16. fejezet / Most jó.

( Kattints ide, és jó olvasást! :))

Mottó:  Pillanatok. Az életünk pillanatok sorozata...

- Mit csinálsz? - kérdezem elkerekedett szemekkel.
- Itt alszok. Miért minek tűnik?
- Menj vissza a saját szobádba Harry!
- Azt megszállták a rovarok. Ha nem gond itt aludnék. - dobja be magát az egyszemélyes ágyamba.
- Harry. Azonnal szállj ki onnan. Menj valamelyik fiúhoz. - mutatok az ajtóra.
- Kicsit furán venné ki magát, ha egy ágyban aludnák velük. - szemtelenül magára húzza a takarómat. - Na gyere. - paskolja meg maga mellett az ágyat. Mivel teljesen fáradt vagyok, nincs erőm veszekedni. Lassan oda vonszolom magam az ágyhoz, és leülök.
- Oké. De egyetlen ujjal sem érsz hozzám érted?
- Aludni jöttem, nem fogdosni. - húzza száját mosolyra.- Azt bármikor máskor is megtehetem. 

- Micsoda? - nagy levegő Maya. Csak egy éjszaka. -  Rendben. - mondom. - De, én is kérek takarót. - rántom le róla.
- Bocs. - nevet fel, és magunkra teríti azt. Lekapcsolom a lámpát és megpróbálok rendesen elhelyezkedni, de az ágy nem kétszemélyes, így muszáj Harryhez simuljak, hogy rendesen elférjek.
Egy idő után, mikor azt hiszem Harry alszik megengedek magamnak egy megjegyzést.
- Utállak Harry Styles.
- Tudom. - suttogja vissza. Erre köpni nyelni nem tudok. Lecsukom a szemem, és azzal nyugtatom magam, hogy hamar reggel lesz.

Vagy mégsem?

* hajnali fél kettő *

- Harry. Vedd le rólam a kezed!
- Bocs, de én se férek el.
- Akkor aludj a földön. - akadok ki.
- Képes lennél leszáműzni oda?
- Igen. - felelem.
- Nem megyek. Itt jó. Jó puha az ágyad.
- Jó. Inkább hagyjuk. - adom fel. -  Csak próbáld meg a kezedet távol tartani tőlem.

