2014. július 7., hétfő

49. fejezet / Búcsú.

Mottó: Nyeld le a félelmeid, töröld le a könnyeid, engedd el a sötétebb éveidet. Állj fel. Mosolyogj. Menj el. 



* Harry szemszöge *

Miután letoltak szobára, egy váratlan vendég kopogtat az ajtón.
- Hello. - lép beljebb.
- Hello.
- Mi a helyzet?
- Mi a bánatot akarsz? - kérdezem. Annyira nem bírom ennek a gyereknek a fejét, hogy legszívesebben belefojtanám egy kanál vízbe.
- Hogy szállj le a barátnőmről. - ezt ugye nem jól hallottam?!
- Mi a franc bajod van?
- Tudom, hogy Maya most jobban kötődik hozzád, mint hozzám.
- És ez téged zavar.
- Igen. Mert szeretem.
- Hé-hé-hé! Nem tehetek róla, hogy ilyen vonzó vagyok, te meg... nos te meg ne...
- Rendben. - szakít félbe. - Tudom, hogy közös múltatok van. És azt is, hogy Maya még mindig szeret egy kicsit.
- És akkor?
- Milyen áron? Haver ne...
- Nem vagyunk haverok! - szögezem le.
- Figyelj. - lép közelebb. - Gondolj bele. Miattad rabolták el őt is. Miattad történt minden. Belekeveredtél valami hülyeségbe, és ennek ő itta meg a levét. Ha azt a válladba landolt lövedéket ő kapja, és egy kicsit lejjebb, akkor mit csinálsz? Sajnálom ami veletek történt. Őszintén. De ha egy kicsit is szereted, akkor békén hagyod. Hagyod, hogy tovább lépjen! Hogy biztonságban éljen tovább. - ez a gyerek annyira irritál!
- Te ne mond meg, hogy mit csináljak! - fakadok ki.- Menj a francba a szent beszédeddel. - egy ideig csak pislog, majd elmosolyodik. - Takarodj ki innen!
- Oké. De gondold át amit mondtam!
- Szarok rá! - pedig nagyon is elgondolkodtatott. Megfordul, majd az ajtóhoz megy. Kinyitja, de ebben a pillanatban belebotlik Mayába.
- Ashton?

( Kattints ide, és olvass tovább. :) )

* Maya szemszöge *

- Szia Maya. - köszön Ash.
- Te mi...
- Csak megnéztem, hogy hogy van. Össze futottunk a folyóson, mikor tolták le. Gondoltam megnézem mi a helyzet vele.
- Ó. - ellépek mellette, és Harryhez sétálok. - Hogy vagy? - kérdezem, de nem válaszol. Asht bámulja, aki ugyan így vissza. - Okéééé! Itt nem puszta látogatásról volt szó, ugye? - kérdezem. Harry végre felnéz rám.
- Mit kérdeztél?
- Hogy, hogy vagy.
- Jobban. Te?
- Jól. Megkaptam a fejmosást reggel, de jól.
- Hé. - lép mellém Ash. - Később vissza jövök, oké?
- Rendben. - még közelebb lé , hogy szájon csókoljon, de elfordítom a fejem, így az arcomra kapom a puszit.
- Sziasztok! Később jövök. - mondja majd elindul.
Megvárom amíg becsukja maga után az ajtót, és Harryhez fordulok.
- Minden oké? - még mindig engem néz. - Kezdesz megijeszteni.
- Aha. Mi ez a fejmosás?
- Apámék teljesen halálra voltak rémülve, hogy eltűntem. . . - leülök mellé, és mesélni kezdem, hogy mit találtak ki anyámék. Hogy azt akarják, hogy haza menjek, de én nem fogok.
- Maya. - szakít félbe.
- Hm?
- Menj haza.
- M-micsoda?
- Menj haza a szüleiddel.
- Dehogy megyek. Már te is kezded? Mi a franc? Bent járt anyám?
- Nem. Édesanyád nem járt bent. Haza kell menned. Nem maradhatunk egymás közelében. Bajt hozok rád. Miattam történt minden. És ha valami bajod esne megint, mert én bajba kerültem, soha nem bocsájtanám meg magamnak!
- Ez miatt volt bent. Ez miatt jött be hozzád Ashton! - emelem fel a hangom. - Ő dumálta tele a fejedet!
-  Nem dumálta tele senki a fejemet! Már ott abban a lyukban tudtam mindezt, de próbáltam nem figyelni rá. Próbáltam arra az idiótára fogni, hogy beteg a feje, de nem. Mindenről én tehetek.
- Nem tehetsz semmiről! - a hangom megremeg, és könnyek gyűlnek a szemembe.
- Mondogathatod ezt magadnak, de az igazság nem ez. Sajnálom. Annyira nagyon sajnálom. Haza kell menned. Fel kell épülnünk. Új utakon kell járnunk. Tovább kell lépnünk.
- Én nem tudok tovább lépni. Én szeretlek.
- Én is. Pontosan ezért kell, hogy elmenj!
- Nem. - tör ki belőlem a zokogás. - Ne mond ezt! - kiáltom. - Ha szeretlek, és te is engem akkor miért? Miért nem hagyjuk, hogy végre minden a maga módján menjen? Miért kell mindent megnehezíteni?
- Mert nem tehetem! Nem tehetlek ki ekkora kockázatnak! - üvölti vissza, amitől elhallgatok.
- Ne akard már megmondani te is, hogy mi jó nekem! Anyám is, Tessa is. Te is kezded? Mindenki arról papol, hogy nekem mi lenne a jó. Megkérdezte valaki, hogy én mit akarok? Bárki?
- Gyere ide. - mondja nyugodtan. Nem mozdulok, ezért  megismétli. Ezúttal elindulok felé. - Add a kezed. - így teszek. Két kezébe zárja azt, és a szemembe néz. - Menj haza. Kérlek.
- Nem. - suttogom.
- De.

