70. fejezet / Mint egy Szűz.

 Mottó: Érzek irántad valamit. Mint amikor az őszi levelek elhullanak. Csak mi sosem szürkülünk meg, örökzöldek vagyunk. 

- Kimegyek a mosdóba. - felállok az asztaltól, egy puszit nyomok Harry ajkaira, aztán átszelem az éttermet. Levegőre van szükségem. Nem tudom elviselni, hogy így, ennyire semlegesen viselkedik azután, hogy azt hazudta, hogy a szülei és a húga halottak. Milyen ember az ilyen? Folyamatosan jópofizik, mosolyog és azual a libával enyeleg. Hánynom kell. 

Harry viselkedése jogos volt. 

- Ez mit keres itt? - kérdezte, miután észrevette. 

- Harry, ők Jenson szülei. 

- Miért nem szóltál, hogy ez a barom is itt lesz? 

- Én sem tudtam. Azt hittem, hogy csak a szülei lesznek itt. 

- Szétverem. - mondta, éles dühvel a hangjában. 

- Harry, kérlek. Kibírjuk, oké? - próbáltam nyugtatni. Óvatosan fogtam meg a megfeszült állát, hogy magamfelé fordíthassam. 

- Eszünk, beszélgetünk a szüleivel...1 óra. Kérlek, könyörgök, oké? Utána keresünk egy kifogást, és lelépünk.  Botrány nélkül. - szemei sötétek voltak. - Igérd meg. - tudtam, hogy csak egy rossz beszólás egy rossz pillantás választja el őt a botránytól.  - Harry...

- Igérem. - nyögte ki, de hozzá tette, hogy : - De csak egyszer szóljon be, beverem a képét. 

- Nem adunk rá neki lehetőséget. 

A mosdóban megnyitom a hidegvizet, a kezemet alá dugom és óvstosan, nehogy elkenjem a sminket, bevizesítem az arcom.  Nem sokára lelépünk. Haza megyünk, vagy sétálunk a városban. Harry és én. 

Elzárom a csapot, egy kéztörlővel szárazra törlöm a kezeimet és az arcom, és pókerarccal lépek ki az étteremhez vezető folyósóra. Kilépnék a teremhez, azonban beleütközöm valakibe. 

- Sajná... - ja nem. Mégsem sajnálom annyira. Megpróbálok ellépni mellette, de megragafja a kezemet, ezzel maradásra kényszerítve. - Engedd el a kezemet. - sziszegem a fogaim között. De neki eszeágában sincs elengedni. - Mit akarsz? 

- Tudom mit gondolsz. 

- Ó, tényleg? Figyelj, oszd már meg velem mert Én nem tudom mit gondoljak. - szúrós pillantást vetek rá.  - Te  hazdutál nekem. Milyen ember tesz ilyet?  

- Ember vagyok, vannak hibáim. 

- Hibáid? - nevetej fel keserűen. - Te magad vagy a hiba! 

- Ne merészelj így beszélni velem, megértetted? - szorítja meg a csuklómat. 

- Különben? Szólsz apucinak? 

- Egy mocskos ribanc vagy. - elengedi a csuklómat, és még ezzel egyidőben megragadj a vállaimat, és a falnak  nyom. 

- Eressz el, vagy sikítok. - figyelmeztetem. 

- Meglehet próbálni. - kinyitom a számat, hogy sikítani kezdjek, de befogja a számat, másik kezével pedig a torkomnál fogva tart a falhoz. - Harry biztos nem bánná, ha elvinnélek, egy gyors körre, ugye? - szájat az enyémre nyomja, miután kezét elveszi onnan. 

- Hagyj békén... - . fordítom  a fejem, és megpróbálom
alrébb lökni. Messze magamtól. De nem sikerül.
- Emlékszel, amikor...
- Jenson...- figyelmeztetem újra.
- ... Londonban, te, meg én...
- Jenson! - mondom, már egyre ingerlékenyebben. Tovább beszél, mintha meg se szólaltam volna. Hirtelen eszembejut a film amit még otthon néztünk. A nő hasonló helyzetben volt, mint én. Felfedezte a férfi gyenge pontját, az ágyékát.
Visszaemlékszek mit csinált a színésznő és igyekszem utánozni. Lábamat behajlítom és úgy bele térdwlek a gyenge pontjába, hogy ab szó a torkán akad, kezét lábai közé kapja és térdre esik.
- Mi a... - motyogja miközben a mogyoróit markolja. Nem várok , azonnal elindulok azonban megragadja a bokámat és nem ereszti.
Ahogy sikerül kibújnom kezei közül, ő ismét megpróbálja megfogni. ,egpördülök és orrba rugom.
- Te mocskos lotyó. Aú! -morogja miközben hátrazuhan.  - Baszódj meg.
- Felejts el! Értetted? - pár lépésre tőle guggolok le. Szánalmasan fetreng a földön.- Fogd fel, hogy egy nyomorult féreg vagy. Kiváncsi vagyok mit fog szólni apád, ha megtudja mi a fenét műveltél Londonban. Biztos nem tudja, hogy lányokat, köztük engem is, megpróbáltatok bedrogozni. Vajon mit fog szólni? - néhány pillanatig nézem, ahogy a vért törölgeti orra alól.- Tudod mit? - felállok. - Van egy ötletem. Elmesélem neki.
- Maya. - morogja. Elindulok vissza az asztalhoz. Kezem remeg, szívem hangosan és hevesen ver a történtektől. Ahogy az asztalhoz érek mindenki felnéz rám, majd mögém.
- Mi történt veled, fiam? - ugrik fel az asztaltól Jenson apja. Anyja a szája elé kaoja a kezét ahogy feláll az asztaltól. Megfordulok és Jensonnal találom magam szembe.
- Jézusom, veled mi történt? - játszom a meglepettet. Színésznői alakítás. Szúrós pillantást vet rám, majd azt anyjára néz.
- Én csak ...- vajon mit fog mondani? Az életem teszem rá, hogy hazudni fog. - ahogy jöttem kifelé a mosdóból valaki benyitott és az ajtó orrba vert. - Így legyen ötösöm a lottón!
- Maya? -fogja meg a kezemet Harry.  - Mi történt? Bántott? Megölöm! - morogja. Mégegyszer hátra tekintek a vállam felett. Mindenki körülötte sürög forog.
- Lépjünk le. - mondom és mielőtt bármit mondhatna vagy reagálhatna megcsókolom. Nem havesen, de épp elég ahhoz, hogy megnyugodjak, és hogy őt pedig elhallgattassam.
- Maya? - lép mögénk a nagyanyám.
- Mi elmegyünk. Reggel még találkozunk otthon. Kérlek köszönd meg a nevünkben a vacsorát. Szeretlek. - megölelem, majd Harryvel távozunk az étteremből.


***

- Mi ez a hely? - próbálja Harry túl kiabálni a zenét.
- Ez egy szórakozóhely. Ismerek mindenkit. Haverok mindannyian. Mikor hetekre hazajöttem mindig itt kötöttem ki.

Harry szemszöge

Maya valami régi szórakozóhelyre hozott be, ahol régen nagyon sokat bulizott.
- Maya? - kiáltja túl mellettünk a zenét egy szőke kiscsaj. Egyszerre fordulunk felé, majd  Maya visítva a nyakába veti magát.

- Annyira gyönyörű lettél. Mi a helyzet? Hogy hogy itthon vagy? - hadarja a lány. Amíg ők beszélgetnek, én körbenézek a klubban. Akárhogy keresem, sehol nem látok székeket, vagy asztalt, csak egy bárpultot, ahol minden hely el van foglalva. Körülöttünk mindenhol emberek   "táncolnak". Nem látom honnan, de örítően hangosan szól a zene. Mire ismét magam mögé tekintek, oda ahol egy pillanattal ezelőtt még Maya, és a barátnője állt, már nincsenek ott. 

- Szia, szépfiú. - lép elém egy alacsony csaj, és elkezd beszélni. Természetesen nem értek belőle semmit, de a lányt ez nem zavarja, vagy csak nem tudja. Hátát a mellkasomnak nyomja, és táncolni kezd nekem. 

    Volt idő, mikor még talán társ is lettem volna ebben a dologban. Megfogtam volna a derekát, hogy mégközelebb legyen hozzám, aztán néhány perc múlva már az adott csajhoz tartottunk. Sosem vittem fel lányokat a lakásba. Amíg együtt laktunk a srácokkal, sosem fordult elő. Aztán találkoztam Mayával, aki felborította az egész életemet. Az édes mosolyával, csillogó szemeivel. Sok "barátom" - érdek brátok.- azt mondja, ő elgyengít, tönkre tesz. Erre én csak azt kérdezem : ' hé, ember. Ki vagy te, hogy ezt eldöntsd? " 

Egyéjszakás kalandok után, kielégíteve éreztem magam. Megadtuk egymásnak azt amit akartuk, elvettük azt amit akartunk egymástól, majd mindenki ment tovább a saját útján. Sosem ébredtem a lány mellett. Amint ő elludt, szedtem a holmim és leléptem.

    De Ő más. Mellette ébredni csodás. Mondják, hogy gyenge vagyok vagy, tönkretett. 

Nem. Abba mennék tönkre ha ő nem lenne. Mindent felfotgatnák, hogy megtaláljam őt. 

Eltolom magmtól a lányt, aki értetlenül mered rám, majd szinte azonnal megtalálja az új áldozatát. Én a pulthoz megyek, és próba szerencseként, angolul szólok a pultoshoz. 

- Egy pohár whiskeyt kérek. 

- Máris. - mondja. Hála az égnek tud angolul. Leülök az egyik székre, és a helyet pásztázom, Maya után kutatva. Sehol sem látom, biztos a barátnőjével van. Minden esetre engem itt megtalál.  

- Az italod. 

- Kösz. 

- Gondolom nem ide valósi vagy. 

- Nem. - mondom, miközben lehúzom az italt. 

- Amerika? 

- Anglia. 

- Anglia? És mit keresel itt Magyarországon? 

- Barátnőm öregannyát látogatjuk. 

- Annyira ismerős vagy nekem. 

- Igen, vannak ezzel többen is így. - motyogom az orrom alatt. 

- Tudom, hogy ki vagy te. - még mielőtt bármit mondhatna, a zene elhallgat,  és egy srác szól bele a mikrofonba. Egy kukkot sem értek bekőle, ezért csak az ujjabb adag piával törődök. 

- Hölgyek és urak, fiúk és lányok, fiatalok és idősebbek, újak és régiek. Régi barátunkat köszönthetjük köztünk. Kérlek gyere ide, és állj fel Maya. - a név említésére felemelem a fejemet, és körbenézek. A pult mellett, egy kis emelvényen találom a srácot, és a narancssárga ruhájában szinte hanyatt esve felérkező Mayát. 

Ezek leitatták? 

- Nos, néhányan ismeritek már. Angliában él, de megtisztelt minket egy látogatással. Amit nem tudtok, az az, hogy Maya megígérte, hogy legközelebbi látogatása során énekelni fog nekünk. Szóval, készüljetek fel, mert pár perc múlva megérkezik. - a srác elemeli a mikrofont a szájától, majd a zene ismét felhangzik. 

- Mit mondott? - fordulok a pincérhez. 

- Az a lány, a narancssárga ruhában. Énekelni fog. Ez nálunk hagyomány. 

Maya énekelni? Ekkora közönség előtt? Biztos, hogy részeg! 

Felkelek, hogy keresésére induljak, de a felszolgáló utánam szól. 

- Várd meg! Ne lépj le! Maya egy állat. Imádni fogod!

Maya szemszöge

Már el is felejtettem, hogy ha egyszer iszok ezekkel a srácokkal, akkor abból jól nem jövök ki. Harryt még a legelején elveszítettem, mikor elrángattak hátra, szóval csak remélni tudom, hogy nem hagyott itt. 

- Húzd fel ezt. 

- Ezt biztos, hogy nem húzom fel. Kizárt. - tiltakozok, megjegyzem feleslegesen. Ez már most felesleges a részemről. Valamilyen utómódon mindig sikerül rá vennie. Úgy mint most is. Szóval épp a legrövidebb ruhában sétálok kifelé a tömegbe. 

- Mit énekelsz? - kérdezi egy srác. Józan állapotban eszem ágában sem lenne, hogy ennyi ember előtt énekeljek. De mint mondtam, nem jövök ki jól a velük együtt való pilásból. 

*** 

- ... Szóval itt van most, és énekel nekünk. Köszöntsétek nagy tapssal. - közvetlenül a bárpult mellett lévő kis színpadra lépek. Kissé émelygek, de a helységben szinte semmi levegő. Harryt keresem a tömegben. Épphogy csak meglátom a zene elindul. Harry a pult mellett áll és engem figyel, én pedig énekelni kezdek. 

 

I made it through the wilderness

Somehow I made it through

Didnt know how lost I was

Until I found you

A zene hangosan szól. Szememet végig Harryn tartom. Jelenléte némi megnyugvást okoz. Mosoly játszik ajkán. Mocskos fantáziám életre kel, minnél közelebb akarom hozzá tudni magam. 

I was beat incomplete

Id been had, I was sad and blue - a pultos segítségével átmászok a pultra.

But you made me feel

Yeah, you made me feel

Shiny and new

 Harry elé érve, amennyire csak tudok olyan erotikusan guggolok le. 

Like a virgin

Touched for the very first time

Like a virgin

When your heart beats (after first time, with your heartbeat)

Next to mine

Zsebredugott kézzel, mosolyogva figyeli, hogy mit művelek. Felugrik mellém a pultra egy srác. Őt ismerem. Táncos. 

Megragadom a pólóját és drámaian magamhoz húzom. Megragadja a derekam, és a zenére táncolunk. Elököm magamtól, és keresem Harryvel a szemkontaktust. Még mindig vigyorog. 

Ahogy éneklek tovább feltekintek az emberekre. Megszédülök, de a srác megragad és nem hagy elesni, az ő támogatásával állok a pulton, és próbálom összeszedni magam. A gyomrom összeszűkül, nem hányhatok! Ahogy annó megénekelték : ' A shownak mennie kell tovább! ' 

 Gonna give you all my love, boy - lehunyom a szemem, annak reményében, hogy jobb lesz. 

A szívem egyre erősebben ver a mellkasomban. 

My fear is fading fast - a zene egyre tompáb. Alig kapok levegőt. Kétségbeesetten tekintek Harryre. Már nem mosolyog. A tömegbe szorult, az emberek egyre közelebb jönnek. 

- Minden rendben? - suttogja a fülembe a srác. Szabad kezemmel megragadom a karját, és olyan erősen szorítom, ahogy csak lehet. De a levegő nem jön, a gyomrom mogyorónyira szűkült, mintha gyomron vágtak volna. 

Been saving it all for you

cause only love ca... 

Harryre pillantok, aki próbálja átverekedni magát a tömegen. Összeakad a tekintetünk. 

- Ne engedj el. 

A világ elsötétül, a zene elnémul. 

Harry szemszöge

Nem hiszem el, hogy Maya komolyan ki mert állni Madonna - Like a Virgin című számával. Büszkeség önti el a szívem, ahogy ezt az egészet előadja. Büszke vagyok rá, és boldog vagyok, hogy ő Hozzám tartozik. 

