57. fejezet / Majd az idő megoldja.

Mottó: Senki sem mondta, hogy könnyű lesz! 

- Nézd meg hol vagyunk. Ahonnan indultunk.
- Stsssss! Most ne beszélj!
- Mindjárt kész. - mondja az ápolónő. Most szedik le Tes kötéseit. Harmadfokú égési sérüléseket szerzett. Szerencséjére Liam azonnal a tóba ugrott vele, ezzel magának is szerezve pár sérülést.
3 hónapja kórházban van.
A sebei szépen gyógyulnak, éppen ezért, a szülei közrejárásával, hétfőn hazamehet.
A telefonom megcsörren a zsebemben.
Ash hív.
- Mindjárt jövök. - mondom, és kisietek. - Szia. - veszem fel.
- Szia. Mi a helyzet? Merre vagy?
- Bent vagyok Tessánál a kórházba. Ma szedik le a kötéseket.
- Hogy van?
- Nem beszél, csak néha néhány mondatot.
- Istenem. Te jól vagy?
- Fogjuk rá. Mikor landol a géped?
- Másfél óra múlva.
- Kimegyek eléd.
- Rendben. Szeretlek.
- Én is. Szia.
- Szia. - bontom a vonalat, és vissza megyek a szobába. A nővér az utolsó kötésnél tart. Az arcán lévőn.

***

- Egy tükör. - nyújtja át a nővér nekem.
- Köszönjük. - bólintok, és a hölgy kimegy. Tessa arca vörös és hólyagos.
- Csúnya, ugye?
- Hülyeséget csináltál! Rohadt nagy hülyeséget! - lehunyja a szemét, és mintha nem is mondtam volna semmit, hallgat. - És mi van ha meghalsz akkor?
- Biztos jobb lett volna. - suttogja.
- Fogd be! Önző vagy Tessa. Nagyon önző. A szüleiddel mi lett volna utána? Arra már nem is gondolsz, ugye? Nézd meg, mit tettél magaddal. - elé tartom a tükröt. - Nyisd ki a szemed, és nézd meg mit tettél magaddal.
- Hagyj békén.
- Tessa. Nyisd ki a szemed! - nem tesz semmit egy ideig, aztán  nyel egy nagyot, és lassan kinyitja a szemét. Az arca tényleg nagyon csúnya, a többi testrészéről nem is beszélve. - Ezt csináltad. Mit gondoltál akkor mikor megtetted?
- Meg akartam halni. - hangja megremeg, és könnyek gyűlnek a szemébe. - És ha lenne választásom, újra megtenném.
- Tessa, nem teheted! Szükségem van rád! Te vagy a legjobb barátnőm. A testvérem vagy. Nem veszíthetlek el!
- Soha többet nem akarom látni. - mondja hosszú hallgatás után.
- Tudom. És nem is kell. Viszont nekem most el kell mennem. Ashtonnak lassan leszáll a gépe. Megígértem neki, hogy kimegyek elé. Rendben leszel addig míg meg nem jövünk? - válaszul csak bólint. Az ágya mellett álló kis szekrényre rakom a tükröt. - Sietünk. Szia. - köszönök el, és már szaladok is.

A kórház előtt rengeteg újságíró tanyázik, friss pletykára várva.
- Hogy van Liam Payn barátnője? 
- Milyen az állapota? 
- Miért nincs itt az énekes? 
- Szakítottak? 
- Tényleg felgyújtotta magát, vagy csak véletlen baleset volt? 
- Mi van ön és Harry Styles között? Barátok? Tartják még a kapcsolatot? 

Amit megtanultam ezalatt az idő alatt, hogy a kérdéseket el kell ereszteni a fülünk mellett, és nem kell rá válaszolni. Egyszerűen csak be kell szállni a kocsiba, és elhajtani.
Úgy ahogy most én is teszek.
Azért a kocsiban megválaszolom a kérdéseket, persze csak magamban.

Hogy van Liam Payne barátnője? 

Nos. Már nem a barátnője. Mióta eljöttünk Tessát nem tudja elérni, se engem. Telefonszámot cseréltem, ahogy Tessa is, és a családon, és szűk baráti körön belül senki sem tudja. Twitterről is töröltük magunkat, és e-mail címet váltottunk. Minden olyat megváltoztattunk amit ismertek. Hála az égnek Tessa nem hozta még ide Hollywoodba Liamet, ezért a lakcímet nem tudja.

