4. fejezet / "Terepszemle"

Mottó: ~ Londonom, Londonom, Második otthonom... ~

- Neeeem. - vigyorodok el. -  Számot cseréltetek?
- Öhöm. - bólogat hevesen. - Azt mondta, szeretne még látni.
- Igazán mázlista vagy! - lököm meg.
- Hát, te is számot cserélhettél volna Hazzaval.
- Normális vagy? - kelek ki magamból.
- Én? Persze... Elméletileg... De most komolyan... Nem láttad, hogy nézett? - érzem, hogy csontig pirulok.
- En-engem?
- Igen. Téged.
- Nem érdekel. - ásítok nagyot.
- Hát jó. Akkor oké. Reggel nem megyünk be várost nézni? - kérdezi még, mielőtt elmegy.
- De, ez király ötlet! - bólintok, aztán lejjebb csúszok az ágyon, be a takaró alá.
- Oké. Akkor jó éjt. Reggel beszélünk.Szia. - megy ki a szobából. Lekapcsolom a lámpát, és elhelyezkedem.

*reggel*

- MAYAAAAAAAAAAA!!!!!!!!! KELJ FEL!!! - kiabál Tes.
- Mennyi az idő? - húzom magamra a takarót.
- 9 óra. 
- Még egy órát! Kérlek! - könyörgök neki.
- Nem! Most! Gyere!
- Mi ennyire sürgős? - ülök fel. Az ágyam végén ugrál.
- Nem leszünk egyedül! - ugrál tovább.
- Mi? Hol? Tessa, még reggel van. Ilyenkor tudod... még nem vagyok egészen magamnál.
- Te. Én. Liam. Hollyék, el. Mi város... GYERE MÁÁÁR! - mi a baja? Liam?
- Liam? ÜLJ MÁR LE! - rántom meg a kezét, amitől, elborul az ágyon, a telefon pedig kiesik a kezéből. Hangos koppanással ér földet. Egyszerre ugrunk fel. Tes felkapja a darabjaira esett telefont.
- MAYA! - üvölt, rám. - Maya, a telefonom szét tört, teljesen. Használhatatlan.!
- Sajnálom.
- Most, hogy fogom vele tartani  kapcsolatot? Azt mondta hív.
- Ki?
- Liam! - egy O-t formázok a számmal, és leülök az ágy szélére. Ő sírva próbálja bekapcsolgatni a telefonját. Percekig hozzám sem szól, még vigasztalni sem engedi magát.
- Tessa. Kérlek, ne haragudj. - suttogom.
- Add ide a te telefonod! - jelenti ki.
- Micsoda? - szökik a homlokomra a szemöldököm.
- A telefonod! Add oda.
- Ő... Oké. Rendben. - ez a legkevesebb amit tehetek érte. Előkotorom a párna alól a telefonom és kiszedem a kártyát. Tes belerakja az övét, és felül az ágyra.

- Na hívott? - kérdezem.
- Nem. - sóhajtok.
- Akkor jó.
- Maradhat nálam? - kérdezi nagyra nyílt szemmel.
- Persze. Igen. - bólintok nagyot. - Szóval, most mond el, amit az előbb annyira nagyon akartál! De ne ugrálj!


*déli 12 óra*

Rengeteget sétáltunk Tessel, és eléggé el is fáradtunk. Mázlinkra éppen elállt az eső, mikor elindultunk otthonról.

Tes

Idő közben Tessa végig a telefont lesi. Alig bírja letenni. Várja, hogy megcsörrenjen. Aztán, épp a London Eye-nál járunk, amikor meg is szólal. Sikítozva ugrál, konkrétan leszarva azt, hogy hányan figyelnek minket. 
- Vedd már fel! - szólok rá.
- Ja, jó... Szia. - veszi fel.
- Szia Tes. Merre vagytok? 
- London Eye előtt. Te? - kérdezi.
- Itt vagyok, a Big Ben-nél. Maradjatok, ott ahol vagytok, mindjárt ott leszek.
- Oké.
- Szia. 
- Szia.

*10 perccel később*

- Kicsit hűvös van. - mondom.
- Igen. Ez még meg kell szokni... - bólint.
- Sziasztok lányok. - köszönnek, ránk hátulról.... Várj. Köszönnek?
Tessel együtt fordulunk meg.
 Zayn, Louis, Niall, Liam, és... HARRY áll mögöttünk.
- Ugye nem gond, hogy eljöttek Ők is? - mutat a srácokra. 
- Hát.. - nézünk össze Tessel. Zayn, és Lou szélesen elmosolyodi.

- Nem. Különösképp, nem baj. - mondja Tes és rám kacsint, mire kérdőn ránézek.
- Nem szállunk fel? Vagy voltatok már? - kérdezi Liam, és felmutat. Mellettünk a London Eye van.

London Eye

- Nem, nem voltunk még, de mehetünk. Mindig is kíváncsi voltam rá. - vágja rá Tes.
- Én, nem. - mondom, mire mindenki rám néz. - Tériszonyos vagyok...
- Óóó. Kár. - mondják egyszerre.
- Ti mehettek. Én addig csinálok képet.
- Biztos? - kérdezi Zayn.
- Aha. - bólintok. Mindenki felszáll, kivéve Harryt, aki ugyan ott áll ahol eddig. - Te nem mész? - kérdem.
- Nem. Már egy csomószor voltam.  - ránt vállat.
- Felőlem. - egy ideig Tessát figyelem, ahogy a fiúkkal felszállnak az egyik " kapszulába " aztán, mikor elindul a kerék, és már látóhatáron kívül van, a szemem vissza vándorol Harryre. Mikor rám néz, elfordulok, és elindulok a boltok irányába.


