakja az ajtó mellett álló szekrényre a friss kötést, és minden mást amit behozott, majd kisiet.
- Azt hiszem bajban vagyunk. - nézek fel rá. Arrébb húzódok, hogy kiszállok az ágyból mielőtt bejön az orvos, de elkések.
- Maya? - lép be apám. Nagyon jó. Nem tudtam mi hiányzik. - Mindenki téged keres.
- Sajnálom. - ülök fel azonnal. - Itt voltam. Semmi bajom.
- Rendben. - bólint, majd int, hogy menjünk ki. Elindulok, de Harry megfogja a kezem. Apámra nézek, aki a fejével jelzi, hogy menjek ki. Én viszont vissza fordulok Hazzahoz. Rámosolygok, és közel hajolok.
- Megnyertelek? - suttogja. Az arca totál komollyá változik. Elmosolyodok, lehajolok, és egy puszit nyomok az arcára.
- Már régen. - önelégül vigyor terül el az arcán. Felegyenesedek, elengedem a kezét, és apám után megyek. Az ajtóból még vissza fordulok. - Kitartást bajnok. - mondom, aztán az ápolónő becsukja az ajtót előttem.


***

A leghosszabb liftezés volt, amin életemben végig mentem. Apám ezerszer elhajtogatta, hogy mindenhol kerestek, és aggódtak értem. Végül megkért, hogy többet ne csináljak ilyet, mert frászt hoztam az anyámra is meg rá is. Megegyeztünk, hogy ha megakarom látogatni, akkor segít bejutni, de ne önállósítsam magam. Mielőtt beléptünk volna a kórtermembe abba maradtunk, hogy minden este fél órát felmehetek Harryhez, de nem többet.
A szobámba lépve, anyámmal találom magam szembe. Kisírt szemekkel áll velem szemben. Szemei vörösek a sírástól.
- Ó, Maya. - ugrik a nyakamba. - Soha többet ne csinálj ilyet! Hol voltál?
- Minden rendben. Már megbeszéltem vele, hogy többet ne lépjen le. - lép be mögöttem apám. Becsukja az ajtót, és beljebb sétál. Anyám elenged, megtörli az arcát, majd apám mellé sétál. Mind a ketten felém fordulnak.
- Na jó. - mondom. - Itt valami rosszat sejtek. Mi a baj?
- Beszélnünk kell. - mondja anyám. Drámai csönd következik.
- Okéééé... Valaki elmondaná, hogy mi a fészkes fene folyik itt? - anyám nagyot sóhajt, majd belekezd.
- Az elmúlt héten olyan dolgon mentünk át apáddal, amit senkinek sem kívánunk. A kórházban szóltak, hogy Tessa telefonált, hogy téged, és a barátodat elrabolták. Azt hittem csak szórakoznak, aztán kiderült, hogy nem. Apáddal azonnal ide utaztunk. A lányokat a barátnőjüknél szállásoltuk el.
- Ezt most úgy mondod, mintha az én hibám lenne, hogy egy elme kattant barom elrabolt minket.
- Az a fiú csak a bajt hozza rád! - fakad ki anyám.
- Micsoda? Nem. Dehogy is! - akadok ki. Harry NEM hoz rám bajt!
- De! Amióta vele vagy, bajt bajra halmozol! - üvölti anyám.
- Nyugodj le! - nyugtatja apám.
- És akkor mi van? Már felnőtt vagyok! Had döntsem el, hogy mit akarok, oké?
- Nem! Apáddal úgy döntöttünk, hogy egy héten belül haza utazunk! - mondja.
- Jobb is! - csúszik ki a számon.
- És te is jössz velünk! - a szobára csend telepszik. Apámra nézek, aki erről egy szót sem szólt. Pedig lett volna ideje!
- Te tudtál erről? - kérdezem apától.
- Maya, én...
- Tudtál erről? - emelem fel a hangom. Apám közelebb lép, én pedig hátra. Ő az egyetlen, akiben megbízhatok Mikeon kívül. Ha szólt volna... de nem. - Nem! Én biztos, hogy nem megyek oda vissza! - járkálni kezdek a szobában, a könnyeimmel küszködve.
- Pedig elmegyünk! És te is velünk jössz!
- Menjetek ki! - mutatok az ajtóra.
- Maya...
- KIFELÉ! - üvöltöm.
Anyám az ajtóból még vissza fordul.
- A te érdekedben tesszük. - idegesen az ajtóhoz megyek, és egyenesen anyám szemébe nézek.
- Ha az én érdekemben tennétek, akkor hagynátok, hogy megoldjam ezt. Te, magadat félted! Ezt magadért teszed, hogy ne legyen álmatlan éjszakád! - egy ideig figyel majd apám után megy, aki már távolabb ment. Becsapom az ajtót, és az első kezembe akadó tárgyat, - ami egy párna a fotelből - hozzá vágom.