A pult tetején bohóckodik egy másik sráccal, amikor valami történik. Hangja elgyengül, megbotlik, és a srác tartja. A tömeg idő közben a pulthoz gyűl, én pedig hátrább kerülök. A zene még mindig szól, de Maya már nem énekel. Pillantásunk egy pillanatra még találkozik. Valamit mond, aztán szemi fentakadnak és többet nem néz rám. 

*** 

Hajnali 3 óra. Úgy egy órája , hogy Maya magáhoztért. Hányt és mocskosul érezte magát. Két korty vizet sikerült itatni vele, ami szinte azonnal ki is jött, majd vissza aludt. Egy ágyon fekszik, már egy laza pólóban és a pulcsimban. Én a szobában lévő egyetlen kanapén fekszem, és a fekete plafont bámulom. Annak a szórakozó helynek a felső szintjén vagyunk, ahol rosszul lett. Egy lány néhányszor bejött és ránézett, hogy mi a helyzet, de semmi sem változott. 

Egy kocsi fényszórója világítja be a szobát. Előveszem a mobilom, és halkan pötyögni kezdek. 

Én: 

* úgy tűnik hamarabb megyünk haza. Mennyire van kész a ház? H.x. " 

03:26

Gemma:

* Jelenleg is dolgozok. Minden rendben? Mi van Franciaországgal? *

03:31

Én:

* Azt hiszem, az most kimarad. Majd mesélek... Nagyon sokkal tartozok neked. Menj haza, és aludj, majd én befejezem a napokban. Szeretlek. H.x. * 

03:34

Gemma:

* Haz...? Minden oké? *

03:38

- Harry? - a telefont a kanapéra dobom, és szinte azonnal mellette termek. Szemei csukva, alszik. 

- Maya? - pár tincset kisimítok az arcából, majd óvatosan megfogom a kezét. Annyira aggódom érte. Holnap az első géppel haza megyünk, és elviszem orvoshoz. Valami nincs rendben. Csak remélni tudom, hogy semmi komoly. 

*** 

Maya szemszöge

A szobába betűző napsugarak melegére ébredek. Megpróbálok felülni, de rám tör az émelygés. Mély levegőt veszek. Halk hangokat hallok az ajtó elől. Nem illik, de olyan csend van, hogy ez az egyetlen amit hallok. 

- ... Egy akkora barom vagy! És ha nagyobb baja lesz? 

- Ennek csak akkor van ilyen hatása, ha terhes. 

- És ha az? Ha megölted a gyereket? 

- Csak szívességet tettem neki. - hangos csattanás hallattszik. Ez egész biztos fájhatott. 

- Ezt rohadtul megérdemelted! Mégis... Mégis, hogy mondhatsz ilyet? Egyáltalán Maya tudta, hogy tudatmódosító van az italában? 

- Nikol...

- Nem! Tudta, vagy nem? 

- Nem! Természetesen nem tudta. 

Bármiről is beszélgetnek innentől kezdve, nem figyelek rá. A szívem hevesen ver és remeg a kezem. Időröl időre ugyan az jár a fejemben. 

"- Ennek csak akkor van ilyen hatása, ha terhes. 

- És ha az? Ha megölted a gyereket? 

- Csak szívességet tettem neki. " 

Hirtelen forró vízként borul rám a rémület, három okból is. 

Első: Terhes vagyok... Voltam!?

Másodszor: Bedrogoztak.? 

Harmadszor: Harry. Harry ki fog akadni. Nem csak az utóbbiért, hanem mert... 

Istenem. Nem lehetek terhes! Nem! Ki fog borulni. 

Nem tudhatja meg. 

Mély levegőket véve bámulom a plafont, mikor kinyílik az ajtó és Harry lép be rajta. 

Megkönnyebbülten mosolyog rám. 

- Jó reggelt. Hogy vagy? - mellém sétál, és leül az ágy szélére. 

Nem tudhatja meg! Kiborulna, és akkor megint elveszítem. Nem veszíthetem el! 

- Maya..? 

- Igen!? Mit kérdeztél? - egy mosolyt erőltetek magamra. 

- Azt, hogy jól vagy-e. 

- Igen, csak... - találja ki valamit! Gyerünk már! - azt hiszem a kaja, amit ettem az étteremben... Gyomorrontás. 

- Ugyan azt ettük. - ráncolja a homlokàt. - Biztos jól vagy? 

- Igen. Jobban vagyok. Csak... Csak menjünk haza.

- Oké. A nagyanyád... 

- Nem nem oda. Angliába. Menjünk haza. 

Hosszú másodpercig csak néz, én pedig azo gondolkodok, mikor jött meg utoljára. Jézusom! El kell menjek egy orvoshoz. De ezt szeretném otthon elintézni. Addigis, vennem kell egy terhességi tesztet. 

- Oké. - egy tincset kisöpör az arcomból, és rám mosolyog. - Menjünk haza.

Boldog Új  esztendőt kívánok mindenkinek.  

E.x. 

69. fejezet / Rajtakapva!

Mottó: Pinocchio fabábu volt, ami kisfiú akart lenni; csak igazat kellett mondania, hogy ez sikerüljön, de még így is folyton hazudott. Helyesen cselekedni nehéz, mert hazudni könnyebb, mint igazat mondani, és mert olykor azzal éred el, amit akarsz. De egy idő után a hazugságok nőni kezdenek, mint Pinocchio orra, és meg sem tudjuk különböztetni a hamisat a valóditól. Vagy elkezdünk élni a hamis világban, vagy szembenézünk az igazsággal és annak minden következményével.

Reggel 6 óra van. Piszok fáradtan kelek ki az ágyból. Az éjszaka gyötrelmes volt, nem tudtam aludni. Sosem vesztem még így össze a nagyimmal, de ami sok az sok.
Az ablakhoz sétálok, és kinézek a kertbe. Szememet a hosszan elterülő fákon legeltetem, egész addig, míg meg nem pillantom a nagyanyámat. A kiskertet szépítgeti.
- Mi a... - suttogom. Utoljára akkor láttam kertészkedni, mikor a nagyapám még élt. Azóta egy percre sem ment ki, hogy szebbé tegye. Általában mindig Sam volt az aki kicsit foglakozott vele.
Felkötöm a hajam, pulcsiba bújok, meg a papucsomba, és halkan lemegyek. Harry még alszik, és nem akarom felkelteni. Az este későn aludtunk el. Sokat beszélgettünk, leginkább a holnapról.

- Nagyon régen láttalak már kertészkedni. - mondom az ajtóban állva. A nagyanyám keze megáll, majd folytatja.
- Nem éreztem szükségét, hogy kijöjjek ide.
- És most szükségét érezted? Hol van Sam?
- Szabadnapot kapott. - felhúzok egy kesztyűt, és én is neki állok gazolni.
- Amit tegnap este mondtam...
- Igaz volt.
- Nem szabadott volna. Én csak.... nekem csak elegem van, hogy mindenki tönkre akarja tenni a kapcsolatunkat, érted? Nagyi, én szeretlek de nem gondolhattad soha komolyan, hogy visszajövök ide!
- Én csak szerettem volna, ha valaki úgy áll a dolgokhoz mint én. A nagyapád halála után nekem kellett mindent a nyakamba vennem. Szeretném, ha visszajönnél.
- Miért akarod, hogy visszajöjjek? - a kezem megáll a földben.
- Mert az unokám vagy.
- Nem. - felegyenesedek, és a sarkamra ülök. - Nem ezért akarod. Az igazi okot! - a nagyanyám keze is megáll a földben, majd remegve leszedi magáról a kesztyűket,és az ölébe ejti kezeit.
- Nem akarok egyedül meghalni.
- Micsoda?
- Ti mind elmentetek. Nekem már nincs itt senkim. Egyedül Sam maradt itt velem. Senki más, érted? Egyedül vagyok, mint a kisujjam. - nagyon régóta most látom először ilyen gyengének, sebezhetőnek.
Közelebb mászok hozzá, és megölelem.
- Mi mindig itt voltunk neked nagyi! Az, hogy messzebb élünk az nem jelenti azt, hogy nem vagyunk itt veled. Sosem leszel egyedül, és meghalni? Egy kicsit kora lenne nem gondolod? - próbálom elpoénkodni.
- Büszke lenne rád a nagyapád. Nagyon büszke. - nagyapám emlékére könnyek gyűlnek a szemembe.
- Na jó! - szakítom félbe ezt az érzelmes pillanatot. Nem akarok sírni mint egy kislány. Tönkretenné a " nagylány vagyok! " megjelenésem. - Ez a kert nem tisztítja ki magát.

Harry még vagy két órát alszik, amit nem bánok, mert így tudunk beszélgetni a nagyival. Mikor végzünk a kerttel én felmegyek, és lezuhanyozok jó meleg vízzel. Törölközőbe tekerem magam, és így megyek vissza a szobába. Amilyen halkan csak tudok felöltözök, de még ez sem elég halk úgy tűnik, mert Harry felébred.
- Jó reggelt. - felugrok az ágyra, és rávetem magam.
- Szia, drága. Merre voltál?
- Kertészkedtem, majd lefürödtem. - a derekára ülök, úgy hajolok előre és megcsókolom.
- Egyedül? Miért nem ébresztettél fel?
- Nem egyedül. A nagyival.
- Ó. Szent a béke?
- Igen, azt hiszem. Tudod mit mondott? Hogy nem akar egyedül meghalni.
- Komolyan? - kezét a derekamra teszi, majd a pólóm alá vezeti azt, és a hátamat simogatja. - Egyedül?
- Aha. - mesélni kezdem neki a történteket, hogy egyébként a nagyinak nincs sok baja vele, csak az, hogy miatta biztos, hogy nem jövök vissza.
- Én nem tartanálak vissza.
- Engednéd, hogy visszaköltözzek? - emelem magasba a szemöldökömet.
- Igen. - a szívem majd ki ugrik a helyéről. Ilyen könnyedén elengedne? Felegyenesedek, és hamiskásan rámosolygok. Nem tudom mit mondjak, és mit ne.
Mielőtt még valami marhaságot mondhatnék felül, magához húz, hosszan megcsókol. - Soha. - suttogja az ajkamra, és elvigyorodik. Most már tudom mit mondjak.
- Majom! - csapom vállon, és én is elmosolyodok. Még mindig tartva, átfordul velem így most én kerülök alulra.
- Majom? - közel hajol a fülemhez, és megcsókolja. Kiráz a hideg. - Miért? - kérdezi, miközben lehúzza a pólóm a vállamról, és most azt csókolgatja. Lábaimmal átkulcsolom a derekát, majd segítek neki levenni a pólóját, ami az ágy mellett landol. Megcsókolja a szám egyik, majd másik oldalát aztán végre a számat is. Kiszalad belőlem minden akaraterő. A hajába túrok, és meg közelebb vonom magamhoz. Felülünk, hogy letudja venni a pólómat, - ami az övé mellett landol. - majd visszadőlünk, és...
- Hánynom kell. - tolom el magamtól. Rosszallón néz rám.
- Mi van?
- Hánynom kell. - ismétlem meg, ezúttal le is lököm magamról. Felpattanok, és átesve a pólóinkon a mosdóba szaladok. Még épp idejében hajolok a vécé fölé, mert minden kijön belőlem ami eddig bennem volt.
- Jól vagy? - kérdezi, mikor nekidőlök a csempének. Lehúzom a vécét, és Harryre nézek. Kiveszi a poharat a szekrényből hideg vizet tölt bele, majd átnyújtja. - Ennyire szarul csókolok? - felnevetek. Kiöblítem a szám, majd iszok pár kortyot.
- Anyámék mindig mondták, hogy antibiotikumra nem épp ajánlott a tej. Amit én előszeretettel fogyasztottam ma reggel a gyógyszerre.
- Szóval a csókommal semmi baj.- jelenti ki komolyan.
- Az egód Harry! Az egód! - neki döntöm a fejem a csempének, és mosolyogva
megrázom.
- A szerénység a szenteknek, - letérdel elém, és a térdemre teszi a kezét. - és a veszteseknek való.
- És te nem vagy se szent, se vesztes, ugye?
- De nem ám.
- Maya! - kiálltja lentről a nagyanyám.
- Azt hiszem neked szólnak. - vigyorog Harry. Segít felállni, a maradék vízzel kiöblítem a szám, majd gyorsan megmosom.


***

- Haz. Oda adnád a lisztet?
- Kérlek?
- Kérlek. - forgatom a szemeimet.
- Tessék dràga. - adja àt. Öntök némi lisztet, maj magam mellé teszem.
- Nos, itt a lekvár. - lėp ki a nagyi az élés kamrából.
- Mit gondolsz? - bökök a tésztàra. A nagyi kicsit megnyomkodja, majd elégedetten bòlint.
- Tökéletes.- megtörli a kezét egy konyharuhàba, és átveszi a tálat. A tésztát kiteszi a szekrényre, és nyújtófával nyújtani kezdi.
- Majd én csinálom. - áll mellém Harry.
- Azt mondja Hazza, hogy ő kinyújtja, csak add neki a sodrófát. - nem kell kétszer kérni. Harrynek adja, aki  azonnal neki is lát.
- Tegyetek a tetejére, és alá is egy kevés lisztet le ne ragadjon a tészta.
- Várj. - állítom meg Harry kezét. Felveszem a lisztet, és a tészta tetejére hintek vele.
- Keveset. - okoskodik Harry.
- Oké, tudom mennyit kell rá tenni.n
- Dehogy tudod. - a lisztet, amit épp a kezemben tartok Harry arcába dobom. Meglepődve tekint rám. Szája elnyílik, de meggondolja magát, és becsukja. Leteszi a sodrófát a szekrényre helyezi, és mögém lép. Épp hogy csak befejezem a tészta lisztezését, Harry kikapja a kezemből a lisztes zacskót.
- Harry nem kell több li... - felé fordulok, és azon nyomban egy adag liszt landol az arcomon, és a hajamban. Elképedve nézek rá, arca mosolyra húzódik, majd hangos hahotázásba kezd. A lisztért nyúlok, de elrántja előlem, hátralép és a magasba tartja, hogy még véletlenül se érjem el. Markolok egy keveset a tészta mellől, és vissza fordulok hozzá, azonban már nincs ott. A szekrény túloldalán áll, majd megszakadva a nevetéstől. Utána eredek, szaladni kezd.
- Óvatosan, gyerekek. - nevetgéli a nagyi. El is felejtkeztem róla. Ahogy rá pillantok neki szaladok az oldalammal a szekrény sarkának. Biztos kék folt lesz belőle. Nem foglalkozok vele. Lerugom a papucsom, és mezitláb ugrok a szekrényre.
- Maya! - szól rám meglepetten a nagyi. Figyelembe sem veszem, csak leugrok Harry elé,aki azonnal megragadja a derekam, magához húz, miközben gyengéden megcsókol. Miközben ajkait az enyéimen tartja, a kezemben szorongatott lisztet az arcára kenem. Kissé elhajol, de csak vigyorog. Másodpercekkel később rájövök, miért.
- Harry! - kiáltom. Az egész csomag lisztet a fejemre öntötte. Magam mögé nézek, a nagyi a töltelékes tál felett kuncog.
- Szeretlek. - suttogja az ajkaimra.
- Mocsok. - tolom el magamtó vigyorogva.
- Csókolj meg.
- Miért tenném?
- Mert nem bírod ki, hogy ne tedd meg. - mondja pimaszul. - Emlékezz csak az első fogadásunkra. Azt is piszok gyorsan megnyertem.
Az emlékek hatására elvörösödök.
- Cuki vagy mikor elpirulsz. És imádom, hogy mindezt miattam.
- Fogd be! - csapok a mellkasára.
- Áuucs! - kapja oda a kezét.
- Gyerekek. - nevetgél a nagyanyám. - Menjetek és mosakodjatok meg. Én addig befejezem ezt.
- Rendben. Sietünk.

