58. fejezet / Váratlan barát.

Mottó: A segítség mindig onnan jön, ahonnan nem számítunk rá. 

* Ashton szemszöge *

Még a este vissza mentem Mayáék házába, és összeszedtem a cuccaimat. Szerencsémre a szülei már lefeküdtek, de útközben összefutottam, azt hiszem Mariával. 

 Egy közeli motelben szálltam meg. Amikor Maya elmondta, hogy lefeküdt azzal a barommal, olyan érzés volt, mintha hátba támadtak volna.

 Éjszaka egy percet sem tudok aludni. 

Hajnali fél három van, és még mindig ébren vagyok. Bekapcsolom a tévét, hogy majd miközben nézem, elalszok. De nem. 

Három negyed 3, a pár perce bekapcsolt telefonom megszólal. Megnézem, hogy ki az.  

Maya anyukája. 

- Üdv Mrs. Smith. Miben segíthetek? 

- Szerbusz Ash. Maya ott van veled? 

- Nem, nincs. Az este kicsit összevesztünk, és külön jöttünk el. Miért? Nincs otthon? 

- Jesszusom. Nem. Nem jött haza. Maria szólt, hogy látott téged elmenni, azóta nem tudunk róla semmit. Próbáltuk elérni, de a telefonja nincs bekapcsolva. Nem tudod merre lehet? - felülök az ágyban, és gondolkodni kezdek. 

- Egy parkban sétáltunk, talán 600 méterre az önök házától. Ott láttam utoljára. Azóta nem beszéltünk. 

- Rendben. Indulunk is. Köszönöm. Ne haragudj, hogy zavartalak. - mondja.

- Kérem. 

- Viszont hallásra Ash. 

- Viszont hallásra. - mondom, majd bontja a vonalat. Maya nem ment haza az éjjel. Akkor valahol az utcán van. 

Kikapcsolom a tévét, felhúzom a pólóm, a cipőm, és egy pulcsit, mert nagyon lehűlt a levegő, aztán el is indulok. Kint fogok egy taxit, és megkérem, hogy vigyen a parkhoz. 

* Maya szemszöge *

A telefonom lemerült, én pedig nem akartam hazamenni. Ash nélkül nem. Így hát, a padon ülve maradtam, és hagytam, hogy a magány, és a szégyen könnyei távozzanak a szememből. 

- Szabad? - kérdezi egy idő bácsi. Bólintok, mire leül. - Hüvös van ma éjjel. Maga nem fázik? - nemet bólogatok. Pedig nagyon fázok. - Kér? - nyújtja felém a kis dobozkáját, amiben sütik vannak. 

- Nem, köszönöm. - magamra erőltetek egy mosolyt, és letörlöm a könnyeket. 

- Na. Kóstolja meg! A feleségem kedvence. - veszek egyet, de csak forgatom. Az úr is kivesz egyet, leteszi maga mellé a dobozt, és bele harap a sütibe. 

- A felesége hol van? - kérdezem. 

- Ó, nyugodjék békében. Szegényem 2 éve meghalt. 

- Sajnálom. Részvétem. 

- Oda fent már nem szenved tovább. - egy kicsit beleharapok a sütibe és rágni kezdek. 

- Nagyon finom. - mondom. 

- Imádta a barackos süteményeket. - mondja, és nagyot harap. - Mit keres itt, ilyen kései órán? És miért sír? 

- Azt hiszem épp most dobott a leendő férjem. 

- Ne. Mi történt, ha szabad kérdezni? - elmosolyodok a bácsi kedvességén. A gyengédség ahogy beszél, valahogy lenyűgöz. 

- Megcsaltam. Egy önző dög voltam. Nem bírtam tovább. Nem tudtam tovább hazudni neki. Egyszerűen nem megy. És itt hagyott. - meglepődök saját reakciómon, de ennek a bácsinak, valahogy olyan könnyen tudok beszélni, mint ahogy másnak nem.  

- Szereti? 

- Kit? 

- A fiút. 

- Persze. 

- És azt akivel megcsalta? 

- Vele...vele bonyolult a kapcsolatunk. 

- De szereti? 

