45. fejezet / Szabadulás / második rész

Mottó: Amikor azt mondod " Feladom! " , gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: " Egek, micsoda lehetőség! "

* Maya szemszöge *

Épp, hogy csak elérjük az ajtót, máris feltartóztatnak minket.
- Sajnálom. - áll elénk Paul húga, kisírt szemekkel.
- Mit csinálsz? - áll mellé Paul, majd ledermed.
- Nocsak-nocsak. - lép elő az öregember az egyik sarokból. Harry azonnal, védelmezőn elém áll. - Merre lesz a kirándulás?
- Mi... mi csak...
- Ki akartátok vinni őket. - bólint az öreg. - Paul, Johanna. Gyermekeim. Tőletek azért többet vártam volna. - gyermekeim? Paul, és Johanna a gyerekei?
- Soha sem voltunk a gyerekeid! - vág vissza Paul. - Neked mindig csak Rob számított.
- Hogy mondhatsz ilyet? Mindannyiitokat ugyan úgy szeretem.
- Ne hazudj! - csattan fel Johanna. - Legalább most ne! Mikor szerettél te minket? Mikor voltunk fontosak neked mi, vagy anya, vagy az öcsénk, akit megölettél? - az öreg előre lép, és egy hatalmasat kever le a lánynak, aki azonnal a földre kerül. Gondolkodás nélkül lépek ki Harry mögül, és Johannához szaladok.
- Anyádat ne merd a szádra venni. - fenyegeti meg.
- Miért? - lép elé Paul. Harry is mellénk siet, és segít felállni Johannának. - Mégis ki vagy TE, hogy megmond mit csináljak?
- Paul! Fejezd be!
- Dehogy fejezem! Itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba! - hátra nyúl , és elő vesz valamit az inge alól.

Egy pisztoly.

Egyenesen az apja homlokához emeli. Hátra húzódunk, de Johanna, nem akar megmozdulni.
- Paul, fia...
- Nem vagyok a fiad! - üvölti. - Undorodok tőled. Megölted a saját fiadat, csak mert normális életet akart élni! Csak mert nem a bűnözésből akart megélni. Tanulni akart. Akkora bűn ez? Akkor tudod mit? Engem is meg kell ölnöd, mert nem fogok asszisztálni ebben.
- Tedd le azt a fegyvert. - figyelmezteti.
- Vedd el. - Paul felhúzza a fegyvert, ami már csak arra vár, hogy meghúzzák a ravaszt.
Ekkor egy férfi jelenik meg az öreg mögött. Felemeli a fegyverét, és Paulra irányítja. Ezt Johanna is észre veszi. Paul felé indul, és elé áll. A fegyver eldörren, és Johanna földre rogy. Egy sikoly szakad fel a torkomból. A lányhoz lépek, illetve csak lépnék, de Harry vissza ránt. Ezután megjelenik, a főnök többi majma is. Pault, aki próbálja a húga mellkasából elő törő vérzést csillapítani, elrángatják.
- Nem teheted ezt! - üvölti, közben próbál vissza szabadulni a haldokló húgához.
- Figyelmeztettelek. Ebben a házban, az én szabályaim szerint élünk.  Az öcsétek sem értette meg, inkább az életét adta! Hát legyen! ... James! A lányt vigyétek, a fiú marad! - mutat ránk. Ne! Ne, ne, ne, ne! Harryre nézek, aki ugyan úgy megvan rémülve mint én. Egy kéz ragadja meg a vállam. Lerázom magamról, és szorosan Harry mellkasához bújok, majd átölelem. Ő is így tesz.
- Sajnálom. - suttogja remegő hangon. - Sajnálom. - felnézek rá, szemei tele vannak könnyel. Ekkor ismét megérzem a kezet a vállamon.

Nem gondolkodok.
Cselekszek.
Ajkaimat lassan az ajkaira nyomom, és megcsókolom. Ő pedig vissza csókol. A világ megszűnik körülöttünk. Nincs többé baj, nincs több fájdalom. Csak mi.

Egészen addig, amíg el nem rángatnak tőle.
Próbálom kitépni magam a benga állat kezei közül, de az nem enged. Harryre nézek, akit már a földre kényszerítettek. Egy pillanatra találkozik a tekintetünk.
- Szeretlek. - tátogja. Ettől kezdve nem tudom megállni a sírást. Minden porcikáját megjegyzem. A göndör haját, a gyönyörű szemeit, minden tetoválását ami látszik. A szempilláit. Az arcvonásait.
- Őt is vigyétek. - mutat Paulra.


