42. fejezet / Elrabolva / második rész.

Mottó: Ha minden tervem a porba hull, csak egy gondolat éli túl, hogy milyen lesz az érzés, mikor átfogsz majd. Amit hordozok magamban, ami nincs benne szavakban, de valahányszor látlak, tudom sírig tart.

* Maya szemszöge *

Büdös, és sötét van. A fejem borzasztóan fáj. A kezemről, és a lábamról is leszedték már a köteleket, ezért megpróbálok felállni. Felállok, de megszédülök.
Mikor már biztos lábakon állok, egy kis lyukhoz megyek, amit egy rongy darab takar el. Oda megyek, és leszedem, mire fény szűrődik be az ablakon. Körbenézek, szememmel Harryt keresem. Aztán rájövök, hogy nem is szobában vagyok, hanem egy ketrecben.

- Hahó! - üvöltöm. - Valaki! - zokogni kezdek. - Kérem engedjenek ki! - üvöltök hasztalan.

Remélem Harry jól van.

***

Fél óra telhetett el azóta, hogy magamhoz tértem. A ketreccel szemben van még egy ketrec. Pontosan ugyan olyan mint amibe engem is zártak. Padlótól a plafonig ér. A kezeimet előre, és oldalra sem tudom teljesen kinyújtani, olyan kicsi.

Az ajtó zárja megzörren, az ajtó kinyílik, és felkapcsolnak egy villanyt, ami néhány pillanatra megvakít. A ketrec hátuljába húzódok, és össze húzom magam. Két fickó jön le a lépcsőn, két oldalról tartva egy harmadikat.

- Nézd csak. - szólal meg az egyik, mikor a ketrecem elé érnek. Elengedik a srácot, akit tartanak, ekkor az össze esik. - A csajod magához tért. - megragadja a hajánál fogva, és felrántja a fejét.

Harry.

- Engedd el! - üvöltöm, közben a ketrec elejéhez megyek. Kinyúlok, hogy elérjem a kezét, mire fegyver dörrenés tölti be a szobát. Össze rezzenek, és vissza rántom a kezem. Végig nézek Harryn, akinek a felső ajka fel van dagadva, az orrából vér folyik, a szemöldöke fel van szakadva. Lassan kinyitja a szemét.
- Sajnálom. - suttogja, mire az egyik fickó hasba rúgja. Harry magzatpózba húzza magát, és vért kezd köpni.
- Ne! - üvöltöm. - Kérlek ne!
- Kicsi lány. - guggol a ketrec elé az egyik. - Ez nem kívánság műsor. - mondja gúnyosan.
- Hagyd őt! Kérlek szépen, ne bántsd! - könyörgök neki.
- A barátod rossz társasággal kezdett a múltkor. Ennek pedig ti isszátok a levét, szépségem. De azért mert ilyen szépen kértél, egy pillanatra kijöhetsz hozzá. - mondja, majd kinyitja a ketrecet.
- Carlos! A főnök...
- Nem lesz semmi gond. Itt vagyunk mellette. Na gyere cica. - nyújtja a kezét a srác. Anélkül, hogy a sráchoz érnék, lassan Harryhez mászok. Mellé térdelek, és megérintem az arcát. A könnyek egyre gyorsabban törnek elő, ahogy végig simítok az arcán.
- Andres! - kiáltja egy női hang a lépcső tetejéről.
- Megyünk! - üvöltik. - Na gyerünk Carlos. Dugd vissza a kis csajt a cellájába, aztán menjünk.
- Andres! Gyere! Most azonnal!
- Megyek! - mondja, majd feláll. - Menni fog egyedül is? - rám néz majd Harryre, aki ugyan úgy fekszik.
- Persze.
- Rendben. Siess. - mondja, majd eltűnik. Felszalad a lépcsőn, majd becsukja az ajtót.
- Kérlek, ne bántsd! - könyörgök neki, közben testemmel takarom Harryt.
- Nem lesz semmi gond, ha jól viselkedtek. A főnök nem szereti, ha problémáznak neki. Na indulj a ketrecedbe.
( Kattints ide, és jó olvasást! :) )
- Kérlek, had maradjak!
- Ne kelljen még egyszer kérnem. - válik türelmetlenné a hangja. De én nem mozdulok Harry mellől. megragadja a hajam, és annál fogva a ketrechez vonszol, ahol belök, és rám zárja az ajtót. Ezután Harryt rángatja be a másikba. Megragadja a kezét, és úgy húzza be, majd bezárja az ajtaját. Mielőtt távozik, még leguggol elém. Automatikusan hátra húzódok.
- Ismétlem. Ha jól viselkedtek nincs gond. - ezután feláll, és távozik a helyiségből.
- Harry. - szólítom azonnal. - Kérlek. Kérlek válaszolj. - de nem teszi. Összetörök. A könnyek megállás nélkül folynak.