Milyen az állapot? 

Szar!

Miért nincs itt az énekes? 

Első kérdés, első válasza.

Szakítottak? 

Ismétlem. Első kérdés első válasza.

Tényleg felgyújtotta magát, vagy csak véletlen baleset volt? 

Tökéletesen szándékos.

Mi van ön és Harry Styles között? Barátok? Tartják még a kapcsolatot? 

Teljesen jól kijövünk. Három hónapja találkoztunk utoljára, amikor megcsókolt, és majdnem levetkőztetett a konyhában miközben engem eljegyeztek. Előtte pedig lefeküdtünk. Igen. Barátok vagyunk, akik nem tartják a kapcsolatot. 

A szívem, és a gyomrom is össze szűkül ahogy visszaemlékszem arra a napra. Bűntudat mardossa a lelkem. Szeretem Asht. Napról napra egyre jobban.

***

Asht azonnal észreveszem, és ő is engem. Rám mosolyog, és integet. Én is vissza intek neki, és elé szaladok. 

- Szia. - ugrok a nyakába. 

- Szia. - mondja majd megcsókol. Próbálok komolyan viselkedni, de a póló ami raja van, egyszerűen nevetésre késztet, éppen ezért belemosolygok a csókba. 

- Mi van? - kérdezi. 

- Mi ez a póló rajtad? 

- Nem tetszik? 

- Rózsaszín, mellesleg hosszú ujjú. 

- Piros, mellesleg félhosszú. Hiányoztál. 

- Te is. Nagyon. Mehetünk? - egy gyors puszit nyom a számra, és már indulunk is. 

- Ennyire szörnyű a póló? - kérdezi, már kint az autónál. Átható szemivel néz rám.

Amíg ő a csomagjait pakolta a kocsiba, én eltűnődtem rajta, hogy micsoda mázlista ember vagyok. 2 hónap múlva, Novemberben összeházasodunk. Már a buli szervezésének felével megvagyunk. 

- Nem. Csak eltűnődtem rajta, hogy lehet, hogy az esküvőn is ilyen zakót kellene viselned... 

- Szeretnéd? Te pedig bevonulhatnál bikiniben. - sétál át mellém. Megfogja a derekam, és magához húz. - Különleges esküvőt akartunk.- mondja. Kezemet a mellkasára teszem, és a szemeibe nézek. Ő mosolyog, nekem pedig ismét előtör a bűntudatom.  

Megcsaltam. 

A szívem gyorsabban kezd verni a kelleténél, és még a mosoly is lefagy az arcomról. El kell neki mondanom. Ha szeretem elmondom neki. 

- Hé. Minden rendben? Csak vicceltem. 

- Én... - kezdek bele remegő hangon, majd a hangom elcsuklik. 

- Maya. Megijesztesz. 

- Én csak boldog vagyok, hogy a feleséged leszek. - egy könnycsepp szökik ki a szememből, akaratom ellenére. Gyors mosolyt erőltetek magamra. 

- Én vagyok a világ legszerencsésebb embere. - mondja, már az ajkamra. Hüvelykujjával letörli a szemtelen könnycseppet, amit még vagy 10 követ. - Holnap elmehetnénk házakat nézegetni. - micsoda? 

- Micsoda? Ausztráliába?

- Dehogy. Itt. 

- Te... de hát úgy volt, hogy Ausztráliába költözünk az esküvő után. 

- Tessának jobban szüksége van rád, mint valaha. Nem engedem, hogy itt hagyd. Ezek után nem. 

- Annyira szeretlek. - szorosan átölelem. - Tényleg ezt akarod? 

- Szerintem a part mellett vegyünk egyet, nem? - szóval komolyan gondolja. Ezek után az eddigi bűntudat a kétszeresére dagad, a torkomban pedig egy gombóc növekedik. Utálom ezt a helyzetet, és utálom magam amiért ezt tettem. 

- Bemegyünk Tessához? 

- Igen. Viszek neki gyümölcsöt. 

- Vezessek? - kérdezi. Átadom neki a kulcsokat, és az anyósülésre ülök. 

