67. fejezet / Lázálom.

Mottó: Senki sem ismer téged úgy, mint én. Senki sem szeret téged, úgy mint én. Senki sem ment meg engem úgy, mint te. 

- Jó reggelt Sam.
- Jó reggelt Maya. Uram.
- Jó reggelt. - int Harry. Nos, legalább ez megmaradt a múltból. Megjegyezte.
- A nagyanyám felkelt már? - kérdezem.
- Igen. Már el is ment.
- Miért ment el?
- A nagyapja egyik volt üzlettársa birtokára ment. Azt üzeni, érezzék otthon magukat. Később várják önöket is a birtokra.
- Szerintem ezt most kihagyjuk.
- Esetleg hívjam fel...
- Nem kell. Majd én elintézem.
- Hova tálalhatom a reggelit?
- Tudja mit? Mára ön is menjen egyet sétálni.
- De... - szemei elkerekednek.
- Majd mi megoldunk mindent. Egyébként mi is elmegyünk később. Tegye azt amihez kedve van. - szólásra nyitja a száját. - Nincs ellenkezés. - mondom ellenkezést nem tűrve.
- Rendben. Köszönöm. - bólint. Megszorítom Harry kezét, és a konyhába megyünk. Ő leül, én pedig leveszek két bögrét. Vizet töltök bele, egy-egy filtert rakok mindkettőbe, és a mikróba rakom.
- Mit kérsz enni? - kérdezem feléig a hűtőbe mászva. - Van paradicsom, sajt, sajtkrém, sonka...
- Majd én megcsinálom. Te csináld a teát. - arrébb tol, és kiveszi a tojást, a sonkát, a sajtot, paradicsomot, paprikát.
Amíg én elkészítem a teákat, ő össze üt két omlettet. Feltálalja, és enni kezdünk. Néhány falat után hányingerem támad, majd köhögő roham tör rám.
- Ideje lenne elmenned dokihoz. - jegyzi meg teli szájjal. Felkelek, és a méz után kutatva feltúrok minden szekrényt. Az éléskamrában találom meg. Nem éppen a kedvencem, de valahogy mindig segített a megfázás ellen. Rengeteget belekanalazok, majd inni kezdem.
Eltolom magam elől a tényér ételt, és csak a teát iszom meg.

***

- Nem nagyi. Szerintem csak megfáztam, de nem szeretném, ha... - közbeköhögök.
- Felhívjam  az orvost? 
- Nem kell. Csináltam olyan gyógyteát, meg rendesen felöltöztem.
- Biztos ne menjek haza? 
- Nagyi! Érezd jól magad. Mi megleszünk. Csak megfáztam otthon, ennyi az egész.
- Rendben. Akkor pihenj sokat.
- Add át üdvözletem Ameliának.
- Jól van. Szerbusz. 
- Szia nagyi. - leteszem a telefont, és hátra döntöm a fejem a kanapén.

- Na?
- Nem jön haza. - fújom ki a levegőt, aztán zsepi után nyúlok és az orromat is. - Menjünk be a városba. Szeretném megmutatni.
- Oké.

***

- ... és innen mentünk haza.
- Gyönyörű város.
- Igen.
- Nem vagy éhes?
- Nem. - tényleg nem. Pedig tegnap óta csak két falatot ettem, és egy bögre teát ittam. - Te?
- Nem, csak csodálkozok. Alig ettél ma.
- Niall már biztos végig ette volna az összes éttermet. - mind a ketten felnevetünk, ezzel felhívjuk magunkra a körülöttünk sétálók figyelmét. Harryn kalap, és napszemüveg van, de ez sem egy életbiztosítás. Mindent megteszünk, hogy ne ismerjék fel, de nem a legegyszerűbb. Rengeteg képet készítünk, és veszünk pár képeslapot is, amit azonnal megírunk, és postára adunk. Végül Harry vesz két üveg kólát, és le ülünk egy padra. Mögöttünk a Székesegyház.
- Elég meleg van. - mondja, és magához húz.
- Aha. Jó idő van. - a figyelmemet a velünk szemben lévő szökőkútnál játszó gyerekek terelik el.
Mennyit játszottunk mi is Mikekkal.

