34. fejezet / Fájdalom.

Mottó: A szenvedés valahogyan ugyanúgy hozzátartozik az élethez, mint a sors és a halál. Bajtól és haláltól válik az emberi lét teljes egésszé.

( Kattints ide, és jó olvasást. :) )

* Liam szemszöge *

- Nicole, oda adod a villákat?
- Persze. - nyújtja őket a nővérem.
- Kösz.
Hajnali 4 óta nem tudok aludni. Voltam kocogni, voltam edző teremben, rendet raktam a házban, és segítettem anyunak főzni.
- Vittél poharakat?- kérdezi anya.
- Igen. Apa merre van?
- Azt hiszem focit néz. - kimegyek a nappaliba. Épp, hogy leülök mikor csengetnek.
- NYITOM! - kiabálja Nicole.

- Liam. Téged keresnek. - lép be a szobába a nővérem.
- Ki az?
- Menj és nézd meg magad! - fogadjunk, hogy rajongó.
Felállok, és az ajtóhoz kullogok, útközben felkapok egy tollat.
Kilépek az ajtón, és rögtön bele is ütközök a várakozó lányba. De ő nem rajongó.


* Tessa szemszöge *

Apa azt mondta anyának, hogy eljön velem vásárolni. Ehelyett Harryhez mentünk, aki meg adta Liam pontos címét.
Szóval, most itt állok a küszöbön és várom, hogy Liam ajtót nyisson. Megzörren a zár, majd nyílik az ajtó... de nem Liam áll ott.
- Szia, én Tes...
- Tudom ki vagy. - mosolyog rám. - Egy pillanat és szólok neki.
- Köszönöm. - honnan tudja, hogy ki va... ja. Gondolom ő Liam nővére volt.

Idegesen várom, hogy Liam kijöjjön, közbe hátra fordulok, és a kocsit kezdem bámulni, hátha attól megnyugszok, de nem igazán hatásos.
Ekkor ismét kinyílik az ajtó, és most ő áll az ajtóban.

- Szia. - mondom, közben zavartan elmosolyodok.
- Szia. Hát te...
- Apa elhozott. Harry adta meg a címet. - kijjebb lép, és becsukja maga mögött az ajtót.
- Hogy vagy?
- Emlékszek mindenre.
- Hogy mit csi...
- Igen. - könnyek gyűlnek a szemembe.
- Mindenre? - kezemet bátortalanul a kezébe bújtatom.
- Mindenre. - bólintok, mire megkönnyebbülten felnevet, és hosszan megcsókol. Ha tehetném soha nem engedném el, de elfogy a levegőnk.
- Hogy..? És, mikor? - kérdezi.
- Tegnap este, 11 órakor felhívtalak. Akkor még nem rémlett semmi, csak egyszerűen úgy éreztem muszáj hallanom a hangod.
- Te hívtál?
- Igen. Szóval, azt mondtad,hogy " Jó éjszakát. ", és erről beugrott minden. - dől belőlem a szó. - A tánc, a bowling, az első éjszaka, a bohóckodások. Már tegnap este el akartam menni hozzád, de apa felajánlotta, hogy ma reggel elhoz, és azt mondta, hogy amúgy sem vagy a városban, ezért át kellett mennem Harryhez, aki mega...- aztán megcsókol, ezzel félbe szakítva azt amit épp mondok.
A szemem megtelik könnyekkel, és lassan végig is folyik az arcomon.
- Annyira hiányoztál. - arcomat két keze közé zárja, homlokát a homlokomnak dönti, és a szemembe néz. - Soha, de soha többet nem engedlek el!
- Ne is! - mosolygok rá.


* Maya szemszöge *

A hetet nehezen, de kihúztam. Tessa hála istennek, végre emlékezni kezdett. Mivel a szülei egész héten itt maradtak, ezért nem maradhatott Liam szüleinél.
Narinának, Tessa anyukájának, egyáltalán nemvolt szimpatikus, hogy az egyetlen kislánya egy világsztárral kavar, de végül a férje, Tessa apja meggyőzte, hogy biztos kezekben van, így Tessa maradhatott, a szülei pedig tegnap vissza utaztak.
Liammel vettek egy házat, ahova már ma be akarnak költözni. Harryvel mi is lefoglaltuk azt a házat, amit voltunk még múltkor megnézni, és úgy tűnik, hogy a miénk lesz.
Én pedig találkoztam, egy példaképemmel Michael Phelp-el, aki egy oltári jó fej gyerek. Teljesen jól el tudtunk beszélgetni, és megbeszéltük, hogy  jövő héten az egyik edzésen szívesen részt venne.
Most épp Holmes Chapelbe tartunk. Harry szüleihez vagyunk hivatalosak ebédre.
- A bort is elraktad? - kérdezem idegesen. Harry arra készül, hogy elmondjuk a szüleinek, hogy terhes vagyok.
- Igen. - feleli. - Hé. - fordul felém, majd megfogja a combomon nyugvó kezemet, és kicsit megszorítja.- Nyugi, minden rendben lesz. Kapunk egy kis fejmosást, és ennyi.
- Biztos?
- Száz százalék!
- Rendben. - erőltetek magamra egy mosolyt. Így egészen kis dolognak hangzik, de a valóságban egyáltalán nem az!

