64. fejezet / Szavak.

Mottó: Ez a végzetes szerelem. Ismerni a hibáit és a rossz oldalait annak, akit szeretünk. És mégis tovább szeretni. 

Néhány perccel később az ajtó kinyílik és Harry lép be rajta, kezében egy tálcával. Felülök és megdörzsölöm a szemem.
- Jó reggel. - köszönök. Szemei megállapodnak rajtam.
- Én akartalak felkelteni. - nyöszörgi. Nem mozdul az ajtóból. - Még reggelit is csináltam.
- Hmm. Rendben. Akkor menj ki. - mondom. Megvárom míg kimegy, majd visszafekszem az ágyba. - Oké. Gyere. - kiáltom. Becsukom a szemem, és magamra húzom a takarót. Az ajtó néhány másodperccel később kinyílik, azután csukódik. Érzem, hogy az ágyszéle szép lassan süpped. A takarót elemeli az arcomtól, és simogatni kezdi, először csak az arcom, majd a vállam. Összeszorítom a fogam nehogy elmosolyodjak, ebben a pillanatban megérzem ajkát az ajkamon. A szemeim lassan kinyílnak.
Mikor elhúzódik, rám mosolyog.
- Jó reggelt.
- Csókkal ébresztesz, mint Csipkerózsikát?
- Számomra hercegnő vagy. - suttogja, és kapok még egy puszit a számra.
- Ez... - a levegőbe szimatolok. - palacsinta?
- Igen. - felveszi az ágy mellett lévő szekrényről a tálcát, megvárja míg felülök, és az ölembe rakja.
- Még rózsát is kapok?
- A kertből szedtem. Remélem anyukád nem szedi le a fejem érte.
- Hogy mit csináltál? - kérdezem a legkomolyabb hangon. - Anyám... anyám... - Harry arca felbecsülhetetlen. Szemi elkerekednek, arca elfehéredik.  - Csak vicceltem. - nevetek rá.
- Jézusom May!
- Ne haragudj, de ezt nem tudtam kihagyni. Szóval. Ezt, te csináltad? - felveszem a villám, és enni kezdek.
- A szüleid és a húgaid elmentek valahova, csak este jönnek. A bátyád pedig elvitte a kicsiket és Daniellet valahova a városba. Állítólag ők se lesznek itthon jó sokáig.
- Miénk a ház? - kérdezem teli szájjal.
- Úgy tűnik. - miközben eszek Harry elmeséli, a legjobb/legfurcsább/legrémisztőbb/ és a leggusztustalanabb sztorikat a koncertekről.
- Tetszett a koncert?
- Mármint amelyiken kint voltam? Nagyon. - bólintok. - Ennyi embert egy helyen. Jesszusom!
- Néhányan tweeteltek rólad. - az utolsó falat megakad a torkomon. Leteszem a villát, és belekortyolok a narancslébe.
- Ó. Tényleg? - leteszem, és magamra erőltetek egy mosolyt. Megint kezdődik...
- Aha. Valami olyat, hogy...
- Harry! Kérlek, inkább ne! - megdöbbenten tekint rám. Azt akarom, hogy soha többet ne kelljen halljak egy rossz szót se arról, hogy mennyire nem illünk össze. Tisztában vagyok azzal, hogy kibe bolondultam bele, de nekem sem kötelességem ilyeneket elhallgatni.
A koncert folyamán néhány rajongó a nevemet kiabálta miközben befelé haladtunk Mariaval, de meg sem fordult a fejemben, hogy akár egy pillanatra is hátratekintsek.
- Azt írták, hogy...
- Harry, komolyan mondom, hogy nem...
- ...te csodás vagy.
- Hogy... csodás vagyok? - a megdöbbent arcomon elmosolyodik.
- Pontosabban... - a képembe tolja a telefonját.


" @harrystyles Harry! A barátnőd szuper aranyos. Sajnos nem tudtuk megállítani, hogy ezt neki is elmondjuk, de nagyon szeretünk titeket! #Harry #Maya #Marry #avégtelenig #éstovább "


- Marry? - nevetek fel. - Ez mi?
- A közös nevünk. - mosolyog rám. - Általában a pároknak, a rajongók közös neveket készítenek...
- Igen. Tudom hogy megy ez. Istenem. - a szívem boldogsággal telt meg. Ennél csodásabb reggelt el sem tudtam volna képzelni magamnak. Persze ez csak pár ember, de már ezért is boldog vagyok!
- Látod? Ők is szeretnek. Csodás vagy! - nem mondok, vagy teszek mást, csak magam elé bámulok.
- Harry? - bámulok rá. Elveszi az ölemből a tálcát, a szekrényre teszi, és rám mászik.
- Igen, Csipkerózsika?
- Mennyire gondoltad komolyan... - nem fejezem be. A kezdeti lelkesedés hamar elillan.
- Mit?
- Semmit. - rázom meg a fejem, és a szájához hajolok egy csókért, de hátrahúzódik.
- Kérlek, fejezd be. - azok az istenverte szemei!
- Mennyire gondoltad komolyan... komolyan amit este mondtál? - nyögöm ki, mielőtt újra meggondolnám magam.
- Melyikre gondolsz? - néz rám értetlenül.
- Házasság. - először egészen érzelemmentesen fürkészi az arcom - eközben a szívem néha kiugrani, néha megállni akar. - majd felnevet. Mindenre számítottam, de ez szíven ütött. Elfordítom a fejem, és megpróbálom legyűrni a könnyeket. Elhallgat, óvatosan maga felé fordítja az arcomat.
- Ne haragudj, de ezt komolyan kérdezted? - vigyorog rám.
- Mi a...- ha az előbb nem éreztem magam teljesen hülyének... Nos most gondoskodott róla. A már íg is marcipán szívemből, mintha egy hatalmas darabot harapott volna le. A legfontosabb darabot.
Lelököm, vagy legalábbis megpróbálom lelökni magamról, de ő erősebb. - Harry, kérlek, engedj!
- Nem feleltél. - mondja komolyan.
- Igen. Komolyan gondoltam. Most már elengedhetsz! Jézusom. De hülyén érzem magam.  - leszáll rólam, én pedig azon nyomban kiszállok az ágyból, és a ruhásszekrényhez megyek. Kirángatok egy farmert, egy inget, és elkezdem felhúzni. Épp gombolom be a nadrágot, mikor mögém lép, és megérinti a bőröm.