***

- Hmm. Ez.
- Nagyon finom. - suttogom Harry fülébe magyarul.
- Nagyón..finom.
- Köszönöm.  - a sütik már a a sütőben voltak, mire leértünk. Harry segített elmosogatmi, míg a nagyi telefonálni ment. A sütő harminc perc múlva már csipogott is. Addig kint a kertben megterítettük az asztalt, szépen tányérra készítettük a kész süteményeket, melyt az asztalon tálalunk.
Azt hiszem a nagyanyám kezdi elfogadni Harryt. A tolmácsolásommal beszélgetnek. Helyenként Haz próbál magyarul beszélni, és mikor ez sikerül neki, öntelt vigyorral fordul felém.
- Kimegyek a mosdóba. - csókol arcon, majd felkel, és távozik az asztaltól.
- Tudod kivel beszéltem az előbb?
- Kivel? - felveszem a teát és a kezemben tartva figyelek arra amit a nagyanyám mond.
- Jenson szüleivel. - a teát félre nyelem, és majdnem lejtem a bögrét.
- Igen? - próbálom normalizálni a hangom. Hiszen Jenson szülei, és a húga is meghaltak... Legalábbis nekem ezt mondta. - Most az előbb?
- Igen... Maya, minden rendben?
- Igen. - Nem! Hazudott nekem? Ezt nem hiszem el. Tisztán emlékszem arra, ahogy elmesélte. Emlékszem a könnyekre a szemében. Nem lehetet.  Hazudott nekem. Amin nem is igazán kellene meglepődjek, hiszen ő Jenson, de a szüleiről beszéltünk. A húgáról! Ép elméjü ember nem tesz ilyet. - És, hogy vannak?
- Egész jól. Hallották, hogy a városban vagy,és meghívtak vacsorára, az egyik helyi étterembe.
- És te mit mondtál? -  kérlek mond, hogy nemet! Kérlek, mond, hogy nemet!
- Azt, hogy még megkérdezlek.
- Nem hiszem, hogy Harrynek lenne kedve. - hazudom. - Holnap utazunk, tudod, és nem hi...
- Miért nem kérdezedmeg tőle? - tekintete mögém vándorol. Megfordulok.
Hát persze, hogy épp most jön ki...
- Na, kérdezd meg! - unszol a nagyanyám. Nagyot  sóhajtva fordulok a már mellettem ülő Harryhez. Kérdezhetnék bármit, hiszen a nagyi úgy sem értené, de a lekiismeretem nem engedi.
- A nagyi azt szeretné tudni, hogy lenne-e kedvünk este vacsorázni menni, az egyik helyi étterembe.
- Jó ötlet.
- És a rajongók? - próbálok aggodalmas hamgszínt megütni, de csak színtiszta "nem-akarom-én-ezt-a-dolgot" hallatom.
- Néhány rajongóval még meg tudok küzdeni azt hiszem. - ránt vállat boldogan. - Szóval mond meg, hogy nagyon szívesen.
- Harry, én té...
- Én szeretném. - szögezi le.
- Mi is ott leszünk. - mondom a nagyinak, nem túl vidáman.
- Szuper. - pattan fel boldogan a székéből. - Akkor ha most megengeditek, felhívom őket, hogy szóljak, ott leszünk. - ezzel el is siet.
- Nincs semmi erre az alkalomra való ruhám. - vetem be a végső kifogást.
- Ebben az esetben, - feláll, és magával húz. - Elmegyünk vásárolni neked.
- Mi? Nem...
- Na gyere már. Ne kéresd magad!

***

- Gyere ki, had lássalak. - Harry a próbafülke előtt ül, én pedig lassan 20 perce csak ruhákat húzok fel, majd vetek le. Sok stílusú ruhát válogattunk össze.
- Várj. Mindjárt. - már majdnem 5 perce szenvedek vele. Felhúzom a cipzárt a nadrágon, megnézem magam még egyszer a tükörben, aztán elhúzom a függönyt, és kilépek.
- Na, ho... Harry? - Harry nem ül a fülke előtt. - Harry? - elindulok az egyik sorban, Harry után kutatva. A túloldali sorban mozgást észlelek.
- Harry?! - szólok át, de nem az néz fel akire számítok, hanem egy idősebb hölgy. - Elnézést kérek, csak a barátomat keresem. Körülbelül ilyen magas, göndör haja
van...- mutogatom el neki.
- Én nem beszél ön nyelv, teljes. - ezzel megmagyarázzaaz előző érdekes pillantást. Szinte azonnal vissza tér a ruhákhoz. Én viszont csak a fülkéhez sétálok vissza. Még most simcs itt, ezért leülök oda, ahol eddig ő ült. Kibogarászom s telefonom a táskáól, és írok egy SMS-t Tessnek.

Maya : Mizu? :-)  Hiányoztok. M.x.
16:37 

Tess: Épp Georgenál vagyunk. Üdvözöl titeket. Veletek? :-)  mit csináltatok az elmúlt napokban? x.x T.x
16:37

Maya: Mi is. Lényegében semmi különöset. Megmutattam neki a város nagyrészét, de többségben pihentünk... Most épp vásárolno vagyumk... Csak a kedves Mr. Styles faképnél hagyott, és eltűnt, egy szó nélkül... Szóval most itt ülök, és várok. M.x.
16:38

Tess: Mit vesztek? T.x
16:39

Maya: Ruhát. Este vacsorázni megyünk. Ha hazaértünk felhívlak, és mesélek valamit. Ki fogsz akadni!!! M.x.
16:40

 A választ már nem tudom megnézni, mert valaki kiveszi a kezemből a telefont.
- Hé! - felnézek.
- Ezt húzd fel. - ad a kezembe Harry egy dobozt, és valami narancssárga anyagú, - gondolom valami ruha. - cuccot. - Menj, menj. Látni akarom. - bezavar a próbafülkébe, ahol ismét levetkőzök, majd előveszem azt amit Haz adott. Egy hosszú, bokáig érő szoknyát tartok a kezemben. Fantasztikusan néz ki. Felhúzom, de egyenlőre még hátat fordítok a tükörnek. A dobozban, egy fekete,  magassarku van. Belebújok. Felcsatolom a haajam, és kilépek.
Harry feláll, és megörget, így a szokny is megmozdul.
Kezei közé fogja az arcomat, és lassan csókol meg. Egyik kezével hátra nyúl és kiszedi hajamból a csatot,  és óvatosan megigazítja, hogy az a vállamra omoljon.
- Kiegedve sokkal jobban áll. - rám kacsint, majd ismét, röviden megcsókol. - Menj. Öltözz fel. Ezeket megvesszük.

***

- Üdvözöljük önöket. Foglaltak asztalt? - köszöntenek minket. Nagyanyám, mint mindig, most is kezébe veszi a
dolgokat.
- Szép estét. Csatlakozni szeretnénk...
- Szép ez a hely. - suttogja a fülembe Harry.  Az épület magában gyönyörű. Mindenhol kis fényfüzérek, apró gyertyák, lámpák mindenhol. Még sosem voltam itt.
Bólintok, és összefűzöm ujjainkat. Ha nem épp olyan emberekkel kellene találkozzak, akiket gyerekkorom óta ismerek, és több mint két évig halottnak tudtam őket, illetve akiknek a fiúkat megvetésig gyülölöm.- még talán romantikus is lenne a hely.  
- És te is gyönyörű vagy. - egy gyors villám csókot kapok, mielőtt szélesen elvigyorodik.
- Köszönöm a ruhát. Fantasztikus.
- Kövessenek. - vonja magára a figyelmet a dolgozó. A terem szélső sarkához vezet, egy nagyobb asztalhoz, ahol már jó néhányan ülnek.
- Margaret! - áll fel az asztaltol egy magas fickó. Azonnal felismerem. Ő Jenson apja, mellette pedig az édesanyja. Szóval tényleg élnek.
Mérhetetlen düh forr bennem a ő fiuk iránt. Nem is. Inkább megvetés, és szánalom.
Körbenézek az asztalnál. Jenson húga is itt van, és egy barna hajú lánnyal beszélget, aki körülbelül egy idős lehet velem. Valahonnan ismerős a lány, de nem tudom eldönteni, hogy mégis honnan. Még mielőtt bármi eszembe juthatna, mellé lép egy magas fazon, lehajol, ésmegcsókolja.
Már tudom, hogy honnan volt ismerős a lány. Amikor utoljára láttam szőke volt, és a motorháztetőn feküdt, a, - akkor még sajnos.- pasim alatt.
Azt a rohadt! Ő miért van itt? Erről nem volt szó! Ez nem lehet igaz!

68. fejezet / Előítélet.

Mottó: Ami nem öl meg, erősebbé tesz! Ami nem öl meg, az harcossá tesz! 

* Harry szemszöge *

A láz egyre magasabb és magasabb. Teste forró. Remeg.
- Kérlek engedj! - suttogja, és zokogni kezd. - Elfogok késni. - próbál eltolni magától, de nem hagyom. Szorosan tartom.
- Stssss. Minden rendben lesz. - minél hamarabb le kell vinni a lázát. Hiába verem fel a lakás többi tagját, nem tudom elmagyarázni, hogy mi a fene a bajom. Hirtelen döntést hozok. Felkapom, és a kezemben tartva a fürdőbe sietek vele.
- Harry! Megfognak ölni téged is. Nem akarom, hogy itt maradj! - nyöszörgi.
- Minden rendben. Nemsokára rendbe jössz. - suttogom. A fürdőszoba ajtó, hangosan csapódik neki a fürdőszobafalnak. Felkapcsolom a villanyt, és azonnal beállok vele a zuhanyfülkébe, ahol megengedem a hideg vizet.
A víz eláztat mind a kettőnket. Maya hamarosan lenyugszik, és átkarolja a vállam.
- Ne engedj el.
- Itt vagyok, és nem megyek sehova. - nemsokkal később, még mindig a kezemben tartva őt, elzárom a vizet, és lecsúszok a fal mentén. A mellkasomnak dőlve, remegve alszik el.
A fejemet a falnak döntöm, és még közelebb húzom magamhoz.
- Mi a fene történt Sam? - hallom egy idő után  a folyosóról Mrs. Smith hangját.
- Ne tudom asszonyom. - a hang egyre közelebb ér hozzánk, aztán nemsokkal később egy alak áll meg az ajtóban.
Sam az.
- Jézusom. Asszonyom, jöjjön. - néhány másodpercen belül Mrs. Smith is megérkezik. Szeme rajtunk állapodik meg.
- Atyaég. - kezét a szája elé rakja. Bárcsak érteném amit beszélnek. - Hívja az orvost Sam. - Maya nagyanyja beljebb lép, és letérdel Mayához, az inas pedig eltűnik. Remélem orvosért küldték.

* Maya szemszöge *

Ahogy kinyitom a szemem, az ablakon beszökő napsugár vakít el. Hunyorítok, amíg meg nem szokom. A fejem majd szét szakad. Az éjjel gyötrelmes volt.
 A másik oldalra fordulok. Harryt keresem, de nincs az ágyban.
Miért nincs?
Az ajtó kinyílik, és Harry lépbe. Kezében egy pohár vízzel.
- Jó reggelt. - üdvözöl. - Hogy vagy?
- Azt hiszem jobban. - kezembe adja a poharat és a gyógyszert. Gyorsan lenyelem egy korty vízzel a többit a szekrényre teszem. Nem vagyok szomjas.
Kezét a homlokomra teszi, majd megnyugtatón elmosolyodik.
- Aludtál valamennyit? - kérdezem. Befekszik mellém, és magához húz. A fejem a mellkasára teszem, és átkarolom a derekát.
- Fogjuk rá.
- Köszönöm. - felnézek rá.
- Szeretlek. - csókolja meg a homlokom.
Ezután egyikünk sem szól. Lassan vissza alszok.

- Az egyikőtök meghal, a másikotok túléli. Választhattok. 
- Engedje szabadon. - mondja egyezkedve Harry. - Én voltam az. Ő semmiről sem tehet. 
- Rendben. Akkor hát legyen. 
- Hadd én, apám! - lép a szobába Rob. 
- Miért is ne. Gyere. - átadja a fegyvert a fiának, és hátrább lép. Engem felemelnek a kanapéról, és elrángatnak. 
- Harry. - suttogom. 
- Térdelj le. - utasítja Rob Harryt, aki lassan letérdel a kanapé elé. Rob elvigyorodik, a fegyver elsül. 
- Harry! - üvöltöm, és rángatózni kezdek, de erősen tartanak. A golyó Harry combját találja el. A földre zuhan, és a sebre szorítja kezeit. 
A pisztoly ismét elsül, a golyó a vállát találja el. 
- Kelj fel! - parancsolja neki Rob. De Harry nem mozdul. - Kelj fel! - lassan kel fel, és a térdére áll. Próbálom vele felvenni a szemkontaktust, de egy pillanatra sem tekint rám. - Állj fel! - Harry nehezen, de feláll. Testsúlyát a még ép lábára helyezi. Rob felemeli a fegyvert, és Harry szívére irányítja azt. 
- Ne öld meg. Kérlek! - könyörgök neki. Rám tekint, és hangosan nevetni kezd, mintha valami egészen vicces dolgot mondtam volna. Végül abba hagyja a nevetést, és végig néz Harryn. - Kérlek. 
- Rendben. - feleli. - De csak mert ilyen szépen kértél. - mosolyog rám. Megkönnyebbülök. - Nem ölöm meg. - felém lép, én pedig Harryre nézek, aki azonnal felém fordítja a tekintetét. 
Ő rájött, amire én csak azután jövök rá, hogy már késő. 
Egy jól irányzott lövéssel mellkason lő, ezzel átlyukasztva a szívemet.  
- Ne! - üvölti Harry. Tekintetünk összekapcsolódik. Fájdalom, és megbánás csillog bennük. Térdre esik, engem pedig elengednek, és mindenki kivonul a szobából. 
 Csak ő, és én vagyunk. Mellém mászik,  fejemet az ép combjára fekteti, és a  sebre nyomja a kezét, hogy enyhítse a vérzést. A fájdalom szétsugárzik a testemben. Erőltetetten rámosolygok. Egyre nehezebben lélegzem. A szívem hevesen ver, próbálja pótolni a vérveszteséget. 
Szeméből könnyek potyognak. 
- Nem hagyhatsz itt. - suttogja. 
- Sosem foglak. - nyögöm. A szívem egyre hevesebben ver, a légzésem egyre nehezebb. Hamar foltok jelennek meg a szemem előtt. - Szeretlek. - suttogom, aztán az élet eláramlik a testemből. A küzdő szívem feladja, a légzésem elakad. 

