47. fejezet / Oké? Oké.

Kattints ide, és jó olvasást! :) 

Mottó: Néha úgy tűnik, hogy a világegyetem azt akarja, hogy észrevegyük. 

Mentő helikopterrel szállítottak be minket a legközelebbi kórházba, ahol Harryt azonnal műtőbe tolták, engem pedig kivizsgálásra vittek.

A műtét késő este fejeződik majd be. Hazzaval akartam maradni, de apa megígérte, hogy ő fogja meg műteni Harryt, míg anya velem foglalkozik, így hát azóta nem tudok róla semmit. A jobb szemem körül sötét lila, és az arcomon egy hatalmas, halványabb lila folt terül el ott, ahol az elrablásunk estéjén Rob megütött. A karomon, és az oldalamon kettő-kettő sebhely maradt a sokkoló után. Anya szerint minden rendbe fog jönni. De nem. Már soha, semmi nem lesz a régi.

Anyámmal való beszélgetések valahogy így zajlottak:

Anya: - Holnap reggel két rendőr jön, és felveszi a jegyzőkönyvet.
Mire én: - Oké.
Mire anya: - Mondj el nekik mindent.
Erre én: - Oké.
Anyám : - Hoztam ruhákat. Fürdés után öltözz át.
Én: - Oké.
Anyám: - Holnap a kihallgatás után haza jöhetsz.
Én: - Oké.
Mire anyám: Hozok enni.
Erre én: - Oké.

És elment.

***

A műtétnek vége. Apa bent volt és közölte, hogy minden sikeresen zajlott, és hogy nem maradt semmilyen maradandó károsodása. A szemöldökét összevarrták, a golyót a vállából eltávolították, majd összevarrták. Egy bordája megrepedt. Üres tekintettel bámultam el mellette. Választ várt, de hiába. Végül mellém lépett, és megérintette a vállam. Össze rezzentem, és felugrottam a székről. Apámra néztem, aki meglepett arccal lépett egyet hátra.
- Sajnálom. - suttogtam, de megtartottam a távot. Végül apám is elment, ezzel egyedül hagyva a szobában.


***

Hajnali három óra van. A szobában fekszem, háttal az ablaknak, ami tárva nyitva van... Várjunk csak. Ki nyitotta ki?

 Lassan megfordulok. Egy magas, majd kétméteres személy áll az ablaknál. Mikor észreveszi, hogy ébren vagyok elindul felém. A szívem hevesebben kezd verni. Azonnal kiugrok az ágyból, és a legtávolabbi ponthoz húzódok. De az alak nem áll meg.
- Kérlek ne! Menj innen. - hátrálok.
- Maya... - kezdi.
- Hagyj békén! - üvöltöm, ahogy tokomból kifér. A szobában egy kislámpa ég, de mivel annak háttal áll ezért nem látom az arcát. A falmentén lecsúszok a sarokba, és amennyire csak tudok össze kuporodok. Mellé lép, és megérinti a vállam, mire sikítani kezdek.
- Maya, hagyd abba! Ashton vagyok!... Hagyd abba! - emeli fel a hangját, hogy túlharsogja a sikításomat. - Nyugodj meg. - óvatosan, szint engedélyt kérőn, átölel.
Tényleg Ashton az.
Abba hagyom a kiabálást. A kezeim remegnek, és könnyek szöknek ki a szememből.
- Minden rendben. - szorít magához. - Itt vagyok, és vigyázok rád. - suttogja a hajamba.
- Sajnálom. - zokogom a mellkasába.
- Semmi gond. - a szíve fölé szorítom a fejem, és a szívverését hallgatva lassan megnyugszom. - Annyira féltem, hogy valami bajod esik. Sosem foglak elengedni. - kezével gyengéden az állam alá nyúl, és felemeli a fejem. - Istenem. Bárcsak én kaptam volna mindent. Bárcsak, velem történt volna. - mondja, majd elhallgat. Egy ideig csak egymást bámuljuk, aztán közelebb hajol hozzám. Már majdnem össze ér a szánk, mikor elfordítom a fejem. Helytelennek találom a dolgot. Nem tehetem ezt  Ash feláll, és beletúr a hajába.
- Ne haragudj. - mondja, majd segít felállni.

***

Az éjjel belázasodtam, így a reggeli hazamenetel eltolódásra került. Ashnek el kellett mennie, de megígérte, hogy vissza jön. Napközben meglátogatott a rendőrség, akiknek mindent elmondtam, ők pedig biztosítottak, hogy soha többé nem lesz velük gondunk.Megkérdeztem, hogy miért, de ők csak annyit mondtak, hogy ne izgassam magam, majd leléptek.
Később Tessa Liammel, aztán Louis, Zayn, és Niall is bejött. Hoztak virágot, " Hamar épülj fel, mert mind szeretünk! " - lufit, és csokit. Anya, és apa egész nap ki, s be járkáltak. Aput kérdezgettem Harryről, de nem válaszolt semmi olyat aminek értelme is lett volna a számomra, így hát este hét óra felé, mikor már senki sem jött be, és anyuék is haza mentek, elmentem fürdeni. Gyorsan le fürödtem, megmostam a hajam, majd átöltöztem.

 A törölközőmmel, és a ruhákkal a kezemben visszamegyek a szobába lerakom, felkötöm a hajam, majd elindulok megkeresni Hazzat.
Két emelettel, és 10 perccel később meg is találom. Nem megyek be, csak az ablakon keresztül figyelem. Félmeztelenül fekszik az ágyon. Az arca borzasztóan fest. Egy nővér van bent, és épp kötést cserél a vállán. A sebet nem látom, mert már a végénél jár. Percekig pepecsel még a nő, majd össze szedi a cuccait, és elindul kifelé. Ebbe a kórterembe látogatók nem léphetnek - egy hatalmas papír jelzi, mi szerint " Látogatóknak belépni tilos! " - ezért a szobával szembeni WC-be sietek, és ott várom meg, amíg a hölgy elmegy.
( Kattints ide, és olvass tovább! :) )
Várok egy ideig, aztán halkan kilépek, és az ajtóhoz megyek. Körbenézek, és benyitok. Bent sötét van, egy lámpa sem ég, csak a hold világít be az ablakon. Becsukom az ajtót, majd Hazza mellé sétálok. Békésen alszik. Óvatosan végig simítom a sebeket az arcán, mire ökölbe szorítja a kezét. Vissza rántom a kezem, és várom, hogy kinyissa a szemét, de nem teszi. Az ágyhoz viszem az egyik széket, leülök, megfogom a kezét, és meztelen hasára hajtom a fejem.
- Don' let me
Don't let me
Don't let me go
'Cause I'm tired of feeling alone
...
Don't let me
Don't let me go
'Cause I'm tired  of sleeping alone. - suttogom, közben a holdfény által megvilágított arcát nézem. Szemem sarkából könnyek törnek elő. - Szeretlek.

* Harry szemszöge *

Az éjjel közepén arra ébredek, hogy valami, vagyis inkább valaki a hasamon szuszog. Felkapcsolom a villanyt az ágy mellett, így tisztán látom, hogy Maya az. Egy kényelmetlen kórházi széken ül, és a kezemet fogva aludt el, a hasamra dőlve.
- Hé. - simítok végig az arcán, mire azonnal felkapja a fejét, és körbe pillant a szobában, a hang forrását keresve. Szeme végül megállapodik rajtam. Elmosolyodik, és én is megpróbálok, de a szemem felett borzasztóan fáj. A mosolyból fintor lesz.
Feláll a székből, és megölel.
- Áu. - csúszik ki a számon.
- Ne haragudj. - enged el azonnal. Hátra lép, és a ruháját kezdi babrálni.
- Semmi gond. - húzom mosolyra a szám, ezúttal figyelmen kívül hagyva a fájdalmat. - Hogy jutottál be? - kérdezem. Megpróbálok feljebb ülni, de a fájdalom a mellkasomba hasít. Vissza dobom magam a párnára, és össze szorítom a fogaimat és szemeimet.
Maya elpityeredik. Mivel a szobában csend van, így csak az ő hüppögését lehet hallani. Rá nézek. Két kezét a szájához rakta. Szeméből könnyek folynak.
Muszáj erősnek maradjak. Miatta muszáj.
- Rendben. Gyere ide. - ütögetem meg magam mellett az ágyat. Nem mozdul. - Gyere. - ismétlem meg. Lassan elindul. Útközben letörli a könnyeit. Kijjebb megyek, hogy mellém tudjon feküdni, de nem mozdul.
- Feküdj ide. - mutatok az ágyra. A szeme egy ideig köztem és a felajánlott hely között cikázik, majd megmozdul. Felemelem a takarót, ő pedig lassan befekszik mellém. Az egészséges vállamra dönti a fejét. Lekapcsolom a villanyt, átölelem, és még közelebb húzom magamhoz.
- Minden rendben lesz. - suttogom. - Oké? - másodpercekig csend van a szobában. Végül kezét végigcsúsztatva a hasamon átölel, így már egy milliméter sincsen közöttünk.
- Oké. - feleli.

46. fejezet / Viszont látás.

Mottó: A világ nem kívánságteljesítő gyár!

( Kattints ide, és jó olvasást! :) )

Az ember azt hinné, a halál után valami szebb/jobb, világban ébred.
De nem.
Ugyan az a mocskos, hazug, pénz éhes világ fogad, ahogy kinyitom a szemem.

Egy szobában vagyok, és a benne lévő egyetlen ágyon fekszem. Egy íróasztal, egy lámpa és egy rádió van még bent. Az író asztalon egy váza van, friss virágokkal. Felkelek, kiveszek egyet és megszagolom. Édes illata van.
A virággal a kezemben sétálok ki a szobából, ami egy hatalmas udvarra nyílik. Az udvaron egy kisebb csoport verődött össze egy pont köré. Körbe nézek. A ház az erdő szélénél fekszik.
- Szia. - mondja egy kislány, aki elém áll. - Annabella vagyok.
- Ömm. - köszörülöm meg a torkom. - Szia. Hol vagyunk?
- Anya menedékházában.
- Anya menedékházában?
- Aha! - lehajolok hozzá.
 - És hol van anyukád?
- Gyere. - ragadja meg a kezem. Egy kis csoporthoz megyünk. A kislány elenged, és egy az 40-es évei körül járható nőhöz szalad. Megkocogtatja a vállát, majd valamit a fülébe súg.
- Köszönöm. - puszilja arcon, majd elengedi, és Annabella vissza szalad hozzám.
- Rendben. Akkor Lucy te foglalkozz a fiúval, Janett te menj be a városba kérlek, és hozz még orvosságot. Dex, te menj vele, és szedj össze mindent, amire szükségünk lehet. Rendben. Ennyi. Mehettek. A többiek végezzék a dolgukat! - a tömeg szétoszlik, így tisztán kitudom venni a hölgyet.
Feláll, és elém sétál. Magas, vékony, hosszú, szinte narancssárga vörös haj, zöld szemek. Hosszú lábát, hosszú szoknya takarja el.
- Szia. - köszönt. - Lea vagyok. Ez a telek az enyém. Hogy vagy?
- A-azt hiszem j-jól. - dadogom. Mióta az a fickó fogságba ejtett minket, azóta folyamatosan dadogok, ha stressz helyzet ér.
- Örülök. Nem vagy éhes?
- N-nem. Köszönöm.
- Jól van. - ellép mellettem, és az egyik lánynak int.- Janett!
- Igen? - fordul meg a lány.
- Elvinnéd magaddal Annet?
- Persze. Gyere szépségem.
- Köszönöm! - megvárja míg a kislány halló távolságon kívülre kerül, majd belevág. - Sajnálom ami veled, meg a barátoddal történt. Igyekeztünk intézkedni, de nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan fog cselekedni.
- Ön honnan t-tudta, hogy m-mi...
- Paul a fiam, már első nap eljött hozzám, és szólt, hogy az idióta volt férjem foglyokat ejtett.
- Paul a fia?
- Igen. Johanna, pedig a lányom.
- Részvétem a lánya miatt.
- Köszönöm. - bólint szomorúan. - Biztos jól vagy? - tereli a témát.
- Kicsit fázok, és fáj a fejem, de igen. Minden rendben.


***
A szobában, az ablak párkányon ülök, és kifelé bámulok az ablakon. Miért nem hagyott meghalni?
Már nincs miért élnem. Harry halott, és ezt sosem fogom tudni feldolgozni.
A fejfájás egyre elviselhetetlenebbé kezd válni, és egyre jobban fázok, pedig a nap erősen süt.
Az ablakom az útra néz, és a mellette elterülő messzeségre. Lehunyom a szemem, és a falnak döntöm a fejem.
Lassan elalszok.

