Mottó: Pinocchio fabábu volt, ami kisfiú akart lenni; csak igazat kellett mondania, hogy ez sikerüljön, de még így is folyton hazudott. Helyesen cselekedni nehéz, mert hazudni könnyebb, mint igazat mondani, és mert olykor azzal éred el, amit akarsz. De egy idő után a hazugságok nőni kezdenek, mint Pinocchio orra, és meg sem tudjuk különböztetni a hamisat a valóditól. Vagy elkezdünk élni a hamis világban, vagy szembenézünk az igazsággal és annak minden következményével.
Reggel 6 óra van. Piszok fáradtan kelek ki az ágyból. Az éjszaka gyötrelmes volt, nem tudtam aludni. Sosem vesztem még így össze a nagyimmal, de ami sok az sok.
Az ablakhoz sétálok, és kinézek a kertbe. Szememet a hosszan elterülő fákon legeltetem, egész addig, míg meg nem pillantom a nagyanyámat. A kiskertet szépítgeti.
- Mi a... - suttogom. Utoljára akkor láttam kertészkedni, mikor a nagyapám még élt. Azóta egy percre sem ment ki, hogy szebbé tegye. Általában mindig Sam volt az aki kicsit foglakozott vele.
Felkötöm a hajam, pulcsiba bújok, meg a papucsomba, és halkan lemegyek. Harry még alszik, és nem akarom felkelteni. Az este későn aludtunk el. Sokat beszélgettünk, leginkább a holnapról.
- Nagyon régen láttalak már kertészkedni. - mondom az ajtóban állva. A nagyanyám keze megáll, majd folytatja.
- Nem éreztem szükségét, hogy kijöjjek ide.
- És most szükségét érezted? Hol van Sam?
- Szabadnapot kapott. - felhúzok egy kesztyűt, és én is neki állok gazolni.
- Amit tegnap este mondtam...
- Igaz volt.
- Nem szabadott volna. Én csak.... nekem csak elegem van, hogy mindenki tönkre akarja tenni a kapcsolatunkat, érted? Nagyi, én szeretlek de nem gondolhattad soha komolyan, hogy visszajövök ide!
- Én csak szerettem volna, ha valaki úgy áll a dolgokhoz mint én. A nagyapád halála után nekem kellett mindent a nyakamba vennem. Szeretném, ha visszajönnél.
- Miért akarod, hogy visszajöjjek? - a kezem megáll a földben.
- Mert az unokám vagy.
- Nem. - felegyenesedek, és a sarkamra ülök. - Nem ezért akarod. Az igazi okot! - a nagyanyám keze is megáll a földben, majd remegve leszedi magáról a kesztyűket,és az ölébe ejti kezeit.
- Nem akarok egyedül meghalni.
- Micsoda?
- Ti mind elmentetek. Nekem már nincs itt senkim. Egyedül Sam maradt itt velem. Senki más, érted? Egyedül vagyok, mint a kisujjam. - nagyon régóta most látom először ilyen gyengének, sebezhetőnek.
Közelebb mászok hozzá, és megölelem.
- Mi mindig itt voltunk neked nagyi! Az, hogy messzebb élünk az nem jelenti azt, hogy nem vagyunk itt veled. Sosem leszel egyedül, és meghalni? Egy kicsit kora lenne nem gondolod? - próbálom elpoénkodni.
- Büszke lenne rád a nagyapád. Nagyon büszke. - nagyapám emlékére könnyek gyűlnek a szemembe.
- Na jó! - szakítom félbe ezt az érzelmes pillanatot. Nem akarok sírni mint egy kislány. Tönkretenné a " nagylány vagyok! " megjelenésem. - Ez a kert nem tisztítja ki magát.
Harry még vagy két órát alszik, amit nem bánok, mert így tudunk beszélgetni a nagyival. Mikor végzünk a kerttel én felmegyek, és lezuhanyozok jó meleg vízzel. Törölközőbe tekerem magam, és így megyek vissza a szobába. Amilyen halkan csak tudok felöltözök, de még ez sem elég halk úgy tűnik, mert Harry felébred.