Mély levegő után kapkodva ébredek fel. Harry mellettem alszik. Fejemet a szíve fölé hajtom és megnyugvást keresve átkarolom a derekát.
Csak álom volt.  - nyugtázom. Lassan megnyugszok, de vissza már nem tudok, nem akarok aludni. A szekrényen pihenő digitális óra szerint délután 17 óra 18 perc van. A csendben rájövök, hogy a napok óta szúró érzés eltűnt a mellkasomból. És az orrom sem folyik.
Megpróbálok közelebb mászni hozzá, ezzel felébresztem.
-  Nem akartalak felébreszteni. - nézek fel rá. Féloldalas mosolyt villant rám, homlokon csókol és magához szorít.
- Jobban vagy?
- Aha. Azt hiszem jobban.
- Akkor jó. Ki akartak tenni a szobából, de nem hagytam. Még jó, hogy az orvos tudott angolul.
- Összevesztél a nagyanyámmal? - vigyorgok rá.
- Már amennyire két különböző nyelven össze lehet. Elmondtam, hogy nem tágítok, az orvos elmondta a nagyanyádnak, aki olyan csúnyán nézett rám, hogy szerintem jobb is, hogy nem értettem mit mondott ezután.
- Szűz Mária, Jézus anyja...! ... Köszönöm, hogy itt maradtál.
- Nem hagyhattalak egyedül. - Nem hagyhatsz gyedül. Rögtön felelevenedik bennem az álom. - Hé! - böködi meg az oldalam. - Hol jársz?
- Kérdezhetek valamit?
- Mond csak. - a könyökömre támaszkodok, és úgy vizsgálom az arcát. Még mindig látszik a szemöldökénél a heg, ami a hatalmas nyílt seb után maradt. Megérintek minden olyan pontot, ahol egy éve még fájdalmat okozott volna neki az érintésem. - Mit csinálsz?
- Utáltalak úgy látni, ahogy aznap este összeverve, csupa véresen láttalak. - arcán megfeszülnek az izmok.
- Én pedig még mindig utálom magam, hogy énmiattam kellett mindezt átélned.
- Harry nem a te hibá...
- De, igenis az én hibám. - mondja ellentmondást nem tűrve.
- Sosem mondtad mi történt az öreggel és azzal a barommal, miután minket elrángattak Paullal. - sokat vergődve magában, hogy elmondja-e vagy ne, végül megszólal.
- Miután elvittek titeket, - keze megfeszül a derekamon. - az öreg papolt egy sort, hogy milyen családdal veri a sors. Hogy a felesége ellene fordult, a másik két gyerekével együtt. Végül valami szobában kötöttünk ki, ahol megkezdődött a vérfürdő. Pár perc múlva megérkeztek a zsaruk, addigra azonban már mozogni nem tudtam. Egy golyó volt a vállamban, de azért ott mert az a barom nem tudott célozni. Össze rugdostak... Aztán az öreg kinyírta a saját fiát, végül magával is végzett. - elcsendesül, de nem néz rám. Ahogy meséli, undor fut végig az arcán. - A fájdalmat látni anyám, és a te szemedben... - azonnal felelevenedik bennem a pillanat, amikor csupa véresen, félig lévén eszméleténél, feldagadt arccal kiszáll a kocsiból. A tekintete az agyamba égett. A sírás határán állok, és ezt ő is észreveszi. - Sajnálom. - felül, felém tornyosul, és engedélyt kérve ajkaival a csókhoz felém hajol. Nem gondolkodok, megcsókolom.

- Soha többen, még csak gondolni sem fogunk rá, oké? - bólintok, mert csak ennyire futja. Vissza dől, és erősen magához szorítva engem is vissza húz. Alig kapok levegőt az ölelésébe, de nem bánom. Akár az örökké valóságig így tudnék maradni.
- Harry?
- Igen?
- Nem tudok megmozdulni...
- Így kell összebújni. - kicsit ereszt a szorításon, de nem enged el. - Holnap után már Franciaországba utazunk.
- A szerelem városa.
- Mi?
- Phineas & Ferb is énekelte " Itt a szerelem vár. " - éneklem, mire nevetni kezd.
- Phineas & Ferb? - kérdezi. Összehúzott szemöldökkel, nevetve néz rám.
- Igen. Miért? Csak azt ne mond, hogy nem láttad még egy részét sem.
- Hát.. nem igazán emlékszem rá... na de hogy van ez a dalocska?
- Nem fogok énekelni!
- Miért?
- Mert te vagy az énekes, nem pedig én. Ezt a szerepet meghagyom neked.
- Hahaha. - nevet fel hangosan. - Tudod néha...- kezd bele, de nem fejezi be.
- Mit néha?
- Semmi. - rázza a fejét. Hátra nyúl a szekrényhez, és felveszi a telefonját. - Mi a címe ennek a dalnak?
- Te most komolyan megakarod nézni?
- Aha. Szóval?
- Oké. Azt hiszem... " Itt a szerelem vár ". - belép Youtubra, és bekapcsolja.
- Jó fej krapeknak tűnik ez a piros ha...
- Vörs. - javítom ki. - A haja színe vörös, és a neve Phineas.
- Oké. De Ferbnek komolyan zöld a haja? Zöld? Jézusom!
- Szerintem egészen jól áll neki.
- Mikor nézted te ezeket?
- Tudod, mikor te turnén voltál volt némi szabad percem.
- Értem. És mióta hazajöttem...
- Egy szabad percem sincs.
- Oh. Útban vagyok? - elenged, egyik könyökére támaszkodva fölém magasodik. Gondolkodást tettetek. Felháborodottan tátja el a száját, majd össze csukja és lecsap vele az enyémre. A telefont leteszi mellém. - Szóval? Útban vagyok?
- Talán. - ravasz mosoly kíséretében vállat rántok. Újra megcsókol, ezúttal minden szenvedélyét beleadva.
Kifulladva hajol hátra, kérdőn néz rám.
- Nem. Azt hiszem jól megvagyok melletted.
- Azt hiszed? - egy gyors mozdulattal rám ül, és csikizni kezd.
- Harry! - kiáltom nevetve. Próbálok kiszabadulni alóla, vagy legalább leállítani, de nem hagyja. - Oké! - megáll és várakozik. - Megvagyok melletted! - jelentem ki. Újra csikizni kezd. Megragadom a kezeit, és elemelem magam mellől. - Szeretlek. - kezeit az arcomra teszi, és lassan megcsókol.
- Én is. - motyogja. - Szeretném, ha az én... - sosem tudom meg, hogy mit szeretne, mert kopognak az ajtón. Levetődik rólam, és laza helyzetbe vágja magát. Megigazítom a takarót, a párnákat, és lazán a mellkasára hajtom a fejem, ő átkarol mintha semmi sem történt volna az imént.
- Igen? - kiáltom. Az ajtó lassan kinyílik. Sam lép be rajta.
- Ne haragudjon a zavarásért.
- Mondja Sam.
- A vacsora tálalva.
- Máris megyünk. - Sam bólint, majd kimegy a szobából maga után becsukva az ajtót. Felpattanok, és felkötöm a hajam.
- Menjünk vacsorázni. Farkas éhes vagyok. - úgy ahogy vagyunk lemegyünk vacsizni. Kéz a kézben sétálunk le. A nagyanyám már az asztalnál ül. - Szia nagyi. - csókolom arcon.
- Szerbusztok.
- Jo estét. - int Harry. Nagyanyám üdvözlés képen csak komoran bólint. Leülünk, és neki látunk a vacsorának.
- Jobban vagy? - kérdezi.
- Igen. Egész jól érzem magam. - és tényleg. A náthám mintha soha nem is lett volna. Semmi nyoma.
- Örülök. Azért az antibiotikumot még szedd be.
- Rendben. Vacsora után beveszem. Mit csináltál ma?
- Anna itt volt ma nálam. Beszélgettünk, meg sétáltunk a kertben. Üdvözletét küldi. Szeretett volna látni, de az éjszaka történtek után, - szeme Harryre siklik. - jó, hogy eltudtál aludni. A barátod pedig... igen akaratos fiú. - az akaratost nem épp szép hangnemben jegyezte meg.
- Nagyi...
- Az én házam, az én szavam, az én szabályaim. - a kaja megakad a torkomon.
- Ő csak nem akart magamra hagyni. Féltett.
- Egy másik szobában is félthetett volna! A hangnem amit megengedett magának, illetlen, és nem épp kedves. Nem illik hozzád.
- Jézusom! - emelem fel a hangom. Cinikusan felnevetek, de semmi jókedv nincs a hangomban. - Mióta lettél ennyire elítélő?
- Itt most nem az elítélésről van szó. - leteszi a kést és villát. Nem épp szelíden. - Ha lenne egy kis eszed észrevennéd, ami magától értetődő!
- Mi értetődő magától? - kérdezem már kiakadva.
- Hát nem veszed észre? Ő világsztár! Bármelyik lányt megkaphatná!
- Igen, de ő engem szeret.
- És te elhiszed ezt a marhaságot? Miért érné be veled, mikor bármelyik lányt megkaphatná? Azt hittem apádék jobban neveltek. Azt hitem, hogy te leszel az, aki nem esik bele ebbe a hibába. Mi történt veled?
- Felnőttem nagyi! És Jézusom! Miért érné be velem? Ez hallatlan! Egy nagymamának nem az lenne a dolga, hogy biztassa az unokáját?
- Nem, ha arról van szó, hogy marhaságot csinál. És te, hatalmas marhaságot csinálsz! Bedőlsz egy olyan embernek, akiről azt hiszed fülig szerelmes beléd. Akit annak látsz, akinek te akarod hogy legyen.
- Olyannak látni akinek akarom, hogy... Ez már túl megy minden határon! - kiáltom. - Mindenki megakarja mondani, hogy mi a jó nekem. Hogy nem veszed észre, hogy én nem akarok az a lány lenni, akit kiskoromban elképzeltél? Miért hiszed azt, hogy majd hazajövök és a te életedet fogom élni? Mert tudom, hogy ezt akarod! De én nem akarok olyan itt ragadt lenni. Én kint élek. Nekem kint van az otthonom, a családom, a barátaim. És igen, szeretem őt, és ő is szeret engem. Ha ezt nem tudod elfogadni, akkor nem is tudom, hogy miért is vagyunk mi itt egyáltalán! - a nagyanyám tágra nyílt szemekkel néz rám. Kiakadtam. És azt hiszem jogosan. Mégis, a nagyanyám reakciója valahogy elbizonytalanít efelől. Szemét a szalvétájának szenteli, amellyel megtörli a száját.
- Rendben. Én most vissza vonulok. További jó étvágyat. - mondja, és távozik az asztaltól.
- Minden oké? - kérdezi Harry, és megszorítja a kezemet az asztal alatt. Magamra erőltetett hamis mosollyal fordulok felé.
- Persze, csak egy kicsit összezörrentünk. Semmi komoly.
- Biztos?
- Kóstoltad már a sonkát? - nyúlok a tényérért, tématerelés gyanánt. - A család közeli barátjától van. Nagyon finom. Titkos receptből készítik a pácot amiben áztatják. Isteni.
Még két szelet kenyeret magamba gyűrök, de ez sem segít azon, hogy túllépjek az előbbieken. A nagyanyám átlépett egy határt, amit senkinek sem tűrtem el. Beleszóltak az életembe. Mára már elegem van ebből.

Már nem az vagyok, aki szerencsét próbálni indult Londonba. A barátommal, életem szerelmével ülök egy asztalnál. Azt állítják kihasznál?
Kérem a bizonyítékot!

67. fejezet / Lázálom.

Mottó: Senki sem ismer téged úgy, mint én. Senki sem szeret téged, úgy mint én. Senki sem ment meg engem úgy, mint te. 

- Jó reggelt Sam.
- Jó reggelt Maya. Uram.
- Jó reggelt. - int Harry. Nos, legalább ez megmaradt a múltból. Megjegyezte.
- A nagyanyám felkelt már? - kérdezem.
- Igen. Már el is ment.
- Miért ment el?
- A nagyapja egyik volt üzlettársa birtokára ment. Azt üzeni, érezzék otthon magukat. Később várják önöket is a birtokra.
- Szerintem ezt most kihagyjuk.
- Esetleg hívjam fel...
- Nem kell. Majd én elintézem.
- Hova tálalhatom a reggelit?
- Tudja mit? Mára ön is menjen egyet sétálni.
- De... - szemei elkerekednek.
- Majd mi megoldunk mindent. Egyébként mi is elmegyünk később. Tegye azt amihez kedve van. - szólásra nyitja a száját. - Nincs ellenkezés. - mondom ellenkezést nem tűrve.
- Rendben. Köszönöm. - bólint. Megszorítom Harry kezét, és a konyhába megyünk. Ő leül, én pedig leveszek két bögrét. Vizet töltök bele, egy-egy filtert rakok mindkettőbe, és a mikróba rakom.
- Mit kérsz enni? - kérdezem feléig a hűtőbe mászva. - Van paradicsom, sajt, sajtkrém, sonka...
- Majd én megcsinálom. Te csináld a teát. - arrébb tol, és kiveszi a tojást, a sonkát, a sajtot, paradicsomot, paprikát.
Amíg én elkészítem a teákat, ő össze üt két omlettet. Feltálalja, és enni kezdünk. Néhány falat után hányingerem támad, majd köhögő roham tör rám.
- Ideje lenne elmenned dokihoz. - jegyzi meg teli szájjal. Felkelek, és a méz után kutatva feltúrok minden szekrényt. Az éléskamrában találom meg. Nem éppen a kedvencem, de valahogy mindig segített a megfázás ellen. Rengeteget belekanalazok, majd inni kezdem.
Eltolom magam elől a tényér ételt, és csak a teát iszom meg.

***

- Nem nagyi. Szerintem csak megfáztam, de nem szeretném, ha... - közbeköhögök.
- Felhívjam  az orvost? 
- Nem kell. Csináltam olyan gyógyteát, meg rendesen felöltöztem.
- Biztos ne menjek haza? 
- Nagyi! Érezd jól magad. Mi megleszünk. Csak megfáztam otthon, ennyi az egész.
- Rendben. Akkor pihenj sokat.
- Add át üdvözletem Ameliának.
- Jól van. Szerbusz. 
- Szia nagyi. - leteszem a telefont, és hátra döntöm a fejem a kanapén.

- Na?
- Nem jön haza. - fújom ki a levegőt, aztán zsepi után nyúlok és az orromat is. - Menjünk be a városba. Szeretném megmutatni.
- Oké.

***

- ... és innen mentünk haza.
- Gyönyörű város.
- Igen.
- Nem vagy éhes?
- Nem. - tényleg nem. Pedig tegnap óta csak két falatot ettem, és egy bögre teát ittam. - Te?
- Nem, csak csodálkozok. Alig ettél ma.
- Niall már biztos végig ette volna az összes éttermet. - mind a ketten felnevetünk, ezzel felhívjuk magunkra a körülöttünk sétálók figyelmét. Harryn kalap, és napszemüveg van, de ez sem egy életbiztosítás. Mindent megteszünk, hogy ne ismerjék fel, de nem a legegyszerűbb. Rengeteg képet készítünk, és veszünk pár képeslapot is, amit azonnal megírunk, és postára adunk. Végül Harry vesz két üveg kólát, és le ülünk egy padra. Mögöttünk a Székesegyház.
- Elég meleg van. - mondja, és magához húz.
- Aha. Jó idő van. - a figyelmemet a velünk szemben lévő szökőkútnál játszó gyerekek terelik el.
Mennyit játszottunk mi is Mikekkal.

