35. fejezet / Sosem felejtelek.

Mottó: Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem.

( Kattints ide, és jó olvasást! :) ) 


Harryvel való tegnapi kirohanás, és a kórházban tett látogatás után, már kételkedek benne, hogy jó szülők lettünk volna. Hatalmas falat lett volna, amire egyikünk sem készült fel.

Hajnali 4 óra. Az eső kopogására ébredek. Harry mellettem fekszik, és a másik irányba fordulva alszik.
Egy kardigánt húzok, halkan távozok a szobából, és a konyháig meg se állok. Egy bögrébe vizet töltök, megmelegítem, és teát csinálok belőle. Ezt kortyolgatom, közben ki-ki szalad a szemem sarkából egy-egy könny. Harry vajon komolyan gondolt mindent amit tegnap mondott? Rohadt rosszul esett, és elég komolynak tűnt. Anne bocsánatot kért a fia viselkedésért mielőtt eljöttünk, de nem igazán hatott meg.
Harrynek kellene, de egész visszafelé csak annyit nyögött ki, hogy " Kapcsoljam be a fűtést? Nem fázol? " .

 Szeretem, de jó ez így? Neki a karrierje rovására fog menni, és pedig megőrülök. A történtek után, már csak a gondolat is őrjítő, hogy vissza feküdjek mellé.
Egész végig azt mondogatta, hogy szeretné a gyereket. Szeretne családot alapítani.
Tegnapi szavai tisztán csengenek a fejemben.
" Fiatalok vagyunk!;  Nem akartam gyereket még! De itt van! Már nem tudunk mit csinálni! Azt hiszed csak téged gyötörnek álmatlan éjszakák? " 
A sötét, szinte fekete szemek, még most is megrémítenek, és kiráz a hideg. Látom magam előtt, ahogy a mosogatóba vág egy tányért, és az széttörik.

- Miért nem alszol? - szólal meg egy hang mellőlem. Összerezzenek, és elejtem a bögrét, ami a lábam elé érkezik, és apró darabokra törik. A meleg folyadék szétfolyik, és beteríti a padlót. Azonnal rongyért nyúlok, letérdelek és törölgetni kezdem.
- Nem akartalak megijeszteni. - mondja, de nem nézek fel. Elém térdel, és segít felszedegetni a szilánkokat. Egyszerre nyúlunk egy darabért. Megfogja a kezem, és megszorítja azt. - Egy barom voltam.
- Tudom.
- Ne haragudj rám! Ideges voltam, én nem tudtam mit beszélek. - könnyek gyűlnek a szemembe. Kiveszem a kezem a kezéből, majd felállok, és elfordulok tőle a konyha ablakhoz.
- Maya. Beszélj hozzám. Kérlek. - mögém lép, de nincs sok mondani valóm neki. A megbántottság lyukat égetett a lelkemre, és nem gyógyul.
- Maya..
- Nem tudom mit mondhatnák. - megköszörülöm a torkom, a könnyeket vissza pislogom és felé fordulok. Egy lépésnyire áll tőlem.
A szemébe nézek, majd rögtön el is kapom róla a szemem.
- Túl reagáltam a tegnapi témát. - túr bele idegesen a hajába.
- Nem reagáltad túl. Igazad volt. Kicsit kemény, de igaz. Még nem álltunk készen rá. - néhány másodperces kínos csendet megtörve folytatom, mielőtt igába száll a bátorságom. - Ahogy arra se, hogy együtt éljünk.
- Hogy, mi...
- Igen. - lépek el mellette. - A tegnapi séta után rájöttem, hogy nem hogy egy gyerekre, de arra sem vagyunk készen, hogy együtt éljünk.
- Maya, kérlek ne tedd ezt!
- Harry! - emelem fel a hangom, majd rögtön le is halkítom, mert Ed még alszik. - Ezen én nem tudok csak úgy hipp-hopp tovább lépni. Ezentúl majd folyamatosan veszekszünk, és bántjuk egymást, ha nem is tettekkel, de szavakkal? Neked a karriered rovására fog menni, én pedig megőrülök.
- A karrierem akkor fog tönkremenni, ha elveszítelek. - mondja komolyan. Nem könnyíti meg a dolgom. Hátat fordítok neki, és keresztbe fonom a karomat.
- Folyamatosan az jár a fejemben, hogy szeretlek, és, hogy nem akarlak elveszíteni. De nagyon megbántottál, és nagyon rossz volt ezeket pont tőled hallani. Szerintem az lesz a legjobb ha...
- Ki ne mond azt a szót! - figyelmeztet.
- Szakítunk. Végleg. - nem fordulok meg, mert félek a következményektől.
- Maya...
- Mackhez fogok költözni. - mondom figyelembe sem véve az előzőket. - Nem megyek el a városból.
- Kérlek, hallgass meg.
- Nincs mit hallanom. Harry, nem tudsz maradásra bírni. Ez nekünk nem fog menni. - elég erőt gyűjtök, és felé fordulok. Összezuhanva áll a konyha közepén. Még sosem láttam ilyennek.
NEM! Nem gyengülhetek el! Most nem! Így lesz a legjobb! Ha nem is most, de valamikor majd biztos!
- Most pedig, - veszek mély levegőt. - felmegyek és össze pakolok.
És így is teszek, állva hagyva Harryt.