*** 

- Szia. - lépek be a szobába, mögöttem Ash. Egy nővér épp valami gyógyszert ad Tesnek, aki azonnal, anélkül, hogy megnézné mi van benne, lenyeli őket. 

- A gyógyszer pereken belül hatni fog. - mondja a hölgy. - Utána kába lesz, és nem kiszámítható, hogy mit beszél.   

- Rendben. Köszönjük. - amint a nővér elmegy, megfogom Ash kezét, és közelebb sétálunk hozzá. 

- Szia. - köszönök neki. 

- Ő mit keres itt? - mivel a gyógyszer még nem hathat, ezért tudom, hogy ezt az igazi Tessa mondja. 

- Csak jöttünk meglátogatni. - mondom. - Meg, hoztunk gyümölcsöt. 

- Nem kellett volna. 

- De mi hoztunk. 

- Komolyan mondtam. Nem kell. 

- Hát oké. - lenyelem a szitkot, ami lassan kiköpeti magát, és Ashre mosolygok, aki biztatásképpen megszorítja a kezem. Vagy 5 percen át csak pakolgatom a gyümölcsöt, meg az ásványvizet, amit hoztunk, aztán még a szobában is rendet rakok, amíg Tessa alvást szimulál. 

- Mikor mehet haza? - kérdezi Ashton, mikor leülök mellé. 

- Hétfőn. 

- Az jó. - bólintok. Néma percekig csak ülünk, és nézzük, ahogy Tessa fekszik, és néha néha megrándul az arca. 

- Fájdalmai vannak? - kérdezem. Most Ash bólint. 

- Orvos palánta. - szólal meg Tes. - Mi ez a buzis póló rajtad? 

- Tessa! - szalad ki a számon. 

- Komolyan úgy nézel ki mint egy homoszexuális. - tudatában annak, hogy a gyógyszer miatt beszél így, felveszem a táskám és turkálni kezdek benne. 

- Hát..ömm. Kösz, a bókot. - mondja Ash. 

- Ne köszönd. Menj és nyírasd le a szakállad. Tudtad, hogy Maya utálja ha valakinek szakálla van? Rajtad pedig még csak jól sem áll. Egyébként van már munkád? 

- Nincs. Suliba járok. 

- Emlékszem. Nem vagyok amnéziás. Egyébként Maya szereti, ha olyan barátja van akinek vannak céljai, és...

- Tessa, most már elég lesz! - bököm ki. Gyógyszer hatása ide vagy oda, nem hagyom, hogy Ashtont szekálja tovább. 

- Mit szeretsz benne? Tele van azokkal a hibákkal, amiket utálsz egy fiúban. 

- Azt hiszem indulnunk kellene. - felkelek, és jelentőségteljesen Ashtonra nézek. 

- Igen. - ő is feláll. - Jobbulást.

- Jobban leszek, ha nem lesz ilyen meleg a szobában. - mondja, utalva arra, hogy Ash meleg.  

- Szia Tessa. - köszönök el. - Holnap benézek. 

- Őt ne hozd! - jelenti ki. Tessához sétálok, közel hajolok a füléhez, és suttogni kezdek. Ezzel túllépett egy határt!

- Ő a férjem lesz. Ha ő nem jön, már ha akar ezek után, akkor rám se számíts! - erre már nem szól semmit. Ash és én azonnal távozunk. 

*** 

- Szerintem Tessa még mindig nem kedvel. - jegyzi meg a kocsiban.
- Tessa, most semmilyen fiút nem kedvel. Ne vedd személyeskedésnek.  

***

- Köszönöm szépen a vacsorát Mrs. Smith. Nagyon finom volt. 

- Egészségedre. 

- Segítek elmosogatni. - ajánlja fel Ash. 

- Hagyd csak. Menjetek pihenni. 

- Biztos? 

- Igen. 

- Rendben. - megragadom Ashton kezét, és felrángatom a szobába. 

- Jézusom. Annyira jóllaktam! - mondja és kidől az ágyon. 

- Anya jól bánik a fakanállal. 

- Szerencséje van vele édesapádnak. 

- Hé! Csinálok én is annyira jó kaját, mint anya! 

- Tényleg? - gúnyolódik. - Citromos süti?

- FOGD BE! - ugrok rá. Befogom a száját, és felnevetek. Ő megfogja a derekam, és átfordul velem, így most én kerülök alulra. Rá ül a derekamra, és csikizni kezd.