Apu mindig azt mesélte, hogy imádtunk kint lenni. Hosszasan játszottunk. Galambokat kergettünk, vagy éppen egymást. Azt mondta, sosem volt egyetlen unalmas percük sem mikor a szabadban játszottunk.
De az egészen más világ volt.
 Esténként színházba jártunk, vagy könnyű zenei koncertekre. Utána pedig a családbarátaival beültünk egy étterembe. Most örülünk, hogy néha-néha össze tud jönni a népes társaság. Hogy őszinte legyek azokat a barátokat, akikkel itt játszottunk már egy ideje nem láttam, és nem hallottam róluk. Ugyan egy általános iskolába jártunk, de miután elköltöztünk a kapcsolat megszakadt. Az iskolát bezárták, és helyette most egy egyesületi intézmény van.
- Gyere. Meghívlak egy sütire. - mondja Harry, és talpra állít. A parkhoz közeli cukrászdához megyünk.
Amíg a nagyapám élt minden nap iskola után fagyizni, vagy épp sütizni hozott minket ide. Sajnos ennek egyhamar vége szakadt mikor kiderült, hogy rákos.
De a rák nem csak egy bizonyos szervét támadta meg, hanem az egész testében megtalálható volt.
Kezelésekre járt, ami lekötötte az egész idejét. Mikor teljesen legyengült, mikor már semmilyen gyógyszer nem tudott rajta segíteni, ágyhoz ragadt. A nagyi nem engedte, hogy így lássuk, és ezt apuék is okénak találták. Egy ideig utáltam őket érte, aztán egyik este apu elmagyarázta, hogy miért volt erre szükség.
Aztán épp órán ültünk, mikor bejött az iskolatitkár, összepakoltuk a cuccaimat, és kikísért. Apa állt a portán, mellette pedig Mike, készen az indulásra. A nagyapiék házához mentünk. Sam, aki már akkor is ott dolgozott, elvette a táskákat, és felirányított minket a hálószobába.
A nagypapám feküdt ott, mellette a nagymamám. Nagyapám arca beesett volt, és sápadt. Ekkor már kettő hónapja, hogy az ágyat nyomta. A nagyi felállt, arcon csókolt mind a kettőnket, és csak annyit kért, hogy ne kérdezősködjünk feleslegesen, aztán távozott. Nem értettem, hiszen a nagyi soha nem hagyta magára a nagypapit. Ahogy azt sem értettem, hogy miért hagy minket magunkra a nagypapival.
- Gyere ide hercegnőm. - intett magához. Mikera néztem, aki csak bólintott. Talán ő már akkor többet tudott mint én. Lassan oda sétáltam, arcon csókoltam, és leültem az ágya szélére. - Milyen gyönyörűen be van fonva a hajad.
- Anya fonta be. 
- Nagyon ügyes anyukád van. - köhögött egy sort, majd gyengén rám mosolygott. Ez nem az én nagyapám. Nem lehet ő! Ő mindig erős, és semmitől sem rettegett. De akkor ott beesett arccal feküdt előttem, és még mosolyogni is alig volt ereje. - Drága kicsikém. 
- Nagypapa? 
- Igen? 
- Miért vagy beteg? - kérdeztem. Számomra hihetetlen volt, hogy egy olyan ember mint a nagypapám csak úgy kidöntsön egy betegség.
- Nem tudom. 
- Ugye itt maradsz velünk? Ki fog vigyázni a nagymamára? 
- Maya, szépséges gyermekem. Sosem foglak titeket elhagyni. 
- Megígéred? 
- Becsszó! Had beszéljek, a bátyáddal. Gyere ide fiam. - én felálltam, és hátrább léptem. Mike a papa mellé lépett, és csak állt ott. És ez oké volt.
- Vigyázz a húgodra. Ne engedd, hogy bárki bántsa. Védd úgy, mintha a szemed fénye lenne. Ha majd családod lesz, sose hagyd, hogy bárki bántsa őket. Mindig legyenek ők az elsők. 
- Rendben. 
- Megértetted ami mondtam? - kérdezte, majd egyre hosszabban köhögni kezdett.
- Igen, nagypapa. 
- Vigyázz anyádra is. - és Mike vigyázott. Vigyázott rám.Vigyázott anyára. És most vigyáz a családjára. A nyakába vette a terhet, és vigyázott mindenkire akit a nagypapa rábízott.
Többet nem láttuk. Másnap éjjel meghalt. Egy hét múlva volt a temetése. Olyan emberek jelentek meg ott, kiket a papi sosem szeretett. Üzlet, és vetélytársak. Néhányuknak még volt a pofáján bőr, és megkérdezte a nagyit, hogy ki vezeti majd az üzletet. Néhányan még mosolyogtak is, mikor a koporsót végleg a föld alá temették. Utáltam őket ezért. Utáltam őket mindenért. Utáltam őket azért, hogy a nagyapám meghalt, és ők most érezték dolguknak, hogy az üzletről kérdezzék a nagyit.

***

Vettünk néhány sütit, de nem ott fogyasztottuk, hanem az autóhoz vezető úton. Hála az égnek sikerült elkerülnünk, hogy bárki felismerjen minket, felismerjék őt. Mielőtt azonban haza mentünk volna, még elkocsikázunk a Tv-toronyhoz, ahonnan egész Pécset belátni. Kicsit tériszonyos vagyok, ezért csak Harrybe kapaszkodva merek közelebb sétálni a korláthoz.
- Mit gondolsz?
- Csodálatos. - átkarolja a derekamat, és szorosan magához húz.
- Mennyi rajongótok megveszne ha tudnák, hogy itt vagy.
- Talán még egy koncert sem kizárt. - ránt vállat. - Ezt a srácoknak is látniuk kell! Sokkal csendesebb, és nyugisabb, mint Budapest. - mondja.
Mielőtt lejöttünk volna Pécsre, Budapesten csavarogtunk. Körbenéztünk, és ebédeltünk. Majd kocsit béreltünk, és felváltva vezettünk le Pécsre.
- Szeretnél vissza költözni ide?
- Tessék? Visszaköltözni? - bólint. Elgondolkodok, de a válasz magától értetődő. Az életem kint van Londonban. A családom Hollywoodban.
Szeretem Magyarországot, de nem.
- Nem. - felelem. - Szeretek itt lenni, de mindenem kint van. Te is oda vagy kötve. Szóval nem. Soha. - megértően bólint.

 Még sokáig kocsikázunk. Benézek pár ismerőshöz, akikkel megmaradt a kapcsolat. Már este van, mikor megérkezünk haza. A nagyi már megérkezett, és valakivel beszélget telefonon. Sam is megérkezett. Azt hiszem bement a városba, mielőtt mi is így tettünk volna. Levetkőzünk, majd a szobába sietünk, ahol egy DVD filmet nézünk. A nagyi rendezte be a szobát, ezért csak régebbi filmek vannak, de legalább angolul is tudjuk nézni.
Este nyolc órakor lemegyünk vacsorázni.
- Segítek Sam. - mondom, és követem a konyhába.
- Hagyja csak. Megy ez egyedül is.
- Nem fáradtság. - Harry is csatlakozik, és mire a nagyanyám leér hozzánk, az asztal már megvan terítve. Leül, de előtte elküldi Sam-et aludni.
- Biztos nincs szüksége semmire asszonyom?
- Nincs. Innentől, már egyedül is boldogulunk. - így hát Sam aludni tér. Mi eszünk egy pár falatot. Csak néhányszor szólalunk meg. A nagyi megkérdezi, hogy hogy tetszik Harrynek a város, én lefordítom Harrynek angolra, aki elmondja két falat között, majd ezt lefordítom a nagyanyámnak magyarra. A vacsora további részében a nagyanyám úgy méreget minket oda és vissza, mintha azon gondolkodna, hogy vajon tervezünk-e ellene valamit.
Végül a nagyi elhagyja az asztalt, és aludni tér. Mi is befejezzük a vacsorát, és elpakolunk a mosogatógépbe, az ételt pedig a hűtőbe. Mi is aludni térünk. Külön külön megyünk fürdeni. Amíg Harry lefürdik, én átmegyek a nagyanyámhoz.
Bekopogok, és várok.
- Gyere. - mondja az ajtó túloldaláról. Benyitok, bedugom a fejem, amit a testem követ. Nagyi, a papa régi íróasztalánál ül, - elegánsan, mint mindig. - és ír valamit.
- Bejöhetek? - leteszi a tollat, és leveszi a szemüvegét.
- Gyere csak. - becsukom magam mögött az ajtót, és beljebb sétálok.
- Nagyon régen jártam már ebben a szobában.
- Nos, igen. Eltelt néhány év, mióta itt bújócskáztatok. - elmosolyodok az emléktől. A kedvenc búvóhelyeim egyike volt. Be az íróasztal alá, vagy az ágy alá bújtam. Újaimat végigfuttatom a régi poros könyveken, majd lassan a nagyanyámra nézek.
- Valamit el kell mondjak. - a nagyanyám magabiztos tekintetét emeli rám.
- Nos, akkor halljuk. - keresztbe teszi a lábát, és várakozón felhúzza a szemöldökét. Leülök a megvetett ágy szélére, és össze szedem magam.
- Harryről van szó. Szóval, mielőtt elítélnél, hogy ostoba vagyok, és buta...
- Énekes. Tudom. - mondja, rezzenéstelen hanggal.
- Honnan? - kérdezem tátott szájjal. A nagyi feláll, az ágyhoz sétál, és leül mellém.
- Attól, hogy öreg vagyok, még nem vagyok buta. Már az elején sejtettem. Azt hiszem a húgaidnak a kedvenc énekesinek az egyike, ugye? - bólintok. - A minap mikor Amelia megmutatta, hogy hogy újították fel a házat, megmutatta az unokájának a szobáját is. Természetesen tele volt ragasztgatva, amit én felháborítónak találok. Olyan nagyszerű munkát, amit ezek a nagyszerű festők végeznek, csak így elrontani... Felháborító. Na de hol tartottam?... Ja igen. Szóval, azonnal kiszúrtam a fiút.
- Nagyi...
- Igen lányom. Ostoba vagy. És buta is. - bólint, és szünetet tart. - De szerelmes. És meg kell mondanom, hogy ez a fiú, nem olyan beképzelt, mint ahogy eddig képzeltem. És szeret téged.
- Igen. Ebben nem kételkedek.
- Ezt eltekintve még mindig nem értem, hogy intéseim ellenére, hogy tudtál beleszeretni.
- Nem tudom. Csak úgy megtörtént. - rántok vállat.

***

Hajnali egy óra van, mikor vissza megyek a szobánkba. A nagyi is most feküdt le. Eddig beszélgettünk, és bepótoltunk minden elmaradt beszélgetést.
Mikor visszatérek a szobába, Harry már kidőlve, hason, lehetetlen pozícióban fekszik az ágyon. Vizes haja az arcán pihen. A tévében a film már rég véget ért. A képernyőn "kilépés" " Lejátszás újra" opciók kínálkoznak. Kikapcsolom, és bemászok Harry mellé. Magunkra húzom a takarót, lekapcsolom a villanyt, és a sötétben próbálok elaludni.

2 óra múlva Harry ráz fel álmomból. Remegek, fázok, fáj a fejem, és minden más is, ahogy megmozdít.
- Ne! - tiltakozok, de nem hagy. Nem lehetek teljesen magamnál. Még érzem, ahogy áthúzza a fejemen a pólómat, majd egy másikat húz rám.
- Rendben. Most pedig idd meg ezt. - mögém ül, és a mellkasának dönt. Egy poharat tart elém, tele vízzel. Megpróbálom ellökni, de túl gyenge vagyok. Két kortyot iszok, ezután sikerül eltolni.
- Hagyj. - ellenkezek. Kitakarózok, és lefeszítem magamról a kezeit. - Kérlek hagyj!
- Minden rendben lesz. Nagyon magas a lázad. Idd ezt meg, és minden rendbe jön. - láz?
- Nem vagyok lázas! Semmi bajom. - lemászok az ágyról, és elindulok az ajtó felé, de Harry megállít.
- Hová mész?
- Kiakarok menni. Kint vár a nagyapám. Engedj had menjek!
- Maya, ő rég meghalt. - Harry átkarol, és szorosan tart.
- Micsoda? Miért beszélsz hülyeségeket? Lent vár, hogy iskolába menjünk! Engedj el Harry! Elfogok késni!

66. fejezet / Göndör herceg.

Mottó:

 Nagyon szeretem ezt az embert. Ő az én szőke hercegem. A szél a szárnyaim alatt. Ő az ok, az egyetlen ok, amiért fel akarok kelni reggelente. 

- Valami, amit tudnom kellene a nagyanyádról? - kérdezi Harry. Már a küszöbön állunk a csomagjainkkal, és arra várunk, hogy ajtót nyissanak nekünk.
- Ömm... utálja a zenészeket, filmsztárokat... - elkerekedett szemekkel néz rám. Keze erősebben szorítja a kezemet.
- Ugye csak ugratsz?! - sajnos nem. Bárcsak ne így lenne, de a nagymamám tényleg utálja őket.
- Bárcsak úgy lenne. - sóhajtok egy nagyot, és hozzá bújok.

 Megkértük még évekkel ezelőtt, hogy költözzön ki velünk, de ő semmi pénzért nem akart. Nem azért, mert nem ismeri a nyelvet, - mert amúgy nem ismeri. Elég érdekes lesz az elkövetkező pár nap... - és vagy azért, mert túl messze van. Nem. Azért mert túl sok a beképzelt ember, és utálja ha valaki ilyesmiből akar megélni. Szerinte ez nem " élet ". Hiszen kitudja, lehet, hogy csökken a népszerűség, már nem lesznek híresek, vagy keresett emberek, nincs pénz, nincs szakma, nincs miből ellátnia a családot...

Vajon, ha hazudok neki, akkor elhiszi? Nem. Hiszen másfél éve rólunk szólt minden újság, és még a magyar pletyka műsorokban is benne voltunk. Vajon látta? Nem nagyon néz a nagyi ilyeneket, de ha véletlenül igen? Na meg ott van Maria. Rengetegszer láthatta rajta a látogatások során a pólót, amin rajta voltak/volt. Csak nem emlékszik rá. Ha meg igen, akkor mit mondok neki? Talán azt, hogy... - mielőtt kitalálhatnám, hogy mégis mit fogok hazudni, az ajtó kinyílik.