- Hogy... ne haragudjatok, de ugye nem jól hallottam!?
- De anya. - feleli Harry, és megfogja az asztal alatt a kezem.
- És úgy döntöttetek, hogy megtartjátok? - emeli fel a hangját Anne.
- Hát...- kezdek bele, de Harry félbe szakít.
- Igen.
- És mégis miért? Eszednél vagy fiam?
- Anne, nyugodj le! - teszi Anne vállára a kezét Robin.
- Nem! Harry, - áll fel az asztaltól. - beszélhetnénk négyszemközt a nappaliban? - ezt igazán szerintem, nem is kérdésnek szánta. Harry egy puszit nyom a homlokomra, majd felkel, és követi az anyját.
- Hányadik hónapban vagy? - kérdezi Gemma, és elmosolyodik.
- Első.
- És biztos, hogy... szóval...
- Igen. Szeretnénk megtartani.
- Jézusom. - nevet fel. - El se hiszem, hogy lesz egy kis unokatesóm. - feláll, és Harry székére ül. Beszélgetünk egy ideig, majd megérkezik Harry. Ezzel egy időben, az emeleten becsapódik egy ajtó.
- Felmegyek, megnézem mi a helyzet. - mondja Robin, és távozik. Én is felkelek, és idegesen elpakolom a tányéromat.
- Hé. - karolja át a derekam Harry. - Majd lenyugszik.
- Még sosem láttam anyudat ilyen idegesnek.
- Váratlanul érte. - megfordulok,és látom, hogy már Gemma is elhagyta a helyiséget. Nem először, de most a legjobban kerít hatalmába a félelem.
- Harry, biztos, hogy ezt akarjuk? - nézek fel rá.
- Hééé! Ne csináld már! - könnyek gyűlnek a szemembe.
- Hiszen te, - kezdek bele remegő hangon. - te neked most ott a banda. A világot fogod járni, és sosem leszel itthon. - a könnyek kifolynak a szememből. Elmegyek mellette, és a szekrényre támaszkodok.
- May...
( Kattints ide, és olvass tovább. :) )
- És mi van ha már nem fogsz szeretni?
- Maya! Én szeretlek!
- Most igen. - fordulok felé könnyes arccal. - És ha már nem? Ha találsz valaki mást? Mi lesz velem? Mi lesz velünk? - teszem a kezem a hasamra. - Biztos, hogy akarjuk mi ezt? Kész vagyunk mi erre?
- Maya, a rohadt életbe is! - üvölti el magát. - Soha sem fogok kiszeretni belőled! Ha ezt hiszed akkor tévedsz! Mit tudom én! Amíg mi turnén vagyunk, te átköltözhetnél majd vele anyáékhoz. Anya és Gemma is segítene! És ott van Tessa, meg...
- Harry! - kiáltok rá. - Nem támaszkodhatunk rájuk folyamatosan! Mindegyiknek van külön élete!
- Veszek egy házat, ahol majd nyugodtan élhetünk, élhettek, ha nem vagyok a városban. - kiabál tovább. Ilyenkor igen ijesztő!
- Gondolkodjunk már! - mondom határozottan. - Eddig csak a te szüleidről beszéltünk! Az enyémek még csak nem is tudnak még róla. Ott lesz egy nagy ház, én és a pici. Szerinted nem lesz szüksége apára? Aki felneveli majd? Nem vagyunk mi ehhez fiatalok?
- De. Fiatalok vagyunk! - üvölt egy hatalmasat, és egy tányért vág a mosogatóba, ami apróra törik. - Szerinted, nekem nem kattog minden egyes nap ezen az agyam, hogy mi lesz veletek, Ha? Éjjel nappal ezen jár a fejem. Nem gondolok másra sem! - össze vissza csapkod, és üvölt, amitől megijedek. Ezt a Harryt még nem ismertem eddig. És rémisztő.
 Lélegzetvisszafojtva, tágra nyílt szemekkel figyelem ahogy őrjöng.
- Nem akartam gyereket még! De itt van! Már nem tudunk mit csinálni! Azt hiszed csak téged gyötörnek álmatlan éjszakák? - rivall rám. Farkas szemet nézünk, közben megpróbálok messzebb húzódni tőle. Az eddig, az ijedségtől bent rekedt könnyek, előtörnek. Remegve állok előtte. A szeme szinte fekete.
Még sosem láttam ilyen dühösnek.

