44. fejezet / Szabadulás / első rész.

Mottó: Az az igazi hős, aki reményt ad a reménytelenségben!

- Rohadjon meg. - szalad ki a számon. Az öreg, mintha meg sem hallotta volna, folytatja.
- Kapnak két napot. - feláll, és a már üres poharába valami fehér folyadékot önt.  - Utána pedig várom a választ. Melyikőjük marad és melyikőjük megy. - bele kortyol a poharába, de egy másodpercre sem veszi le rólunk a szemét. Annyira irritál. A mi szenvedésünkön jót mulat...
Felugrok, és zokogva neki rontok. Kilököm a poharat a kezéből, és épp az arcát venném célba, mikor egy kéz megragad oldalról. Ezután csak bizsergést érzek az oldalamon, és hallom ahogy a sokkoló kattog.

A földre rogyok, és hagyom, hogy a könnyek kiszökjenek a szememből. Valaki lenyomja a fejem, ezért nem tudok felnézni. Ezután megkötözik a kezem, és felrángatnak. Az öreg tisztes távolságba húzódott tőlem. Jobb is, különben kikapartam volna a szemét!

Kirángatnak a folyosóra, ahol ugyan úgy üvöltök, és rángatózok.
- James! - a srác mögöttem meg áll. Vissza fordulunk, így látom, hogy Harryt ugyan így tartják, csak ő nem küzd. Mi a... Ő bele törődött vagy mi? Nem lehet! Nem adhatja fel!
Az öreg ember lép ki a szobából, és szembe fordul velünk.
- Hagyják kívül. Két napjuk van.
- Rendben uram. - hagyjanak kívül minket?


***

Leérünk a pincébe, majd a gyerek leszedi a kötelet a kezemről. Ha nem lenne nála a fegyvere, akkor neki is neki ugranék. Harryt is elengedik, majd elmennek. Várom, hogy vissza jöjjenek, és a ketrecbe zárjanak, de nem teszik.

( Kattints ide és olvass tovább! :) )

Az ajtóhoz rohanok és rángatni kezdem azt, de bezárták.
Lent lerogyok az egyik falhoz. Harry azonnal mellettem terem, leül és magához szorít. A szíve gyorsabban ver mint valaha. Ő is fél.
- Sajnálom! - suttogja. -Sajnálom, hogy bele kevertelek. - nem szólok semmit. Nem tudom mit mondjak. Csak hagyom, hogy az érzelmek magukkal ragadjanak. Lehunyom a szemem, és engedem a meg könnyek folyását.

* Harry szemszöge *

Nem volt kérdés ki marad és ki megy. Én okoztam ezt a bajt, és én is viszem el a balhét. Csak a hátulütőktől félek. Elengedi. Oké, de hol, és hogyan? Haza viszik? ... Kizárt.
A fejét a mellkasomra döntve, lassan megnyugszik, aztán elalszik. Én is lehunyom a szemem, de egy pillanatra sem alszok el.

***

Este van. Az ajtó fent kinyílik, majd becsukódik.
Paul, és a testvére jönnek le.

- Sziasztok. - mondom.
- Minden rendben? - kérdezik.
- Mi volt fent?
- Elengednek... egyikünket.
- És a másik?
- Alulról szagolja tovább az ibolyát, fűbe harap... Vége.
- És ki megy?
- Ezt most komolyan kérdezted? - nézek fel rájuk. - Soha nem hagynám, hogy bármi baja legyen.
- A tervről amiről beszéltünk...
- Feltudtátok velük venni a kapcsolatot?
- Igen.
- És?
- Csak jeleznünk kell nekik, és máris a szolgálatunkra fognak állni.
- Rendben. Mikor tudnánk elkezdeni?
- Holnap reggel. Meddig kaptatok időt?
- Két nap. A ma, meg a holnap este.
- Annyi elég.
- Ezt tedd el, hátha közbe jönne valami. - nyújt át egy cetlit a lány. Anélkül, hogy kinyitnám, a zsebembe csúsztatom.
- Akkor reggel találkozunk.
- Rendben. - bólintok. Ők elindulnak felfelé, majd Paul hirtelen vissza fordul.
- Beavatod? - gondol ezzel Mayára. Lenézek rá. Annyira nyugodtan alszik. Annyira szép.
- Azt hiszem igen.
- Oké. Akkor jelentkezünk.

***

Másnap reggel Maya remegésére ébredek. Izzad, és borzalmasan remeg.
- Maya. - rázom meg a vállát. - Maya, kelj fel. - a homlokára szorítom a kezem. Tűz forró. - Kelj fel. -rázom tovább.
- Fázok. - mondja.
- Lázas vagy. Igyál egy kicsit. - veszem le a poharat a tálcáról. A szájához tartom, de eltolja.
- Nem vagyok szomjas.
- Ki fogsz száradni.
- Ne...- felköhög. Nagyon beteg lehet. - Nem vagyok szomjas. - dönti vissza a fejét a mellkasomra. A szuszogásából tudom, hogy lassan vissza alszik, ezért ismét felrázom.
- Ne aludj el, hallod?
- Fázok.
- Tudom. Igyál egy kicsit. Utána jobb lesz. - lassan, remegő kezével átveszi a poharat és bele kortyol.
- Köszönöm. - suttogja.
- Rendben. Most már aludhatsz. - még jobban magamhoz húzom, és hagyom, hogy elaludjon.

***

Paul, és a testvére megjelennek két tálcával a kezükben.
- Délután a főnök nem lesz itthon. Akkor lesz az alkalmas idő.
- Maya nagyon beteg. Így nem indulhatunk sehova.
- De..
- Nem indulunk! - mondom határozottan.
- Mi a baja? - lép közelebb a lány.
- Lázas. Nagyon.
- Rendben. Van nálam pár pirula. Addig amíg eljutunk a célunkig ki fog tartani. - kivesz a zsebéből egy dobozt, és kivesz belőle pár tablettát.
- Valahogy nyelesd le vele.
- Köszönjük.
- Majd jövünk, ha minden biztonságos.
- Várunk. - mondom, majd a két srác lelép.

***

Sikerült Mayával lenyeletnem a két tablettát, és mintha kezdene jobban lenni. Paul, és a testvére azóta nem jártak nálunk. Célozgattam Mayának, hogy hamarosan kijutunk innen, de eddig túl kába volt, hogy felfogja azt amit mondok.
Aztán, mikor nem számítunk rá, Paul jelenik meg az ajtóban. Maya vissza aludt.

- Indulnunk kell. - mondja Paul. - Azonnal. Nincs sok időnk. A kocsi készen áll.
- Rendben. Gyere Maya. - addig ébresztgetem, amíg ki nem nyitja a szemét.
- Hová megyünk? - kérdezi.
- Haza. - remélem... Ha viszont valami elcsesződik... nos remélem voltunk annyira jók, hogy ennél jobb világba kerüljünk.