Belegondolok, hogy mennyit bántottuk egymást. Hogy mennyit bántottam. Aztán eszembe jut, hogy mennyire is szerettük egymást. Az első randi, az első csók, a virágok. Az első éjszaka.
Sohasem felejtettem el, akárhogyan is győzködtem magam arról, hogy Ashtont szeretem. Szeretem, de nem úgy ahogy Harryt.

***

Este van már, mikor ismét kinyílik az ajtó. Egy csaj jön le két tálcával a kezében. A tálcákon zsemle, és víz van. Az egyiket az én, a másikat Harry ajtaja elé rakja, majd távozik. A tálcához mászok, és leveszem a poharat, de nem fér át a rácsokon. Nehezen, de sikerül innom egy kortyot, majd eldobom a francba a poharat.
- Harry. - szólok hozzá újra. - Harry! - felnyög, amiből tudom, hogy magához tért. Boldogság önti el a szívem.
- Maya. - nyögi.
- Itt vagyok.
- Sa..sajnálom.
- Kérlek ne beszélj!
- Sajnálom. - mondja újra.
- Harry...
- Szeretlek. - a hold sugara bevilágít a szobába, így ki tudom venni a körvonalait. A földön fekszik, felém fordulva. - Szeretlek. - mondja elfúló hangon, majd elnémul.
- Harry. - nem mond semmit, ezért én is lefekszek a hideg kőre, és felé fordulva hagyom, hogy folyjanak a könnyeim.


* Tessa szemszöge *

- Ashton?
- Szia Tessa. Mi a helyzet? 
- Tudunk beszélni?
- Persze mond csak. 
- Nem is tudom, hogy hol kezdjem.
- Hát, ha lehet az elején. Megijesztesz. Valami gond van? - gond? Az van.
- Mayát és Harryt elrabolták, és fogva tartják valahol.
- Hogy... kérlek mond, hogy csak szórakozol! 
- Sajnos nem mondhatom. Én csak...én csak gondoltam... - kezdek bele a mondatba, de nem tudom befejezni, mert zokogni kezdek.
- Jól van. Add ide. - veszi át a telefont Liam.
- Gyere. Csinálok egy teát. - kísér be a konyhába Perrie.

* Niall szemszöge *

Épp tévézek, mikor megszólal a telefonom. Zayn az.
- Helló tesó.
- Merre vagy?
- Itthon, miért? Mi van?
- Harryt, és Mayát elrabolták.
- Hogy, mi van? - ejtem el a távkapcsolót. - Mikor, és hol, és...
- Nem jössz át? Itt vagyunk Liaméknél. Mindent elmondunk.
- Máris indulok. - leteszem a telefont, cipőbe bújok, és már megyek is a kocsihoz.
Mibe keveredett bele Harry?