- Nem tudom, hogy mit érzek vele kapcsolatban. Amikor ott voltam, akkor nagyon is szerettem. 3 teljes hónapja azt hittem szeretem, de ma mérhetetlen gyűlöltet éreztem vele szembe. Érti? Mintha nem is róla lenne szó. 

( Kattints ide, és olvass tovább! :) )

- Értem. - tényleg? Mert én nem. Nem értem magam. A Harryvel való érzelmeimet. 

- Egyszerűbb lenne csak úgy elfelejtetni. 

- Hát az nem olyan egyszerű. Én tudom. 2 éve próbálom elfelejteni, de sehogy sem sikerül. 

- Ön miért van itt? Nagyon késő van már. 

- Pontosan ezért, lányom. Mert nem tudom elfelejteni. Két éve, minden éjjel kijárok ide mikor nem tudok aludni, és vissza emlékszek azokra a napokra, mikor még köztünk volt. - erre nem tudok mit mondani. A bácsi kitartása, és hűsége lenyűgöz, és elnémít. 2 éve minden éjszaka kijön, és az elhunyt feleségére emlékszik vissza. Normális ez? Ez a dolog? 

Nem, de manapság ki szereti a normális dolgokat? Mindennek meg kell bolondulni, hogy azt higgyük, minden rendben van. 

- Milyen volt? - kérdezem. 

- Csodás. Olyan hosszú volt a haja mint önnek. Imádta a zenét. Amikor csak főzött, mosogatott, mindig szólt a zene. Szerette a színes dolgokat. A barackos sütit. 

- Mi történt vele?

- Egy nap görcsölni kezdett a hasa. Kiderült, hogy vastagbélrákja van. Menthetetlen volt. Azt mondták hónapjai vannak vissza. Egy hét múlva meghalt. Előtte azonban köszönetet mondott. Mind az 56 évért. Ott feküt az ágyon, az utolsó együtt töltött esténken, és azt mondta : " Köszönök mindent. A csókokat, amikkel elvarázsoltál, a boldog pillanatokat, azt, hogy voltál nekem. Hogy voltunk egymásnak. Bármi történjék is, soha jobb életet nem kívánhattam volna. " Megérezte. Megérezte, hogy meg fog halni. Az élet rövid gyermekem. Töltsd hasznosan. Legyél azzal akit szeretsz, ne hagyd, hogy bárki vagy bármi utadba álljon. A halál kegyetlen. Elveszi azt, akit szeretsz. Nem válogat. 

- Apu? - lép a padhoz, egy 30 év körüli nő. Mögötte egy kislány.  

- Szia Angel. 

- Mit keresel itt ilyen későn? 

- Csak kijöttem sétálni. Kérlek, - rám néz - mi is a neved? 

- Maya. 

- Maya. Had mutassam be az egyetlen lányomat Angelt. 

- Szia, Angel Blunt. 

- Maya Smith. 

- Ő pedig, - felkapja az ölébe a kislányt. - a kis unokám, Dee. 

- Szia. - köszön a kis törpe. 

- Szia. - mosolygok rá. 

- Apu, gyere menjünk haza. Hüvös van. 

- Rendben. - a bácsi feláll. Megfogja kezem, és kezet csókol. - Örültem a találkozásnak. 

- Megkérdezhetem a nevét? 

- George. 

- Örülök, hogy megismerhettem George! 

- Aztán ne pityeregjen. Mosolyogjon, és létezzen. 

- Apu. 

- Megyek, megyek. 

- Viszlát! - köszönök. Végig nézem, ahogy elsétálnak, majd utána is csak a mindensége bámulok. Aztán oldalra nézek, és észreveszem, hogy itt hagyta a sütis dobozt. Mivel elmentek, már nem tudok mit tenni, ezért lezárom a dobozt, és elindulok haza, egy hatalmas kerülővel, a másik irányba. A ház, és köztem, kb egy kilométer lehet, mikor egy autó lassít le mögöttem. Hátra pillantok. Egy taxi az. Kinyílik az ajtó, és Ashton száll ki belőle. 

- Maya. - szalad felém. A szemem ismét megtelik könnyekkel. - Jesszusom. - átölel, és szorosan magához húz. - Azt hittem valami bajod esett, mikor nem találtalak a parknál. Minden rendben? Nem esett bajod?