Apu mindig azt mesélte, hogy imádtunk kint lenni. Hosszasan játszottunk. Galambokat kergettünk, vagy éppen egymást. Azt mondta, sosem volt egyetlen unalmas percük sem mikor a szabadban játszottunk.
De az egészen más világ volt.
 Esténként színházba jártunk, vagy könnyű zenei koncertekre. Utána pedig a családbarátaival beültünk egy étterembe. Most örülünk, hogy néha-néha össze tud jönni a népes társaság. Hogy őszinte legyek azokat a barátokat, akikkel itt játszottunk már egy ideje nem láttam, és nem hallottam róluk. Ugyan egy általános iskolába jártunk, de miután elköltöztünk a kapcsolat megszakadt. Az iskolát bezárták, és helyette most egy egyesületi intézmény van.
- Gyere. Meghívlak egy sütire. - mondja Harry, és talpra állít. A parkhoz közeli cukrászdához megyünk.
Amíg a nagyapám élt minden nap iskola után fagyizni, vagy épp sütizni hozott minket ide. Sajnos ennek egyhamar vége szakadt mikor kiderült, hogy rákos.
De a rák nem csak egy bizonyos szervét támadta meg, hanem az egész testében megtalálható volt.
Kezelésekre járt, ami lekötötte az egész idejét. Mikor teljesen legyengült, mikor már semmilyen gyógyszer nem tudott rajta segíteni, ágyhoz ragadt. A nagyi nem engedte, hogy így lássuk, és ezt apuék is okénak találták. Egy ideig utáltam őket érte, aztán egyik este apu elmagyarázta, hogy miért volt erre szükség.
Aztán épp órán ültünk, mikor bejött az iskolatitkár, összepakoltuk a cuccaimat, és kikísért. Apa állt a portán, mellette pedig Mike, készen az indulásra. A nagyapiék házához mentünk. Sam, aki már akkor is ott dolgozott, elvette a táskákat, és felirányított minket a hálószobába.
A nagypapám feküdt ott, mellette a nagymamám. Nagyapám arca beesett volt, és sápadt. Ekkor már kettő hónapja, hogy az ágyat nyomta. A nagyi felállt, arcon csókolt mind a kettőnket, és csak annyit kért, hogy ne kérdezősködjünk feleslegesen, aztán távozott. Nem értettem, hiszen a nagyi soha nem hagyta magára a nagypapit. Ahogy azt sem értettem, hogy miért hagy minket magunkra a nagypapival.
- Gyere ide hercegnőm. - intett magához. Mikera néztem, aki csak bólintott. Talán ő már akkor többet tudott mint én. Lassan oda sétáltam, arcon csókoltam, és leültem az ágya szélére. - Milyen gyönyörűen be van fonva a hajad.
- Anya fonta be. 
- Nagyon ügyes anyukád van. - köhögött egy sort, majd gyengén rám mosolygott. Ez nem az én nagyapám. Nem lehet ő! Ő mindig erős, és semmitől sem rettegett. De akkor ott beesett arccal feküdt előttem, és még mosolyogni is alig volt ereje. - Drága kicsikém. 
- Nagypapa? 
- Igen? 
- Miért vagy beteg? - kérdeztem. Számomra hihetetlen volt, hogy egy olyan ember mint a nagypapám csak úgy kidöntsön egy betegség.
- Nem tudom. 
- Ugye itt maradsz velünk? Ki fog vigyázni a nagymamára? 
- Maya, szépséges gyermekem. Sosem foglak titeket elhagyni. 
- Megígéred? 
- Becsszó! Had beszéljek, a bátyáddal. Gyere ide fiam. - én felálltam, és hátrább léptem. Mike a papa mellé lépett, és csak állt ott. És ez oké volt.
- Vigyázz a húgodra. Ne engedd, hogy bárki bántsa. Védd úgy, mintha a szemed fénye lenne. Ha majd családod lesz, sose hagyd, hogy bárki bántsa őket. Mindig legyenek ők az elsők. 
- Rendben. 
- Megértetted ami mondtam? - kérdezte, majd egyre hosszabban köhögni kezdett.
- Igen, nagypapa. 
- Vigyázz anyádra is. - és Mike vigyázott. Vigyázott rám.Vigyázott anyára. És most vigyáz a családjára. A nyakába vette a terhet, és vigyázott mindenkire akit a nagypapa rábízott.
Többet nem láttuk. Másnap éjjel meghalt. Egy hét múlva volt a temetése. Olyan emberek jelentek meg ott, kiket a papi sosem szeretett. Üzlet, és vetélytársak. Néhányuknak még volt a pofáján bőr, és megkérdezte a nagyit, hogy ki vezeti majd az üzletet. Néhányan még mosolyogtak is, mikor a koporsót végleg a föld alá temették. Utáltam őket ezért. Utáltam őket mindenért. Utáltam őket azért, hogy a nagyapám meghalt, és ők most érezték dolguknak, hogy az üzletről kérdezzék a nagyit.