- Jó napot. - nyit ajtót a nagyanyám afrikai származású inasa. 40 éve már, hogy itt dolgozik, hűségesen a nagyinak.
- Jó napot Sam. - mondom magyarul.
- Miss. Smith. - rám mosolyog, majd Harryre néz. Azt hiszem Sam nem tud angolul. És azt sem tudja,hogy Harry Angol. - Uram.
- Hello. - nyögi Harry. Az ajkaimba harapok el ne mosolyodjak.
- Kerüljenek beljebb. - átveszi a csomagjainkat, mi pedig beljebb lépünk.
- Everything okay! - mondom Harrynek, és rámosolygok.
- Okay. - mondja.
- Sam. Kérem engedje meg, hogy bemutassam Harryt. Harry, - fordulok felé. - He's Sam. My grandma's footman.
- Hello. I'm Harry. - Sam üdvözlésül csak bólint, aztán felém fordul.
- A nagyanyja már várja önöket a nappaliban.
- Rendben. Köszönjük.
- Okay. Sam doesn't like me... According to me...
- Hm. I don't care. I like you! - rámosolygok, és egy puszit nyomok az arcára, mielőtt belépünk a szobába.
- Nagyi! - a nagymamám megfordul a kanapén, majd feláll, és elénk sétál.
- Szerbusz. - ma is épp olyan elegáns, mint általában. Kapok két puszit, majd megölel. Végig néz rajtam. - Te teljesen lefogytál. Jézusom, lányom. Otthon nem adnak enni? - mondanám, hogy öreganyám túlreagálja a dolgokat, de tényleg fogytam. Pedig nem diétázok. Ebben a hétben/hónapban többet ettem mint amennyit egy hét/hónap alatt be szoktam termelni.
- Nem. Természetesen eszek rendesen.
- Na majd a héten itt felhizlalunk. - a mellettem álló srácra tekint.
- Szerbusz.
- Ömm... Nagyi...
- Biztos te vagy az a fiú, akiről a kis unokám annyit mesélt. - Harryre nézek, aki felől kínaiul is elmondhatták volna neki ugyan ezt.
- Nagyi, Harry angol.
- Igen. Tudom. De úgy tűnik néma.
- Mama, Harry nem tud magyarul.
- Ezt hogy érted? Nem azt mondtad, hogy tud?
- Nem. - rázom a fejem. Erre öreganyám már nem mond semmit, csak hátat fordít, és elsétál, vissza a kanapéhoz.

- What did her say? - suttogja Harry.
- Thought that you can in Hungarian. - suttogom vissza, miközben mi is a kanapéhoz tartunk.
- Understand... - leülünk, a nagyi pedig végig néz rajta.

- Hol ismerkedtetek meg?
- Angliában. - bólint, és Harryn legelteti a szemét.
- Olyan ismerős nekem valahonnan... - hát persze, hogy ismerős! Az unokád a rajongója! - Na mindegy! Sam! - kiáltja. Arra számítok, hogy majd onnan érkezik, ahonnan mi jöttünk. De nem. Persze mögöttem kell felbukkannia.
- Igen asszonyom? - ez a fickó mindig megijeszt. Összerezzenek, de még épp idejében veszem észre magam ahhoz, hogy fel ne sikítsak.
- Én egy teát szeretnék. Ti?
- Én nem kérek semmit. Harry? You want a drink?
- No, thanks. - rázza a fejét, hogy a nagyanyám is értse.
- Rendben. Akkor ennyi. - ránt vállat a nagyi.
- Máris hozom.

***

A nagyanyám kifaggat minket, hogy, hogy ismerkedtünk meg, hogy mióta vagyunk együtt. Többek közt rákérdez arra is, hogy mit dolgozik Harry, de ezeket mindig valamivel terelem. Végül elenged minket, hogy had pihenjünk le egy kicsit.

- Szerintem ő sem kedvel. - mondja Harry.
- Kedvel ő... legalábbis még.
- Még? Mit ne mondjak. Ma elég... biztató dolgokat hallottam tőled.
- Néhányszor rá kérdezett, hogy mit dolgozol.
- Igen? Elmondtad neki? - néz fel a táskája felől.
- Á! Nem akartam bombát robbantani. - kiveszek egy pulcsit a táskámból, és belebújok. Nagyon lehűlt a levegő.  Harry is felhúzza a pulcsiját, majd egy kalapot rak a fejére. - Mehetünk?
- Aha.

***

- Gyönyörű a nagyanyád háza. És a kert is igazán...
- Nagy. Jó nagy.
- Igen. - magához ölel. Hűvös van, és az ég is borús. - Sokat jártál itt?
- Kiskoromban mindig kijöttem. Először csak addig mertem elmenni. - bökök egy közeli fára. - Mindig féltem, hogy eltévedek. Aztán ahogy nagyobbodtam, egyre beljebb és beljebb merészkedtem. Egyszer egy vörös gombolyagot tekertem ki, hogy tudjam merre kell vissza jönni. Csak addig merészkedtem, ameddig a gombolyag elért.
- Ezt a nagyanyádék építették?
- Nem. Itt egy nagyon kicsi ház állt régen. Egy tényleg aprócska ház, hatalmas kerttel. A nagyiék megvásárolták és építették ezt. Kiépítették a kertnek ezen részét, amit itt látsz magad előtt. Arra beljebb csak Mike, és én szoktunk régen járkálni. Gyere, megmutatom. - megragadom a kezét és beljebb vonszolom. Egy hatalmas fánál állunk meg.
- Ez, - kezdem, és elmegyek beljebb egy kicsivel. - volt a búvóhelyünk anyuék elől. Sosem, a mai napig nem jöttek rá, hogy itt bujkáltunk. - a kis létra még mindig ugyan ott van, ahol évekkel ezelőtt hagytuk. A fához állítom, és felmászok. - Gyere. - szólok le Harrynek, mikor felérek. A kilátás még mindig csodás. Látni Pécs fényeit.
- Azt a... - lép fel mellém Harry.
A fa városra néző részét úgy csináltuk meg, hogy egy raklapot raktunk fel, és a fa vastag ágához csavaroztuk. Az elejére, és két szélére lécekből készítettünk korlátot.
- Csodaszép igaz?
- Igen. - mögém lép, és átkarolja a derekam. Olyan jó végre kettesben lenni. Kameráktól, idegesítő emberektől elzárva. Nem is tudom idejét, mikor voltunk úgy, hogy senki sem törte ránk az ajtót, vagy az utcán nem állítottak volna meg, hogy egy fotót csinálhassanak vele.
Igazából, ennek a veszélye még mindig fent áll, de hogy őszinte legyek, ezt a pillanatot még ennek a gondolata sem ronthatja el.
Gyorsan elhessegetem a gondolataim, és Harryhez simulok.
- Látod ott, azt a magas tornyot kivilágítva?
- Aha.
- Az a tévétorony. Ott engedtem szabadon az egyik díszgalambot, a nagyanyám kertjéből.
- Te elcsórtad a nagyanyád galambját, hogy ott fent elengedhesd? - összevont szemöldökkel rám vigyorog.
- Aha. Megsajnáltam, hogy minden nap be van zárva. Fogtam, és szabadon engedtem. Anyám, és öreg anyám sem volt elragadtatva tőle.
- És apud?
- Ő vitt fel. Utálta azt, hogy a nagyi ilyeneket tart a háznál bezárva. Benne volt anno valami állatvédők klubjában. Én egy jó indok voltam, hogy elengedhesse. Persze mikor felelősségre vontak aput nem mártottam be. Azt mondtam itt engedtem el a kertben.
- Ez jópofa. - nevet fel. Hátra hajtom a fejem a vállára. A szél is járni kezd. Egész testem libabőrös lesz. Úgy tűnik kevés a pulcsi.
Lefejtem magamról a kezeit, és felé fordulok. Átölelem, és egy csókot nyomok a szájára.
- Ezt most miért kaptam?
- Mert itt vagy. - elvigyorodik, és lassan lehajol. Magához húz, így egy centi sem választ el minket. Lassan, - fájdalmasan lassan! - csókol meg.
- Ezt miért? - kérdezem.
- Mert itt vagyunk. - megrántja a vállát. Hozzá bújok, és a szíve fölé hajtom a fejem. Az szép egyenletesen dobog. Közelsége melegséggel tölt el. A szél felerősödik, és a fa is mozogni kezd.
- Mi lesz ha nem kedvel a nagymamád? - kérdezi.
- Változtat az valamin? - nem válaszol. - Tudod mit? - felnézek rá. - Engem már az sem érdekel, ha az egész világ ellened szavaz. Hiszen nézd hol vagyunk!
- Rendben. - bólint.
- Mi van rendben?
- Soha nem szakíthat el tőled semmi, oké? Az sem érdekel, ha a szüleid dobnak ki. Elrabollak. Ha kell.
- Elrabolnál? - hahaha! Erre befizetek! -Nos, erre kíváncsi lennék, hogy hogyan.
- Nos, először is átvergődnék a fortyogó láván, aztán megküzdenék a sárkánnyal, és kimentenélek.
- És mi van, ha idő közben összebarátkoztam a sárkánnyal, akiről kiderül, hogy nem is veszedelmes?
- Akkor csak küldj egy postagalambot, és őt is kimentem.
- Micsoda hős! Micsoda hős! - nevetek. - Most már megérdemelnéd, hogy egy mesét készítsenek a göndör hercegről, aki hősiesen megmenti a hercegnőt, és barátját, A Sárkányt!
- Minimum egy-két képregény... - ránt vállat. Sosem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én... Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szeretem a legjobban, ha nem erőltette.
- Igen. Minimális elvárás! -

A város fényei lenyűgözőek ahogy egyre sötétebb, és sötétebb lesz. A város zajokat messziről halljuk. A szél fúj, de mi rendíthetetlenek vagyunk. Szeretném megállítani ezt a pillanatot, ahol csak ő, és én vagyunk. Fent a világ tetején.
A csendet a hirtelen előtörő hangos köhögésem szakítja félbe.
- Jól vagy? - kérdezi.
- Persze. - mosolygok rá. Megtörlöm az orrom a pulcsi ujjával. Még az is folyni kezdett.
- Menjünk be. Már nagyon sötét, és hűvös van.
- Rendben. - még egyszer szemügyre veszem a várost felülről, aztán a már lefelé tartó Harry után eredek.
Eldugom a létrát, és bemegyünk. A lépcső aljánál belebotlunk Sambe.
- Jó éjszakát. - mondom.
- Jo ejszakat. - próbálja utánozni Harry. Befele jövet megkérdezte, hogy, hogy köszönjön el.
- Miss...
- Kérem Sam. Csecsemő korom óta ismer. Csak Maya, oké? Semmi Miss. Kérem.
- Rendben. Szóval.. - az orra és a szája közötti részre mutat. Oda kapok, de nem érzek semmit. - Vérzett az orra?
- * What he say? - kérdezi Harry
- * He said that, bleed my noes. Really? - megmutatom neki.
- * Yes. Really. - bólint. Letekintek a pulcsim ujjára, amivel megtöröltem. Véres.
- Hozhatok esetleg valami kendőt?
- Nem kell, köszönöm. Elmegyek a mosdóba. Jó éjszakát Sam.
- Rendben. Jó éjszakát önöknek. - elindulunk felfelé, aztán eszembe jut még valami.
- Sam, várjon!
- Igen asszonyom? - fordul vissza.
- A nagyanyám alszik már?
- Még nem. Vissza vonult a szobájába, de nem alszik.
- Értem. Köszönöm. Viszlát. - első dolgom, hogy a vécére menjek.

- Mi a... - bele nézek a tükörbe.
- Had segítsek. - lép be Harry is. Elő vesz a zsebéből egy zsepit, bevizezi, és letörli a vért az orrom alól. A vérzés már elállt, de a nyoma még ott van.
- Tudod mire emlékeztet ez?
- Mire?
- Amikor a szilánkokat szedegetted ki a térdemből. Emlékszel? Csak remélem most nem öntesz rá olyan piros cuccot.
- Aha. Emlékszem, és ha jobban megnézem, nem. Erre most nem kell, olyan " piros cucc ".- rám vigyorog, majd azonnal folytatja.
- Érdekes este, és éjszaka volt.
- Az egyszer biztos. Kész. - mondja. Bele nézek a tükörbe, és megvizsgálom hátha még véres valahol, de Harry alaposan letörölte.
- Azt hiszem akkor aludtam először veled.
- Nagyon megijesztettél, mikor reggel sírva keltettél.
- Megijedtem. Te pedig nagyon lovagiasan viselkedtél! - a nyakába kapaszkodok, és rávigyorgok.
- Látod? Ez a lovag cucc már korábbra is vissza vezethető. - lassan megcsókolja a homlokom, - én lehunyom a szemem. - majd az orrom hegyét, végül a számat.
- Jól van. - fejtem le magamról. - Én gyorsan lezuhanyzok.
- Rendben. - áll mozdulatlanul.
- Kimennél?
- Miért? A barátnőm vagy, meg már úgy is láttalak ruha nélkül, szóval...
- Harry! - próbálok komoly lenni, de elnevetem magam, így hitelét vesztetté válik a dolog. - Oké, de...
- Ha azt kéred, hogy forduljak el, már most felejtsd el. - jelenti ki határozottan.
- Csak annyit akartam kérni, hogy segíts levenni ezt.
- Rendben. Gyere ide. - felemelem a kezem, - ahogy a kisgyerekek szokták. - és hagyom, hogy Harry lehúzza rólam a pulcsit, amit azonnal a szennyesbe dobok. Lassan levetkőzök, beállok a zuhany alá, és elhúzom a függönyt.
- Oda adod a törölközőm? - nyújtom ki a kezem a függöny mögül, miután végzek. Másodperceken belül oda adja. Magamra tekerem, elhúzom a függönyt és kilépek. - Mehetsz. - mondom. Bólint, levetkőzik, majd ő is beáll zuhanyozni. Én addig előveszek két fogkefét a szekrényből. Fogkrémet nyomok az enyémre, és a csapnak támaszkodva, a zuhanyzó függönyt bámulom miközben a fogamat mosom. Én is benyújtom neki a törölközőjét, majd mikor kilép a fogkeféjét. Kiöblítem a számat, lemosom a fogkefém, elrakom, majd megvárom, míg ő is így tesz. Együtt lépünk ki a fürdőajtón, mind a kettőnkön csak egy-egy törölközővel. Ez épp elég, hogy az épp arra járó nagymamám arra gondoljon, amire felnőtt nőként gondolhat.
- Jó éjszakát! - mosolyodik el, illendően.
- Még be akartam nézni hozzád, mielőtt lefekszünk.
- Aludjatok csak. Majd holnap beszélgetünk.
- Rendben. Jó éjt. - egy puszit nyomok az arcára. Harry is elköszön, valahogy úgy, hogy : " Jo ejszakat Mrs. Smith. " A nagyanyám csak elismerően bólint, ránk mosolyog és bemegy a saját szobájába.
- Látod? Nem utál ő. - lököm oldalba. Először csak átkarolja a vállam, úgy lépkedünk, aztán hirtelen felkap, és a kezébe visz a szobába.
Ledob az ágyra, és azonnal rám mászik. Közel hajol, hogy megcsókoljon, de eltolom, mert egy újabb köhögési roham tör rám. Mikor végre sikerül abba hagyni a mellkasom szúrni kezd.
- El kellene menned dokihoz. - mondja.
- Semmi komoly. Majd holnap megkérem Sam-et, hogy csináljon olyan szuper Teát, amit a nagyinak szokott.
- Oké. Gyere, öltözz fel. Nehogy még jobban megfázz. - felkelek, és előhalászom a táskámból a pizsit. Valahogy nem érzem benne kényelmesen, ezért mikor Harry vissza hozza a pólóját, - amit ma viselt. - a fürdőből, abba bújok.
- Egészen jól áll. - mondj mondja mikor felé fordulok. Ő már az ágyban fekszik. Lekapcsolom a nagy villanyt, és lefekszek mellé. Még egy ideig beszélgetünk, majd hülyeségből #Selfie-ket készítek vele. Egyiket sem törlöm ki.
 Ő SMS-ezik a srácokkal, majd az anyjával beszél.
Pár perccel ezután már csak mi vagyunk egymásnak, a nagyvilágtól távol, Magyarországon, egy eldugott kis erdős részen fekvő pécsi szobában.
A mellkasára fekszek és a lassan, egy folyamatos ütemet felvevő légzésével próbálom elterelni a figyelmem a mellkasomban, és a fejemben tomboló tompa fájással.