- Miért követsz? - kérdem, a mögöttem sétáló Harrytől.
- Nem követlek, csak elkísérlek. - mondja.
- Ahha. De már nem vagyok gyerek.
- London nagy.
- Én is az vagyok... - mondom flegmán. A sorok között sétálva, meglátok egy karkötőt. Oda szaladok a kirakathoz, és mint a kisgyerekek, két kezemmel, a kirakat ablakát támasztom, miközben a láncot nézem.
- Istenem de gyönyörű. - suttogom. Aztán meglátom az árát, és rögtön tovább állok. - Szóval.. - szólalok meg újra, hosszú idő után, de Harry nincs a nyomomban.

Megrántom a vállam, és tovább megyek.

- Várj. - kiabálnak utánam. Illetve kiabál... Harry. Sétálok tovább a folyó mellett. De utol ér. - Gyere velem. - mondja.
- Hova? - vonom fel a szemöldököm.
- Mutatni szeretnék valamit.
- És mi okom lenne veled menni?
- Jesszusom. Te mindig ezt csinálod? - csattan fel.
- Mit? - mit sem törődök azzal, hogy sikerült kiakasztanom.
- Hogy flegmázol.
- Ja... Nem, dehogy.
- Azt gondolom, azért vagy ilyen elutasító, mert...
- Leszarom, mit gondolsz! - jesszusom, ezt én mondtam?
- Őőőő... Okééé. Akkor én...
- Ne. - fordulok meg. Tudom, hogy később megbánom. - Kérlek, gyere velem....sétálni.
- Biztos? - kérdezi. Egy ideig hezitálok, aztán rávágom:
- Igen.
- Akkor mutathatok valamit?
- I...gen.
- Jó, akkor gyere. - kézen ragad, és elindulunk. Egy ideig csak megyünk, aztán megáll, egy vatta cukrosnál, és vesz két hatalmas vattacukrot. Az egyiket nekem adja a másikat, elkezdi enni Ő.

Aztán egy buszmegállóba érkezünk.

- Waoo. Ez aztán a.... buszmegálló...?? Várj. Had fényképezzem le! Az otthoniak biztos odáig lesznek érte! Előkapom a fényképezőgépem, és Harryre irányítom.

- Nem. - vigyorodik el - Mindjárt jön. - mondja.


- Egy busz? - kérdezem, miután felszálltunk egy hatalmas piros buszra.

- Várj, majd szólok, mikor megéreztünk, és akkor nem lesz egy csomó fölösleges képed.. - vigyorog. - Megnézhetem azt a képet, amit a buszmegbe csináltál rólam?
- Ahhm. - megmutatom.
- Jézus. Töröld, ki. - nevet fel.
- Nem. - tiltakozok. - Miért törölném? Ezt megtartom.
- Tetszik, hogy rajta vagyok? - kérdezi.
- Azt várhatod szivi. - kacsintok rá.

- Megjöttünk. - tárja szét a karját.
- Waoo. Ez gyönyörű.
 Egy parkban hozott.

- Ez... gyönyörű Harry.
- Ugye? Mindig idejövök, ha gondolkodni akarok.
- Csodás.- leülünk egy padra.

*este*

- Sziasztok! - lépek be a házba, mire a kedvenc sütim illata csapja meg az orrom. - Holly néni. Itthon vagy? - semmi válasz.  - Hahó!- megyek körbe a lakásba, utolsóként a konyhába. De ott nem Holly néni sütött, hanem Liam, Zayn, Niall, és Louis.
- Szi...asz..tok?! - mondom bizonytalanul. - Tessa beszélhetnénk? - kérdezem, közben le sem veszem a szemem a négy fiúról.
- Persze szivi. - szalad felém

* fent a szobámban*

- Ők - mutatok az alsó szint felé. - mit keresnek itt?
- Unatkoztunk a városba. - rántja meg a vállát. - Gondoltam, eljöhetnénk ide sütni, úgyis mindenki éhes volt.
- Tessa, nem élhetünk vissza Holly néniék vendégszeretetével! Egy spontán ötlettől vezérelve felhozol a házba, mellesleg Holly néniék házába, 4 srácot?...
- Mire hazaérnek, elpakolunk elmosogatunk, esküszöm May. Gyere le te is. Öltözz, át, és gyere le!
- Nem. Engem ugyan nem rángatsz ebbe bele!  - teszem fel a kezem. - Én most, elmegyek, és átöltözök, pizsibe. Mire kijövök, te már nem leszel itt. Nem tudtam semmiről. Értetted? Reggelre pedig elpakolsz!
- Imádlak, May.
- Tudom...

Tes leszalad hangosan becsapva maga mögött az ajtót. Nem azért mert ideges, vagy haragszik, hanem mert boldog. Én lezuhanyzok, felöltözök, fogat mosok, megfésülködök, aztán máris az ágyba fekszek. Elfáradtam. És Harry jó oldalát is megismertem ma... Legalábbis, egy kicsit biztos..

May pizsije.