- Jó reggelt. - felugrok az ágyra, és rávetem magam.
- Szia, drága. Merre voltál?
- Kertészkedtem, majd lefürödtem. - a derekára ülök, úgy hajolok előre és megcsókolom.
- Egyedül? Miért nem ébresztettél fel?
- Nem egyedül. A nagyival.
- Ó. Szent a béke?
- Igen, azt hiszem. Tudod mit mondott? Hogy nem akar egyedül meghalni.
- Komolyan? - kezét a derekamra teszi, majd a pólóm alá vezeti azt, és a hátamat simogatja. - Egyedül?
- Aha. - mesélni kezdem neki a történteket, hogy egyébként a nagyinak nincs sok baja vele, csak az, hogy miatta biztos, hogy nem jövök vissza.
- Én nem tartanálak vissza.
- Engednéd, hogy visszaköltözzek? - emelem magasba a szemöldökömet.
- Igen. - a szívem majd ki ugrik a helyéről. Ilyen könnyedén elengedne? Felegyenesedek, és hamiskásan rámosolygok. Nem tudom mit mondjak, és mit ne.
Mielőtt még valami marhaságot mondhatnék felül, magához húz, hosszan megcsókol. - Soha. - suttogja az ajkamra, és elvigyorodik. Most már tudom mit mondjak.
- Majom! - csapom vállon, és én is elmosolyodok. Még mindig tartva, átfordul velem így most én kerülök alulra.
- Majom? - közel hajol a fülemhez, és megcsókolja. Kiráz a hideg. - Miért? - kérdezi, miközben lehúzza a pólóm a vállamról, és most azt csókolgatja. Lábaimmal átkulcsolom a derekát, majd segítek neki levenni a pólóját, ami az ágy mellett landol. Megcsókolja a szám egyik, majd másik oldalát aztán végre a számat is. Kiszalad belőlem minden akaraterő. A hajába túrok, és meg közelebb vonom magamhoz. Felülünk, hogy letudja venni a pólómat, - ami az övé mellett landol. - majd visszadőlünk, és...
- Hánynom kell. - tolom el magamtól. Rosszallón néz rám.
- Mi van?
- Hánynom kell. - ismétlem meg, ezúttal le is lököm magamról. Felpattanok, és átesve a pólóinkon a mosdóba szaladok. Még épp idejében hajolok a vécé fölé, mert minden kijön belőlem ami eddig bennem volt.
- Jól vagy? - kérdezi, mikor nekidőlök a csempének. Lehúzom a vécét, és Harryre nézek. Kiveszi a poharat a szekrényből hideg vizet tölt bele, majd átnyújtja. - Ennyire szarul csókolok? - felnevetek. Kiöblítem a szám, majd iszok pár kortyot.
- Anyámék mindig mondták, hogy antibiotikumra nem épp ajánlott a tej. Amit én előszeretettel fogyasztottam ma reggel a gyógyszerre.
- Szóval a csókommal semmi baj.- jelenti ki komolyan.
- Az egód Harry! Az egód! - neki döntöm a fejem a csempének, és mosolyogva
megrázom.
- A szerénység a szenteknek, - letérdel elém, és a térdemre teszi a kezét. - és a veszteseknek való.
- És te nem vagy se szent, se vesztes, ugye?
- De nem ám.
- Maya! - kiálltja lentről a nagyanyám.
- Azt hiszem neked szólnak. - vigyorog Harry. Segít felállni, a maradék vízzel kiöblítem a szám, majd gyorsan megmosom.
***
- Haz. Oda adnád a lisztet?
- Kérlek?
- Kérlek. - forgatom a szemeimet.
- Tessék dràga. - adja àt. Öntök némi lisztet, maj magam mellé teszem.
- Nos, itt a lekvár. - lėp ki a nagyi az élés kamrából.
- Mit gondolsz? - bökök a tésztàra. A nagyi kicsit megnyomkodja, majd elégedetten bòlint.