Nem hiszem el.
Az ágymellet álló szekrényhez megyek, és a telefonom kezdem keresni a fiókokban. A legalsóban találom meg. Tárcsázni kezdem az egyetlen embert, akiben megbízhatok.

A negyedik csengésre veszi fel.
- Maya! Jól vagy? Annyira aggódtunk! Sajnálom, hogy nem vagyunk ott, de ma fejezzük be a forgatást.
- Mike. Szükségem van rád!
- Mi? Baj van? Minden rendben? - hangja riadtá válik.
- Nem akarok hazamenni. - zokogom a telefonba.
- Ó. - "ó"? - Szóval elmondták? - micsoda?
- Te..te tudtál róla?
- Igen. Beszéltünk róla, mikor...- a mondat közepén kinyomom. Nem hiszem el. Szóval tőle sem számíthatok segítségre.
A telefont vissza dobom a fiókba, és ingerülten becsukom azt.

Percek múlva kopognak az ajtón.
- Szia. - lép be Tessa, mögötte Liam.
- Ti is tudtatok róla?
- Miről? - lép közelebb Tes.
- Hogy anyámék vissza akarnak vinni Hollywoodba. - Tessa Liamre tekint, majd lehajtja a fejét. - Tudtátok. Nem hiszem el! Miért nem szóltál tegnap?
- Maya...
- Ne gyere azzal, hogy az én érdekemben!
- Pedig a te érdekedben! A szüleid nagyon féltnek. Jogosan. Szükséged van arra, hogy feltöltődj. Hogy kiszakadj ebből a környezetből. Lassan megőrülsz! Jobb lenne, ha a dili házban kötnél ki?
- Nem kötök ki a diliházban!
- Maya. Ashton mesélte a tegnap előtt éjjel történteket.
- Nem történt semmi!
- Ha letagadod nem lesz jobb! Adj magadnak egy kis időt!
- Jó napot! - nyit be az egyik orvos. - Vizitet szeretnénk tartani. Ha megkérhetnénk önöket, várjanak odakint!
- Rendben. - bólint Liam. Megragadja Tessa kezét, és kitessékeli. Orvosok hada csődül be. Felültetnek az asztalra, és előveszik a vérnyomás mérőt.

- Azzal nem várhatnánk egy ideig? - bökök a mérőre.
- Rendben. - bólint a hölgy és hátrább lép. Elém áll egy 190 magas, őszhajú, kék szemű pasas. Gondolom ő az orvosom.
- Hogy van? - kérdezi.
- Voltam már jobban is.
- A láza?
- Nem tudom.
- Rendben. Kap egy hőmérőt. - átadja, én pedig a hónom alá teszem. Félperc múlva csipog. - 38.9. - lejegyzeteli. - A torka fáj?
- Nem.
- A mellkasa, mikor beszívja a levegőt?
- Nem.
- Az oldala?
- Nem.
- Rendben. - leteszi a táblát, és elővesz egy kis szerkezetet. - Kövesse a szemével.- így teszek. - Oké. - elrakja, és elém húz egy széket. Leül, és halál komoly arccal megkérdezi. - Hogy hívják?
- Micsoda? - nevetek fel. - Ez most komoly?
- Sajnálom. Rutineljárás. - féloldalas mosolyra húzza a száját.
- Maya Jessica Smith.
- Rendben. Kora?
- 19.
- Hol született?
- Hollywood. 1995.
- Biztos benne?
- Csak tudom, hogy mikor és hol születtem.
- Maya. Ön Magyarországon született.
- Magyarország? - felnevetek. - Dehogy is! Most szórakozik?
- Nem szórakozok. Magyarország, 1995.
- Nem ott születtem. - kérem ki magamnak.
- Rendben. Figyeljen. Az ön esetében ez normális. Az agy képes, és olyan helyzetekben, amelybe a barátjával kerültek, elfelejt dolgokat. Szelektál. Az estek 32%-ékában minden vissza tér. Csak időre van szükség.
- És a többi 68% ?
- Szinte soha nem térnek vissza az emlékek.