Álmomban Harryvel egy parton ülve nézzük a naplementét. Aztán Harry feláll, és csak úgy szó nélkül elsétál. Akárhogy üvöltök, hogy álljon meg, nem teszi. Megpróbálok felkelni, de a lábaim nem mozdulnak. Ekkor a képek elmosódnak, és egy újabb álomba csöppenek, ahol egy buliban vagyunk. Épp táncolunk, mikor mögülünk pisztoly lövést adnak le. Valaki mellettünk össze esik, majd még egy dörrenés, és még egy holttest.

Egy jéghideg kéz érintésére ébredek fel. Kint rázendített az eső.
- Anya üzeni, hogy gyere vacsorázni.
- Szia Annabella. - megdörzsölöm a szemem. - Mond meg anyukádnak, hogy köszönöm szépen, de nem vagyok éhes.
- Biztos?
- Biztos. - bólintok, majd lemászok a földre. - Inkább ha szabad elmennék fürdeni.
- Rendben. - mondja, majd elszalad. Percek múlva egy törölközővel, és pár ruhával tér vissza. A kezembe adja, majd az ablak párkányra ugrik. Kifelé kezd bámulni.
- Én elmegyek fü...
- MEGJÖTTEK! - üvölti. Leugrik, majd csillogó szemekkel rángatni kezdi a ruhámat. - MEGJÖTTEK! MEGJÖTTEK!
- Kicsoda? - kérdezem. Az ablakhoz vezet. Egy fekete Range Rover parkol le a ház előtt. A szívem kihagy párat.


(Kattints ide, és olvass tovább! :) )
A feljáró közepén állok meg. A ruhám már teljesen átázott, és a hajamból is folyik a víz. Az autó ajtaja kinyílik. Anna, és Rob szállnak ki. Mögöttük, a hátsó ülésről, anya, apa, és Tessa. Anya rögtön, az esővel nem törődve szalad hozzám.
Ennyi. Eddig bírtam.
Ahogy anya megölel, hirtelen minden eddig visszatartott könnyem előbukik a szemem sarkából.Érzem ahogy anya rázkódik a sírástól. Alig akar elengedni, de elmegy, hogy apát is meg tudjam ölelni.
- Minden rendben lesz! - suttogja a fülembe apa.
- Nem apu. Semmi sem lesz rendben. - az arcom a vállába fúrom.
- Hiszen te égsz a láztól. - állapítja meg.
- Semmi bajom. - tolom el magamtól. Ekkor Tessa meg sem várva, hogy apám hátrább lépjen, a nyakamba ugrik.
- Annyira hiányoztál! - én is így teszek.
- Sajnálom Tessa! Annyira sajnálom! - zokogom a fülébe.
- Én is. Amikor...amikor felhívtál minket.. mi...én... én soha sem haragudtam rád! Rosszul esett, de soha sem haragudtam rád! Olyan vagy mintha a testvérem lennél, és ezt nem tudom csak úgy felrúgni, egy hülye kis vita miatt.
- Te vagy a legjobb! - kinyitom, az eddig csukva tartott szemem, és rögtön észreveszem a szakadó esőben álló Annet. Elengedem Tessát, és Anne elé állok.
- Harry? - kérdezi. Ajkaimat szólásra nyitom, de nem jön ki egy szó sem. Arcomat a kezembe temetem, majd a lában hirtelen össze bicsaklik. A térdemre érkezem. Arcom továbbra is a tenyerembe temetem. Másodperceken belül, egy meleg kéz ölel át.
Anne.
- Annyira sajnálom. - nyögöm. Nem válaszol semmit, de érzem ahogy teste rázkódni kezd a sírástól. - Annyira sajnálom! - ismétlem, pedig tudom, hogy az előbb is értette.


Elindulunk befelé. Már épp az ajtóban vagyunk, mikor leparkol egy kocsi. Sötétített ablakai miatt nem látunk be. Anya, apa, Anne, és Rob beljebb mennek, de Tessa kint marad velem. A kocsiból először kiszáll két magas srác, majd a hátsó ajtóhoz mennek. Kiszáll még egy srác, majd Paul, és a húga.
Johanna él?
- Nem. - hüledezek. Előre lépek. Össze szorítom a szemem, majd újra kinyitom. Johanna ott áll az autónál. Él és virul.
A két, előröl kiszálló magas srác, az ajtóhoz lép és segítenek kiszállni egy negyedik embernek is, aki enyhe támogatásra szorul.
Az eső a homlokomról belefolyik a szemembe. letörlöm, és még közelebb megyek az autóhoz.
Ekkor a támogatásra szoruló, negyedik személy felnéz. Csapzott haja a szemébe lóg, de így is felismerem.
- Nem lehet. - vajon a láz okozta hallucináció, vagy tényleg igaz? - Tessa! - fordulok felé.
- Mi a...
- Szólj kérlek Annenek, és Leanak. Lea lánya, és Harry él! - meg sem várva, hogy mit felel, az autóhoz rohanok. Mikor eléjük érek, Harry lehajol, és egy pillanatra sem tekint fel rám. A két izmos srácra támaszkodva áll, vállán egy hatalmas sötét folt.
- Harry. - mondom halkan. Meglőtték. És az arca mintha... A kezemmel óvatosan az álla alá nyúlok, és felemelem az arcát, de még mielőtt megláthatnám elfordul. - Kérlek. - lépek közelebb. Ismét az álla alá nyúlok. Egy pillanatra megdermed, majd elengedi. Felemelem az arcát, ismét.
Már értem miért nem akarta, hogy lássam.
A szám elé kapom a kezem. A szívem össze szorul.
Mind a két szeme feldagadva, és lila. A szája felrepedt, és vérzik. A bal szeme felett a szemöldöke is felszakadt, és folyamatosan vérzik.
Uram, adj erőt!

45. fejezet / Szabadulás / második rész

Mottó: Amikor azt mondod " Feladom! " , gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: " Egek, micsoda lehetőség! "

* Maya szemszöge *

Épp, hogy csak elérjük az ajtót, máris feltartóztatnak minket.
- Sajnálom. - áll elénk Paul húga, kisírt szemekkel.
- Mit csinálsz? - áll mellé Paul, majd ledermed.
- Nocsak-nocsak. - lép elő az öregember az egyik sarokból. Harry azonnal, védelmezőn elém áll. - Merre lesz a kirándulás?
- Mi... mi csak...
- Ki akartátok vinni őket. - bólint az öreg. - Paul, Johanna. Gyermekeim. Tőletek azért többet vártam volna. - gyermekeim? Paul, és Johanna a gyerekei?
- Soha sem voltunk a gyerekeid! - vág vissza Paul. - Neked mindig csak Rob számított.
- Hogy mondhatsz ilyet? Mindannyiitokat ugyan úgy szeretem.
- Ne hazudj! - csattan fel Johanna. - Legalább most ne! Mikor szerettél te minket? Mikor voltunk fontosak neked mi, vagy anya, vagy az öcsénk, akit megölettél? - az öreg előre lép, és egy hatalmasat kever le a lánynak, aki azonnal a földre kerül. Gondolkodás nélkül lépek ki Harry mögül, és Johannához szaladok.
- Anyádat ne merd a szádra venni. - fenyegeti meg.
- Miért? - lép elé Paul. Harry is mellénk siet, és segít felállni Johannának. - Mégis ki vagy TE, hogy megmond mit csináljak?
- Paul! Fejezd be!
- Dehogy fejezem! Itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba! - hátra nyúl , és elő vesz valamit az inge alól.

Egy pisztoly.

Egyenesen az apja homlokához emeli. Hátra húzódunk, de Johanna, nem akar megmozdulni.
- Paul, fia...
- Nem vagyok a fiad! - üvölti. - Undorodok tőled. Megölted a saját fiadat, csak mert normális életet akart élni! Csak mert nem a bűnözésből akart megélni. Tanulni akart. Akkora bűn ez? Akkor tudod mit? Engem is meg kell ölnöd, mert nem fogok asszisztálni ebben.
- Tedd le azt a fegyvert. - figyelmezteti.
- Vedd el. - Paul felhúzza a fegyvert, ami már csak arra vár, hogy meghúzzák a ravaszt.
Ekkor egy férfi jelenik meg az öreg mögött. Felemeli a fegyverét, és Paulra irányítja. Ezt Johanna is észre veszi. Paul felé indul, és elé áll. A fegyver eldörren, és Johanna földre rogy. Egy sikoly szakad fel a torkomból. A lányhoz lépek, illetve csak lépnék, de Harry vissza ránt. Ezután megjelenik, a főnök többi majma is. Pault, aki próbálja a húga mellkasából elő törő vérzést csillapítani, elrángatják.
- Nem teheted ezt! - üvölti, közben próbál vissza szabadulni a haldokló húgához.
- Figyelmeztettelek. Ebben a házban, az én szabályaim szerint élünk.  Az öcsétek sem értette meg, inkább az életét adta! Hát legyen! ... James! A lányt vigyétek, a fiú marad! - mutat ránk. Ne! Ne, ne, ne, ne! Harryre nézek, aki ugyan úgy megvan rémülve mint én. Egy kéz ragadja meg a vállam. Lerázom magamról, és szorosan Harry mellkasához bújok, majd átölelem. Ő is így tesz.
- Sajnálom. - suttogja remegő hangon. - Sajnálom. - felnézek rá, szemei tele vannak könnyel. Ekkor ismét megérzem a kezet a vállamon.

Nem gondolkodok.
Cselekszek.
Ajkaimat lassan az ajkaira nyomom, és megcsókolom. Ő pedig vissza csókol. A világ megszűnik körülöttünk. Nincs többé baj, nincs több fájdalom. Csak mi.

Egészen addig, amíg el nem rángatnak tőle.
Próbálom kitépni magam a benga állat kezei közül, de az nem enged. Harryre nézek, akit már a földre kényszerítettek. Egy pillanatra találkozik a tekintetünk.
- Szeretlek. - tátogja. Ettől kezdve nem tudom megállni a sírást. Minden porcikáját megjegyzem. A göndör haját, a gyönyörű szemeit, minden tetoválását ami látszik. A szempilláit. Az arcvonásait.
- Őt is vigyétek. - mutat Paulra.


***


Mind a kettőnk kezét-lábát megkötözve, a szánkat bekötve, egy furgon hátsó ülésére tuszkoltak be. Paul magába zuhanva bámul ki az ablakon, többé nem harcolva. Néha néha egy könny fut ki a szeme sarkából.
A húga meghalt. Az öccse meghalt.
Az apja ölte meg.
Bárcsak elbúcsúzhatnák Tessától. Bárcsak elbúcsúzhatnék anyától, apától. Ashtől. Mindenkitől akit szerettem. Szeretek. Nem lehet így vége! Nem!
A kocsi egy rakparton áll meg. A két fickó kiszáll, majd minket is kirángatnak, és egy hajóra vezetnek, amely elindul egy folyón.
Mikor már vagy 10 perce a vízen vagyunk hirtelen meg áll a hajó.
- Rendben. - lép elénk a két pasas. - Megérkeztünk. - egy egy követ kötnek a lábunkra. Nehezék, hogy nehogy feljussunk a víz felszínére.
- Rendben. - mondja, miután végeznek. Leveszik a szánkról a kendőt.
( Kattints ide, és olvass tovább. :) )
- Egy hívásra elegendő áram van rajta. - emeli fel a telefont. - Valamelyikőtök indíthat hívást. Elbúcsúzhat a szeretteitől. - Paulra nézek, aki csak maga elé koncentrál, és senkire sem pillant.
- Szóval, van öt másodpercetek eldönteni, hogy ki legyen a szerencsés, aki még üzenhet, mielőtt istennel lazul tovább. - Istennel lazul tovább? Ez az ember beteg!
- 5, 4, 3, 2, 1... Paul?
- Nekem nincs kitől elbúcsúznom. Elvettetek mindenkit. Hívjon Maya.
- Rendben. Tessék. - nyújtja felém a telefont. Felemelem a kezem, és meglengetem előtte. HAHÓ! Ember meg van kötözve a kezem!!!! - Ja igen. Akkor mond a számot. - nem sokat gondolkodok. Lediktálom, ő pedig tárcsázni kezdi. A fülemhez rakja. Össze szorított fogakkal várom, hogy beleszóljanak.