- Tökéletes.- megtörli a kezét egy konyharuhàba, és átveszi a tálat. A tésztát kiteszi a szekrényre, és nyújtófával nyújtani kezdi.
- Majd én csinálom. - áll mellém Harry.
- Azt mondja Hazza, hogy ő kinyújtja, csak add neki a sodrófát. - nem kell kétszer kérni. Harrynek adja, aki azonnal neki is lát.
- Tegyetek a tetejére, és alá is egy kevés lisztet le ne ragadjon a tészta.
- Várj. - állítom meg Harry kezét. Felveszem a lisztet, és a tészta tetejére hintek vele.
- Keveset. - okoskodik Harry.
- Oké, tudom mennyit kell rá tenni.n
- Dehogy tudod. - a lisztet, amit épp a kezemben tartok Harry arcába dobom. Meglepődve tekint rám. Szája elnyílik, de meggondolja magát, és becsukja. Leteszi a sodrófát a szekrényre helyezi, és mögém lép. Épp hogy csak befejezem a tészta lisztezését, Harry kikapja a kezemből a lisztes zacskót.
- Harry nem kell több li... - felé fordulok, és azon nyomban egy adag liszt landol az arcomon, és a hajamban. Elképedve nézek rá, arca mosolyra húzódik, majd hangos hahotázásba kezd. A lisztért nyúlok, de elrántja előlem, hátralép és a magasba tartja, hogy még véletlenül se érjem el. Markolok egy keveset a tészta mellől, és vissza fordulok hozzá, azonban már nincs ott. A szekrény túloldalán áll, majd megszakadva a nevetéstől. Utána eredek, szaladni kezd.
- Óvatosan, gyerekek. - nevetgéli a nagyi. El is felejtkeztem róla. Ahogy rá pillantok neki szaladok az oldalammal a szekrény sarkának. Biztos kék folt lesz belőle. Nem foglalkozok vele. Lerugom a papucsom, és mezitláb ugrok a szekrényre.
- Maya! - szól rám meglepetten a nagyi. Figyelembe sem veszem, csak leugrok Harry elé,aki azonnal megragadja a derekam, magához húz, miközben gyengéden megcsókol. Miközben ajkait az enyéimen tartja, a kezemben szorongatott lisztet az arcára kenem. Kissé elhajol, de csak vigyorog. Másodpercekkel később rájövök, miért.
- Harry! - kiáltom. Az egész csomag lisztet a fejemre öntötte. Magam mögé nézek, a nagyi a töltelékes tál felett kuncog.
- Szeretlek. - suttogja az ajkaimra.
- Mocsok. - tolom el magamtó vigyorogva.
- Csókolj meg.
- Miért tenném?
- Mert nem bírod ki, hogy ne tedd meg. - mondja pimaszul. - Emlékezz csak az első fogadásunkra. Azt is piszok gyorsan megnyertem.
Az emlékek hatására elvörösödök.
- Cuki vagy mikor elpirulsz. És imádom, hogy mindezt miattam.
- Fogd be! - csapok a mellkasára.
- Áuucs! - kapja oda a kezét.
- Gyerekek. - nevetgél a nagyanyám. - Menjetek és mosakodjatok meg. Én addig befejezem ezt.
- Rendben. Sietünk.
***
- Hmm. Ez.
- Nagyon finom. - suttogom Harry fülébe magyarul.
- Nagyón..finom.
- Köszönöm. - a sütik már a a sütőben voltak, mire leértünk. Harry segített elmosogatmi, míg a nagyi telefonálni ment. A sütő harminc perc múlva már csipogott is. Addig kint a kertben megterítettük az asztalt, szépen tányérra készítettük a kész süteményeket, melyt az asztalon tálalunk.
Azt hiszem a nagyanyám kezdi elfogadni Harryt. A tolmácsolásommal beszélgetnek. Helyenként Haz próbál magyarul beszélni, és mikor ez sikerül neki, öntelt vigyorral fordul felém.