- Harry! - lép be az anyja. - Mi a...
- De tudunk mit csinálni! - köpöm az arcába, majd zokogva ellépek előle. Megfogja a csuklómat.
- Maya. - lágyul el a hangja.
- Engedj el! - figyelmeztetem.
- Kérlek...
- Harry engedj el a büdös életbe is! - üvöltök rá, mire elenged, én pedig zokogva elszaladok az ajtóban álló Anne mellett.


* Harry szemszöge *

Abban a pillanatban ahogy kimondtam meg is bántam mindent. A düh elborította az eszemet, s nem tudtam mit beszélek.
- Mi a franc ütött beléd fiam? Normális vagy te? - rivall rám anya. Jogosan. - Szegényt halálra ijesztetted!
Elindulok Maya után.
Kint az utcán már nem látom sehol. Bármerre nézek. Beszállok a kocsiba, és elindulok körbe járni a környéket.

* este 7 óra *

Maya egyetlen üzenetet küldött mióta elment. Ennek már vagy 4 órája. Azóta nem tudunk róla semmit.
Anyától, és Robintól is megkaptam a fejmosást, miszerint egy barom vagyok... bár ezt egyikük sem mondta ki szó szerint, de a lényege ez volt.
Egy taxi parkol le a ház előtt. Rögtön az ajtóhoz szaladok. Maya száll ki belőle. Azon nyomban oda sietek elé.
Az arca holt sápadt.
- Minden rendben? - kérdezem idegesen. Megfogom a derekát, de ő rögtön lelöki a kezem.
Lassan a hasát fogva elindul felfelé, én pedig szorosan a nyomában haladok utána.

- Minden rendben? - kérdezi anya, mikor beérünk. - Mi a baj?
- A hasam. Valami... valami baj van.
- Görcsölsz?
- Igen. És nagyon fáj.
- Rendben. Harry, indulj el a kocsihoz. Gyere Maya! - így teszek. Anya, és Maya a hátsó ülésre ülnek. Beülök előre, és hátra fordulok.
- Hova?
- A kórházba! Gyorsan! - utasít anya. Kórház?
Már csak a gondolatától is elfog a borzongás.
Rögtön indulok.

* este 11 óra *

Anya és Maya egy jó ideje bent vannak a kórterembe. Engem viszont már nem engedtek be.
 Kint rázendített az eső.

Az egyik ital automatából veszek egy pohár forró teát és azt kortyolgatom.
Pár perc múlva, Maya kisírt szemekkel, anyám támogatásával kilép a folyosóra. Rögtön mellé lépek, és megfogom a kezét, de lerázza magáról.
- Harry, szerintem most hagyd! - mondja anya. Így teszek.

Anya segít beülni Mayának a kocsiba, majd megkerüli, és az anyós ülésre ül.
Az út felénél hazafelé, Maya elalszik.
- Mit mondtak az orvosok? - kérdezem, közben az útra koncentrálok.
- Hogy vigyáznia kell magára egy ideig.
- De miért? - nézek anyára. Egy darabig engem néz, majd vissza fordul előre.
- Majd otthon, rendben?
- A fenéket! Jogom van tudni, hiszen a barátnőmről van szó!
- Hát ha így folytatod édes fiam, akkor nem sokáig örvendhetsz a jelenlétének!
- Mi volt a baja? - nem válaszol. - Anya kérlek.
- Komolyan tudni akarod? - néz rám szigorúan. Bólintok, és a csúszós utat vizslatom. - Maya... Maya elvetélt!
Hirtelen, nem tudom, hogy köpjek vagy nyeljek. Ami biztos, hogy legszívesebben üvöltenék. Olyannyira szorítom a kormányt, hogy elfehérednek az ujjaim.
- Minden rendben lesz! - teszi anya a kezét a vállamra.
- Nem lesz rendben semmi. - mondom könnyes szemekkel.
És félek, hogy tényleg nem lesz.