61. fejezet / Ajándék.

Mottó: Ugorj - és útközben lefelé növessz szárnyakat! 

* egy héttel később *

* hajnali 2 *

- Találkozzunk.
- Mikor?
- Holnapra szakítok vele.
- Foglalok jegyet.
- Rendben. Majd beszélünk... Harry?
- Igen?
- Szeretlek.
- Én is. Holnap látjuk egymást.
- Holnap.


***

* reggel negyed 7 *

- Szia Ash. - nyit ajtót. Az elmúlt héten veszekedést, veszekedésre halmoztunk, és kaptam egy hét gondolkodási időt. Eldönteni, tényleg akarom-e az esküvőt, vagy vissza lépek.  
- Szia. - csókol arcon. A csókot a számra szánta, de elfordulok, így az arcomra érkezik.
- Bemehetek?
- Persze. - mosolyog rám. A nappaliig meg sem állok. Leülök a kanapéra, mellém pedig Ash. - Hiányoztál. - mondja.
- Gondolkodtam. - vágok bele a közepébe.
- Ó, istenem. - feláll, és beletúr sötét, már így is kócos, hajába. - Most jön a fekete leves.
- Hé. - felállok, és megfogom a kezét.
- Mire jutottál? - néz a szemembe.
- Arra, hogy szeretlek.
- Akkor...
- Szeretlek, ezért nem csaphatlak be. Én nem úgy szeretlek, ahogy egy menyasszonyhoz illő lenne.  - kihúzza kezét az enyémből, és hátra lép. Kezeit, a melegítőjének zsebébe dugja.
- Beszéltél vele?
- Igen. - bólintok.
- És őt jobban szereted. - bólintok, és kínos csend telepedig a szobára. - Köszönöm. - mondja.
- Mit?
- Hogy nem hazudsz.
- Nem tudtam volna megtenni. Ash, - lassan leveszem a gyűrűt az ujjamról, és óvatosan a kezébe adom. - te jobb lányt érdemelsz nálam.
- Azt hiszem, már az elejétől fogva tudtam, hogy eljön ez a perc.
- Sajnálom, hogy én voltam a legrosszabb barátnő a világon.
- Megpróbáltuk. De, mindig őt szeretted.
- Igen. - vallom be.
- Akkor mostantól... - kezd kínossá válni.
- Gondolom a barátok, kicsit korai lenne, igaz? - kérdezem.
- Nem. Azt hiszem. Barátok. Rendben leszünk. - a meglepettségtől, egy másodpercig elakadnak a szavaim.
- B..barátok. - dadogom. Még megbeszéljük, hogy a szülőknek, külön - külön mondjuk majd el, így nem lesz kínos. Megbeszéljük, hogy a cuccaimat a szülei házából, majd elküldi nekem ide, a mi házunkból pedig este elvisz mindent ami nálam maradt. Amit a szülei elintéztek az esküvőből, majd ő lemondja.
Csodás srác, ezért megérdemli, hogy boldog legyen. Egy olyan lány mellett, aki megadja neki, amit érdemel. Boldogságot.

*Ash szemszöge*

Már rég nem volt önmaga, mikor megismert. Rájöttem, hogy mindenki rajtam nevet. A barátaim figyelmeztettek. Egy olyan lány, aki ennyire szerelmes volt előttem, sosem lesz többé önmaga.
Hagynom kell. Nem erősködhetek.


* Maya szemszöge. *

Barátokhoz méltón, elköszönünk egymástól, és kikísér az ajtóhoz.
- Akkor este találkozunk. - mondja. Megfordulok, és mielőtt bármit tehetne, megölelem.
- Köszönöm. - a kezeit lassan a hátamra teszi, és magához ölel. - Miért nem utálsz? - teszem fel a kérdést, némi gondolkodás után. - Annyira megérdemelném. Megcsaltalak, becsaptalak...
- Ha szerelmes vagy, akkor nem tudsz haragudni. Egy idő után biztos lehetsz benne, hogy elönt majd a dolog. A felismerés. De most még nem tudlak. Amíg közel vagy hozzám, nem megy. Mutogathatok az ujjammal, de attól nem lesz jobb.
- Csodállak. Ha egyszer lesz valaki, biztos vagyok benne, hogy ő lesz a legboldogabb ember a világon. Boldoggá fogod tenni. Te vagy a legjobb ember a világon. - mondom, és elengedem.
- Köszönöm. - bólint.
- Este találkozunk.
- Szia. -  mondja, én pedig elsétálok.