***

* Maya szemszöge *

Reggel van. Fény tölti be a helyiséget. Kinyitom a szemem, és az első amit meglátok, hogy Harry velem szemben fekszik, ugyan úgymint tegnap.
- Harry. - szólongatom, de se nem mozdul, se nem szól. - Kérlek válaszolj!.. Hallod? Ébredj fel...szükségem van rád.
Ekkor fent egy ajtó kinyílik, majd becsukódik. Mivel még fekszek, ezért eltudom játszani, hogy alszok. Ugyan az a csaj, mint tegnap este, aki hozta a vizet, meg a zsemlét, amihez még mindig nem nyúltam. Leteszi az ajtó elé az enyémet, majd Harryé elé is. Körbenéz, és megbizonyosodik arról, hogy nincs-e rajta, meg rajtunk kívül senki a szobában, majd köhög egyet. Erre kinyílik a fenti ajtó, és egy srác lép be.
- Alszanak? - kérdezi, mikor a lány mellé ér.
- Igen. Csináljuk. Intézzük el gyorsan, aztán menjünk, mielőtt felébrednek.
- Rendben. - bólint a srác, majd elővesz a zsebéből egy kulcsot, és kinyitja Harry ajtaját. A srác bemegy, Harry mellé térdel, és elő vesz egy tűt a zsebéből.
- Mit csináltok? - kérdezem idegesen. A két srác megijed, majd felém fordulnak. Én már a ketrecbe kapaszkodva próbálok felállni. - Kérlek, ne bántsátok!
- CSssssss! - pisszegnek le. A lány közelebb jön.
- Nem akarjuk bántani. Maradj csendben, vagy lebukunk!
- Mit csinál? - bökök a fejemmel a srác felé, aki még mindig minket figyel. - Ne bántsd! - könyörgök neki.

- Rendben. Engedd ide. - dobja a kulcsot a lánynak, aki azonnal kinyitja az ajtót. Először nem bízok benne, de ahogy látom, hogy Harry megmozdul, az ösztön vezérel, hogy menjek oda hozzá, ezért így teszek. Mellé térdelek, kisöpröm a haját az arcából. A szívem ismét össze szorul az arca láttán.
A srác megmozdítja, mire Harry arcvonásai össze ugranak.
- Mit csinálsz? - kérdezem, mikor elő vesz egy injekciós tűt a zsebéből. - Mi az?- a lány leguggol mellém, és a kezét a vállamra teszi.
- Morfium. Nagy fájdalmai vannak. Mikor magához tér és megmozdul, elájul. Ezért nem ébredt még fel. - a srác Harry felé irányítja a tűt, de megállítom.
- Várj! - mondom. - Honnan tudjam, hogy bízhatok bennetek? Miért segítenétek ti nekünk?
- Megölték az öcsénket. Ugyan így halt meg mint a barátod. Nem szeretnénk, ha ő is így járna.
- Szabad? - kérdezi a srác. Az esélyeket mérlegelve döntök.
- Rendben. - a srác felhúzza Harry pólójának az ujját, és a tűből a folyadékot, Hazza testébe fecskendezi. Harry megfeszül egész testében, majd kiengedi a levegőt, és mint aki elfárad, úgy szuszog tovább.
- Hamarosan rendbe fog jönni!
- Köszönjük! - mondom, de egy percre sem veszem le a szemem Harry arcáról.
- Amúgy, én Johanna, ő pedig Paul.
- Maya, ő pedig Harry. - mármint, ami maradt belőle.
- Te jól vagy Maya? - kérdezi a lány. Bólintok. - Nincs szükséged semmire?
- Nincs. Még egyszer köszönjük.

- Maya. Vissza kellene menned a helyedre. - mondja Paul.- Sok ideje itt vagyunk. Nehogy lebukjunk. A barátodnak szüksége van még gyógyszerre, amit este tudnánk neki hozni, de nagyon oda kell figyelnünk.
- Rendben. - bólintok. Még egyszer megérintem az arcát, aztán felállok, és a ketrecbe megyek. Paulék bezárják az ajtót, majd elköszönnek.