FORDÍTÁS: 

Jelenet: Maya nagymamája rájön, hogy Harry egyáltalán nem tud magyarul. 

 What did her say? - Mit mondott?
Thought that you can in Hungarian. - Azt gondolta, hogy tudsz magyarul.
 Understand... - Értem.


Jelenet: Amikor Maya és Harry a kertből befelé belebotlik az inasba, aki megjegyzi, hogy vérzett Maya orra. 

He said that, bleed my noes. Really? - Azt mondja, hogy vérzett az orrom. Tényleg?
Yes. Really. - Igen. Tényleg.
What he say? - Mit mond?

65. fejezet / Csak egy nap.

Mottó: Nem éltél igazán addig, amíg nem tettél valami jót olyan valakivel, aki soha nem tudja azt vissza adni neked. 

*egy héttel később*


- És az utolsó doboz. - felteszem a kamionra, ami a házunk előtt áll. Átkarolom Harry derekát, ő pedig a vállam, és szorosan megölel.
- Végre. - sóhajt. A kocsi vezetője becsukja, majd bezárja az ajtót.
- Viszlát! - int még, majd beszáll az autóba, és a kocsi, minden cuccommal elindul Londonba.

***

- Rendben... Szerintem rendben lesz... Oké... Holnap hívj...Szia. - Harry leteszi a mobilt, majd az ágyra ugrik. - Minden elrendezve. Mire 2 hét múlva megérkezünk, már minden a helyén lesz.
- Mondtad neki, hogy üdvözlöm? - egy puszit nyomok a szájára, és a vállára fekszek.
- Ő is téged. - a szobámban már csak a 2 bőrönd, az ágyam, a tévé, és az üres bútorok vannak. Nos, meg holnapig még mi. Holnap reggel, az első géppel Magyarországra utazunk.
- Anya, és apa holnap jönnek csak haza.
- Akkor nem is találkozunk velük?
- Nem. - a szobámat nézem. Minden, ami egykor fontos volt számomra, egy nagy kocsiban hajt a új életem felé. Felelevenedik bennem, amikor Tessával még iskolásak voltunk, és pizsi buliztunk. Amikor Mark miatt bőgtem, mint egy hisztis kis liba. Amikor valami történt, mindig ez a szoba volt a végállomás. Az bulik, amikor részegen estem be az ágyba. Az ágyba ahol most, életem szerelmének karjaiban fekszem.
Az éjszaka, mikor Mike felébresztett, hogy elfogok késni a Londonba tartó gépről.
Ez az a szoba, ahol minden kezdődött.
Az első közös repülőn töltött órák, melyek kész gyötrelemnek számítottak akkor, most a legszebb pillanatoknak tűnnek.
- Minden rendben? - kérdezi Harry. Szavai visszhangzanak, visszapattannak a szoba falairól.
- Csak elgondolkodtam.
- Min?
- Az első közös utunkon.
- Milyen közös utunkon? - feltekintek rá, és elmosolyodok.
- Amikor a repülőn mellém ültél.
- Ja az. - elvigyorodik, és még közelebb húz magához. - Nos, azt hiszem itt az ideje, hogy elmondjam.
- Micsodát?
- Akkor aznap a jegyem nem is melléd szólt. - felemelkedek, és össze vont szemöldökkel várom a továbbiakat. - Az a kis csaj össze keverte Liam, és az én jegyemet. Igazság szerint én ültem volna Tessa mellé, Liam pedig melléd. - feldolgozom a szavakat, és átgondolom a következményeket.
Ha a kis csaj akkor nem keveri össze a jegyeket, soha nem ismerkedtem volna meg Harryvel. Tessa nem cserélt volna telefonszámot Liammel, és soha nem költöztünk volna egy házba, ami azt jelenti, hogy most nem feküdnék itt, ahol fekszem, azzal, akit szeretek. Talán még mindig magamat okolnám, hogy Mark akkor elhagyott ezért a kis ribancért, és talán, még mindig egyedül sínylődnék Londonban. Az életem biztos káosz lenne...
- Akkor azt hiszem hálásak lehetünk a lánynak. - feljebb mászok, és egy csókot nyomok a szájára. - El sem hiszem, hogy egy csaj kezében volt a jövőnk. - elmosolyodik, én pedig nevetni kezdek. - Akkor véletlenül ültél mellém, holnap pedig...
- Holnap pedig ha kell, kidobom őket a repülőből, ha nem ülhetek melléd. - jegyzi meg lazán, de komolyan.
- Ez igazán... lovagias? Kedves?
- Nem. Egyszerűen csak az elvártak. - rám vigyorog. Vissza fekszem a mellkasára, és a falat bámulom. Gondolataim ezer felé cikáznak. Elakarok még köszönni Tessától, és még néhány barátomtól is. Nem akarok búcsú nélkül eltűnni.  De van egy személy, akit tényleg nem hagyhatok itt búcsú nélkül.

- Harry?!
- Igen?
- Van egy ötletem ma estére.
- Hallgatlak.

***
- Oké. Mindenki megvan? - fordulok hátra a kormány mögül.
- Igen. - bólint Maria.
- Mindent elhoztunk? - nézek Harryre.
- Minden rendben. Mindent elpakoltam.
- Még egyszer köszönöm, hogy te is velünk jössz Cyn. - fordulok ismét hátra a húgomhoz.
- Adele büntetésben van. Úgy sem tudtam volna mit csinálni este. - ránt vállat. Maria a szemét forgatja, és elmosolyodik.
- Rendben. Akkor induljunk. - beindítom a kocsit, és már indulunk is. Egy hely van ahol a végállomáson kívül megállok. A gyümölcsös, ami pont akkor akar bezárni, mikor megérkezünk. Mögöttünk Mike, Danielle, és a kicsik jönnek külön kocsival.
- Biztos otthon lesz? - kérdezi Cyn.
- Igen. Ilyenkor általában otthon van.
- Általában?
- Igen. - ahogy befordulok az utcára, azonnal kiszúrom a házat. A villany ég, szóval itthon van. Megállok a ház előtt, és kiszállok a kocsiból. Mindenki így tesz. Bezárom, és ellenőrzöm, hogy minden megvan-e. Mikeéknál minden, és a csajok is kivettek mindent. Felszaladok a lépcsőn, becsöngetek és várok.
Senki.
Ismét csengetek. Ekkor már mindenki felér mögém.
Az ajtó túloldaláról papucs csattogás, és kulcs zörgés hangját halljuk. Aztán az ajtó kinyílik, és ő ott áll.
- Jó estét Mr. George. Remélem nem zavarunk. - rám mosolyog, és félre áll. Lassan beözönlünk.
- Nos, nem számítottam az érkezésedre, ezért nincs mivel megkínáljalak titeket. - áll meg végül előttem.
- Nem, George. Azért jöttünk, mert holnap elutazok. - Harry magához von, átkarolja a derekam, én is így teszek. Harryre nézek, és elmosolyodok. - Londonba költözök.
- Nocsak. - meglepődve néz végig rajtunk Harryvel. - Hát, akkor gratulálok.
- Köszönjük. - bólintok. - Nem akartam búcsú nélkül elmenni, és arra gondoltam, hogy elhozom magammal a családot is. Az utolsó estét szeretném magával, és velük tölteni. Had mutassam be önnek őket. Ő a barátom Harry Styles.
- Üdvözlöm. Örülök, hogy megismerhetem. - mondja Harry, és kezet fognak.
- Úgy szintén.
- Ő a bátyám Mike, a felesége Danielle, és a két gyermekük, Nina, és Peter.
- Csókolom! - lép elő Nina, és Peter.
- Szerbusztok. - George a kezét nyújtja Peternek, aki megrázza azt.
- Ő a két húgom. Maria, és Cyntia.
- Üdv. - mondják egyszerre.

***

- Nem. - kezd el magyarázni Cyntia. - Ott az a kis bábú alul. Azt kell, és a képernyőn lévő bábút követni.
- És erre mi szükség van? - emeli magasba a kezében lévő szerkezetet George. A csajok elhozták a Just Danc-es gépet, és befogták egy áncra Georgeot.
- Ez által fogja a mozdulatait elfogadni a gép.
- Rendben. - bólint. - Hát akkor vágjunk bele.
- Mit szeretne táncolni?
- Rád hagyom a választást. Bármi jöhet. Megbirkózok vele.
- Rendben, akkor legyen... Calvin Harris - Summer.
- Indítsd! - mondja türelmetlenül George. Cyntia elindítja, és megjelenik a képernyőn a figura. Mindenki a kanapéról figyeli őket. A vacsora már sül.
- Gyerünk George! - kiáltom. Harry átkarolja a vállam, és magához húz. A zene megtölti a szobát. Mindent szétpakoltak, - természetesen George engedélyével. - hogy táncolni tudjanak. Az öreg nagyon jól nyomja. Természetesen nem tudja utánozni Cyntiát, de hát ő szinte minden este ezt csinálja.
- Elég jól nyomja az öreg! - súgja Harry a fülembe. Rávigyorgok, és egy csókot nyomok a szájára, majd minden figyelmemet rájuk fordítom.

A szám végére George elfárad, de még mindig mosolyogva fordul felénk.
- Lehet, hogy én is beszerzek magamnak egy ilyen masinát. Hogy miket ki nem találnak manapság.
- Mehet még egy? - kérdezi Cyn.
- Persze. - mondja határozottan.
- Cyn, valami olyat, amit ő is tud követni! - mondom.
- Ne is hallgass rá! - int le George. - Rakd be, amit te szeretnél. - Cyntia hátra fordul, és kinyújtja rám a nyelvét.
- Lady Gaga - Bad Romance. Maria gyere.
- Mi leszünk az ön háttértáncosai Mr George. - Maria felugrik, felkapja a harmadik konzolt, és beáll Cyntia mellé.
- Megnézem a vacsorát. - mondom Harrynek, felállok, és a konyhába megyek. Még néhány perc szükséges a kajának, ezért vissza csúsztatom a sütőbe. A maradék tálat elmosogatom, és pakolni kezdek.
- De jó illata van. - megfordulok. Cyntia sétál be. Felkap egy rongyot, és mellém állva törölgetni kezdi az edényeket.
- Ömm... köszi? ... Miért nem táncolsz?
- Danielle leváltott. Azt mondtam, hogy vécére kell mennem.
- Jobbra az első...
- Rendben. Amit most mondok, nem mondod el senkinek, oké? Letagadom! Esküszöm.
- Mi van? - megáll a kezemben a rongy, és értetlenül bámulok a húgomra.
- Én nem... én nem azért bunkózok veled, mert utállak. Mert nem utállak. Sőt, egészen bírlak.
- Akkor? Mert eddig nem úgy tűnt, hogy így gondolnád.
- Maya neked minden kapóra jött.
- Dehogy!
- Dehogy nem! Mindig voltak barátaid. Sosem kellett azért küzdened, hogy barátkozzanak veled. Minden buliba kérdés nem volt, hogy elmehetsz. Meghívni sem kellett. elutazhattál Londonba, ahol ismét barátokat szereztél. És nézd kivel alszol minden éjjel! - a szoba felé bök.
- Te... féltékeny vagy? - nehezen veszem magam rá, hogy nehogy elnevessem magam. A húgom, aki az iskola hírnévi lista csúcsán áll, féltékeny rám?
- Nem!... vagyis igen! Te mindig megkaptál mindent. Minden csak úgy az öledbe hullott...
- Nem, dehogy kaptam meg mindent! Én küzdöttem azért, hogy mindenem meglegyen! - szögezem le. - Azért, hogy most itt vagyok, azzal a személlyel akit szeretek, tudod mennyit szenvedtem? Mert szenvedtem. - egy egész picit felemelem a hangom. Ideges leszek. - Rengeteget. Tudod, te milyen volt lent rohadni abban a pincében? Dehogy tudod. Ezeket nem veszed észre. Folyamatosan csak a szád jár.
- Én nem... sajnálom. - Cyntia olyan arcot vág, amit még sosem láttam. Bűntudat, és megbánás fut át az arcán. A harag kicsit oldódik bennem.
- Nem. - megdörzsölöm a homlokom. - Én sajnálom. Nem tudhattad. Egyébként miért mondtad el ezt?
- Mert tudom, hogy nem jössz vissza többet.
- Miért ne jönnék?
- Miért jönnél? Össze házasodtok Harryvel, gyereketek lesz... Minden oda köt majd.  Egyébként ezért jöttem ma el ide. Adele, nincs büntetésben. - ránt vállat.
- Azért ne siessük el ezt a dolgot! Ezek még jóval arrább vannak! - felnevetek, de köhögésbe török ki.
Megfázhattam, mikor Harry beugrott a kezében velem a medencébe. A reggel az orrom is folyt.
- Jól vagy? - kérdezi Cyn.
- Persze csak egy kicsit megfáztam. - egy vállrándítással lerendezem, és folytatom a törölgetést.
- Egy kicsit... talán egy kicsit hiányozni fogsz... - felé fordulok, és megölelem. Nem sokkal később ő is engem. - Tényleg!
- Te is nekem. - motyogom.
- Minden rendben? - lép be Harry. Cyn azonnal ellök magától.
- Lefogom tagadni! - suttogja úgy, hogy csak én halljam.

Hölgyei, és uraim: Cyntia Smith!

- Persze. - felelem Harrynek. - Csak beszélgettünk. George?
- Most épp a történeteit meséli. - Cyntia hangtalan vissza siet a szobába. Letekintek a sütőre. Amíg mi Cyntiával " beszélgettünk ", az megsült.
- Segítesz megteríteni? - a kezébe nyomom a tányérokat, és az asztal felé terelem. Én viszem a szalvétát, és a poharakat. Végül középre teszem a pizzát. Út közben kicsit köhécselve térünk vissza a szobába.
- Minden rendben? - kérdezi Harry.
- Persze, csak hideg volt a víz, amibe beleugrottunk,és egy kicsit megfáztam. Semmiség.
- Biztos?
- Aha. - belépünk a szobába. Nina haját épp Danielle fonja. Peter az apja öléből próbálja kiszabadítani magát, de Mike nem engedi. Maria és Cyntia Georggal társasoznak.
- Kész a vacsora! - mondom.
- Apa! Engedj el! - kiáltja Peter, mire Mike elengedi. Peter elszalad tőle, egészen hozzám.
- Együnk! - rángatja a pólóm alját. Ekkor Mike felkapja.
- Apa! Apa, ne!
- Rendben. - teszi a földre. - Na gyerünk vacsorázni. - Harryre nézek, aki mosolyog. Megpuszilom az állát, majd vacsorázni rángatom. Mind leülünk, és épp neki kezdenénk, mikor egy kislány hangjára leszünk mind figyelmesek az ajtóból.
- Anya. Miért van ennyi ember nagypapa asztalánál? - kérdezi.
- Nem tudom kicsim. - mondja az anyja. Jobban megnézem, és rájövök ki az. George lánya, és unokája. Angel, és Dee.
- Angel. - áll fel George.
- Szia apa. - lép be a hölgy, de egy pillanatra sem veszi le rólunk a szemét.
- Nem is tudtam, hogy ma jöttök.
- Nos mi sem. Dee akarta, hogy átjöjjünk.
- Gyertek. Foglaljatok helyet. - mutat az asztalra. Megtalálom Angellel a szemkontaktust.
- Sziasztok. - köszönök.
- Szia. Maya, ugye?
- Igen. - felkelek. - Hozok nektek is tányért.
- Köszönjük. Elég lesz egy is kettőnknek. - mondja.
- Rendben. - elszaladok a konyhába egy tányérért, és szalvétáért, majd az utolsó üres helyre teszem az asztalnál. Ekkorra már nincs rajtuk kabát. Felkapja az ölébe a kislányt, egy szelete tesz a tányérjára, és enni kezdenek.