***

Mivel csak reggel 7 óra múlott, ezért az első utam egy pékség. Majd éhen halok. Veszek magamnak kakaós csigát, egy lekváros táskát Mariának, két Islert, anyának és apának, majd egy egy csokis csigát Mikenak, és Cyntiának. Még egy pár tábla csokit, és indulok haza.

***

Ma anya egész napos, és Cyn, meg Maria suliban vannak. Mike nemrég lépett le dolgozni.

- Mikor jönnek az ikrek? - kérdezem apát, a kanapén ülve.
- A hétvégén, Danielle anyja átutazik velük.
- Nem akarnak kibékülni?
- Mind a kettőjüket, helyhez köti a munka. Sosem tudnak beszélgetni.
A gondolataimba, és a második tábla csokimba merülve, a tévében játszódó krimit próbálom követni.
- Szakítottunk. - nyögöm ki.
- Igen. Tudom. - mondja. Mégis honnan tudja?
- Honnan..? - felé fordulok, ő pedig elmosolyodik.
- A gyűrű. Mit gondolsz? 26 év házasság után nem következtetem majd ki? - az üres gyűrűs ujjamra tekintek. - Miért?
- Mást szeretek, apa.
- Azt a zenész fiút?
- Ennyire kiszámítható vagyok?
- Mindig ezt a fiút szeretted. Ő tudja?
- Mármint?
- Az Hanson gyerek...
- Harry. - javítom ki.
- Harry. Igen. Ő lesz az. Ő tudja, hogy szereted?
- Igen. És holnap átjön. Nem haragszol? - apa mindig nagyon fontos volt nekem. Az ő szava, mindennél többet ér.
- Figyelj. Ha szereted, és ő boldoggá tud tenni téged, akkor én is boldog leszek. Csak vigyázz, nehogy megbánd a dolgokat.
- Apu. Mikor velem van, akkor olyat érzek, amit Ash mellett sosem. Szerettem, és tisztelem őt. De még Mark mellett sem voltam ennyire boldog, mint Harry mellett. - apa átkarol, magához húz, és egy puszit nyom a fejemre, majd össze kócolja a hajam.
- Ne! - húzódok el tőle.
- A kislányom felnőtt. - mosolyog rám. Meghatódottság könnyei csípik a szemem. Apához bújok, és ezúttal az sem érdekel, ha összekócolja a hajamat.
- Mindig a kislányod maradok. Örökké. Oké?
- Oké.

***

Este a család együtt vacsorázik anyát leszámítva. Ash másfél órája ment el. Összeszedte a maradék ruháját, és cuccait.
- Ne haragudjatok, de ezt fel kell vennem. - mondja Mike, és felkel az asztaltól.
Apa, Maria, és én csináltuk a vacsorát. Sült csirkemáj, csirkecomb, és rizs. Salátával. Desszertnek, barackkrémes sütit csináltam. Barack ízesítésű piskóta, baracklekvárra, baracklekváros krémmel, és a tetején barack.

- Maria, elmosogattok? - állok fel az asztaltól.
- Persze. Miért? El mész?
- Elmegyek sétálni. - mondom a konyhába menet.
- Rendben. - mondja túlzott lelkesedéssel.
Szedek egy kis dobozba a sütiből, veszek ki két villát a fiókból, majd elmegyek öltözni. Kint hűvös van, ezért mielőtt elindulok egy üvegbe töltök meleg teát, és leveszek a szekrényből, két papírpoharat.
- Későn jövök.
- Oké. - mondja Maria a konyhából. Cyntia természetesen már lelépett, így apa segít neki rendet tenni.