- Kimegyek a mosdóba. - csókol arcon, majd felkel, és távozik az asztaltól.
- Tudod kivel beszéltem az előbb?
- Kivel? - felveszem a teát és a kezemben tartva figyelek arra amit a nagyanyám mond.
- Jenson szüleivel. - a teát félre nyelem, és majdnem lejtem a bögrét.
- Igen? - próbálom normalizálni a hangom. Hiszen Jenson szülei, és a húga is meghaltak... Legalábbis nekem ezt mondta. - Most az előbb?
- Igen... Maya, minden rendben?
- Igen. - Nem! Hazudott nekem? Ezt nem hiszem el. Tisztán emlékszem arra, ahogy elmesélte. Emlékszem a könnyekre a szemében. Nem lehetet. Hazudott nekem. Amin nem is igazán kellene meglepődjek, hiszen ő Jenson, de a szüleiről beszéltünk. A húgáról! Ép elméjü ember nem tesz ilyet. - És, hogy vannak?
- Egész jól. Hallották, hogy a városban vagy,és meghívtak vacsorára, az egyik helyi étterembe.
- És te mit mondtál? - kérlek mond, hogy nemet! Kérlek, mond, hogy nemet!
- Azt, hogy még megkérdezlek.
- Nem hiszem, hogy Harrynek lenne kedve. - hazudom. - Holnap utazunk, tudod, és nem hi...
- Miért nem kérdezedmeg tőle? - tekintete mögém vándorol. Megfordulok.
Hát persze, hogy épp most jön ki...
- Na, kérdezd meg! - unszol a nagyanyám. Nagyot sóhajtva fordulok a már mellettem ülő Harryhez. Kérdezhetnék bármit, hiszen a nagyi úgy sem értené, de a lekiismeretem nem engedi.
- A nagyi azt szeretné tudni, hogy lenne-e kedvünk este vacsorázni menni, az egyik helyi étterembe.
- Jó ötlet.
- És a rajongók? - próbálok aggodalmas hamgszínt megütni, de csak színtiszta "nem-akarom-én-ezt-a-dolgot" hallatom.
- Néhány rajongóval még meg tudok küzdeni azt hiszem. - ránt vállat boldogan. - Szóval mond meg, hogy nagyon szívesen.
- Harry, én té...
- Én szeretném. - szögezi le.
- Mi is ott leszünk. - mondom a nagyinak, nem túl vidáman.
- Szuper. - pattan fel boldogan a székéből. - Akkor ha most megengeditek, felhívom őket, hogy szóljak, ott leszünk. - ezzel el is siet.
- Nincs semmi erre az alkalomra való ruhám. - vetem be a végső kifogást.
- Ebben az esetben, - feláll, és magával húz. - Elmegyünk vásárolni neked.
- Mi? Nem...
- Na gyere már. Ne kéresd magad!
***
- Gyere ki, had lássalak. - Harry a próbafülke előtt ül, én pedig lassan 20 perce csak ruhákat húzok fel, majd vetek le. Sok stílusú ruhát válogattunk össze.
- Várj. Mindjárt. - már majdnem 5 perce szenvedek vele. Felhúzom a cipzárt a nadrágon, megnézem magam még egyszer a tükörben, aztán elhúzom a függönyt, és kilépek.
- Na, ho... Harry? - Harry nem ül a fülke előtt. - Harry? - elindulok az egyik sorban, Harry után kutatva. A túloldali sorban mozgást észlelek.
- Harry?! - szólok át, de nem az néz fel akire számítok, hanem egy idősebb hölgy. - Elnézést kérek, csak a barátomat keresem. Körülbelül ilyen magas, göndör haja
van...- mutogatom el neki.
- Én nem beszél ön nyelv, teljes. - ezzel megmagyarázzaaz előző érdekes pillantást. Szinte azonnal vissza tér a ruhákhoz. Én viszont csak a fülkéhez sétálok vissza. Még most simcs itt, ezért leülök oda, ahol eddig ő ült. Kibogarászom s telefonom a táskáól, és írok egy SMS-t Tessnek.