***
Este van, és fokozatosan sötétül a szoba.
Mivel mást nem tudok csinálni, ezért a falnak dőlve ülök, és Harryt figyelem. Aztán egyszer csak megszólal.
- Maya?
- Harry? - mászok rögtön a ketrec széléhez.
- Jó-jól vagy? - fordul felém.
- Én igen, de te ne mozdulj, oké?
- Nem bántottak?
- Nem. - könnyek szöknek a szemembe. Folyamatos fájdalmai vannak, és még így is én érdeklem. Az én egészségi állapotom.
- Ha egyszer sikerül felkelnem innen... kiverem a szart is abból a baromból.
- Egyenlőre ne csinál semmit. Oké? - a fenti ajtó kinyílik, és halk léptekkel jönnek le Paulék.
- Felébredt? - fordul felém Paul. Bólintok, mire kinyitja az ajtót, és kienged. Ezután Harryhez megy. Bemegyünk, én pedig azonnal megölelem. Öröm könnyek folynak a szememből, amit Harry azonnal le is töröl.
- Ne sírj. Kérlek. - mondja, de nem tudom megállítani a könnyeket. A félelem, és a megkönnyebbülés nem enged. - Minden rendben lesz. A srácok már biztos értesítették a rendőrséget.
- Nem akarlak meg zavarni titeket, de nincs túl sok időnk. - mondja Paul.
- Ez mit akar? - kérdezi Harry.
- Harry, kérlek engedd, hogy gyógyszert adjon.
- Milyen gyógyszert?
- Morfium. Már kaptál egy adagot. Attól lettél jobban.
- Ne...
- Harry, kérlek. Itt voltam. Én engedtem, hogy beadják neked. Folyamatos kómában voltál. - egy ideig az arcomat fürkészi, majd bólint.
- Rendben. - nyújtja a kezét. Paul nem packázik. Azonnal be is adja neki.
- Srácok. - szól a lépcső felől Johanna. - Jön valaki!
- Csinál úgy mintha aludnál! - javasolna Paul Harrynek. Én felállok és a saját helyemre megyek. Paul bezárja a cellákat, majd elindul felfelé.
- Ti mit csináltok itt? - vonja kérdőre a srácokat valaki.
- Lehoztuk a vacsorákat.
- Rendben. Menjetek. - a srácok elmennek, az ajtó pedig becsukódik. Várunk egy ideig, aztán a cella elejéhez megyek.

- Sajnálom. - mondja Harry. Neki dőlök a ketrecnek, és leülök a földre.
- Mit? - kérdezem.
- Hogy miattam vagy itt. Sajnálom.
- Harry...
- Egy barom voltam. Elkergettelek, mert nem tudtam kezelni az indulatomat.
- Harry, nem csak a te hibád volt.
- De i...- abba hagyja. Oldalra nézek, és akkor látom, hogy miért.
- Mit csinálsz? - mordulok rá. - Ne kelj fel! Harry! - de már késő. A hátát a ketrecnek döntve ül, közben ökölbe szorítja kezét. Rettentő nagy fájdalmai lehetnek. Remélem hamar hatni fog a gyógyszer!
- De igen. - folytatja. - Csak az én hibám volt! Elveszítettelek, és most egy másik srácnak a kezét fogod. Te egyszerűen nem érted, hogy milyen fájdalmat okozol, mikor az ő kezét fogod.
- Harry ké...
- Had fejezzem be, jó? - bólintok, mire mély levegőt vesz, és folytatja. Közben nem néz rám. - Régebben voltak céljaink, de ez már a múlté. És most hozzá sétálsz. Amikor hajnalban felébredek, és tudom, hogy vele vagy, azon gondolkodok, hogy vajon ő tudja-e, hogy én már megérintettem a bőröd, és hogy érzi-e a nyomaimat a hajadban.
- Harry, ő szeret.
- És te?- fordul felém. - Te szereted őt?