***

Csak remélni tudom, hogy megtalálom akit keresek. Hátamon a táskával, amibe a teát és a sütit raktam, a parkban sétálok.
Egy padon találom meg őt.
- Csókolom. - köszöntöm. A bácsi felnéz, és egy idő után elmosolyodik.
- Maya, ugye? - kérdezi.
- Igen. - bólintok. - Szabad maga mellé üljek?
- Persze. - mosolyog rám, majd megpaskolja maga mellet a padot. A táskát az ölembe véve ülök le. - Azt hittem többet nem látlak gyermekem. Mi járatban?
- Én csak kijöttem sétálni. És csak reménykedni tudtam, hogy újra találkozok önnel. - mondom őszintén.
- Velem?
- Igen. Hogy van?
- Köszönöm, jól. Te? Kibékültetek a barátoddal?
- Szakítottunk. Ma reggel.
- Sajnálom. - paskolja meg a vállam.
- Hoztam önnek valamit. - terelem a témát. Kinyitom a táskát, és előveszem a dobozt, meg a villákat. - Én sütöttem. Barackos süti. Nem ér fel a felesége süteményével, de...
- Elég legyen. - int a bácsi, és elfogadja a villát. Kinyitom a dobozt, és közénk rakom. A bácsi megkóstolja. Öreg szemeiben könnyek csillognak, ahogy feltekint rám. - Köszönöm. Nagyon finom.
- Tényleg? Biztos nem finomabb...
- Ugyan olyan finom mint a feleségemé. - bólint. - Ugyan azzal készítitek.
- Tényleg? - kérdezem teli szájjal.
- Szeretettel. És ettől olyan finom. - mondja. Amíg megesszük mindenről szó kerül, majd valahogy ismét kilyukadunk a szakításnál.
- Én mást szeretek. Nem tudtam hazudni neki. - vallom be.
- Azt a fiút, akit két hete említettél?
- Igen. Holnap iderepül. Kér teát?
- Igen. Köszönöm. - töltök neki, és magamnak is. Már nem olyan meleg, mint mikor kitöltöttem, de még mindig melegebb, mint a kinti időjárás.
- Az unokája, és a lánya?
- Ők haza mentek, a kislány apjához.
- Nagyon aranyos unokája van.
- Köszönöm.

***

Még sokáig, hosszasan beszélgetünk, majd hazakísérem a bácsit, aki nem messze lakik innen.
- Hát megérkeztünk. - egy szerény kisebb házról beszélünk. A belső udvarban hinta, és csúszda az unokájának, elöl pedig virágoskert.
- Nagyon szép a háza.
- Köszönöm. Kerülj beljebb. - mondja, én pedig követem. Becsukom magam után az ajtót, ettől vak sötét lesz. Aztán pár másodpercen belül fény borítja be a szobát. - Gyere csak be. - leveszem a cipőm, és mellé rakom a táskát.
- Ez a felesége? - az egyik szekrényen találok egy képkeretet. A bácsi megfordul, és büszkén bólint. - Az a kép akkor készült, mikor a lányom megtanult biciklizni.
- Gyönyörű asszony volt. - mondom, majd beljebb lépek. Amíg ő begyújt a kandallóba, én körbenézek a szobában. Rengeteg könyv van.
- Imádott olvasni. - mondja, mikor észreveszi, hogy egy könyvet veszek a kezembe.
- Nagyon szép a mosolya. - mutatok az egyik képre, ami a falon lóg.
- Folyamatosan mosolygott. Ő volt az én mindig mosolygós kincsem. Soha nem volt szomorú.
- Ha jól emlékszem, azt mondta a katonaságban szolgát, ugye?
- Azok voltak az évek. - dobja le magát az egyik székbe. Én az egyik szék karfájára ülök, és hallgatom, ahogy hol vicces, hol szomorú sztorikat mesél.
Idő közben főz egy adag teát, és tölt nekem is egy bögrébe.
- Köszönöm. - veszem át. Már nem a karfán, hanem a székben ülök, ami a tűzre néz.
- Hol is tartottam..? - leül. - Ja igen. Szóval, mentünk a terepen. Az egyik társamnak az volt a feladata, hogy fedezzen minket. Nem volt senkije. Ezért jelentkezett a katonaságra. Egy csapatban hatan voltunk.  Mind az ötünknek volt családja. Neki nem. Mindenkit megöltek. Ettől függetlenül, mindig nevetett, és viccelődött. Sosem volt egyetlen unalmas pillanatunk sem. Bármilyen helyzetben voltunk, ő mindig megnevettetett minket. Aztán az egyik bevetés során rám lőtt az ellenfél. Ő elém ugrott, így a golyó, az ő szívét fúrta át. Ha ő nincs, akkor ma nem beszélgethetnénk.
- Miért tette? - kérdezem, közben a fotelben helyezkedek, és a meleg teásbögrét szorongatom. A szoba már éppen eléggé felmelegedett.
- Azt mondta, hogy neki már nincs miért a földön maradnia. Várják ott fent, engem viszont itthon a feleségem és a gyermekem.
- Ez nagyon megható.
- Igen. A feleségem, minden hónapban egyszer friss virágot vitt a sírjához. Egyfajta köszönetképpen. Mióta meghalt ő, már csak itthon köszönöm meg minden reggel, és minden este neki.
- Ön azóta nem járt kint?
- Nem.
- Ha gondolja, a hétvégén kimegyek önnel.
- Tényleg megtennéd?
- Most már én is köszönettel tartozok neki, hogy itt ülhetek önnél, és beszélgethetek. Ha maga nincs akkor ott a parkban, akkor most még mindig elhitetném magammal, hogy Asht szeretem... Mármint szeretem, csak...
- Csak nem úgy ahogy a másik srácot. Értem én. - átnyúl a kezemért, és megszorítja azt.