***

Vettünk néhány sütit, de nem ott fogyasztottuk, hanem az autóhoz vezető úton. Hála az égnek sikerült elkerülnünk, hogy bárki felismerjen minket, felismerjék őt. Mielőtt azonban haza mentünk volna, még elkocsikázunk a Tv-toronyhoz, ahonnan egész Pécset belátni. Kicsit tériszonyos vagyok, ezért csak Harrybe kapaszkodva merek közelebb sétálni a korláthoz.
- Mit gondolsz?
- Csodálatos. - átkarolja a derekamat, és szorosan magához húz.
- Mennyi rajongótok megveszne ha tudnák, hogy itt vagy.
- Talán még egy koncert sem kizárt. - ránt vállat. - Ezt a srácoknak is látniuk kell! Sokkal csendesebb, és nyugisabb, mint Budapest. - mondja.
Mielőtt lejöttünk volna Pécsre, Budapesten csavarogtunk. Körbenéztünk, és ebédeltünk. Majd kocsit béreltünk, és felváltva vezettünk le Pécsre.
- Szeretnél vissza költözni ide?
- Tessék? Visszaköltözni? - bólint. Elgondolkodok, de a válasz magától értetődő. Az életem kint van Londonban. A családom Hollywoodban.
Szeretem Magyarországot, de nem.
- Nem. - felelem. - Szeretek itt lenni, de mindenem kint van. Te is oda vagy kötve. Szóval nem. Soha. - megértően bólint.