Maya : Mizu? :-) Hiányoztok. M.x.
16:37
Tess: Épp Georgenál vagyunk. Üdvözöl titeket. Veletek? :-) mit csináltatok az elmúlt napokban? x.x T.x
16:37
Maya: Mi is. Lényegében semmi különöset. Megmutattam neki a város nagyrészét, de többségben pihentünk... Most épp vásárolno vagyumk... Csak a kedves Mr. Styles faképnél hagyott, és eltűnt, egy szó nélkül... Szóval most itt ülök, és várok. M.x.
16:38
Tess: Mit vesztek? T.x
16:39
Maya: Ruhát. Este vacsorázni megyünk. Ha hazaértünk felhívlak, és mesélek valamit. Ki fogsz akadni!!! M.x.
16:40
A választ már nem tudom megnézni, mert valaki kiveszi a kezemből a telefont.
- Hé! - felnézek.
- Ezt húzd fel. - ad a kezembe Harry egy dobozt, és valami narancssárga anyagú, - gondolom valami ruha. - cuccot. - Menj, menj. Látni akarom. - bezavar a próbafülkébe, ahol ismét levetkőzök, majd előveszem azt amit Haz adott. Egy hosszú, bokáig érő szoknyát tartok a kezemben. Fantasztikusan néz ki. Felhúzom, de egyenlőre még hátat fordítok a tükörnek. A dobozban, egy fekete, magassarku van. Belebújok. Felcsatolom a haajam, és kilépek.
Harry feláll, és megörget, így a szokny is megmozdul.
Kezei közé fogja az arcomat, és lassan csókol meg. Egyik kezével hátra nyúl és kiszedi hajamból a csatot, és óvatosan megigazítja, hogy az a vállamra omoljon.
- Kiegedve sokkal jobban áll. - rám kacsint, majd ismét, röviden megcsókol. - Menj. Öltözz fel. Ezeket megvesszük.
***
- Üdvözöljük önöket. Foglaltak asztalt? - köszöntenek minket. Nagyanyám, mint mindig, most is kezébe veszi a
dolgokat.
- Szép estét. Csatlakozni szeretnénk...
- Szép ez a hely. - suttogja a fülembe Harry. Az épület magában gyönyörű. Mindenhol kis fényfüzérek, apró gyertyák, lámpák mindenhol. Még sosem voltam itt.
Bólintok, és összefűzöm ujjainkat. Ha nem épp olyan emberekkel kellene találkozzak, akiket gyerekkorom óta ismerek, és több mint két évig halottnak tudtam őket, illetve akiknek a fiúkat megvetésig gyülölöm.- még talán romantikus is lenne a hely.
- És te is gyönyörű vagy. - egy gyors villám csókot kapok, mielőtt szélesen elvigyorodik.
- Köszönöm a ruhát. Fantasztikus.
- Kövessenek. - vonja magára a figyelmet a dolgozó. A terem szélső sarkához vezet, egy nagyobb asztalhoz, ahol már jó néhányan ülnek.
- Margaret! - áll fel az asztaltol egy magas fickó. Azonnal felismerem. Ő Jenson apja, mellette pedig az édesanyja. Szóval tényleg élnek.
Mérhetetlen düh forr bennem a ő fiuk iránt. Nem is. Inkább megvetés, és szánalom.
Körbenézek az asztalnál. Jenson húga is itt van, és egy barna hajú lánnyal beszélget, aki körülbelül egy idős lehet velem. Valahonnan ismerős a lány, de nem tudom eldönteni, hogy mégis honnan. Még mielőtt bármi eszembe juthatna, mellé lép egy magas fazon, lehajol, ésmegcsókolja.
Már tudom, hogy honnan volt ismerős a lány. Amikor utoljára láttam szőke volt, és a motorháztetőn feküdt, a, - akkor még sajnos.- pasim alatt.
Azt a rohadt! Ő miért van itt? Erről nem volt szó! Ez nem lehet igaz!