- Tessa Silver, kivel be...
- Sajnálom. - tőr fel belőlem a zokogás. - Sajnálok mindent! Sosem akartalak megbántani!
- Maya? Maya! Hol vagy? Hol van Harry, és m...
- Kérlek mond meg anyuéknak, hogy nagyon szeretem őket! És Ashtonnak is! A srácoknak pedig, hogy a legjobb fejek akiket valaha ismertem!
- Hol vagytok? - a telefon kettőt csipog. A francba! Még annyi mindent szeretnék mondani, de a telefon hamarosan lemerül.
- Nincs sok időm, csak el szerettem volna búcsúzni.
- Hol van Harry? - ha minden igaz, akkor már egy szebb világban. A gondolattól, hogy megölik... vagy már meg is tették ismét felzokogok. Tessa sem bírja tovább.
- Liam vagyok. Maya hol vagytok? - nem szólok. A telefon ismét csipog. - Nyugodj meg egy pillanatra, és figyelj ide. A rendőrség már keres titeket, csak segíts. Merre induljunk? - a telefon csipog.
- Plymouthban vagyunk! - aztán a telefon megsüketül. Lemerült.
- A picsába. - a srác eldobja a telefont, és teljes erejéből arcon vág. Térdre esek. A számba vas íz terjed szét. A hajamnál fogva felemel. Olyan közel hajol, ahogy csak tud.
- Hülye ribi! Nem értem az a srác mit látott benned. De már semmi gond. Őt már elintézték. Odafent találkoztok. Már vár rád! - Harry..Harry meghalt? Az össze gyűlt nyál, és vér keverékét a srác arcába köpöm.
- Rendben. - rángat el a másik srác.- Akkor te leszel az első, aki megfürdőzik a mély vízben. A hajó széléhez rángat, majd a farzsebembe csúsztatja a kezét. Ellököm, és össze gyűjtöm a maradék nyálat,  készen arra hogy leköpöm őt is, fordulok vele szembe, de befogja a számat. - Ne merészeld!

- Lökd már bele! - kiáltja a srác.
- Sok sikert! - mondja, majd belelök a vízbe.

Alig volt időm levegőt venni, mert a kő súlya azonnal lerántott a víz alá.
Néhány másodperccel később, akárhogy küzdöttem, a kő a folyó alján huppant. A víz jég hideg. Pislogva nyitom ki a szemem. Pault keresem. Nem sokkal később sápadt bőre feltűnik előttem. A kezem megpróbálom kihúzni a kötélből, de az nem enged. Aztán a folyó alján kezdek kutatni, valami élesebb kő után. Találok egyet, aztán azonnal a kötéllel kezdek bajlódni. Mikor az másodpercekkel később elszakad, felszabadultan nyúlok Paul után. Az övét is elvágom, majd a kőhöz fordulok. Megragadja a vállam, és maga felé fordít. A fejét rázza és az én kötelemre mutogat.

Esélytelen.
A srác állítása szerint Harryt már megölték. Akkor én miért is éljek?

Elkapom a kötelét, és vágni kezdem.
Hosszú percek telhettek el, mire végre sikerült elvágom. Paul azonnal a víz felszínére úszik. Végig figyelem ahogy felfelé úszik, majd mikor már nem látom, a kezemben lévő éles kőre nézek, és elengedem. Kifújom az összes levegőt, és várom a szebb világot.

 Feladom.

Feladom az életet.

44. fejezet / Szabadulás / első rész.

Mottó: Az az igazi hős, aki reményt ad a reménytelenségben!

- Rohadjon meg. - szalad ki a számon. Az öreg, mintha meg sem hallotta volna, folytatja.
- Kapnak két napot. - feláll, és a már üres poharába valami fehér folyadékot önt.  - Utána pedig várom a választ. Melyikőjük marad és melyikőjük megy. - bele kortyol a poharába, de egy másodpercre sem veszi le rólunk a szemét. Annyira irritál. A mi szenvedésünkön jót mulat...
Felugrok, és zokogva neki rontok. Kilököm a poharat a kezéből, és épp az arcát venném célba, mikor egy kéz megragad oldalról. Ezután csak bizsergést érzek az oldalamon, és hallom ahogy a sokkoló kattog.

A földre rogyok, és hagyom, hogy a könnyek kiszökjenek a szememből. Valaki lenyomja a fejem, ezért nem tudok felnézni. Ezután megkötözik a kezem, és felrángatnak. Az öreg tisztes távolságba húzódott tőlem. Jobb is, különben kikapartam volna a szemét!

Kirángatnak a folyosóra, ahol ugyan úgy üvöltök, és rángatózok.
- James! - a srác mögöttem meg áll. Vissza fordulunk, így látom, hogy Harryt ugyan így tartják, csak ő nem küzd. Mi a... Ő bele törődött vagy mi? Nem lehet! Nem adhatja fel!
Az öreg ember lép ki a szobából, és szembe fordul velünk.
- Hagyják kívül. Két napjuk van.
- Rendben uram. - hagyjanak kívül minket?


***

Leérünk a pincébe, majd a gyerek leszedi a kötelet a kezemről. Ha nem lenne nála a fegyvere, akkor neki is neki ugranék. Harryt is elengedik, majd elmennek. Várom, hogy vissza jöjjenek, és a ketrecbe zárjanak, de nem teszik.

( Kattints ide és olvass tovább! :) )

Az ajtóhoz rohanok és rángatni kezdem azt, de bezárták.
Lent lerogyok az egyik falhoz. Harry azonnal mellettem terem, leül és magához szorít. A szíve gyorsabban ver mint valaha. Ő is fél.
- Sajnálom! - suttogja. -Sajnálom, hogy bele kevertelek. - nem szólok semmit. Nem tudom mit mondjak. Csak hagyom, hogy az érzelmek magukkal ragadjanak. Lehunyom a szemem, és engedem a meg könnyek folyását.

* Harry szemszöge *

Nem volt kérdés ki marad és ki megy. Én okoztam ezt a bajt, és én is viszem el a balhét. Csak a hátulütőktől félek. Elengedi. Oké, de hol, és hogyan? Haza viszik? ... Kizárt.
A fejét a mellkasomra döntve, lassan megnyugszik, aztán elalszik. Én is lehunyom a szemem, de egy pillanatra sem alszok el.

***

Este van. Az ajtó fent kinyílik, majd becsukódik.
Paul, és a testvére jönnek le.

- Sziasztok. - mondom.
- Minden rendben? - kérdezik.
- Mi volt fent?
- Elengednek... egyikünket.
- És a másik?
- Alulról szagolja tovább az ibolyát, fűbe harap... Vége.
- És ki megy?
- Ezt most komolyan kérdezted? - nézek fel rájuk. - Soha nem hagynám, hogy bármi baja legyen.
- A tervről amiről beszéltünk...
- Feltudtátok velük venni a kapcsolatot?
- Igen.
- És?
- Csak jeleznünk kell nekik, és máris a szolgálatunkra fognak állni.
- Rendben. Mikor tudnánk elkezdeni?
- Holnap reggel. Meddig kaptatok időt?
- Két nap. A ma, meg a holnap este.
- Annyi elég.
- Ezt tedd el, hátha közbe jönne valami. - nyújt át egy cetlit a lány. Anélkül, hogy kinyitnám, a zsebembe csúsztatom.
- Akkor reggel találkozunk.
- Rendben. - bólintok. Ők elindulnak felfelé, majd Paul hirtelen vissza fordul.
- Beavatod? - gondol ezzel Mayára. Lenézek rá. Annyira nyugodtan alszik. Annyira szép.
- Azt hiszem igen.
- Oké. Akkor jelentkezünk.

***

Másnap reggel Maya remegésére ébredek. Izzad, és borzalmasan remeg.
- Maya. - rázom meg a vállát. - Maya, kelj fel. - a homlokára szorítom a kezem. Tűz forró. - Kelj fel. -rázom tovább.
- Fázok. - mondja.
- Lázas vagy. Igyál egy kicsit. - veszem le a poharat a tálcáról. A szájához tartom, de eltolja.
- Nem vagyok szomjas.
- Ki fogsz száradni.
- Ne...- felköhög. Nagyon beteg lehet. - Nem vagyok szomjas. - dönti vissza a fejét a mellkasomra. A szuszogásából tudom, hogy lassan vissza alszik, ezért ismét felrázom.
- Ne aludj el, hallod?
- Fázok.
- Tudom. Igyál egy kicsit. Utána jobb lesz. - lassan, remegő kezével átveszi a poharat és bele kortyol.
- Köszönöm. - suttogja.
- Rendben. Most már aludhatsz. - még jobban magamhoz húzom, és hagyom, hogy elaludjon.

***

Paul, és a testvére megjelennek két tálcával a kezükben.
- Délután a főnök nem lesz itthon. Akkor lesz az alkalmas idő.
- Maya nagyon beteg. Így nem indulhatunk sehova.
- De..
- Nem indulunk! - mondom határozottan.
- Mi a baja? - lép közelebb a lány.
- Lázas. Nagyon.
- Rendben. Van nálam pár pirula. Addig amíg eljutunk a célunkig ki fog tartani. - kivesz a zsebéből egy dobozt, és kivesz belőle pár tablettát.
- Valahogy nyelesd le vele.
- Köszönjük.
- Majd jövünk, ha minden biztonságos.
- Várunk. - mondom, majd a két srác lelép.

***

Sikerült Mayával lenyeletnem a két tablettát, és mintha kezdene jobban lenni. Paul, és a testvére azóta nem jártak nálunk. Célozgattam Mayának, hogy hamarosan kijutunk innen, de eddig túl kába volt, hogy felfogja azt amit mondok.
Aztán, mikor nem számítunk rá, Paul jelenik meg az ajtóban. Maya vissza aludt.

- Indulnunk kell. - mondja Paul. - Azonnal. Nincs sok időnk. A kocsi készen áll.
- Rendben. Gyere Maya. - addig ébresztgetem, amíg ki nem nyitja a szemét.
- Hová megyünk? - kérdezi.
- Haza. - remélem... Ha viszont valami elcsesződik... nos remélem voltunk annyira jók, hogy ennél jobb világba kerüljünk. 

43. fejezet / Elrabolva / harmadik rész.

Mottó: A félelem és a rémület egyáltalán nem ugyanaz. A félelem ösztönöz, cselekvésre késztet, találékonnyá tesz. A rémület megbénítja a testet, megdermeszti a gondolatot, azt veszi el az emberektől, ami emberi bennük.

Természetesen ő is tudja a kérdésre a választ.
- Én... - kezdek bele, de még mielőtt válaszolhatnák, két izmos pasas ront be az ajtón. Azonnal felállok.
- Mit csinálnak? - kérdezem, miután az egyik srác kinyitja az ajtómat, és beljebb lép.
- Kirándulni megyünk. - mondja, majd megragadja a karomat, és kirángat.
- Hova viszitek? - üvölti Harry. - Hagyjátok! - a másik belerúg a ketrecébe.
- Nyugszik majom.
- Harry...- üvöltöm, közben rángatózok. Próbálok kiszabadulni a srác markaiból. Az magához fordít, majd megcsókol. Azonnal elkapom a fejem, és leköpöm.
- Ejnye cicha. Ezt nem kellett volna. - mondja, közben letörli az arcát. - Nagyon nem kellett volna. - mosolyodik el gúnyosan, majd megragadja a hajam, és hátra rántja a fejem. Felüvöltök, és meglendítem a lábam, ami célba ér a lába között. Azonnal elenged, és a földre rogy. Hátrálni kezdek, de valamibe, vagyis inkább valakibe botlok.
- Na ezt végképp nem kellett volna. - suttogja a fülembe, majd egy hideg kis szerkezetet nyom a bőrömhöz. Megragadja a kezem, és Harry felé fordít. - Elég tüzes ribancod van.
- Hagyd békén! - veszi fenyegetőre Harry. A szememből könnyek szöknek ki.
- Nem tehetem. - mondja gúnyosan, és a kis szerkezetet még jobban a bőrömhöz szorítja. Vonaglani kezdek a kezei közt.
- Szépségem, nyugi!
- Nem vagyok a szépséged! - tovább rángatózok. A lábára lépek, mire felkapja a vizet.
- Én nem akartam ezt. - mondja, aztán működésbe hozza a készüléket, amely kattogni kezd.

Egy sokkoló.

* Harry szemszöge *

***
- Hé. Maya! - mióta az a két pasas elment Maya egy sarokban ül, sír, remeg, és akárhányszor megmozdul felszisszen. Nem válaszol, és nem reagál semmire. Egy idő után lehunyja a szemeit, és elalszik.

***

Fent az ajtó kinyílik, és a tegnap esti srác jön le, most a lány nélkül. Felhúzom magam, a rácsokba kapaszkodva.
- Mi történt? - kérdezi, és Maya felé int a fejével.
- Az egyik idióta, sokkolóval kiütötte. Azóta folyamatosan remeg. - kinyitja az ajtaját, és bemegy hozzá.
- Minden rendben lesz. - mondja egy idő után. Kilép a cellából, majd vissza zárja az ajtót. - A főnök este látni akar titeket. Embereket fognak értetek küldeni. Már reggel akart, de meggyűlt a bajuk a lánnyal.
- És mit akar?
- Hogy mit akar? - felnevet, de semmi jóindulat nincs a hangjában. - Móresre tanítani, haver.
- Juttassátok ki innen. - célzok ezzel Mayára.
- Azon vagyunk. De lehallgatják a telefonunkat, szóval még a zsarukat sem tudjuk hívni. Már megterveztük, hogy hogyan fogunk titeket kijuttatni, de legyetek türelemmel.
- Van egy ötletem. - mondom egy idő után.
- Hallgatlak.

* Maya szemszöge. *

Izzadok, és remegek. Az oldalamtól, égő fájdalom terjed szét az egész testemben. Fáj, szúr, és lüktet. Harry felé fordulok, aki a sarokban a falnak döntve a fejét, alszik. Felülök, de borzasztó hányingerem támad. A vízért nyúlok a ketrecen kívülre, majd egyet kortyolok. Mivel már egy ideje nem ettem, ezért a zsemlét is elveszem, és remegő kézzel enni kezdem.
- Harry. - szólok neki.
- Igen? - mondja rekedtes hangján, majd kinyitja a szemét. Ennyi. Eddig bírtam.
Arcomat a kezembe temetem, és sírni kezdek.
- Hé. - suttogja. Szeretnék hozzá bújni. Hallgatni a szívverését, ami mindig megnyugtatott.
- Nem bírom tovább. Félek. Szeretnék felébredni, és azt hinni, hogy csak egy rossz álom volt.
- Nem sokára kijutunk innen.
- És mégis ki juttat ki innen? - zokogok tovább. - Hiszen azt sem tudjuk, hogy hol vagyunk. - erre nem válaszol, majd hosszú percek után megszólal.
- Plymouthban vagyunk.
- Ezt honnét veszed?
- Paul mondta. Amíg aludtál lent járt. Nemsokára kivisznek innen minket.
- Gondolod? - szipogok.
- Tudom. - mondja.

***

A levegő lehűlt, és sötét van, amikor két pasas jön le.
- Minden rendben lesz. - suttogja Harry. - Csak n csinálj semmit.
- Ne csi...- kérdeznék vissza de megállnak a zárka előtt, kinyitják, és felrángatnak a földről.
- Nem okozol több problémát. - mondja, majd megragadja a kezem, és össze kötözi. Hagyom magam, közben pedig Harryt figyelem. A másik srác ugyan ezt teszi vele is.
- Rendben. - lök ki a ketrecen kívülre. - Indulj előre. - így teszek. Mikor már fent járok a lépcső tetején járok vissza tekintek. Hazza, és a másik fickó mögöttünk lépdelve jönnek. Kilépünk az ajtón, és egy hosszú folyosón megyünk végig. A lábunk alatt egy sárga szőnyeg van, mely helyenként egy sötét folttal bővül. Gondolni sem merek rá, hogy mi az.
A folyosót, falra szerelt lámpák világítják be. Aztán elkanyarodunk jobbra, majd fel egy lépcsőn megyünk. A lépcső tetején, az első, és egyetlen ajtó előtt állunk meg. Bekopognak, kinyílik az ajtó, és belöknek rajta. Bent egy led tévé van a falon, egy hatalmas kanapé vele szemben, egy kávézó asztal, és azzal szemben két fotel.

( Kattints ide, és olvass tovább. :) )
A kanapén egy fürdő köpenyes fickó ül, és a tévét bámulja. Az egyik srác, aki kicsit hasonlít Ashtonra, oda lép és valamit a fülébe súg, amitől az elmosolyodik, majd feláll, és elénk sétál.

- Végre megismerhetjük egymást. - Harryre, majd rám néz. - Mind elmehetnek. - int az izom agyúaknak, akik azonnal, kérdés nélkül távoznak. Aztán végig néz rajtam, és kajánul elmosolyodik. Harry szorosan, védelmezően mellém áll. A pasas veszi a lapot. Megfordul, és a kanapéhoz sétál, és mielőtt leül, a fotelre mutat. Mi nem mozdulunk, csak ott állunk és várjuk a fejleményeket. - Ó, igaz. James! - egy magas srác lép a szobába.
- Uram? - kész. Végünk. Meghalunk, mert nem ültünk le. A szívem hevesen kezd dobogni. Harryre nézek, aki egy " NYUGI " -t tátog.
- Milyen vendéglátók vagyunk? Szedje le azokat a köteleket a kezükről.
- Igen uram. - mondja James, és azonnal leszedi őket a kezünkről. Megdörzsölöm a csuklóm, és felszisszenek, mikor a kidörzsölt részhez érek.
- Köszönöm. Most már elmehet. - a srác bólint, és lelép.
- Na, jöjjenek. Nem vagyok már olyan fiatal, mint maguk. Üljünk le. - Harry megfontoltan a kezembe csúsztatja a kezét, majd elindul. Nem rántom ki a kezem, mert önbizalmat, bátorságot, és erőt ad. Így sétálunk oda. Az öregember leül, és bele kortyol a poharába.
- Szoktak focit nézni? - megrázzuk a fejünket. - Kár pedig nagyon izgalmas. Box? - ismét fejrázás. - Hát akkor? Sportolnak valamit? - nem válaszolunk,amire az öreg felhúzza magát. - Rendben. Én próbálok kedves lenni, és össze barátkozni magukkal, de önök nem hagyják. Szóval? Sportolnak valamit?
- Néha golfozok. - szólal meg Harry.
- Golf? - nevet fel. - Nem unalmas? Egyszer próbáltam, de nekem nem jött be. Az a testhez feszülő nadrág, és kényelmetlen cipő... Áh. Nem az én világom. - mosolyog, amitől kedvesebbnek tűnik. Farkas báránybőrben.
- És ön? - néz rám. - Biztos van valami kedvence.
- Ú-úszok. - dadogom.
- Úszik? Az igen. Mióta?
- M-már e-e-egy i-ideje.
- És jó úszó? - megrántom a vállam. - Jól van. Úgy látom nincs kedvük erről társalogni. Akkor térjünk a lényegre. - kikapcsolja a tévét, amitől csönd borul a szobára. Arca, az előző kedves fejről, pókerarcra vált. - Tudják-e, miért vannak itt? - nem szólalunk meg, így folytatja. - A kedves barátja, kicsit rossz társasággal kezdett ki. A fiamat börtönbe csukták, és enyhén agyon verték. Márpedig ő jó gyerek. Ezért az egyetlen kérése az volt, hogy tanítsuk önöket móresre. És mint az apja, akinek ő az egyetlen fia, így teljesítenem illik, nem igaz? Főleg azután, hogy így bántak vele.
- Engedjen el minket. Kérem. - bukik ki belőlem.
- Kedves. Én mindent megteszek annak érdekében, hogy semmi bajuk ne legyen, de ez magukon is múlik. Ha megteszik azt, amit kérek, ellenkezés nélkül, akkor semmi gond sincs. Hallottam szépen helyre tette reggel a barátunkat. - elmosolyodik. - Ha nem lenne ez a helyzet, akkor meg is kérném, hogy csatlakozzon hozzánk.
- Engedjen el minket, és soha többet nem hall rólunk. - mondja Harry. Talán valami jó is rejtőzik oda bent. Egy ideig csak bambán bámul, majd rám mosolyog.
- Rendben. - tudtam, hogy rejtőzik ott valami! - Akkor most eljátszom a jófiút.

Másodpercekig nem szólal meg, majd előre dől, és komoly arccal azt mondja:
- Az egyikőjük marad. A másik mehet.
- Mi történik azzal aki marad? - kérdezi Harry, közben a könnyeimmel küzdök.

Ami ez után következik... a francba! Semmi jó nincs ebben az emberben!

- Annak...- a hüvelykujját lassan, úgy, hogy világossá váljon számunkra, húzza végig keresztben a nyakán. A nyomatékosság kedvéért, még szavakban is kifejezi. - ..vége. Alulról szagolja az ibolyát tovább. Fűbe harap.

A rémület az egyetlen dolog ami megállít abban, hogy be ne szóljak neki, hogy ne cifrázza már.

42. fejezet / Elrabolva / második rész.

Mottó: Ha minden tervem a porba hull, csak egy gondolat éli túl, hogy milyen lesz az érzés, mikor átfogsz majd. Amit hordozok magamban, ami nincs benne szavakban, de valahányszor látlak, tudom sírig tart.

* Maya szemszöge *

Büdös, és sötét van. A fejem borzasztóan fáj. A kezemről, és a lábamról is leszedték már a köteleket, ezért megpróbálok felállni. Felállok, de megszédülök.
Mikor már biztos lábakon állok, egy kis lyukhoz megyek, amit egy rongy darab takar el. Oda megyek, és leszedem, mire fény szűrődik be az ablakon. Körbenézek, szememmel Harryt keresem. Aztán rájövök, hogy nem is szobában vagyok, hanem egy ketrecben.

- Hahó! - üvöltöm. - Valaki! - zokogni kezdek. - Kérem engedjenek ki! - üvöltök hasztalan.

Remélem Harry jól van.

***

Fél óra telhetett el azóta, hogy magamhoz tértem. A ketreccel szemben van még egy ketrec. Pontosan ugyan olyan mint amibe engem is zártak. Padlótól a plafonig ér. A kezeimet előre, és oldalra sem tudom teljesen kinyújtani, olyan kicsi.

Az ajtó zárja megzörren, az ajtó kinyílik, és felkapcsolnak egy villanyt, ami néhány pillanatra megvakít. A ketrec hátuljába húzódok, és össze húzom magam. Két fickó jön le a lépcsőn, két oldalról tartva egy harmadikat.

- Nézd csak. - szólal meg az egyik, mikor a ketrecem elé érnek. Elengedik a srácot, akit tartanak, ekkor az össze esik. - A csajod magához tért. - megragadja a hajánál fogva, és felrántja a fejét.

Harry.

- Engedd el! - üvöltöm, közben a ketrec elejéhez megyek. Kinyúlok, hogy elérjem a kezét, mire fegyver dörrenés tölti be a szobát. Össze rezzenek, és vissza rántom a kezem. Végig nézek Harryn, akinek a felső ajka fel van dagadva, az orrából vér folyik, a szemöldöke fel van szakadva. Lassan kinyitja a szemét.
- Sajnálom. - suttogja, mire az egyik fickó hasba rúgja. Harry magzatpózba húzza magát, és vért kezd köpni.
- Ne! - üvöltöm. - Kérlek ne!
- Kicsi lány. - guggol a ketrec elé az egyik. - Ez nem kívánság műsor. - mondja gúnyosan.
- Hagyd őt! Kérlek szépen, ne bántsd! - könyörgök neki.
- A barátod rossz társasággal kezdett a múltkor. Ennek pedig ti isszátok a levét, szépségem. De azért mert ilyen szépen kértél, egy pillanatra kijöhetsz hozzá. - mondja, majd kinyitja a ketrecet.
- Carlos! A főnök...
- Nem lesz semmi gond. Itt vagyunk mellette. Na gyere cica. - nyújtja a kezét a srác. Anélkül, hogy a sráchoz érnék, lassan Harryhez mászok. Mellé térdelek, és megérintem az arcát. A könnyek egyre gyorsabban törnek elő, ahogy végig simítok az arcán.
- Andres! - kiáltja egy női hang a lépcső tetejéről.
- Megyünk! - üvöltik. - Na gyerünk Carlos. Dugd vissza a kis csajt a cellájába, aztán menjünk.
- Andres! Gyere! Most azonnal!
- Megyek! - mondja, majd feláll. - Menni fog egyedül is? - rám néz majd Harryre, aki ugyan úgy fekszik.
- Persze.
- Rendben. Siess. - mondja, majd eltűnik. Felszalad a lépcsőn, majd becsukja az ajtót.
- Kérlek, ne bántsd! - könyörgök neki, közben testemmel takarom Harryt.
- Nem lesz semmi gond, ha jól viselkedtek. A főnök nem szereti, ha problémáznak neki. Na indulj a ketrecedbe.
( Kattints ide, és jó olvasást! :) )
- Kérlek, had maradjak!
- Ne kelljen még egyszer kérnem. - válik türelmetlenné a hangja. De én nem mozdulok Harry mellől. megragadja a hajam, és annál fogva a ketrechez vonszol, ahol belök, és rám zárja az ajtót. Ezután Harryt rángatja be a másikba. Megragadja a kezét, és úgy húzza be, majd bezárja az ajtaját. Mielőtt távozik, még leguggol elém. Automatikusan hátra húzódok.
- Ismétlem. Ha jól viselkedtek nincs gond. - ezután feláll, és távozik a helyiségből.
- Harry. - szólítom azonnal. - Kérlek. Kérlek válaszolj. - de nem teszi. Összetörök. A könnyek megállás nélkül folynak.

Belegondolok, hogy mennyit bántottuk egymást. Hogy mennyit bántottam. Aztán eszembe jut, hogy mennyire is szerettük egymást. Az első randi, az első csók, a virágok. Az első éjszaka.
Sohasem felejtettem el, akárhogyan is győzködtem magam arról, hogy Ashtont szeretem. Szeretem, de nem úgy ahogy Harryt.

***

Este van már, mikor ismét kinyílik az ajtó. Egy csaj jön le két tálcával a kezében. A tálcákon zsemle, és víz van. Az egyiket az én, a másikat Harry ajtaja elé rakja, majd távozik. A tálcához mászok, és leveszem a poharat, de nem fér át a rácsokon. Nehezen, de sikerül innom egy kortyot, majd eldobom a francba a poharat.
- Harry. - szólok hozzá újra. - Harry! - felnyög, amiből tudom, hogy magához tért. Boldogság önti el a szívem.
- Maya. - nyögi.
- Itt vagyok.
- Sa..sajnálom.
- Kérlek ne beszélj!
- Sajnálom. - mondja újra.
- Harry...
- Szeretlek. - a hold sugara bevilágít a szobába, így ki tudom venni a körvonalait. A földön fekszik, felém fordulva. - Szeretlek. - mondja elfúló hangon, majd elnémul.
- Harry. - nem mond semmit, ezért én is lefekszek a hideg kőre, és felé fordulva hagyom, hogy folyjanak a könnyeim.


* Tessa szemszöge *

- Ashton?
- Szia Tessa. Mi a helyzet? 
- Tudunk beszélni?
- Persze mond csak. 
- Nem is tudom, hogy hol kezdjem.
- Hát, ha lehet az elején. Megijesztesz. Valami gond van? - gond? Az van.
- Mayát és Harryt elrabolták, és fogva tartják valahol.
- Hogy... kérlek mond, hogy csak szórakozol! 
- Sajnos nem mondhatom. Én csak...én csak gondoltam... - kezdek bele a mondatba, de nem tudom befejezni, mert zokogni kezdek.
- Jól van. Add ide. - veszi át a telefont Liam.
- Gyere. Csinálok egy teát. - kísér be a konyhába Perrie.

* Niall szemszöge *

Épp tévézek, mikor megszólal a telefonom. Zayn az.
- Helló tesó.
- Merre vagy?
- Itthon, miért? Mi van?
- Harryt, és Mayát elrabolták.
- Hogy, mi van? - ejtem el a távkapcsolót. - Mikor, és hol, és...
- Nem jössz át? Itt vagyunk Liaméknél. Mindent elmondunk.
- Máris indulok. - leteszem a telefont, cipőbe bújok, és már megyek is a kocsihoz.
Mibe keveredett bele Harry?

***

* Maya szemszöge *

Reggel van. Fény tölti be a helyiséget. Kinyitom a szemem, és az első amit meglátok, hogy Harry velem szemben fekszik, ugyan úgymint tegnap.
- Harry. - szólongatom, de se nem mozdul, se nem szól. - Kérlek válaszolj!.. Hallod? Ébredj fel...szükségem van rád.
Ekkor fent egy ajtó kinyílik, majd becsukódik. Mivel még fekszek, ezért eltudom játszani, hogy alszok. Ugyan az a csaj, mint tegnap este, aki hozta a vizet, meg a zsemlét, amihez még mindig nem nyúltam. Leteszi az ajtó elé az enyémet, majd Harryé elé is. Körbenéz, és megbizonyosodik arról, hogy nincs-e rajta, meg rajtunk kívül senki a szobában, majd köhög egyet. Erre kinyílik a fenti ajtó, és egy srác lép be.
- Alszanak? - kérdezi, mikor a lány mellé ér.
- Igen. Csináljuk. Intézzük el gyorsan, aztán menjünk, mielőtt felébrednek.
- Rendben. - bólint a srác, majd elővesz a zsebéből egy kulcsot, és kinyitja Harry ajtaját. A srác bemegy, Harry mellé térdel, és elő vesz egy tűt a zsebéből.
- Mit csináltok? - kérdezem idegesen. A két srác megijed, majd felém fordulnak. Én már a ketrecbe kapaszkodva próbálok felállni. - Kérlek, ne bántsátok!
- CSssssss! - pisszegnek le. A lány közelebb jön.
- Nem akarjuk bántani. Maradj csendben, vagy lebukunk!
- Mit csinál? - bökök a fejemmel a srác felé, aki még mindig minket figyel. - Ne bántsd! - könyörgök neki.

- Rendben. Engedd ide. - dobja a kulcsot a lánynak, aki azonnal kinyitja az ajtót. Először nem bízok benne, de ahogy látom, hogy Harry megmozdul, az ösztön vezérel, hogy menjek oda hozzá, ezért így teszek. Mellé térdelek, kisöpröm a haját az arcából. A szívem ismét össze szorul az arca láttán.
A srác megmozdítja, mire Harry arcvonásai össze ugranak.
- Mit csinálsz? - kérdezem, mikor elő vesz egy injekciós tűt a zsebéből. - Mi az?- a lány leguggol mellém, és a kezét a vállamra teszi.
- Morfium. Nagy fájdalmai vannak. Mikor magához tér és megmozdul, elájul. Ezért nem ébredt még fel. - a srác Harry felé irányítja a tűt, de megállítom.
- Várj! - mondom. - Honnan tudjam, hogy bízhatok bennetek? Miért segítenétek ti nekünk?
- Megölték az öcsénket. Ugyan így halt meg mint a barátod. Nem szeretnénk, ha ő is így járna.
- Szabad? - kérdezi a srác. Az esélyeket mérlegelve döntök.
- Rendben. - a srác felhúzza Harry pólójának az ujját, és a tűből a folyadékot, Hazza testébe fecskendezi. Harry megfeszül egész testében, majd kiengedi a levegőt, és mint aki elfárad, úgy szuszog tovább.
- Hamarosan rendbe fog jönni!
- Köszönjük! - mondom, de egy percre sem veszem le a szemem Harry arcáról.
- Amúgy, én Johanna, ő pedig Paul.
- Maya, ő pedig Harry. - mármint, ami maradt belőle.
- Te jól vagy Maya? - kérdezi a lány. Bólintok. - Nincs szükséged semmire?
- Nincs. Még egyszer köszönjük.

- Maya. Vissza kellene menned a helyedre. - mondja Paul.- Sok ideje itt vagyunk. Nehogy lebukjunk. A barátodnak szüksége van még gyógyszerre, amit este tudnánk neki hozni, de nagyon oda kell figyelnünk.
- Rendben. - bólintok. Még egyszer megérintem az arcát, aztán felállok, és a ketrecbe megyek. Paulék bezárják az ajtót, majd elköszönnek.


***
Este van, és fokozatosan sötétül a szoba.
Mivel mást nem tudok csinálni, ezért a falnak dőlve ülök, és Harryt figyelem. Aztán egyszer csak megszólal.
- Maya?
- Harry? - mászok rögtön a ketrec széléhez.
- Jó-jól vagy? - fordul felém.
- Én igen, de te ne mozdulj, oké?
- Nem bántottak?
- Nem. - könnyek szöknek a szemembe. Folyamatos fájdalmai vannak, és még így is én érdeklem. Az én egészségi állapotom.
- Ha egyszer sikerül felkelnem innen... kiverem a szart is abból a baromból.
- Egyenlőre ne csinál semmit. Oké? - a fenti ajtó kinyílik, és halk léptekkel jönnek le Paulék.
- Felébredt? - fordul felém Paul. Bólintok, mire kinyitja az ajtót, és kienged. Ezután Harryhez megy. Bemegyünk, én pedig azonnal megölelem. Öröm könnyek folynak a szememből, amit Harry azonnal le is töröl.
- Ne sírj. Kérlek. - mondja, de nem tudom megállítani a könnyeket. A félelem, és a megkönnyebbülés nem enged. - Minden rendben lesz. A srácok már biztos értesítették a rendőrséget.
- Nem akarlak meg zavarni titeket, de nincs túl sok időnk. - mondja Paul.
- Ez mit akar? - kérdezi Harry.
- Harry, kérlek engedd, hogy gyógyszert adjon.
- Milyen gyógyszert?
- Morfium. Már kaptál egy adagot. Attól lettél jobban.
- Ne...
- Harry, kérlek. Itt voltam. Én engedtem, hogy beadják neked. Folyamatos kómában voltál. - egy ideig az arcomat fürkészi, majd bólint.
- Rendben. - nyújtja a kezét. Paul nem packázik. Azonnal be is adja neki.
- Srácok. - szól a lépcső felől Johanna. - Jön valaki!
- Csinál úgy mintha aludnál! - javasolna Paul Harrynek. Én felállok és a saját helyemre megyek. Paul bezárja a cellákat, majd elindul felfelé.
- Ti mit csináltok itt? - vonja kérdőre a srácokat valaki.
- Lehoztuk a vacsorákat.
- Rendben. Menjetek. - a srácok elmennek, az ajtó pedig becsukódik. Várunk egy ideig, aztán a cella elejéhez megyek.

- Sajnálom. - mondja Harry. Neki dőlök a ketrecnek, és leülök a földre.
- Mit? - kérdezem.
- Hogy miattam vagy itt. Sajnálom.
- Harry...
- Egy barom voltam. Elkergettelek, mert nem tudtam kezelni az indulatomat.
- Harry, nem csak a te hibád volt.
- De i...- abba hagyja. Oldalra nézek, és akkor látom, hogy miért.
- Mit csinálsz? - mordulok rá. - Ne kelj fel! Harry! - de már késő. A hátát a ketrecnek döntve ül, közben ökölbe szorítja kezét. Rettentő nagy fájdalmai lehetnek. Remélem hamar hatni fog a gyógyszer!
- De igen. - folytatja. - Csak az én hibám volt! Elveszítettelek, és most egy másik srácnak a kezét fogod. Te egyszerűen nem érted, hogy milyen fájdalmat okozol, mikor az ő kezét fogod.
- Harry ké...
- Had fejezzem be, jó? - bólintok, mire mély levegőt vesz, és folytatja. Közben nem néz rám. - Régebben voltak céljaink, de ez már a múlté. És most hozzá sétálsz. Amikor hajnalban felébredek, és tudom, hogy vele vagy, azon gondolkodok, hogy vajon ő tudja-e, hogy én már megérintettem a bőröd, és hogy érzi-e a nyomaimat a hajadban.
- Harry, ő szeret.
- És te?- fordul felém. - Te szereted őt?

41. fejezet / Elrabolva. / első rész.

Mottó: Ott álltam és néztem csak őt, bámultam fel se tűnt, hogy csak futnak a percek a lejtőn. Bárhogy fékezek a két kezed még nem hagy, mindig húz. Lehet képzeletben létezel, mégis érzem hogy felém nyúlsz. Karomba bújsz, ismét úgy mint volt az rég, de álmomból ébredek, és sehol az a kéz...

 

 

( Kattints ide, és jó olvasást! :) )

* Harry szemszöge *


 A pillanat tört része alatt több dolog is történik.

 1; Rájövök, hogy nem szabad túl sok olajat önteni a palacsinta tésztához.

 2; Louis lespricckel a habverővel.

 3; SMSem érkezik.

 4; Liam magyaráz össze vissza.

 5; Maya, nevetve beesik a konyhaajtón.

 6; Maya mögött egy idegen srác áll.

7; Az idegen srác Maya derekát fogja.

 8; Elfog a féltékenység.

 Lélegzet vissza fojtva nézzük egymást, majd a szemem a srác kezére siklik. Maya azonnal kapcsol. Lefejti magáról a kezeket, majd a torkát megköszörülve beljebb lép.

 - Sziasztok. - mondja. Innentől, csak egy pillanatra sem tekint felém.
Liam megöleli, majd Louis is. Végül feszélyezve engem is.
Sosem volt ennyire szar érzés megölelni. Most, hogy újra a karjaimban van legszívesebben soha többet nem engedném el. De hirtelen elenged és a sráchoz lép, aki már most kibaszottul unszimpatikus.

 - Srácok ő Ashton. Ashton, ő Louis, Liamet ismered, ő pedig Harry. - mutat ránk. Mielőtt a srác kezet foghatna velem Maya elrángatja.
 - Azt hiszem Tessa nekünk szólt! - mondja majd távoznak.
 - Ez mi volt? - fordulok a srácok fele, akik ugyan úgy meg vannak lepődve mint én.
 - Szerintem, -kezd bele Lou. - nem akarja, hogy közelebbről megismerkedjetek.
Szóval erről van szó. Semmi gond. Ezt a játékot ketten játsszák. Leteszem az olajat, és utánuk indulok. Épp beszélgetnek, mikor oda lépek kezemben egy csomag chipsszel.
 - Sziasztok. Az előbb nem tudtam bemutatkozni. - nyújtom a srác felé a kezem. - Harry Edward Styles.
 - Tudom ki vagy. - mondja. Mekkora egy hólyag... Pff. Mayára tekintek aki ugrásra készen áll a gyerek mellett.
 - Maya mesélte, hogy együtt jártunk?
 - Nem kellett mesélnie. Minden pletyka címlap tele van a képetekkel.
- Maya. - lép a szobába Tessa.
- Szia Tes! - mondom vidáman.
- Ti... - néz Mayára, majd rám, majd Adamre.... azt hiszem így hívják...
- Mi. - bólintok.
- Hát oké. Maya. Gyere. Megmutatom a házat.
- Én ne...
- Ők ellesznek. - gondol rám, és az unszimpatikus gyerekre. - És nem lesz SEMMI, gond! Ugye? - fordul felém. Én csak elmosolyodok, és bólintok. Maya megadóan elmegy, de vissza-vissza fordul.
- Szóval. Mi a helyzet? Honnan ismered?
- Együtt járunk edzésre.
- Úszás, igaz?
- Igen. - ez a gyerek olyannyira irritál, hogy nehezen tudom türtőztetni magam. És állítólag járnak is.
- Király.
- Aha. - bólint majd elfordul.

***

Vacsora közben végig a srácot stresszelem. Mindenféle hülye kérdést felteszek neki, és próbálom kihozni a sodrából. Maya nem igazán nézi jó szemmel. Légy közel a barátaidhoz, de még közelebb az ellenségeidhez.

Márpedig, ha vissza akarom szerezni Mayát, akkor el kell takarítanom az útból ezt a gyereket.

- Harry. - szakít félbe Maya, miközben épp a srác agyát húzom.
- Igen? - fordulok felé, egy mosoly kíséretében.
- Beszélhetnénk?
- Nem ér rá később? Még ne...
- Nem. - áll fel az asztaltól. Ajaj...
- Rendben. - bólintok, majd utána megyek.

* Maya szemszöge *

Bunkó.
Ez az első szó ami eszembe jut Harry viselkedéséről.
A hátsó kertbe megyek, ahol egy székre támaszkodok, és össze szedem a gondolataimat.
( Kattints ide, és olvass tovább. :) )
- Nagyon csinos vagy. - mondja.
- Hagyd abba. - fordulok meg. Meglepődve néz rám.
- Oké, de mégis mit?
- Tudod te nagyon jól! Ezzel, hogy bunkózol vele, nem érsz el semmit!
- Kivel? Azzal a gyerekkel ott bent?
- Harry, fogd fel, hogy nincs köztünk semmi! Szakítottunk, de barátok maradtunk. Mit akarsz elérni? Hm?
- Barátok? - nevet fel. - Hát, elég pocsék barát vagy, ha úgy nézzük...
- Tessék? - ugye rosszul hallottam, és az imént nem azt mondta, hogy pocsék barát vagyok!?
- Tudom, hogy nincs köztetek semmi. Bosszant az a gyerek. Rohadtul!
- Miből gondolod, hogy nincs köztünk semmi? - hiszen Ashel nincs köztünk semmi... mármint mi tudjuk. De Harry nem. Felbosszantja? Az király.
- Mert tudom, hogy nincs.
- Úgy gondolod?
- Nem gondolom. Tudom. - kacsint rám. Idegesít, hogy a kezébe vette az irányítást, hogy ezt a beszélgetést Ő irányítja.
- És mégis miből tudod?
- Akik együtt járnak nem így viselkednek...
- Hát jó. Megmutassam, hogy hogy viselkedünk?

* Harry szemszöge *

- Hát jó. Megmutassam, hogy hogy viselkedünk? - kérdezi, majd megragadja a kezem, és magával vonszol.
Az ebédlő ajtajánál elenged, és az asztalnál ülő sráchoz megy. Tessa rám néz majd Mayára, aki eközben már felrángatta a gyereket a helyéről.

* Maya szemszöge. *

Eddig ő bosszantott minket, most eljött a mi időnk.
- Ash, egy picit fel tudnál állni?
- Persze. - feláll. - Mi a gond? - Harryre néz, majd rám. Mindenki minket figyel. Harry vigyorogva zsebre dugja a kezét. A fenébe is! Nagyon jól ismer, mert tudja, hogy nincs köztünk semmi. A régi Maya, senkivel sem tett volna ilyet.
De megváltoztam.
Harry változtatott meg. És ha most azt hiszi, hogy nem merem megtenni, akkor mégsem ismer eléggé.
Ashton felé fordulok. Két kezem közé zárom az arcát, majd ajkaim az ajkára nyomom.
Még mindig csókolózva Harry felé nézek, de ő már nem áll ott. Ekkor döbbenek rá, hogy mit teszek. Egy ajtó csapódik be. Nem sokkal később rájövök, hogy Harry ment el.

Egyet háta lépek, és anélkül, hogy Ashtonra néznék az ajtóhoz szaladok. Megragadom a kilincset, de nem nyitom ki. Mi a fene történik? Egy órát töltünk össze zárva, és megőrülök tőle.
Megőrülök érte.
Csak bajt hoz rám. Bajt hoz magunkra.
Miért kell ennek így történnie?
Miért szeretem még mindig?


***



* másnap *

Ashton, és én hamar leléptünk az este. Tessa kicsit haragudott... na jó. Nagyon. De nem tudtam volna tovább maradni.

Az úton nem beszélgettünk. Csak elköszöntünk, majd mindenki ment a saját útjára. Azóta nem beszéltünk.

Ma reggel a telefonom csipogása ébreszt. Kitapogatom a szekrényen, és mielőtt megtalálom, leverem a lámpát, az órát, és a naptárat.
SMS-em érkezett.


* Azt hiszem beszélnünk kellene. Hívj ha ráérsz. *
- Ashton. 

Igen. Azt hiszem beszélnünk kellene.

* Szerintem is. Ma dolgozol? *
- Maya.

* Nem. Egész nap ráérek. * 
- Ashton. 

* Rendben. Akkor egy óra múlva átjössz? *
- Maya.

* Igen. * 
- Ashton


***

Mielőtt Ash megérkezik, gyorsan lezuhanyzok, és megreggelizek. Épp a teámat kortyolgatom, mikor megszólal a csengő.
- Nyitom. - kiáltja Mark. - ... A konyhában van. - hallom ahogy bevezényli.
- Kösz. - mondja Ash, aztán feltűnik az ajtóban.
- Szia. - köszönök neki.
- Szia. - mosolyog rám.
- Kérsz egy teát?
- Igen. Köszi. - felállok és a mikróba teszek egy bögre vizet.
- Hogy vagy? - töröm meg a kínossá váló csendet.
- Jól. Te?
- Fáradt vagyok.
- Értem. - és ismét kínos csend, amit a mikró jelzése tölt meg. Kiveszem a mikróból, egy filtert teszek bele, majd Ashton elé teszem, mellé pedig citromlevet, cukrot, és tejet. Ő elkészíti magának, majd belekortyol.
- Köszönöm. - mondja. Leülök vele szembe és bíbelődni kezdek az én bögrémmel.
- Szóval...
- Szóval, arról akartam beszélni, ami az utóbbi időben történt.
- Oké. Kezd te.
- Azt hiszem, beléd szerettem. - azt a! Hát nem kertel!
- Hogy...belém? - nyelem félre a teát.
- Igen. - a teájára koncentrál, közben pedig elmosolyodik.
- És..és mégis mikor? ... Mármint m-mióta?
- Már azt hiszem azóta mióta találkoztunk. De igazán akkor, mikor csókolóztunk. Mármint először.
- De hát akkor részegek voltunk.
- Attól még nem lesz más. - mondja.
- Én... én nem tudom, hogy mit érzek. - felelem, hosszas hallgatás után.
- És mi volt az a tegnapi? - kérdezi.
- Nem tudom. - rázom a fejem. - Azt hiszem csak ki akartam akasztani a volt pasim.
- Úgy tűnt, hogy sikerült. - mosolyodik el. - Egy igazi seggfej az a gyerek.
- Ő is pontosan ugyan ezt mondta rólad.
- Wao. Akkor kölcsönös az érzelem. - nevet fel. - Mondott még valamit, amit tudnom kellene? - persze, egyéb szép dolgokat, de inkább nem fokozom a helyzetet, ezért nem válaszolok neki, csak megrázom a fejem.
- Rendben. Szóval a helyzet az az, hogy te még mindig szereted őt.
- Én...
- Ne is tagadd. Miért akartad volna idegesíteni, ha nem így lenne?
- Ashton...
- Tudom. Hagyjalak békén. Értem. De te jobbat érdemelsz. - jobbat? És ezt ki mondja? - Ha te nem érzed ugyan azt amit én, hát így jártam. Elő fordult már... - feláll, és felveszi a táskáját. - De gondoltam tudnod kell az igazat.
- Ashton!
- Köszönöm szépen a teát... Most megyek, mert sok dolgom van.
- Ashton, várj már egy percet! - ugrok le a székről. Elé állok, és felnézek rá. Amikor a szemébe nézek fájdalmat, és egy kis reményt is látok.
- Hát nem vicces, hogy az érzéseinket nem tudjuk megtagadni, és, hogy nem tudunk tovább lépni, bárhogy is próbálunk? Hát nem furcsa, hogy olyan dolgokat érzünk, amit nem kellene? Hát nem vicces, hogy akár egy pillanat is megváltoztathatja az életed? És, hogy nem akarsz szembenézni az igazsággal sem a hazugsággal? Hát nem furcsa, hogy mekkora szerepe van a sorsnak a szívünk történetében? - kérdezi lassan.

Tovább lépést akartam. Azt akartam, hogy az életem végre rendbe jöjjön. Boldog akartam lenni. Még mindig szeretem Harryt. Sőt... De Ashton valahogy olyan más. Persze jó értelemben...Az ő élete rendezett. Sosem kell attól félnem, hogy mi lesz a következő lépése. Nem kellene attól féljek, hogy megcsal, hogy elhagy.
Ashton feltétel nélkül szeret.
Az ő életét nem lengi körül folyamatos fényűzés, vakuk, kamerák és nem szerepel a címlapokon. Erre van szükségem, ugye? Hiszen Harry élete tiszta zűrzavar. És az én életem sem piskóta.

- Próbáljuk meg.
- Mármint mit?
- Próbáljuk meg együtt. - forgatom a szemeimet.
- És te ezt komolyan is gondolod?
- Igen. - bólintok, de egy percre sem veszem el a tekintetem róla.
- Ezt azért mondod, mert idegesíteni akarod azt a seggfejet, vagy komolyan is gondolod? Mert én nem akarok...
- Komolyan gondolom. - szakítom félbe. Először tényleg csak Harry bosszantása volt a cél, de rájöttem, hogy Ashton mellett elfelejthetem őt. És szeretem őt... azt hiszem.
- Maya, nem muszáj sajnálatból.
- Te most le akarsz beszélni? - kérdezem.
- Nem. Soha, de komolyan nem akarom, hogy... - nem hagyom, hogy befejezze. Ajkam az ajkaira nyomom, és megcsókolom.

- Oké. Most már elhiszem. - vigyorog rám.


***

A nap további részében Ashtonnal együtt lógunk. Megcsináljuk az ebédet, ami barackkrém leves, és somlói galuska. Mark is lejön segíteni, de őt elküldjük boltba.

Megterítünk, ekkor megérkezik Mark is. 

Markkal békét kötöttünk. Bár nyomatékosítottam, hogy soha, de soha nem felejtem el neki amit felem tett anno, de tovább léptem, és mivel egy háztartásban élünk, ezért muszáj lesz békében élnünk. Elmondta, hogy már beletörődött, hogy nem lehetünk együtt, és nagyon sajnálja, hogy anno elcseszte ezt az egészet, de ő is szeretné, ha barátok lennénk, ezért belement. 

- Mark, azt hiszem ti már ismeritek egymást. - mutatok Ashtonra. 

- Igen. - bólint, majd kezet ráz Ashel. - Te vagy az a srác aki valamelyik nap reggel távozott, igaz? 

- Igen. 

*** 

Ash és Mark össze barátkoztak. 

Ebéd után, amíg én fagyit szedtem a kis tálakba, ők teljesen jól elvoltak. 

- Tessék. - adom át, a fiúknak a tálat. 

- Köszi. 

- Köszönöm. - mosolyog rám Ash, ekkor megszólal Mark telefonja. 

- Bocsi, ezt fel kell vennem. - mondja, majd ugrik is. 

- Nincs kedved ma bejönni velem a bátyámékhoz?

- Hova? 

- A gyerekekhez. Viszünk nekik fagyit, meg játékokat. 

- Ez király ötlet. - bólintok. Mindig is imádtam a gyerekeket, és az hogy örömet okozhatunk nekik, az még felemelőbb érzés. 

- Rendben. Akkor írok neki, hogy vendégünk is lesz. 

*** 

Gyorsan bepakolunk a mosogatógépbe, elpakolunk az asztalról, és a maradékot a hűtőbe pakoljuk. Én elmegyek átöltözök, addig Ashton beszél a bátyjával.

Egy fekete nadrágot, egy fehér laza pólót, és egy farmer inget húzok, majd egy hozzá illő cipőt. Felkapom a táskám, és lemegyek. Ash már az ajtóban áll.
- Mark üzeni, hogy el kellett mennie, de hoz vacsorát. Indulhatunk?
- Persze. - bólintok, majd követem a kocsihoz.

* Harry szemszöge. *

* 2 hónappal később *

Az újságok 87 %-a képekkel töltötte meg a címlapokat, amelyek Mayáról, és arról a másik gyerekről szólnak. Az utcán sétálgatnak, csókolgatják egymást, egymás kezét fogják és egyebek. Maya tényleg tovább lépett. Oké. Én is így tettem.

Most egy stúdióban ülünk a srácokkal és a dalokat vesszük fel az új lemezünkre, melyre mi írtuk a dalok nagy részét. Én is írok egyet, de még nincs teljesen kész.

***

- Tessa meg én megyünk este bulizni. Nem jössz?
- De. - mondom.
- Rendben. Akkor még este hívlak.
- Oké, csáó.
- Hello haver!

***
- Szia Tessa. - köszöntöm, majd bemegyünk. A Funky Buddhába jöttünk.
Mikor beérünk, már rengetegen vannak, ezért át kell verekedjük magunkat a tömegen. Közben szememmel a haverokat keresem. A bárpulthoz megyünk, ahol piát rendelünk, majd elfoglaljuk az egyik asztalt.

( Kattints ide, és olvass tovább. :) )

* Maya szemszöge *

Már két hónapja együtt vagyunk Ashtonnal, és boldog vagyok. A munkahelyemen előléptettek, így most már műszak vezető vagyok. A héten csak 3-szor kell bemenjek dolgozni. Az eddig megtakarított pénzemből kibéreltem egy kis üzletet, és nyitottam egy virágboltot, ahol Brittanyval dolgozok együtt. Tessával annyira össze vesztünk a vacsora utáni este, hogy azóta nem beszéltünk. Még mindig együtt vannak Liammel. Azóta nem beszéltem senkivel. Se Liammel, se Niallel, se Louissal, se Zaynnel. Harryről nem igen hallottam azóta.
Most épp Ashtonnal közös barátainkkal indultunk el bulizni. Nagyon jóba lettem azzal a kis csapattal, akit még anno a parton ismertem meg.
Ashtonnak el kellett utaznia Ausztráliába a bátyjához. Engem is hívott, de az üzlet most indult csak be igazán, és nem hagyhattam az egészet Brittany nyakára.

- Megjöttünk. - parkol le Brandon.
- Funky Buddha? - kérdem, miután látom, hogy hova hozott.
- Aha. Voltál már bent? - hogy voltam-e? Persze. És az éjszaka végkimenetele fejfájás, emlékezet kiesés, és egy csók.
- Nem. - hazudom.
- Akkor tetszeni fog. - kiszállunk, majd mind bemegyünk. Hatalmas a tömeg. Mindenki táncol, és szórakozik. Mi leülünk egy asztalhoz, amíg Kale elmegy piáért.

***
- Nem megyünk táncolni? - kérdezi Emilie.
- De. Mehetünk. Srácok ti nem jöttök? - próbálom túlkiabálni a zenét.
- Mindjárt csatlakozunk! Menjetek csak! - így teszünk. Elmegyünk az asztalok mellett, egészen a táncparkettig.

Tánc közben megakad a szemem egy srácon. Magas, barna haj, laza viselet. És végig minket figyel.
- Em. Lassan fordulj meg, és mond meg, az a srác minket figyel?
- Az amelyik elindult felénk? - feltekintek, és látom, hogy tényleg jön.
- Sziasztok lányok. - lép mellénk. - Szabad egy táncra? - néz rám.
- Foglalt. - vágja rá Emilie. A srác elmosolyodik.
- Kár. Legalább egy táncra az enyém lennél? - Emiliere nézek, aki vigyorog mint a tejbe-tök.
- Rendben. - bólintok. Emilie ellép, és elindul vissza a srácokhoz.

- Szóval, mi a neved? - kérdezem.
- Rob. Jól nézel ki ma este Maya. - álljunk meg. Honnan tudja a nevemet?
- Honnan tudod a nevem? - nézek fel rá.
- A barátnőd mondta az imént. - az megeshet... Jó, hogy legalább ő oda figyelt, mert én nem emlékszek ilyenre.
- Ó. - zavartan elmosolyodok.

* Harry szemszöge *

Épp teli pohárral tartok vissza a srácokhoz, mikor össze ütközök egy csajjal.
- Ó, bocsi. - mondja.
- Semmi gond. - megyek el mellette.
- Várj! - szól utánam. - Te Harry Styles vagy, ugye? - Ó a francba. Hát felismert...
- Igen. Autogram, fénykép?  - egy mosolyt erőltetek magamra.
- Most már értem, hogy mit szeretett benned annyira.
- Ismerjük egymást? - ez a csaj nagyon furi!
- Ja, nem. Emilie vagyok. Maya Smith barátnője. - mondja.
- M-Maya? -dadogom.
- Aha. A volt barátnőd.
- Igen, tudom ki ő. Itt van?
- Igen. Ott táncol, egy magas sráccal. - bök a tömegbe. - Illetve eddig ott volt. - szememmel keresni kezdem. Mikor megpillantom, az említett magas sráccal tart kifelé a tömegből.
Azzal a sráccal, akit a múltkor agyon vertem hátul.
Rob.
 - A picsába! - megfordulok, és az egy asztallal arrébb lévő srácokhoz megyek. Az asztalra teszem... illetve dobom. A pia kifröccsen.
- Mi a... - kezdi Tessa, aki Liam mellett ül. A szavába vágok.
- Maya kibaszott nagy bajban van. - nyögöm, és már indulok is.
- Mi van? - ugrik fel Tessa, de már Mayáék után tartok.
Még látom, hogy a hátsó kijáraton keresztül mennek ki, és hogy nem Maya szabad akaratából. Felgyorsítom a lépteimet.

Kilépek a hátsó bejáraton, és szerte nézek. Maya a bejárattól jobbra ül, egy kocsinak támaszkodva. Kezeit, és a lábait megkötözték. Egyedül van, és a száját is bekötötték. Elindulok felé, de sikítozni kezd, és a fejét rázza.
- Ne félj. - lépek közel hozzá. Sír, és remeg. A kendőért nyúlok a szájánál. Kikötöm, mire felkiált.
- Harry, mögötted! - megfordulok, de még mielőtt bármit reagálhatnák, éles fájdalmat érzek a tarkómon, majd minden elnémul és elsötétül a világ körülöttem.

* Maya szemszöge *

- NE! - üvöltöm, ahogy csak a torkomból kifér, közben zokogok. Harry az ütéstől elborul, és nem mozdul. - Te idióta barom! - üvöltök tovább, mintha ettől jobb lenne. - Mi bajo...
- Kussolj ribanc! - mondja Rob, majd arcon vág, amitől a világ forogni kezd. Beverem a fejem a kocsiba, majd megszűnik a világ létezni. 

40. fejezet / Vacsora, egy baráttal.

Mottó: Tudom, néha jobb így maradni, önmagunkba fordulva, magunkba zárkózva. Mert elég egy pillantás, hogy meginogjunk, elég, ha valaki kinyújtja a kezét, és máris érezzük, mennyire törékenyek, mennyire sebezhetőek vagyunk, és minden összeomlik, akár egy gyufából emelt piramis. 

A telefonom hangosan bömbölve szólal meg, amitől megijedek, és legurulok a kanapéról.

Kanapéról?
Mit kerestem én a kanapén?

A telefon után nyúlok, ami az előttem lévő asztalon van.

- Igen? - szólok bele, mire Tessa bele visít a telefonba.
- Te normális vagy? És ha lecsuknak? Belógtatok egy magánterületre? 
- Neked is szia. - mondom, közben felkelek. Megdörzsölöm a szemem, majd körbe nézek. Sehol senki. A redőnyök leengedve, a szobra sötétség borul.
Tessa tovább mondja a magáét. Eltartom a fülemtől, és várom, hogy abba hagyja. Még egy kis ideig csak dumál, majd csend telepszik a szobára. A fejem lüktet, és fáj.
- Abba hagytad? - kérdezem.
- Mi az az egész Maya? Az újságok mind tele vannak a képekkel, ahol Ashton rajtad fekszik, te pedig megcsókolod. Tényleg betörtetek? Maya! Válaszolj! 
- Tessa. - a redőnyhöz lépek és felhúzom. A hirtelen betörő fény elvakít. - Részegek voltunk, és nem, nem törtünk be. A tulaj fia engedett be minket.
- És a csók?
- Ismétlem, részegek voltunk! Ami azt illeti, szerintem még mindig az vagyok.
- Rendben. Hiszek neked... - pár másodperces csend követi. - Mit csinálsz ma? 
- Alszok, mert még korán van, aztá...
- Korán? Délután fél három van! - akad ki.
- Jó! Attól még álmos vagyok. Lehet, hogy elmegyek, és veszek egy erős kávét. Utána pedig nagyra törő álmaimmal fogok foglalkozni.
- Nagyra törő álmok? - felnevet. - Milyen álmaid vannak? Kérlek oszd meg velem!
- Eljutni az ágyig.
- Waoo. Nos, én akkor szeretném, ha átjönnél hozzánk, hogy itt vacsorázz. 
- Nálatok?
- Nem. A szomszédnénihez betörünk, és kifosztjuk az éléskamráját... Maya, neked nagyon ártalmas az alkohol!
- Mondja ezt az, aki a múlt nyáron lerészegedve, több milliót akart felvenni, kölcsönként. Egy uzsorástól.
- Jézusom. Még mindig emlékszel? 
- Igen. Meg arra is, hogy anyukád bankkártyáját, oda adtad volna egy idős hölgynek, aki kutyát sétáltatott, mondván: " Gratulálunk! Ön megnyerte, a mama bankja nyereményjátékot! " - utánozom a hangját, amitől mindketten felnevetünk.
- Láttad a kutyáját? Komolyan ráfért volna, egy kutya kozmetikus! Na, de te se vagy piskóta. Felcsengettél a kémiatanárhoz, hogy a szerelemnek mi a képlete! 
- Anyám! Másnap egész órán feleltetett minket! Elég gáz szitu volt!
- Az biztos! De nemsokkal később, fel is mondott az öreg. - miután sikerül abba hagynunk a nevetést, komolyan folytatja. - Szóval? Akkor átjössz? 
- Hány órára?
- Hat? 
- Hét?
- Fél hét!
- Rendben.
- Oké. Menjünk ki eléd, vagy ide találsz? 
- Hát, ha megadod a címet akkor szerintem oda találok.


***

Miután letettem a telefont, elmentem fürödni, majd lementem a konyhában, ahol két cetlit találtam a szekrény pultra ragasztva.

" Elmentem. :)  Nem volt szívem felébreszteni, ezért inkább csendben leléptem. Remélem nincs harag! :) Gyorsan rendet raktam, mielőtt elmentem. - Ashton "

" Dolgozni mentem. Legközelebb legalább egy SMS-t dobj, ha a haverod itt alszik, mert majdnem agyon ütöttem! Remélem tényleg a haverod volt, és nem egy betörőt engedtem el, csak úgy. Este jövök. - Mark. "

Remek. Már csak az hiányzott volna, hogy Mark leüsse Asht. Asht, akit az éjszaka megcsókoltam. És most az újságok mind arról szólnak, hogy bűnöző vagyok, és mindenhol az az egy kép van. 

De mit érdekel engem? Én tudom az igazságot, és ennyi pont elég! 

( Kattints ide és olvass tovább. :) 

A kukába dobom a cetliket, majd tárcsázni kezdem Asht. 

- Szia. - veszi fel a 6. csengésre. 

- Szia. Leléptél. 

- Igen. Hagytam egy cetlit is a... 

- Igen. Olvastam. 

- Oké. Hogy vagy? 

- Olyan átlagos másnaposan, annyi különbséggel, hogy nem hánytam. Te?

- Én? - felnevet. - Szarul. Fáj a fejem, majd szét szakad, és álmos vagyok. 

- Feküdj le aludni! 

- Apámnál vagyok. Segítek neki a pékségben. Utána meg megígértem anyának, hogy segítek neki megetetni az állatokat. 

- Ó, hát ez gáz. 

- Az. Ultra gáz. 

- Olvastál már újságot ma? 

- Nem. Kellene? 

- Akkor gondoltam szólok, mi virítunk a címlapon. 

- Hogy mi van? 

- Igen. Nemrég beszéltem Tessel, akitől meg is kaptam a fejmosást. 

- És milyen kép? 

- Ahol... szóval... megcsókollak. 

- Ó. - csak "Ó"? 

- Ó? - csúszik ki a számon. 

- Most mi van? Engem nem érdekel ki mit gondol! Mi tudjuk az igazat! Az újságok mást írnak? És? 

- Azt hittem feldühít majd. 

- A 21. században nőttem fel, ahol a fontos, hogy eladható legyen a sztorijuk. Ha nem igaz, akkor szarnak rá. Már bocs. 

- Rendben. - mondom megkönnyebbülten. Ashton tök jó fej. Azt hittem, hogy ezek miatt, a barátságunknak búcsút inthetek, és elkerül majd nagy ívből. De úgy tűnik nem. 

- Amúgy! Pénteken visszavágó. 

- Szerintem, a tegnap tökre érvényes volt! Mind a ketten nyertünk. A kezedben vittél ki, így egyszerre értünk a célba. - nevetek fel. 

- Szóval te erre játszottál? 

- Áááááá! Dehogy is! Úgy ismersz? 

- Nem is tudom... Megijesztettél. 

- Tényleg? - komolyodok el. 

- Igen. 

- Azért tudok úszni. 

- Ezzel tisztában vagyok. Először azt hittem poénkodsz, de mikor már lassan másfél perce lent voltál, és semmi jelét nem mutattad, hogy élsz és mozogsz, na akkor megijedtem. Amúgy ittas voltál, szóval bármi történhetett volna. - a hangja megremeg, ebből tudom, hogy halál komolyan gondolja. 

- De nem történt. - nyugtatom. 

- Hála az égnek. 

- Rendben. Többet nem csinálok ilyet. 

- Esküszöl? 

- Hazudtam én neked valaha? 

- Hááát... 

- Oké, inkább ne fejezd be... Szóval, azt mondod jövök neked egy vacsival? 

- Pontosan. - vidul fel a hangja. - Én pedig bármit kérsz megteszem. 

- Oké. Nem gond ha pár perc múlva vissza hívlak? - kérdezem pár másodpercet gondolkodás után. 

- Nem. Most úgyis mennem kell. 

- Rendben. Akkor majd hívlak. 

- Várom. Szia. 

- Szia. 

Leteszem, majd azonnal tárcsázni kezdem Tessát. 

- Nem, nem mondhatod le! - veszi fel a telefont. 

- Ömm. Nem is lemondani szeretném. 

- Akkor? Mizu? 

- Szeretném megkérdezni, hogy nem-e lenne gond, ha egy barátom is velem jönne. 

- Egy...barátod? 

- Aha. 

- Esetleg ismerem? 

- Igen. 

- Ki az? 

- Meglepetés. 

- Maya, én...

- Tessa! Mielőtt bármit mondanál. Nem. Nem Mack az. És kérlek! 

- Hát, oké. Legyen. Azt hiszem egy fő még elfér az asztalnál. 

- Imádlak csajszi. 

- Tudom. - fújja ki a levegőt. - Rendben. Akkor fél hétre gyertek! 

- Oké. Ott leszünk. Szia! 

Ahogy leteszem, rögtön tárcsázom Asht. Jézusom. A telefonszámlám az egekbe fog járni, és félhavi fizetésem rá fog menni! 

- Ash? Szia. Hánykor végzel körülbelül?

*** 

Negyed hat körül lehet, mikor megérkezek az Állatkerthez. Mivel ma is nagyon meleg van ezért, nem öltöztem túl.

 

- Jó napot. - köszönök a pénztárosnak. - Ashtonhoz jöttem. Azt mondta szól önnek, hogy vár. 

- A keresztnevét megkérdezhetem? 

- Maya. 

- Rendben. Mehet. - bólint a hölgy majd elmosolyodik. 

- Köszönöm. 

Bemegyek, és elindulok körbe. Egy kis raktárnál beszéltük meg, hogy találkozunk. Épp az épülethez tartok, mikor az út közepén egy félmeztelen testbe ütközök. 

- Bocs. - nyögöm, majd mikor felnézek, rájövök, hogy Ash az. Épp iszik. Mikor befejezi rám mosolyog, és leveszi a napszemüvegét. 

- Épp eléd indultam. 

- Honnét tu..

- Hívott a portás. - ránt vállat. 

- Oké. Végeztél, vagy...

- Aha. - bólint. - Gyorsan haza megyek lezuhanyzok, utána indulhatunk. 

- Rendben. 

Először hátra megy, és elköszön az anyjától, és elhozza a cuccait, majd indulunk is. 

- Busszal jöttél? 

- Igen. 

- Akkor most kocsival megyünk! - előkapja a slussz kulcsokat, majd  maga elé terel. 

- Viszlát Telka! - köszön a hölgynek a portán. 

- Szerbusztok! 

Kinyitja az ajtót, megvárja míg beszállok, becsukja, és átsiet az ő oldalára. 

*** 

A ház gyönyörű! 

A szülők gyönyörűen berendezték. Mindenhol méregdrága szobrok díszelegnek, és vázák. Viszont Ashton szobája a legnagyobb mértékben megdöbbent. 

- Gyere. - int, majd felszalad egy lépcsőn. Szép lassan elindulok utána. A lépcső szélénél, végig könyvek vannak, majd ahogy felérek, először balra fordulok. A falak fehérek, és mindenhol, de tényleg mindenhol könyvek vannak! 

Amíg a lenti részek a pompát sugallták, addig Ashton szobája, valahogy lenyűgöz. Ezerszer másabb. Mintha egy másik dimenzióba léptem volna. 

Jobbra fordulva, néhány lépcső fokkal feljebb, egy nagyobb szoba fogad. 

A falak az "előszobához" képest, megváltoznak. Itt igazából csak a gerenda van. Olyan mintha valami régi filmbe pottyantam volna. 

- Szóval. Ott, - mutat az előző szobába. - szoktam tanulni, meg bíbelődni a dolgaimmal. Ez, - fordul az aktuális szobában körbe. - Az én birodalmam. A szobám a hátsó kertre néz. Én festettem a gerendákat, a kis asztalt, azt a létrát ott. - mutat a létrára, ami még egy szinttel feljebb visz. - Nos, azt is én csináltam. 

- És hol alszol? - kérdezem, mert ágyat eddig nem nagyon láttam. 

- Oda fent. - mutat fel. A létra az ágyához vezet. - Én elmegyek fürdeni. Öt perc és leszek. Érezd otthon magad! - szól vissza, majd eltűnik egy fa ajtó mögött. 

Öt percnél kicsit tovább tartott, de nem hibáztatom, hiszen egész nap egy percet sem aludt, ezért be van lassulva. Megértem. Az én fejem is még mindig lüktet! 

 Ash, egy farmert, és egy laza pólót kapott fel.

Hat óra múlott, mikor elindulunk.

*** 

( Kattints ide, és olvass tovább! :) )

- Szerinted ez lesz az? - kérdezi, miközben a házat nézzük. 

- 17-est mondott. Ez pedig a tizenhetes. Gondolom jó helyen járunk. 

- Rendben. Akkor leparkolhatok? 

- Szerintem igen. - beáll a ház elé, és leállítja a motort. Kiszállunk, majd az ajtóhoz sétálunk. Megnyomom a csengőt, és várom, hogy ajtót nyissanak. Fél perc múlva a zár megzörren, és az ajtó kinyílik. A gyönyörű barátnőm áll ott.

- Szia. - mosolygok rá, de a szeme kiakad Ash láttán. Hogy miért Asht hoztam? Nos azért, mert így a vacsorát is letudjuk, és a kérésemet is, ami megillet a verseny után. - Mondom szia. - ismétlem meg, mire végre felém fordul. 

- Sziasztok. - mosolyodik el tettetett boldogsággal. 

- Bemehetünk? - kérdezem. 

- Ja, persze. Gyertek. - áll el az útból. Beljebb sétálunk. ő pedig az irányt mutatva beljebb vezényel. 

- Ez a háziasszonyé. - nyújtja át a csokrot Ash, ami miatt muszáj volt megálljunk. Lényegében ezért késtünk. 

- Köszönöm. - veszi át Tessa, majd gyors puszit nyom Ash arcára. 

- Gyönyörű vagy! - ölelem meg. 

- Köszönöm, te is. 

- Szóval ez az a ház, amiről annyit áradoztál. 

- Igen. - mondja büszkén. - Azt az asztalt, együtt választottuk ki. Rögtön bele szerettem. Gyere megmutatom. - ragadja meg a kezem, és arrébb rángat. Asztalt? Persze! 

- Mi a fene volt ez? - kérdezem mikor hallótávolságon kívülre kerülünk. 

- Miért hoztad el? 

- Azt mondtad hozhatok valakit! Nos, én Őt hoztam! Miért mi gond van? Azt hittem bírjátok egymást. 

- Nem is ezzel van gond, csak... 

- Tessa! - szól ki Liam a konyhából. 

- Mindjárt! 

- Tessa. 

- De valamit el akarok mondani...

- Kérlek, ne most! Érezzük jól magunkat oké? A mondandód pedig várhat a vacsora végéig!

- Ne...

- Kérlek! - lehajtja a fejét, majd a kezét babrálva bólint. - Köszönöm. - ölelem meg ismét. 

- Mindjárt jövök. - mondja, majd elszalad. Én vissza megyek Ashez. 

- Gyere. Liam a konyhában van. - elindulok arra, amerről az imént a  hangját hallottam. Még jó, hogy Ashton mellettem van, mert a konyha ajtótól egy lépésnyire megbotlok. Megragadja a derekam, és nem enged elesni. Nevetve fel egyenesedek, és a derekába kapaszkodva, megigazítom a nadrágom szárát. Ekkor érünk az ajtóhoz. Még mindig mosolygok, mikor betekintek. Először Liamet, veszem észre, aki a konyha pultnak támaszkodva magyaráz. 

Aztán mikor meglátom, hogy kinek is magyaráz, a mosoly lefagy az arcomról. Megdermedve állok, és őt bámulom mint egy idióta. Louissal kotyvasztanak éppen valamit, mikor feltekint. 

A pillantásunk egybe fonódik. Az idő megáll, és a levegő elfogyni készül. A szívem hirtelen vad táncba kezd. 

- Harry. - suttogom úgy, hogy csak én hallom. 

Vajon Tessa erre akart figyelmeztetni? 

A francba is! 

Miért nem ilyenkor nagy a szája? Miért nem ilyenkor szakít félbe? 

A szemei fogva tartják az enyémet, és elveszek benne. 

Egy pillantás, és újra beleszerettem.