( Kattints ide, és olvass tovább! :) )

Megdermedek.

 A tükrön keresztül nézek rá. Egyik kezét a meztelen hasamra csúsztatja, majd lassan magához húz, és belenéz a tükörbe. Most mind a ketten magunkat nézzük.

  - Amikor aznap este megtudtam, hogy Ashton megkérte a kezed, valami gyomron vágott. - jaj, csak őt ne! - Tudtam, hogy nekem kellene annak lenni, aki először letérdel eléd, és azt mondja " Hé. Lennél a csaj, aki pokollá teszi öreg napjaimat? " És most, hogy az enyém vagy... Azt mondom... azt mondom, feleségül foglak venni. Igen.

 És a marcipánszív újra megdobban.

- Meg fogom kérni a kezed. Azt akarom, hogy mindig mellettem legyél. Idegesíts ha kell. Hogy minden nap lássalak mosolyogni. Elfoglak venni. Ha rólad van szó, eszméletlen féltékeny vagyok. Mindenkire. Bárkiről legyen is szó. Még Mikera is. - elmosolyodik, aztán komolyan folytatja tovább. - Amikor nem látom a mosolyodat, olyan, mintha a poklot járnám. Ha nem hallom a hangod olyan, mintha az angyalaimat nyírták volna ki. Szóval igen. El foglak venni, hogy minden alkalommal, mikor felkelek reggel, bőröd/hajad érintés a pokolból a mennybe juttasson. - lassan húzza végig ujját a vállamtól, az oldalamon végig, égészen a nadrágom széléig. Libabőrös leszek. Nem csak az érintése, de szavai hallatán is. - Várok a legjobb percre, a pillanatra, amikor megkérhetlek.
- Én...
- És ha nemet fogsz mondani, akkor minden nap, újra és újra itt leszek. Még az sem fog érdekelni, ha anyukád rendőrt hívat. - elmosolyodok, és most már érzem a mellkasát a hátamnak simulni. Mikor kerültünk ennyire közel?  - Mert a " Nem. " nem lehet válasz! - elvigyorodok. Ez az ócska marcipánszív! - Amin mi ketten keresztül mentünk... Nem. Számunkra a " nem " nem létezik! - megfordulok, hogy igazi szemeibe nézhessek. Tükrön keresztül, már sokszor elképzeltem, mikor nem volt itt. Nem pazarlok el többet. Minden nap, minden percében látni akarom ezt az igéző szempárt. Szóra nyitja a száját, de még mielőtt megszólalhatna megcsókolom. Nem akarok többet hallani.

Sőt, ha jobban belegondolok elég lett volna egy annyi is, hogy " Igen. Komolyan gondoltam, hogy feleségül foglak venni. " , de ez... 
- Szeretlek. - morgom az ajakira. - És szeretném pokollá tenni az öreg napjaidat. Csak éljük meg.
- Sok a duma. - vigyorog. - Nos, ha  jobban megnézlek... a ruha is. De azt hiszem, ezen segíthetünk. - a melltartóm másodperceken belül a földön landol.

És ismét elérte, hogy a jelenléte bénítón hasson rám.


***


- Tessék. - teszem elé a tányért, ami tele van spagettivel.
- Köszi. - kapok egy puszit mikor leülök mellé, és enni kezd.
- Hol tartottunk?
- Hogy szerinted a béka, és a varangy ugyan az.
- Mert ugyan az!
- Rendben. Ha te mondod. - szája tiszta szósz, mikor megcsókol. - Hmm. Nagyon finom lett.
- Egoista. - meglököm. A szószt ő csinálta. A tésztát rám hagyta.
- Hova szeretnél elutazni?
- Mármint?
- Pihenni. Tudod amit megbeszéltünk.
- Ja, az. Nos, nem tudom. Talán haza.
- De hát, itthon vagy...
- Magyarországra. Tavaly nyáron láttam utoljára a nagymamámat. Már hiányzik. És... szeretnélek téged is bemutatni neki.
- Nagyon jó lenne. - bólint. - Előtte azonban menjünk oda ahol még nem jártál. Szóval, hol nem?
- Franciaország. Olaszország. Svédország. Afrika. Meg a többi...
- Nem voltál még Franciaországban? - úgy mondja, mintha szellemet látott volna.
- Nos, nem. - rázom a fejem. Közben felszippantok egy tésztát, amin Harry jót kacag.
- Azt hiszem megvan az úti cél.
- Franciaország? - megáll a villa a kezemben, útban a szám felé.
- Talált. De lenne egy kérésem. - felém fordul, és megtörli a száját.
- Oké. Mond. - én is abba hagyom az evést, és minden idegszálammal rá koncentrálok.
- Szeretném, hogy a nyaralásból egyből haza menjünk.
- Kifejtenéd? - kérem.
- Szeretném, hogy mielőtt elmegyünk, te költözz hozzám.