* Harry szemszöge *

A szívem szakad meg, de az a seggarc felnyitotta a szemem. Nem tehetem ki nagyobb veszélynek. Még ha akarom sem maradhat itt tovább.
Lassan megnyugszik.
- Maya... - egy ideig csak lebeg közöttünk a téma. Nem szól, és én sem. Nem hajlandó rám nézni. Aztán percek elteltével, anélkül, hogy felnézne megszólal.
- Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen. - elmosolyodok. Látom, hogy lassan ő is mosolyra húzza a száját.
- Akkor?
- Haza megyek. - nyögi ki. Valami belül össze törik, de meg is könnyebbülök.
- Köszönöm. - lesüti a szemét. Szeme sarkából könnyek gördülnek ki. Azonnal letörlöm őket. - Ne sírj. Kérlek.

***

* Maya szemszöge *

- Köszönöm. - mondta anyám, miután közöltem vele, hogy haza megyek.

Ennek már lassan egy hete. Ez idő alatt nem lázasodtam be, így az orvosok úgy döntöttek elhagyhatom a kórházat. A memóriám még mindig nem a régi, de már pár képfolt van Magyarországról.
Mielőtt elhagytuk a kórházat elbúcsúztam Harrytől, aki csak annyit mondott, hogy vigyázzak magamra, és, hogy minden rendbe jön majd. Mikor kilépünk a kórházból, fotósok, újságírók, és tévések leptek el minket. Csak a biztonsági őrök segítségével tudtunk beszállni a kocsiba.

Ashton, anyám, apám, és Tessa kíséretében utazok vissza Angliába, ahol az elkövetkező két napot fogom tölteni. A reptéren a bátyám, a felesége, Ashton szülei, Niall, és Louis várnak. Sírva omlok a bátyám nyakába.
- Annyira hiányoztál! - mondja, miközben szorosan átölel.
- Te is.
- Minden rendbe jön.
- Jézusom! Miért mondja ezt mindenki?
- Mert így lesz! - elenged, és hátra lép kettőt, ekkor Daniella is megölel.
- Csinos vagy. - mondja, miután elenged. Ő is hátrább lép, de nem áll a bátyám mellé. Megtartják a tisztes távolságot. Valami nincs rendben. Ilyen még sosem fordult elő.
- Szia. - ölelnek meg egyszerre Ash szülei. - Minden éjjel imádkoztam értetek.
- Köszönjük szépen. - mondom, és magamra erőltetek egy mosolyt. Elengednek, ekkor azonnal a nyakamba vetik magukat a srácok.
- Annyira nagyon aggódtunk értetek! - mondja Niall.
- Még annál is. - fokozza Louis.
- Ti miért vagytok itt? Miért nem vagytok Harryvel?
- Valakinek itt kellett maradni a banda ügyei miatt. Mi majd holnap után utazunk. Jobban van?
- Sokkal. Már kezdenek összeforrni a hegek az arcán, és a válla is javul. Már mászkált is. Le sem lehetett lőni.
- Akkor vissza utazol Hollywoodba?
- Igen. De csak egy időre. Nem szabadultok meg tőlem!
- A francba. Pedig már azt hittem, hogy sikerül. - mondja Louis, aztán elneveti magát.
- Ha-ha! - vállba bokszolom. Végül én is nevetni kezdek.
- Indulhatunk? - kérdezi anyám.
- Nem jössz velünk? Egy kocsival jöttünk. - kérdezi Niall. Egy ideig gondolkodok, majd megfordulok, és anyámra nézek.
- A srácokkal megyek. - szemem Ashtonra vándorol, aki lehajtja a fejét, és a lábát figyeli zsebre dugott kézzel.
- Hé, Tessa. Nem jössz velünk?
- De. - bólint.
- Otthon találkozunk! - búcsúzik anya, majd elindulunk.
- Ashton! - szólok vissza.
- Igen?
- Este beszélünk, oké? - vissza szaladok, megölelem. Akárhogy is haragszom rá végig velem volt. Nem hibáztathatom azért, hogy szeret.
- Rendben. Majd hívlak.
- Sziasztok! - búcsúzok, és a srácok után szaladok, akik nemsokkal arrább bevártak.

3 megjegyzés: