66. fejezet / Göndör herceg.

Mottó:

 Nagyon szeretem ezt az embert. Ő az én szőke hercegem. A szél a szárnyaim alatt. Ő az ok, az egyetlen ok, amiért fel akarok kelni reggelente. 

- Valami, amit tudnom kellene a nagyanyádról? - kérdezi Harry. Már a küszöbön állunk a csomagjainkkal, és arra várunk, hogy ajtót nyissanak nekünk.
- Ömm... utálja a zenészeket, filmsztárokat... - elkerekedett szemekkel néz rám. Keze erősebben szorítja a kezemet.
- Ugye csak ugratsz?! - sajnos nem. Bárcsak ne így lenne, de a nagymamám tényleg utálja őket.
- Bárcsak úgy lenne. - sóhajtok egy nagyot, és hozzá bújok.

 Megkértük még évekkel ezelőtt, hogy költözzön ki velünk, de ő semmi pénzért nem akart. Nem azért, mert nem ismeri a nyelvet, - mert amúgy nem ismeri. Elég érdekes lesz az elkövetkező pár nap... - és vagy azért, mert túl messze van. Nem. Azért mert túl sok a beképzelt ember, és utálja ha valaki ilyesmiből akar megélni. Szerinte ez nem " élet ". Hiszen kitudja, lehet, hogy csökken a népszerűség, már nem lesznek híresek, vagy keresett emberek, nincs pénz, nincs szakma, nincs miből ellátnia a családot...

Vajon, ha hazudok neki, akkor elhiszi? Nem. Hiszen másfél éve rólunk szólt minden újság, és még a magyar pletyka műsorokban is benne voltunk. Vajon látta? Nem nagyon néz a nagyi ilyeneket, de ha véletlenül igen? Na meg ott van Maria. Rengetegszer láthatta rajta a látogatások során a pólót, amin rajta voltak/volt. Csak nem emlékszik rá. Ha meg igen, akkor mit mondok neki? Talán azt, hogy... - mielőtt kitalálhatnám, hogy mégis mit fogok hazudni, az ajtó kinyílik.

- Jó napot. - nyit ajtót a nagyanyám afrikai származású inasa. 40 éve már, hogy itt dolgozik, hűségesen a nagyinak.
- Jó napot Sam. - mondom magyarul.
- Miss. Smith. - rám mosolyog, majd Harryre néz. Azt hiszem Sam nem tud angolul. És azt sem tudja,hogy Harry Angol. - Uram.
- Hello. - nyögi Harry. Az ajkaimba harapok el ne mosolyodjak.
- Kerüljenek beljebb. - átveszi a csomagjainkat, mi pedig beljebb lépünk.
- Everything okay! - mondom Harrynek, és rámosolygok.
- Okay. - mondja.
- Sam. Kérem engedje meg, hogy bemutassam Harryt. Harry, - fordulok felé. - He's Sam. My grandma's footman.
- Hello. I'm Harry. - Sam üdvözlésül csak bólint, aztán felém fordul.
- A nagyanyja már várja önöket a nappaliban.
- Rendben. Köszönjük.
- Okay. Sam doesn't like me... According to me...
- Hm. I don't care. I like you! - rámosolygok, és egy puszit nyomok az arcára, mielőtt belépünk a szobába.
- Nagyi! - a nagymamám megfordul a kanapén, majd feláll, és elénk sétál.
- Szerbusz. - ma is épp olyan elegáns, mint általában. Kapok két puszit, majd megölel. Végig néz rajtam. - Te teljesen lefogytál. Jézusom, lányom. Otthon nem adnak enni? - mondanám, hogy öreganyám túlreagálja a dolgokat, de tényleg fogytam. Pedig nem diétázok. Ebben a hétben/hónapban többet ettem mint amennyit egy hét/hónap alatt be szoktam termelni.
- Nem. Természetesen eszek rendesen.
- Na majd a héten itt felhizlalunk. - a mellettem álló srácra tekint.
- Szerbusz.
- Ömm... Nagyi...
- Biztos te vagy az a fiú, akiről a kis unokám annyit mesélt. - Harryre nézek, aki felől kínaiul is elmondhatták volna neki ugyan ezt.
- Nagyi, Harry angol.
- Igen. Tudom. De úgy tűnik néma.
- Mama, Harry nem tud magyarul.
- Ezt hogy érted? Nem azt mondtad, hogy tud?
- Nem. - rázom a fejem. Erre öreganyám már nem mond semmit, csak hátat fordít, és elsétál, vissza a kanapéhoz.

- What did her say? - suttogja Harry.
- Thought that you can in Hungarian. - suttogom vissza, miközben mi is a kanapéhoz tartunk.
- Understand... - leülünk, a nagyi pedig végig néz rajta.

- Hol ismerkedtetek meg?
- Angliában. - bólint, és Harryn legelteti a szemét.
- Olyan ismerős nekem valahonnan... - hát persze, hogy ismerős! Az unokád a rajongója! - Na mindegy! Sam! - kiáltja. Arra számítok, hogy majd onnan érkezik, ahonnan mi jöttünk. De nem. Persze mögöttem kell felbukkannia.
- Igen asszonyom? - ez a fickó mindig megijeszt. Összerezzenek, de még épp idejében veszem észre magam ahhoz, hogy fel ne sikítsak.
- Én egy teát szeretnék. Ti?
- Én nem kérek semmit. Harry? You want a drink?
- No, thanks. - rázza a fejét, hogy a nagyanyám is értse.
- Rendben. Akkor ennyi. - ránt vállat a nagyi.
- Máris hozom.

***

A nagyanyám kifaggat minket, hogy, hogy ismerkedtünk meg, hogy mióta vagyunk együtt. Többek közt rákérdez arra is, hogy mit dolgozik Harry, de ezeket mindig valamivel terelem. Végül elenged minket, hogy had pihenjünk le egy kicsit.

- Szerintem ő sem kedvel. - mondja Harry.
- Kedvel ő... legalábbis még.
- Még? Mit ne mondjak. Ma elég... biztató dolgokat hallottam tőled.
- Néhányszor rá kérdezett, hogy mit dolgozol.
- Igen? Elmondtad neki? - néz fel a táskája felől.
- Á! Nem akartam bombát robbantani. - kiveszek egy pulcsit a táskámból, és belebújok. Nagyon lehűlt a levegő.  Harry is felhúzza a pulcsiját, majd egy kalapot rak a fejére. - Mehetünk?
- Aha.

***

- Gyönyörű a nagyanyád háza. És a kert is igazán...
- Nagy. Jó nagy.
- Igen. - magához ölel. Hűvös van, és az ég is borús. - Sokat jártál itt?
- Kiskoromban mindig kijöttem. Először csak addig mertem elmenni. - bökök egy közeli fára. - Mindig féltem, hogy eltévedek. Aztán ahogy nagyobbodtam, egyre beljebb és beljebb merészkedtem. Egyszer egy vörös gombolyagot tekertem ki, hogy tudjam merre kell vissza jönni. Csak addig merészkedtem, ameddig a gombolyag elért.
- Ezt a nagyanyádék építették?
- Nem. Itt egy nagyon kicsi ház állt régen. Egy tényleg aprócska ház, hatalmas kerttel. A nagyiék megvásárolták és építették ezt. Kiépítették a kertnek ezen részét, amit itt látsz magad előtt. Arra beljebb csak Mike, és én szoktunk régen járkálni. Gyere, megmutatom. - megragadom a kezét és beljebb vonszolom. Egy hatalmas fánál állunk meg.
- Ez, - kezdem, és elmegyek beljebb egy kicsivel. - volt a búvóhelyünk anyuék elől. Sosem, a mai napig nem jöttek rá, hogy itt bujkáltunk. - a kis létra még mindig ugyan ott van, ahol évekkel ezelőtt hagytuk. A fához állítom, és felmászok. - Gyere. - szólok le Harrynek, mikor felérek. A kilátás még mindig csodás. Látni Pécs fényeit.
- Azt a... - lép fel mellém Harry.
A fa városra néző részét úgy csináltuk meg, hogy egy raklapot raktunk fel, és a fa vastag ágához csavaroztuk. Az elejére, és két szélére lécekből készítettünk korlátot.
- Csodaszép igaz?
- Igen. - mögém lép, és átkarolja a derekam. Olyan jó végre kettesben lenni. Kameráktól, idegesítő emberektől elzárva. Nem is tudom idejét, mikor voltunk úgy, hogy senki sem törte ránk az ajtót, vagy az utcán nem állítottak volna meg, hogy egy fotót csinálhassanak vele.
Igazából, ennek a veszélye még mindig fent áll, de hogy őszinte legyek, ezt a pillanatot még ennek a gondolata sem ronthatja el.
Gyorsan elhessegetem a gondolataim, és Harryhez simulok.
- Látod ott, azt a magas tornyot kivilágítva?
- Aha.
- Az a tévétorony. Ott engedtem szabadon az egyik díszgalambot, a nagyanyám kertjéből.
- Te elcsórtad a nagyanyád galambját, hogy ott fent elengedhesd? - összevont szemöldökkel rám vigyorog.
- Aha. Megsajnáltam, hogy minden nap be van zárva. Fogtam, és szabadon engedtem. Anyám, és öreg anyám sem volt elragadtatva tőle.
- És apud?
- Ő vitt fel. Utálta azt, hogy a nagyi ilyeneket tart a háznál bezárva. Benne volt anno valami állatvédők klubjában. Én egy jó indok voltam, hogy elengedhesse. Persze mikor felelősségre vontak aput nem mártottam be. Azt mondtam itt engedtem el a kertben.
- Ez jópofa. - nevet fel. Hátra hajtom a fejem a vállára. A szél is járni kezd. Egész testem libabőrös lesz. Úgy tűnik kevés a pulcsi.
Lefejtem magamról a kezeit, és felé fordulok. Átölelem, és egy csókot nyomok a szájára.
- Ezt most miért kaptam?
- Mert itt vagy. - elvigyorodik, és lassan lehajol. Magához húz, így egy centi sem választ el minket. Lassan, - fájdalmasan lassan! - csókol meg.
- Ezt miért? - kérdezem.
- Mert itt vagyunk. - megrántja a vállát. Hozzá bújok, és a szíve fölé hajtom a fejem. Az szép egyenletesen dobog. Közelsége melegséggel tölt el. A szél felerősödik, és a fa is mozogni kezd.
- Mi lesz ha nem kedvel a nagymamád? - kérdezi.
- Változtat az valamin? - nem válaszol. - Tudod mit? - felnézek rá. - Engem már az sem érdekel, ha az egész világ ellened szavaz. Hiszen nézd hol vagyunk!
- Rendben. - bólint.
- Mi van rendben?
- Soha nem szakíthat el tőled semmi, oké? Az sem érdekel, ha a szüleid dobnak ki. Elrabollak. Ha kell.
- Elrabolnál? - hahaha! Erre befizetek! -Nos, erre kíváncsi lennék, hogy hogyan.
- Nos, először is átvergődnék a fortyogó láván, aztán megküzdenék a sárkánnyal, és kimentenélek.
- És mi van, ha idő közben összebarátkoztam a sárkánnyal, akiről kiderül, hogy nem is veszedelmes?
- Akkor csak küldj egy postagalambot, és őt is kimentem.
- Micsoda hős! Micsoda hős! - nevetek. - Most már megérdemelnéd, hogy egy mesét készítsenek a göndör hercegről, aki hősiesen megmenti a hercegnőt, és barátját, A Sárkányt!
- Minimum egy-két képregény... - ránt vállat. Sosem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én... Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szeretem a legjobban, ha nem erőltette.
- Igen. Minimális elvárás! -

A város fényei lenyűgözőek ahogy egyre sötétebb, és sötétebb lesz. A város zajokat messziről halljuk. A szél fúj, de mi rendíthetetlenek vagyunk. Szeretném megállítani ezt a pillanatot, ahol csak ő, és én vagyunk. Fent a világ tetején.
A csendet a hirtelen előtörő hangos köhögésem szakítja félbe.
- Jól vagy? - kérdezi.
- Persze. - mosolygok rá. Megtörlöm az orrom a pulcsi ujjával. Még az is folyni kezdett.
- Menjünk be. Már nagyon sötét, és hűvös van.
- Rendben. - még egyszer szemügyre veszem a várost felülről, aztán a már lefelé tartó Harry után eredek.
Eldugom a létrát, és bemegyünk. A lépcső aljánál belebotlunk Sambe.
- Jó éjszakát. - mondom.
- Jo ejszakat. - próbálja utánozni Harry. Befele jövet megkérdezte, hogy, hogy köszönjön el.
- Miss...
- Kérem Sam. Csecsemő korom óta ismer. Csak Maya, oké? Semmi Miss. Kérem.
- Rendben. Szóval.. - az orra és a szája közötti részre mutat. Oda kapok, de nem érzek semmit. - Vérzett az orra?
- * What he say? - kérdezi Harry
- * He said that, bleed my noes. Really? - megmutatom neki.
- * Yes. Really. - bólint. Letekintek a pulcsim ujjára, amivel megtöröltem. Véres.
- Hozhatok esetleg valami kendőt?
- Nem kell, köszönöm. Elmegyek a mosdóba. Jó éjszakát Sam.
- Rendben. Jó éjszakát önöknek. - elindulunk felfelé, aztán eszembe jut még valami.
- Sam, várjon!
- Igen asszonyom? - fordul vissza.
- A nagyanyám alszik már?
- Még nem. Vissza vonult a szobájába, de nem alszik.
- Értem. Köszönöm. Viszlát. - első dolgom, hogy a vécére menjek.

- Mi a... - bele nézek a tükörbe.
- Had segítsek. - lép be Harry is. Elő vesz a zsebéből egy zsepit, bevizezi, és letörli a vért az orrom alól. A vérzés már elállt, de a nyoma még ott van.
- Tudod mire emlékeztet ez?
- Mire?
- Amikor a szilánkokat szedegetted ki a térdemből. Emlékszel? Csak remélem most nem öntesz rá olyan piros cuccot.
- Aha. Emlékszem, és ha jobban megnézem, nem. Erre most nem kell, olyan " piros cucc ".- rám vigyorog, majd azonnal folytatja.
- Érdekes este, és éjszaka volt.
- Az egyszer biztos. Kész. - mondja. Bele nézek a tükörbe, és megvizsgálom hátha még véres valahol, de Harry alaposan letörölte.
- Azt hiszem akkor aludtam először veled.
- Nagyon megijesztettél, mikor reggel sírva keltettél.
- Megijedtem. Te pedig nagyon lovagiasan viselkedtél! - a nyakába kapaszkodok, és rávigyorgok.
- Látod? Ez a lovag cucc már korábbra is vissza vezethető. - lassan megcsókolja a homlokom, - én lehunyom a szemem. - majd az orrom hegyét, végül a számat.
- Jól van. - fejtem le magamról. - Én gyorsan lezuhanyzok.
- Rendben. - áll mozdulatlanul.
- Kimennél?
- Miért? A barátnőm vagy, meg már úgy is láttalak ruha nélkül, szóval...
- Harry! - próbálok komoly lenni, de elnevetem magam, így hitelét vesztetté válik a dolog. - Oké, de...
- Ha azt kéred, hogy forduljak el, már most felejtsd el. - jelenti ki határozottan.
- Csak annyit akartam kérni, hogy segíts levenni ezt.
- Rendben. Gyere ide. - felemelem a kezem, - ahogy a kisgyerekek szokták. - és hagyom, hogy Harry lehúzza rólam a pulcsit, amit azonnal a szennyesbe dobok. Lassan levetkőzök, beállok a zuhany alá, és elhúzom a függönyt.
- Oda adod a törölközőm? - nyújtom ki a kezem a függöny mögül, miután végzek. Másodperceken belül oda adja. Magamra tekerem, elhúzom a függönyt és kilépek. - Mehetsz. - mondom. Bólint, levetkőzik, majd ő is beáll zuhanyozni. Én addig előveszek két fogkefét a szekrényből. Fogkrémet nyomok az enyémre, és a csapnak támaszkodva, a zuhanyzó függönyt bámulom miközben a fogamat mosom. Én is benyújtom neki a törölközőjét, majd mikor kilép a fogkeféjét. Kiöblítem a számat, lemosom a fogkefém, elrakom, majd megvárom, míg ő is így tesz. Együtt lépünk ki a fürdőajtón, mind a kettőnkön csak egy-egy törölközővel. Ez épp elég, hogy az épp arra járó nagymamám arra gondoljon, amire felnőtt nőként gondolhat.
- Jó éjszakát! - mosolyodik el, illendően.
- Még be akartam nézni hozzád, mielőtt lefekszünk.
- Aludjatok csak. Majd holnap beszélgetünk.
- Rendben. Jó éjt. - egy puszit nyomok az arcára. Harry is elköszön, valahogy úgy, hogy : " Jo ejszakat Mrs. Smith. " A nagyanyám csak elismerően bólint, ránk mosolyog és bemegy a saját szobájába.
- Látod? Nem utál ő. - lököm oldalba. Először csak átkarolja a vállam, úgy lépkedünk, aztán hirtelen felkap, és a kezébe visz a szobába.
Ledob az ágyra, és azonnal rám mászik. Közel hajol, hogy megcsókoljon, de eltolom, mert egy újabb köhögési roham tör rám. Mikor végre sikerül abba hagyni a mellkasom szúrni kezd.
- El kellene menned dokihoz. - mondja.
- Semmi komoly. Majd holnap megkérem Sam-et, hogy csináljon olyan szuper Teát, amit a nagyinak szokott.
- Oké. Gyere, öltözz fel. Nehogy még jobban megfázz. - felkelek, és előhalászom a táskámból a pizsit. Valahogy nem érzem benne kényelmesen, ezért mikor Harry vissza hozza a pólóját, - amit ma viselt. - a fürdőből, abba bújok.
- Egészen jól áll. - mondj mondja mikor felé fordulok. Ő már az ágyban fekszik. Lekapcsolom a nagy villanyt, és lefekszek mellé. Még egy ideig beszélgetünk, majd hülyeségből #Selfie-ket készítek vele. Egyiket sem törlöm ki.
 Ő SMS-ezik a srácokkal, majd az anyjával beszél.
Pár perccel ezután már csak mi vagyunk egymásnak, a nagyvilágtól távol, Magyarországon, egy eldugott kis erdős részen fekvő pécsi szobában.
A mellkasára fekszek és a lassan, egy folyamatos ütemet felvevő légzésével próbálom elterelni a figyelmem a mellkasomban, és a fejemben tomboló tompa fájással.

FORDÍTÁS: 

Jelenet: Maya nagymamája rájön, hogy Harry egyáltalán nem tud magyarul. 

 What did her say? - Mit mondott?
Thought that you can in Hungarian. - Azt gondolta, hogy tudsz magyarul.
 Understand... - Értem.


Jelenet: Amikor Maya és Harry a kertből befelé belebotlik az inasba, aki megjegyzi, hogy vérzett Maya orra. 

He said that, bleed my noes. Really? - Azt mondja, hogy vérzett az orrom. Tényleg?
Yes. Really. - Igen. Tényleg.
What he say? - Mit mond?