Vacsora közben mindenki feloldódik. Még Angel is nevet, és néha közbeszól, történeteket mesél.
- Te énekes vagy, ugye? - bök Harryre.
- Igen. Egy bandában éneklek...
- A One Direction-ben. Tudom. A férjem unokatesói megvesznek értettek. Megvallom, én is bírom egy két dalotokat.
- Ó. Nos, örülök, hogy megismerhetlek. - mondja Harry teli szájjal. Oldalba bököm, mert a kicsik azt figyelik, hogy gusztustalanodik.


***

Vacsora után Angel is segít elpakolni, míg George Mariával, és Cyntiával vissza vonul társasozni. A kicsik Deet követik, és együtt játszanak. Mike, és Danielle a kanapéról figyeli őket.

- Apám folyamatosan azt emlegeti, hogy milyen finom a süteményed.
- Tényleg? Most is csináltam. Bent van a hűtőben.
- Tényleg? Nos, akkor szabad megkóstolni? - kérdezi, és elmosolyodik. Megtörlöm a kezem, leveszek nyolc tányért, és óvatosan szedek mindenkinek.
- Tessék. - nyújtom át neki villával együtt. - Jó étvágyat.
- Köszönöm szépen. - megvárom a reakcióját. - Hmm. Ez tényleg isteni. Mielőtt elmész, egy receptet kérhetek?
- Majd elküldöm az egyik csajjal apudnak.
- Köszönöm.
- Semmiség. - szép lassan behordjuk mindenkinek a tányérokat.
- Parancsoljon George. - nyújtom át neki. Átveszi, és enni kezdi. Én leülök Harry mellé, és nézem ahogy eszik. Én jóllaktam a pizzával, ezért nem eszek. A vállára hajtom a fejem, és nézem őket. A három kicsit, - Ninát, Petert, és Deet. - a szüleik etetik.
- Minden oké? - karol át Harry.
- Aha. Csak elfáradtam.
- Ne! Pedig még ki akartalak hívni egy Just Dance 2015 bajnokságra!
- Majd otthon, Londonban játszunk.
- Imádom, hogy Londont az otthonodnak hívod! - fáradtan elmosolyodok. Egy gyors puszit nyomok a szájár.
- Fújj! - kiáltja Peter. Mind felé fordulunk. Ránk bök. - Csókolóznak!
- Peter, ők nem csókolóznak, csak suttognak! - javítja ki Nina. Meglepetésünkben mind felnevetünk.
- Gyerekek! - szól rájuk Mike, de közben ő is vigyorog, mint a tejbe-tök.
Az unokatesóim érettebbek, mint azt gondoltam.


***

- Nos, köszönünk szépen mindent. - kísér ki Angel, Dee, és George az ajtóhoz. Már nagyon későre jár, és a gyerekeknek is le kell feküdni.
- Mi köszönjük, hogy eljöhettünk. - mondja Mike. - Mi elmegyünk, mert a gyereknek már aludniuk kellene.
- Persze. Örülök, hogy megismerhettelek titeket. Sziasztok gyerekek!
- Viszlát! - int Peter, és egy puszit nyom Dee arcára.
- Na gyere te kis hős szerelmes. - felkapja Mike, és elindulnak a kocsihoz.

Mi is elbúcsúzunk, majd követjük Mikékat. A csajok hátul majdnem bealszanak, és én is az anyósülésen. Harry vállalta, hogy hazafelé vezet. Megállunk egy áruháznál.
Amint hazaérünk Maria, és Cyntia fürdeni mennek, majd el is alszanak azonnal. Mi is így teszünk. Lefürdünk, és lefekszünk. Mike, Dani és a kicsik már akkor aludtak mikor hazaértünk.
- Kapcsold be az ébresztődet. - mondom már félálomba. Hogy beállította -e csak reggel tudom meg, mikor hangosan zenélve ébreszt fel.

64. fejezet / Szavak.

Mottó: Ez a végzetes szerelem. Ismerni a hibáit és a rossz oldalait annak, akit szeretünk. És mégis tovább szeretni. 

Néhány perccel később az ajtó kinyílik és Harry lép be rajta, kezében egy tálcával. Felülök és megdörzsölöm a szemem.
- Jó reggel. - köszönök. Szemei megállapodnak rajtam.
- Én akartalak felkelteni. - nyöszörgi. Nem mozdul az ajtóból. - Még reggelit is csináltam.
- Hmm. Rendben. Akkor menj ki. - mondom. Megvárom míg kimegy, majd visszafekszem az ágyba. - Oké. Gyere. - kiáltom. Becsukom a szemem, és magamra húzom a takarót. Az ajtó néhány másodperccel később kinyílik, azután csukódik. Érzem, hogy az ágyszéle szép lassan süpped. A takarót elemeli az arcomtól, és simogatni kezdi, először csak az arcom, majd a vállam. Összeszorítom a fogam nehogy elmosolyodjak, ebben a pillanatban megérzem ajkát az ajkamon. A szemeim lassan kinyílnak.
Mikor elhúzódik, rám mosolyog.
- Jó reggelt.
- Csókkal ébresztesz, mint Csipkerózsikát?
- Számomra hercegnő vagy. - suttogja, és kapok még egy puszit a számra.
- Ez... - a levegőbe szimatolok. - palacsinta?
- Igen. - felveszi az ágy mellett lévő szekrényről a tálcát, megvárja míg felülök, és az ölembe rakja.
- Még rózsát is kapok?
- A kertből szedtem. Remélem anyukád nem szedi le a fejem érte.
- Hogy mit csináltál? - kérdezem a legkomolyabb hangon. - Anyám... anyám... - Harry arca felbecsülhetetlen. Szemi elkerekednek, arca elfehéredik.  - Csak vicceltem. - nevetek rá.
- Jézusom May!
- Ne haragudj, de ezt nem tudtam kihagyni. Szóval. Ezt, te csináltad? - felveszem a villám, és enni kezdek.
- A szüleid és a húgaid elmentek valahova, csak este jönnek. A bátyád pedig elvitte a kicsiket és Daniellet valahova a városba. Állítólag ők se lesznek itthon jó sokáig.
- Miénk a ház? - kérdezem teli szájjal.
- Úgy tűnik. - miközben eszek Harry elmeséli, a legjobb/legfurcsább/legrémisztőbb/ és a leggusztustalanabb sztorikat a koncertekről.
- Tetszett a koncert?
- Mármint amelyiken kint voltam? Nagyon. - bólintok. - Ennyi embert egy helyen. Jesszusom!
- Néhányan tweeteltek rólad. - az utolsó falat megakad a torkomon. Leteszem a villát, és belekortyolok a narancslébe.
- Ó. Tényleg? - leteszem, és magamra erőltetek egy mosolyt. Megint kezdődik...
- Aha. Valami olyat, hogy...
- Harry! Kérlek, inkább ne! - megdöbbenten tekint rám. Azt akarom, hogy soha többet ne kelljen halljak egy rossz szót se arról, hogy mennyire nem illünk össze. Tisztában vagyok azzal, hogy kibe bolondultam bele, de nekem sem kötelességem ilyeneket elhallgatni.
A koncert folyamán néhány rajongó a nevemet kiabálta miközben befelé haladtunk Mariaval, de meg sem fordult a fejemben, hogy akár egy pillanatra is hátratekintsek.
- Azt írták, hogy...
- Harry, komolyan mondom, hogy nem...
- ...te csodás vagy.
- Hogy... csodás vagyok? - a megdöbbent arcomon elmosolyodik.
- Pontosabban... - a képembe tolja a telefonját.


" @harrystyles Harry! A barátnőd szuper aranyos. Sajnos nem tudtuk megállítani, hogy ezt neki is elmondjuk, de nagyon szeretünk titeket! #Harry #Maya #Marry #avégtelenig #éstovább "


- Marry? - nevetek fel. - Ez mi?
- A közös nevünk. - mosolyog rám. - Általában a pároknak, a rajongók közös neveket készítenek...
- Igen. Tudom hogy megy ez. Istenem. - a szívem boldogsággal telt meg. Ennél csodásabb reggelt el sem tudtam volna képzelni magamnak. Persze ez csak pár ember, de már ezért is boldog vagyok!
- Látod? Ők is szeretnek. Csodás vagy! - nem mondok, vagy teszek mást, csak magam elé bámulok.
- Harry? - bámulok rá. Elveszi az ölemből a tálcát, a szekrényre teszi, és rám mászik.
- Igen, Csipkerózsika?
- Mennyire gondoltad komolyan... - nem fejezem be. A kezdeti lelkesedés hamar elillan.
- Mit?
- Semmit. - rázom meg a fejem, és a szájához hajolok egy csókért, de hátrahúzódik.
- Kérlek, fejezd be. - azok az istenverte szemei!
- Mennyire gondoltad komolyan... komolyan amit este mondtál? - nyögöm ki, mielőtt újra meggondolnám magam.
- Melyikre gondolsz? - néz rám értetlenül.
- Házasság. - először egészen érzelemmentesen fürkészi az arcom - eközben a szívem néha kiugrani, néha megállni akar. - majd felnevet. Mindenre számítottam, de ez szíven ütött. Elfordítom a fejem, és megpróbálom legyűrni a könnyeket. Elhallgat, óvatosan maga felé fordítja az arcomat.
- Ne haragudj, de ezt komolyan kérdezted? - vigyorog rám.
- Mi a...- ha az előbb nem éreztem magam teljesen hülyének... Nos most gondoskodott róla. A már íg is marcipán szívemből, mintha egy hatalmas darabot harapott volna le. A legfontosabb darabot.
Lelököm, vagy legalábbis megpróbálom lelökni magamról, de ő erősebb. - Harry, kérlek, engedj!
- Nem feleltél. - mondja komolyan.
- Igen. Komolyan gondoltam. Most már elengedhetsz! Jézusom. De hülyén érzem magam.  - leszáll rólam, én pedig azon nyomban kiszállok az ágyból, és a ruhásszekrényhez megyek. Kirángatok egy farmert, egy inget, és elkezdem felhúzni. Épp gombolom be a nadrágot, mikor mögém lép, és megérinti a bőröm.

( Kattints ide, és olvass tovább! :) )

Megdermedek.

 A tükrön keresztül nézek rá. Egyik kezét a meztelen hasamra csúsztatja, majd lassan magához húz, és belenéz a tükörbe. Most mind a ketten magunkat nézzük.

  - Amikor aznap este megtudtam, hogy Ashton megkérte a kezed, valami gyomron vágott. - jaj, csak őt ne! - Tudtam, hogy nekem kellene annak lenni, aki először letérdel eléd, és azt mondja " Hé. Lennél a csaj, aki pokollá teszi öreg napjaimat? " És most, hogy az enyém vagy... Azt mondom... azt mondom, feleségül foglak venni. Igen.

 És a marcipánszív újra megdobban.

- Meg fogom kérni a kezed. Azt akarom, hogy mindig mellettem legyél. Idegesíts ha kell. Hogy minden nap lássalak mosolyogni. Elfoglak venni. Ha rólad van szó, eszméletlen féltékeny vagyok. Mindenkire. Bárkiről legyen is szó. Még Mikera is. - elmosolyodik, aztán komolyan folytatja tovább. - Amikor nem látom a mosolyodat, olyan, mintha a poklot járnám. Ha nem hallom a hangod olyan, mintha az angyalaimat nyírták volna ki. Szóval igen. El foglak venni, hogy minden alkalommal, mikor felkelek reggel, bőröd/hajad érintés a pokolból a mennybe juttasson. - lassan húzza végig ujját a vállamtól, az oldalamon végig, égészen a nadrágom széléig. Libabőrös leszek. Nem csak az érintése, de szavai hallatán is. - Várok a legjobb percre, a pillanatra, amikor megkérhetlek.
- Én...
- És ha nemet fogsz mondani, akkor minden nap, újra és újra itt leszek. Még az sem fog érdekelni, ha anyukád rendőrt hívat. - elmosolyodok, és most már érzem a mellkasát a hátamnak simulni. Mikor kerültünk ennyire közel?  - Mert a " Nem. " nem lehet válasz! - elvigyorodok. Ez az ócska marcipánszív! - Amin mi ketten keresztül mentünk... Nem. Számunkra a " nem " nem létezik! - megfordulok, hogy igazi szemeibe nézhessek. Tükrön keresztül, már sokszor elképzeltem, mikor nem volt itt. Nem pazarlok el többet. Minden nap, minden percében látni akarom ezt az igéző szempárt. Szóra nyitja a száját, de még mielőtt megszólalhatna megcsókolom. Nem akarok többet hallani.

Sőt, ha jobban belegondolok elég lett volna egy annyi is, hogy " Igen. Komolyan gondoltam, hogy feleségül foglak venni. " , de ez... 
- Szeretlek. - morgom az ajakira. - És szeretném pokollá tenni az öreg napjaidat. Csak éljük meg.
- Sok a duma. - vigyorog. - Nos, ha  jobban megnézlek... a ruha is. De azt hiszem, ezen segíthetünk. - a melltartóm másodperceken belül a földön landol.

És ismét elérte, hogy a jelenléte bénítón hasson rám.


***


- Tessék. - teszem elé a tányért, ami tele van spagettivel.
- Köszi. - kapok egy puszit mikor leülök mellé, és enni kezd.
- Hol tartottunk?
- Hogy szerinted a béka, és a varangy ugyan az.
- Mert ugyan az!
- Rendben. Ha te mondod. - szája tiszta szósz, mikor megcsókol. - Hmm. Nagyon finom lett.
- Egoista. - meglököm. A szószt ő csinálta. A tésztát rám hagyta.
- Hova szeretnél elutazni?
- Mármint?
- Pihenni. Tudod amit megbeszéltünk.
- Ja, az. Nos, nem tudom. Talán haza.
- De hát, itthon vagy...
- Magyarországra. Tavaly nyáron láttam utoljára a nagymamámat. Már hiányzik. És... szeretnélek téged is bemutatni neki.
- Nagyon jó lenne. - bólint. - Előtte azonban menjünk oda ahol még nem jártál. Szóval, hol nem?
- Franciaország. Olaszország. Svédország. Afrika. Meg a többi...
- Nem voltál még Franciaországban? - úgy mondja, mintha szellemet látott volna.
- Nos, nem. - rázom a fejem. Közben felszippantok egy tésztát, amin Harry jót kacag.
- Azt hiszem megvan az úti cél.
- Franciaország? - megáll a villa a kezemben, útban a szám felé.
- Talált. De lenne egy kérésem. - felém fordul, és megtörli a száját.
- Oké. Mond. - én is abba hagyom az evést, és minden idegszálammal rá koncentrálok.
- Szeretném, hogy a nyaralásból egyből haza menjünk.
- Kifejtenéd? - kérem.
- Szeretném, hogy mielőtt elmegyünk, te költözz hozzám.