***


Mind a kettőnk kezét-lábát megkötözve, a szánkat bekötve, egy furgon hátsó ülésére tuszkoltak be. Paul magába zuhanva bámul ki az ablakon, többé nem harcolva. Néha néha egy könny fut ki a szeme sarkából.
A húga meghalt. Az öccse meghalt.
Az apja ölte meg.
Bárcsak elbúcsúzhatnák Tessától. Bárcsak elbúcsúzhatnék anyától, apától. Ashtől. Mindenkitől akit szerettem. Szeretek. Nem lehet így vége! Nem!
A kocsi egy rakparton áll meg. A két fickó kiszáll, majd minket is kirángatnak, és egy hajóra vezetnek, amely elindul egy folyón.
Mikor már vagy 10 perce a vízen vagyunk hirtelen meg áll a hajó.
- Rendben. - lép elénk a két pasas. - Megérkeztünk. - egy egy követ kötnek a lábunkra. Nehezék, hogy nehogy feljussunk a víz felszínére.
- Rendben. - mondja, miután végeznek. Leveszik a szánkról a kendőt.
( Kattints ide, és olvass tovább. :) )
- Egy hívásra elegendő áram van rajta. - emeli fel a telefont. - Valamelyikőtök indíthat hívást. Elbúcsúzhat a szeretteitől. - Paulra nézek, aki csak maga elé koncentrál, és senkire sem pillant.
- Szóval, van öt másodpercetek eldönteni, hogy ki legyen a szerencsés, aki még üzenhet, mielőtt istennel lazul tovább. - Istennel lazul tovább? Ez az ember beteg!
- 5, 4, 3, 2, 1... Paul?
- Nekem nincs kitől elbúcsúznom. Elvettetek mindenkit. Hívjon Maya.
- Rendben. Tessék. - nyújtja felém a telefont. Felemelem a kezem, és meglengetem előtte. HAHÓ! Ember meg van kötözve a kezem!!!! - Ja igen. Akkor mond a számot. - nem sokat gondolkodok. Lediktálom, ő pedig tárcsázni kezdi. A fülemhez rakja. Össze szorított fogakkal várom, hogy beleszóljanak.

- Tessa Silver, kivel be...
- Sajnálom. - tőr fel belőlem a zokogás. - Sajnálok mindent! Sosem akartalak megbántani!
- Maya? Maya! Hol vagy? Hol van Harry, és m...
- Kérlek mond meg anyuéknak, hogy nagyon szeretem őket! És Ashtonnak is! A srácoknak pedig, hogy a legjobb fejek akiket valaha ismertem!
- Hol vagytok? - a telefon kettőt csipog. A francba! Még annyi mindent szeretnék mondani, de a telefon hamarosan lemerül.
- Nincs sok időm, csak el szerettem volna búcsúzni.
- Hol van Harry? - ha minden igaz, akkor már egy szebb világban. A gondolattól, hogy megölik... vagy már meg is tették ismét felzokogok. Tessa sem bírja tovább.
- Liam vagyok. Maya hol vagytok? - nem szólok. A telefon ismét csipog. - Nyugodj meg egy pillanatra, és figyelj ide. A rendőrség már keres titeket, csak segíts. Merre induljunk? - a telefon csipog.
- Plymouthban vagyunk! - aztán a telefon megsüketül. Lemerült.
- A picsába. - a srác eldobja a telefont, és teljes erejéből arcon vág. Térdre esek. A számba vas íz terjed szét. A hajamnál fogva felemel. Olyan közel hajol, ahogy csak tud.
- Hülye ribi! Nem értem az a srác mit látott benned. De már semmi gond. Őt már elintézték. Odafent találkoztok. Már vár rád! - Harry..Harry meghalt? Az össze gyűlt nyál, és vér keverékét a srác arcába köpöm.
- Rendben. - rángat el a másik srác.- Akkor te leszel az első, aki megfürdőzik a mély vízben. A hajó széléhez rángat, majd a farzsebembe csúsztatja a kezét. Ellököm, és össze gyűjtöm a maradék nyálat,  készen arra hogy leköpöm őt is, fordulok vele szembe, de befogja a számat. - Ne merészeld!

- Lökd már bele! - kiáltja a srác.
- Sok sikert! - mondja, majd belelök a vízbe.

Alig volt időm levegőt venni, mert a kő súlya azonnal lerántott a víz alá.
Néhány másodperccel később, akárhogy küzdöttem, a kő a folyó alján huppant. A víz jég hideg. Pislogva nyitom ki a szemem. Pault keresem. Nem sokkal később sápadt bőre feltűnik előttem. A kezem megpróbálom kihúzni a kötélből, de az nem enged. Aztán a folyó alján kezdek kutatni, valami élesebb kő után. Találok egyet, aztán azonnal a kötéllel kezdek bajlódni. Mikor az másodpercekkel később elszakad, felszabadultan nyúlok Paul után. Az övét is elvágom, majd a kőhöz fordulok. Megragadja a vállam, és maga felé fordít. A fejét rázza és az én kötelemre mutogat.

Esélytelen.
A srác állítása szerint Harryt már megölték. Akkor én miért is éljek?

Elkapom a kötelét, és vágni kezdem.
Hosszú percek telhettek el, mire végre sikerült elvágom. Paul azonnal a víz felszínére úszik. Végig figyelem ahogy felfelé úszik, majd mikor már nem látom, a kezemben lévő éles kőre nézek, és elengedem. Kifújom az összes levegőt, és várom a szebb világot.

 Feladom.

Feladom az életet.