***

Tessa, és Liam az orvos távozás után vissza jöttek, de nem voltam túl beszédes, ezért elbúcsúztak. Előtt Tessa még vagy ötvenszer bocsánatot kért. Nem mondtam el nekik, hogy mit mondott a doki, és hogy az agyam szelektálta a dolgokat.
Most este van. Épp arra készülök, hogy felmegyek Harryhez, mikor apa nyit be.
- Bejöhetek? - kérdezi. Bólintok, ő pedig belép, és becsukja maga mögött az ajtót. - Beszéltem az orvossal.
- Magyarországon születtem? - kérdezem.
- Igen. - bólint. Nem lehet! Én miért nem emlékszem?
Szégyenemben a kezembe temetem a kezem. Apa azonnal előttem terem, és átölel.
- Tudtam magyarul? - kérdezem egy idő után.
- Igen. Folyékonyan. Úgy beszélted, mint most az angolt.
- Miért költöztünk el onnan?
- Anyád és én új munkát kaptunk, kint Amerikában.
- Él még valakim Magyarországon?
- A nagyanyád. - egy perc néma, kínos csendet megtörve lépek hátra, és apám szemébe nézek.
- Annyira, annyira szégyenlem magam emiatt!
- Nem tehetsz róla! Az agy néha furcsa dolgokra képes! - ezután egy ideig, egyikünk sem szól. Én leülök az ágyra, és a lábamat lógatom. Apa mellém ül, és maga elé bámul.
- Egyébként azért jöttem, hogy szóljak. A barátodat lehozták az osztályra. - azonnal felkapom a fejem, és talpra ugrok.
- Jobban van?
- Igen. Még kap fájdalom csillapítókat, de már jobban van egy kicsit.
- Köszönöm. - ugrok a nyakába, majd azonnal el is indulok. Az ajtóban megállok, és vissza fordulok apámhoz. - Szerinted...szerinted emlékezni fogok mindenre?
- Minden bizonnyal.
- És ha nem?
- Mi ott leszünk neked. A családodra, és a barátaidra mindig számíthatsz! - nem tudom mit mondjak, ezért csak bólintok.
- Ó, jaj! - fordulok ismét vissza.
- Igen?
- Melyik szobában van?
- Elkísérlek. - mondja, majd elindulunk.

Útközben apa szóba hozta, a haza utazást. Ismét kijelentettem, hogy nem fogok vissza utazni. Megkért, hogy vegyem figyelembe anyámat, és őt. Hogy min mentek keresztül. Ha nem is többet de legalább egy kis ideig költözzek vissza. Erre csak annyit válaszoltam, hogy rengeteg dolog van amit magam mögött kellene hagyjak. Barátok, munka. Meséltem neki a saját pénzből indított virág üzletemről, és Emilie-ről. Borzasztóan büszke rám, mondja.
Mikor megérkezünk a kórteremhez elbúcsúzik.
- Apu! - szólok utána. - Bármeddig maradhatok?
- Igen. - elmosolyodik, majd elsétál. Megvárom, míg eltűnik aztán lassan benyitok, de az ajtót a másik oldalról is nyitják.
- Ashton? - nézünk szembe egymással. Mit keresett Harrynél?