 Még sokáig kocsikázunk. Benézek pár ismerőshöz, akikkel megmaradt a kapcsolat. Már este van, mikor megérkezünk haza. A nagyi már megérkezett, és valakivel beszélget telefonon. Sam is megérkezett. Azt hiszem bement a városba, mielőtt mi is így tettünk volna. Levetkőzünk, majd a szobába sietünk, ahol egy DVD filmet nézünk. A nagyi rendezte be a szobát, ezért csak régebbi filmek vannak, de legalább angolul is tudjuk nézni.
Este nyolc órakor lemegyünk vacsorázni.
- Segítek Sam. - mondom, és követem a konyhába.
- Hagyja csak. Megy ez egyedül is.
- Nem fáradtság. - Harry is csatlakozik, és mire a nagyanyám leér hozzánk, az asztal már megvan terítve. Leül, de előtte elküldi Sam-et aludni.
- Biztos nincs szüksége semmire asszonyom?
- Nincs. Innentől, már egyedül is boldogulunk. - így hát Sam aludni tér. Mi eszünk egy pár falatot. Csak néhányszor szólalunk meg. A nagyi megkérdezi, hogy hogy tetszik Harrynek a város, én lefordítom Harrynek angolra, aki elmondja két falat között, majd ezt lefordítom a nagyanyámnak magyarra. A vacsora további részében a nagyanyám úgy méreget minket oda és vissza, mintha azon gondolkodna, hogy vajon tervezünk-e ellene valamit.
Végül a nagyi elhagyja az asztalt, és aludni tér. Mi is befejezzük a vacsorát, és elpakolunk a mosogatógépbe, az ételt pedig a hűtőbe. Mi is aludni térünk. Külön külön megyünk fürdeni. Amíg Harry lefürdik, én átmegyek a nagyanyámhoz.
Bekopogok, és várok.
- Gyere. - mondja az ajtó túloldaláról. Benyitok, bedugom a fejem, amit a testem követ. Nagyi, a papa régi íróasztalánál ül, - elegánsan, mint mindig. - és ír valamit.
- Bejöhetek? - leteszi a tollat, és leveszi a szemüvegét.
- Gyere csak. - becsukom magam mögött az ajtót, és beljebb sétálok.
- Nagyon régen jártam már ebben a szobában.
- Nos, igen. Eltelt néhány év, mióta itt bújócskáztatok. - elmosolyodok az emléktől. A kedvenc búvóhelyeim egyike volt. Be az íróasztal alá, vagy az ágy alá bújtam. Újaimat végigfuttatom a régi poros könyveken, majd lassan a nagyanyámra nézek.
- Valamit el kell mondjak. - a nagyanyám magabiztos tekintetét emeli rám.
- Nos, akkor halljuk. - keresztbe teszi a lábát, és várakozón felhúzza a szemöldökét. Leülök a megvetett ágy szélére, és össze szedem magam.
- Harryről van szó. Szóval, mielőtt elítélnél, hogy ostoba vagyok, és buta...
- Énekes. Tudom. - mondja, rezzenéstelen hanggal.
- Honnan? - kérdezem tátott szájjal. A nagyi feláll, az ágyhoz sétál, és leül mellém.
- Attól, hogy öreg vagyok, még nem vagyok buta. Már az elején sejtettem. Azt hiszem a húgaidnak a kedvenc énekesinek az egyike, ugye? - bólintok. - A minap mikor Amelia megmutatta, hogy hogy újították fel a házat, megmutatta az unokájának a szobáját is. Természetesen tele volt ragasztgatva, amit én felháborítónak találok. Olyan nagyszerű munkát, amit ezek a nagyszerű festők végeznek, csak így elrontani... Felháborító. Na de hol tartottam?... Ja igen. Szóval, azonnal kiszúrtam a fiút.
- Nagyi...
- Igen lányom. Ostoba vagy. És buta is. - bólint, és szünetet tart. - De szerelmes. És meg kell mondanom, hogy ez a fiú, nem olyan beképzelt, mint ahogy eddig képzeltem. És szeret téged.
- Igen. Ebben nem kételkedek.
- Ezt eltekintve még mindig nem értem, hogy intéseim ellenére, hogy tudtál beleszeretni.
- Nem tudom. Csak úgy megtörtént. - rántok vállat.

***

Hajnali egy óra van, mikor vissza megyek a szobánkba. A nagyi is most feküdt le. Eddig beszélgettünk, és bepótoltunk minden elmaradt beszélgetést.
Mikor visszatérek a szobába, Harry már kidőlve, hason, lehetetlen pozícióban fekszik az ágyon. Vizes haja az arcán pihen. A tévében a film már rég véget ért. A képernyőn "kilépés" " Lejátszás újra" opciók kínálkoznak. Kikapcsolom, és bemászok Harry mellé. Magunkra húzom a takarót, lekapcsolom a villanyt, és a sötétben próbálok elaludni.

2 óra múlva Harry ráz fel álmomból. Remegek, fázok, fáj a fejem, és minden más is, ahogy megmozdít.
- Ne! - tiltakozok, de nem hagy. Nem lehetek teljesen magamnál. Még érzem, ahogy áthúzza a fejemen a pólómat, majd egy másikat húz rám.
- Rendben. Most pedig idd meg ezt. - mögém ül, és a mellkasának dönt. Egy poharat tart elém, tele vízzel. Megpróbálom ellökni, de túl gyenge vagyok. Két kortyot iszok, ezután sikerül eltolni.
- Hagyj. - ellenkezek. Kitakarózok, és lefeszítem magamról a kezeit. - Kérlek hagyj!
- Minden rendben lesz. Nagyon magas a lázad. Idd ezt meg, és minden rendbe jön. - láz?
- Nem vagyok lázas! Semmi bajom. - lemászok az ágyról, és elindulok az ajtó felé, de Harry megállít.
- Hová mész?
- Kiakarok menni. Kint vár a nagyapám. Engedj had menjek!
- Maya, ő rég meghalt. - Harry átkarol, és szorosan tart.
- Micsoda? Miért beszélsz hülyeségeket? Lent vár, hogy iskolába menjünk! Engedj el Harry! Elfogok késni!