- Sajnálom. - zokogom a pólójába. Ez az egyetlen szó, amit mondani tudok neki. - Sajnálom. - az egy időre elapadt könnyeim, most újra előtörnek, és eláztatják Ash pólóját. 

- Rendben. Most menjünk. Gyere. - rám teríti a pulcsiját, megfogja a kezem, és a taxihoz vezet. Beszállunk, Ash megad egy címet, de nem az otthonit, majd hátradől. A kis dobozt az ölembe rakom, és a vállára hajtom a fejemet. Néma könnyek folynak az arcomról. Már majdnem magába ránt az álom, mikor megérzem Ashton karját a vállamon, ahogy közelebb húz magához. Aztán végleg elnyel a sötétség, és elalszok Ash vállán. 

***

Egy szállodai szobában ébredek, egy hatalmas franciaágyban. Egyedül. Felülök, és Asht keresem. Nincs a szobában. Az erélyre nyíló ajtó azonban nyitva. Azon nyomban felkelek, és kimegyek. Ash az erkélyen ül, és a tájat nézi, ami gyönyörű. Az erkély a HOLLYWOOD felirat felé nyílik.
- Jó reggelt. - mondom.
- Szia. Hogy aludtál?
- Fogjuk rá. Te? - leülök mellé, a másik székre.
- Nem aludtam. - igen, ezt azonnal kiszúrtam. Karikás, vörös, kialvatlan szemek, nagyadag kávé. Pedig ő soha nem kávézott. Hosszú néma perceket megtörve szólal meg. - Nem vagy éhes?
- Nem. - felé fordulok, de ő kerüli a tekintetem. - Beszéljük meg. - szakad ki belőlem.
- Mit szeretnél megbeszélni?
- Ash, tudom, hogy mit tettem...
- És?
- Szégyenlem magam. Borzasztóan! Ha lehetne, nem tenném meg újra, de....
- De. - végre rám néz. Elhúzza a száját, ezzel valami mosolyfélét kényszerítve az arcára. - De, megtennéd.
- Miből gondolod?
- Nem gondolom. Tudom. Maya. Emlékszem mennyit szenvedtél, hogy elfelejtsd. Ennyire hülyének tartasz? Te szereted még. - feláll, és járkálni kezd. - Eddig próbáltam meggyőzni magam, hogy nem, már tovább léptél, és tényleg szeretsz, de tegnap világossá vált minden.
- Szeretlek.
- Ne! - megáll előttem, és a szemembe néz.- Ne dobálózz olyan szavakkal, amik hamisak! Kérlek. - felállok, és az idegességtől remegve, én is belenézek a szemébe.
- Mit akarsz? Azt, hogy bebizonyítsam, szeretlek? Nem fogok olyan dolgokat bizonygatni, amiket tudok. - mondom ingerülten.
- Mégis lefeküdtél vele.
- Részeg voltam!
- Ez nem kifogás! Ezzel csak nyugtatni szeretnéd magad, hogy... - ekkor megcsörren a telefonja. - Igen, tessék? - felveszi. - Igen. Máris adom. - mondja és felém nyújtja a telefont. - A kórház az. Téged keresnek.
- Maya Smith. - veszem át a telefont.
- Jó napot kisasszony. Amanda Jackson vagyok, és az édesanyja adta meg ezt a számot.
-  Mi a gond?
- Tessa Silver betegünk miatt hívom. A szüleit nem lehet elérni, akik azt mondták, senki sem léphet a kisasszony szobájába, önön, és a családján kívül.
- Igen, tudok róla.
- Nos, most itt egy fiatalember, és az mondja, hogy a barátja, hogy messziről jött, és muszáj meglátogatnia.
- Micsoda? És beengedték?
- Nem. De azt mondja, addig nem megy innen, amíg nem láthatja a beteget.
- Rendben. Máris indulok. Addig be ne engedjék hozzá! Semmi áron nem mehet be abba a szobába! Értette?
- Igen, asszonyom. Viszont hallásra.
- Viszont hallásra. - leteszem, és kikerekedett szemekkel Ashre nézek.
- Mi a baj? - kérdi.
- Liam a városban van. Megtalálta Tessát.