* később *

A taxi megérkezett vagy 5 perce. Harry egyszer  jött fel, hogy megállítson. Elmondtam neki még egyszer az indokaimat, hogy nagyon haragszok rá, és, hogy nagyon megbántott a tegnap este, és, hogy én is szeretem, de nem akarom tönkretenni az életét. Márpedig ha együtt maradunk akkor az övé is, és az enyém is tönkre megy. Egy részem, mikor Harry benyitott, rögtön a nyakába akart ugrani, és azt mondani " Sosem hagynálak el! ". Viszont a másik részem erősebb volt, és több volt az indoka.
Ha egy kapcsolatban a szerelem nem elég ok, hogy együtt maradjatok, akkor jobb ha azonnal véget vettek neki, ezzel megkímélitek attól a másikat, hogy szenvedjen.
Ezért én ezt a stratégiát választottam.
  Azt hiszem minden cuccom össze szedtem, így a táskát a vállamra dobom, és a két bőröndömmel indulok el.
Épp Ed szobája előtt haladok el, mikor eszembe jut, hogy illene tőle is elköszönnöm, ezért megállok, és bekopogok, remélve, hogy nem ébresztem fel. Halkan benyitok. Az ágyán fekszik, és laptopozik. Egy szürke folt ül a hátán.
Ed felnéz, és a folt is feláll.
- Tigris. - mosolyodok el. Az elmúlt időben, amíg itt laktam nem láttam, mert Ed folyamatosan vitte magával mindenhova, annyira megszerette.
- Szia. Mi a helyzet? - mosolyodik el Ed.
- Csak szeretnék elköszönni.
- Elmentek?
- Csak én.
- Munka?
- Harry és én... - nagyot nyelek. - szakítottunk.
- Jézusom. Mi történt? Minden rendben? - elkerekedett szemekkel néz rám.
- Úgy döntöttünk, hogy jobb ha külön utakon folytatjuk.
- És ez végleges?
- Úgy tűnik...- idegesen a körmömet piszkálgatom. Kintről a taxis idegesen dudálni kezd, ezért össze szedem magam. Előveszem a telefonom, és bekapcsolom a kamerát. - Nem gond, ha.. ha csinálok egy képet róla? - bökök a kismacskára.
- Nem. Gyere cica. - szól neki, mire a cica a vállára áll, és engem figyel.

Megcsinálom a képet, majd megsimogatom a kicsi fejét, és elköszönök Edtől. 

- Sok sikert a továbbiakhoz! - feláll, és megölel. 

- Köszönök mindent! Tényleg!  

- Bármikor szívesen látlak!

- Rendben. - engedem el, és kilépek az ajtón. - Ja! Mielőtt elfelejtem! - fordulok vissza. 

- Igen? 

- Jövök egy bögrével. Reggel szét törtem egyet. Ne haragudj.  

- Behajtom! - vigyorodik el, majd kacsin egyet. 

- Szia. - mondom és elindulok. 

- Szia, Maya. 

( Kattints ide, és olvass tovább. :) ) 

Kilépek az ajtón, és belebotlok a lépcsőn ülő Harrybe. Ő azonnal feláll, és rám néz. 

A szemei vörösek. Sírt. Jézusom! Miért kell megnehezítenie? 

- Szóval... - dugja zsebre a kezeit. - biztos, hogy elmész? 

- Igen. - bólintok. Majd meg szakad a szívem, hogy azt akit szeretek így kell látnom. De túl kell lépnem rajta. Ha most nem tudom meg tenni akkor mikor? Egy ideig szemezünk, majd nagyot sóhajtok. - Néhány cuccom lehet, hogy itt maradt. Ha megtalálod, akkor küld el Tessával kérlek. 

- Rendben. 

- Én most... megyek, mert a taxis már egy ideje vár. - mondom - Gondolom, Tessáék miatt még össze fogunk futni. 

Erre nem mond semmit, csak a földet bámulja, ezért erőt veszek magamon, és elbúcsúzok. 

- Szia Harry. - és elindulok. Épp a taxiba szállok be, mikor utánam szól. 

- Barátok maradunk? 

- Barátok. - bólintok, majd beülök. Őt nézem ahogy ott áll. Minden kép beugrik. A bohóckodások, a sírás, a nevetés. Az együtt, és külön töltött idők. A sok vita.
Könnyek folynak le az arcomon.

- Hölgyem. - zökkent vissza a valóságba a taxis. - Hova vigyem? 

Megadom a címet, és többet nem nézek vissza. Magam mögött hagyok mindet ami eddig számított. 

De sosem felejtem el.