- Ne! Kérlek! Hagyd abba! - üvöltöm nevetés közben. Addig csikiz, míg a hangom rekedt nem lesz az üvöltéstől. Egy pillanatra abba hagyja, majd megcsókol. 

- Boldoggá teszel. - mondja. A gombóc és a bűntudat újabb nagyságban tér vissza. - Soha nem foglak elengedni. - mondja majd újra megcsókol. 

- Bármi történt, az elmúlt. Ugye? - felemelkedik, és kérdőn néz rám. 

- Igen, miért? Történt valami? - Itt az idő, hogy elmondd! Soha vissza nem térő alkalom. 

- Nem megyünk sétálni? - kérdezem. - Idebent megállt a levegő. 

- Minden oké? 

- Persze. Csak sétálni szeretnék. 

- Rendben. Menjünk sétálni. - leszáll rólam, és mind a ketten öltözködni kezdünk. Felhúzom a cipőm, és egy pulcsit. Ő is így tesz. 

Megfogom a kezét, és nem engedem. Egy pillanatra sem. 

- Elmentünk sétálni! - mondom anyuéknak, akik a nappaliban teáznak. 

- Rendben. Vigyázzatok magatokra. 

***

- Minden oké veled? Ma egy kicsit szétszórt vagy. - ha csak szétszórt lennék...

- Nem ülünk le? - egy padhoz megyek. Leülünk, de még most sem engedem el a kezét. 

- Oké. Most már sétáltunk, és ülünk is. Mi a baj? - a szemem megtelik könnyekkel, és lassan le is folynak. 

- Emlékszel, mikor... mikor elmentem Londonba? 

- Persze. Amikor táboroztatok, vagy amikor Tessa cuccaiért voltál? 

- Amikor táboroztunk. Szóval... akkor kicsit mind sokat ittunk. Én talán még a kelleténél is. Harry.. -folyamatosan előtörő könnyeim törölgetem, és próbálom rávenni magam, hogy kinyögjem. - Harry köszöntőt mondott ránk, amin kiakadtam, mert olyan... olyan flegma szöveggel kerítette az egészet.. és ideges lettem. Félre rángattam, és beszélgetni kezdtünk, ő pedig kinyögte, hogy nem szeretlek. Mondtam neki, hogy de... aztán megcsókolt...

- És te vissza csókoltad. - mondja belenyugodott hangnemben. 

- Lefeküdtünk. - bököm ki. A szívembe, mintha egy kést forgattak volna meg. 

- Hogy... tessék? - nos a nyugodt, beletörődött hangnem eltűnt, és mintha soha nem is létezett volna. Helyette ideges lett. Kezét kihúzza a kezemből, és feláll. 

- Nem jelentett semmit. És rögtön meg is bántam. - mondom. Próbálom visszatartani a zokogást de kitör belőlem. - Esküszöm. 

- Szóval, azt mondod, hogy miután eljegyeztelek, rá két napra megcsaltál. Méghozzá a volt pasiddal. 

- Sajnálom. - nem mond semmit, csak áll ott, és figyeli a környezetet. 

- Nem értelek. - mondja hosszú hallgatás után. - Az egyik pillanatban még szeretsz, és minden tök jó, a másikban megjelenik ez a barom, és mindent felborít. És mindig ez van. Mindig, érted?  

- Ash. - zokogom. - Szeretlek. Ő nem jelent már nekem semmit. Esküszöm. Hiba volt. Baromi nagy hiba! Szeretném visszacsinálni, de nem tudom. - nem szól semmit, csak beletúr a hajába, és a tarkóján össze fonja az ujjait. - Kérlek mondj valamit. 

- Időre van szükségem. Időre, hogy átgondoljam... mindezt. 

- Kérlek. - kiáltom már utána. De ő csak sétál tovább - tovább, míg végül el nem tűnik. 

Leülök a padra, és össze húzom magamon a pulcsit. Hívni próbálom, de nem veszi fel. A második hívás után kikapcsolja a telefonját. 

Szívem szerint üvöltenék, de nem old meg semmit. Felhúzom a lábaimat a padon, és a térdemre hajolva sírni kezdek. 

Utálom Harry Stylest! U-TÁ-LOM!