***

- Megjött a taxi. - mondom, és felkelek a székből. Kint szakadni kezdett az eső, amíg mi itt bent beszélgettünk. Gyorsan felhúzom a cipőm, a kabátot,  a táskát a hátamra kapom, és elköszönök. - Köszönöm szépen a teát, és a sütit. Nagyon finom volt.
- Ó, nem. - rázza a fejét. - Aki itt hálával tartozik, az egyedül én vagyok. Köszönöm a teát, és azt az isteni süteményt.
- Nagyon szívesen. Akkor hétvégén találkozunk.
- Nagyon várom. - megölelem, aztán elindulok. - Viszlát. - kiáltom a taxitól, mielőtt beülnék.
- Viszlát! - int. Még integetek neki a Taxiból. Megadom a címet, a taxi pedig elindul, magunk mögött hagyva a bácsit.

***

- A visszajárót tartsa meg.
- Köszönöm. További szép estét. - mondja a taxis. Kiszállok, és beszaladok a házba, de még így is elázok. Nagy meglepetésemre apa, és Maria még fent vannak, és nappaliban nevetgélnek. Már éjfél is elmúlt. Apa reggel dolgozni megy, Mariának pedig reggel suli.
- Sziasztok. - köszönök be.
- Szia. - vigyorognak rám mind a ketten.
- Cyntia?
- Adelenál alszik.
- Neked holnap nincs suli? - kérdezem.
- De, csak beszélgettünk apuval. Te hol voltál? - egymásra néznek, és vigyorogni kezdenek.
- Egy barátomnál. Én elmegyek lezuhanyozni.
- Ó! Várj! Jött egy csomag. Felvittem a szobádba.
- Csomag? Este?
- Látod. - ránt vállat.
- Oké. Mindegy. Jó éjszakát.
- Jónak jó lesz... - nevetgél apával együtt. - Csak nem nekem.
- Mi?
- Semmi.
- Ittatok vagy szedtetek valamit? Kérlek, osszátok már meg velem... - nem szólnak, ezért intek, majd felmegyek az emeletre. Először a fürdőbe. Meleg vízzel lezuhanyzok, majd egy törölközőt magamra tekerve, a hajamat kiengedve a szobámba sietek. Egész véletlenül becsapom magam mögött az ajtót, reflex szerűen a tükör elé megyek, és fésülködni kezdek. Ahogy felnézek a vállam fölött egy alakot látok állni a tükörrel szembeni falnál. Megfordulok, és hatalmasat sikítva hozzá vágom a fésűt. Szerencséjére eltud hajolni.
Ahogy jobban szemügyre veszem a behatolómat, azonnal megfagy bennem a vér.

Micsoda szerencse, hogy nem talált célba az a fésű!

- Sokan mondták, hogy kócos vagyok. De hé! Ilyen durván még nem céloztak rá! - vigyorog rám, angyali mosolyával.
- Harry. - suttogom, és a szívem ugrálni kezd.