* hajnali negyed három *

Harry egész végig helyezkedik, forgolódik, lerángatja rólam a takarót.
- Harry! - szólok neki, mert már nem bírom. De nem felel. Szóval alszik. De jó neki. - Harry le fogsz lökni... Harry!
- Hmm? - fordul felém.  Mivel eddig az ágy szélén fekszek ez pont elég arra, hogy lelökjön.
- Harry, a rohadt életebe! - csattanok fel, mire ő felnevet. Lerántom róla a takarót, felállok, és az ajtó felé indulok.
- Hová mész? - kérdezi. Az álmos hangja olyan szexi. ( :3 )
- Le. A kanapéra. Onnan talán nem lök le senki.
- Hé Maya. - szól utánam, mikor már ajtón kívül vagyok.
- Mi van?
- A takarót is elviszed? - hangosan bevágom magam mögött az ajtót, és elindulok le a nappaliba. Vak sötét van, így nem látom, hogy mi van előttem. Lassan tapogatózok a sötétbe, de ez sem elég. Belerúgok egy szekrénybe, amitől leesik és eltörik egy váza, majd megbotlok a küszöbben, és orra esek, pont bele a szilánkokba. 
- A franc essen beléd. - szitkozódok. Borzasztóan fájni kezd a  térdem, és a kezem.
- Maya? - halk léptek közelítenek. - Minden rendben? - hirtelen, világosság tölti be a szobát, amitől a szemem elé kapom a kezem. Aztán mikor lassan megszokja a fényviszonyokat a szemem, a mellettem állóra nézek. Harry.
- Persze. Vagy ezer szilán áll ki belőlem, te tök rendben van minden. - forgatom a szemem.
- Gyere, menjünk a konyhába. - nyújtja a kezét segítséghez. Gyors helyzetfelmérés után kezemet a kezébe csúsztatom, majd hagyom hogy felhúzzon. Végig nézek magamon. A térdemből, a kezeimből is úgy  állnak ki a szilánkok, mint a sündisznó tüskéi.
( Kattints ide, ha még mindig megy az előző zene kapcs. ki, és olvass tovább :) )
Lassan elindulunk a konyhába, ekkor éles fájdalom nyilal a térdembe. Még jó, hogy Harry mellettem áll, különben biztos, hogy térdre rogyok.
- Nyugi. - mosolyog rám. - Tartalak. - bólintok.
Így megyünk be a konyhába, ahol leültet egy székre, és egy elsősegély dobozt vesz elő.
- Ez kicsit fájni fog. - mondja, leül a székre velem szembe, lábamat a lábára rakja és egy csipesszel kiszedi az első szilánkot.
- Áú.
- Szóltam... - mosolyodik el.
- Bunkó.
- Megkérdezhetem, miért mondod mindig, hogy bunkó vagyok?- kérdezi, közben a tekintete a lábára rakott lábamon van, és szedegetni kezdi a többi szilánkot.
- Csak.. áú... mert nem szoktam hazudni.
- És tényleg azt hiszed, hogy bunkó vagyok?
- Őszintén?
- Igen. - bólint.
- Vannak... Harry, ez nagyon fáj... - döntöm hátra a fejem, és megmarkolom, a szék szélét kínomban.
- Bocs. Szóval, vannak..?
- Vannak pillanataid, amikor tök kedves vagy és tökre bírlak. Ilyenkor mindent megadnák, hogy több időt töltsünk együtt. - egy pillanatra felnéz, és abba hagyja a szilánkok kiszedését, majd rögtön vissza is tér hozzá. - De vannak olyan pillanataid, amikor nem tudok kiigazodni rajtad.
- Például?
- Például... például tegnap előtt délután. Amikor a szobádban majdnem... megcsókoltál, aztán mégsem. - nem néz fel, de látom, hogy mosolyra húzza a száját. - Állj le. - lököm meg. De nem kellett volna, mert pont azon volt, hogy egy nagyobb darabot kiszedjen, de az a nagyobb darab most beljebb ment. - ÁÚ! - kiáltok fel, és elszörnyedve látom, hogy a vér ömlik a térdemből.
- Harry...
- Nyugi, kiszedem. Csak ne mozogj.
- Harry, szedd...
- Maradj! - tökéletes csend telepszik a konyhára. Harry minden idegszálával rákoncentrál arra az egy szilánkra, amit az előbb közös erővel beljebb juttattunk. Érzem, ahogy hozzáér.
- Harry, ez nagyon fáj. - sziszegem a fogam között.
- Mindjárt kint van, de ha nem állsz le, még beljebb megy!
Annyira szorítom, a szék szélét, hogy az elzsibbad, és a kezemben lévő szilánkokat beljebb nyomom.
- HARRY! - kiáltom, és a fájdalomtól egy könnycsepp gördül le az arcomon.
- Kint van. - mutatja fel a szilánkot, ami elég mély sebet vágott amiből folyik a vér.  Rögtön szédülni kezdek, és hányingerem lesz
- Hála az égnek. - veszek mély levegőt és takarom el remegő kezemmel a szemem. 
- Mindjárt kész vagyunk. - törli le a lefelé haladó könnycseppeket.
Egy ideig csendben ülünk. Már kész a lábammal, és az egyik kezemmel, amikor megtöri a csendet.
 ( Kattints ide, és olvass tovább. :) )
- Szeretted volna, ha megcsókollak?

- Mi? - kapom fel a fejem.
- Jól hallottad. - erre most mit válaszoljak? A hasam görcsbe rándul, és a szívem hevesen kezd verni. Lassan a kezemről felnézek rá. Ő is abba hagyja, és felnéz. Szemtől szembe találjuk magunkat.
- Nem tudom mit akarok. - nyögöm ki. Na, tessék. Ennél még egy talán is jobb lett volna. Elmosolyodik, és vissza bámul a kezemre.
- Tudod. Néha én sem tudok kiigazodni rajtad. - nevet fel halkan.
- Például? - kérdezem most én.
- Tudod, az a tegnap esti kis mutatványod az autóban.
- Ja, az. - mosolygok el az emléktől.
- Ja. Az. - mondja gúnyosan. -  Rajtad sem lehet ám olyan könnyen kiigazodni.
- Tudom. 
- Hova megyünk hétfőn? - kérdezem, ugyanis csak két nap van vissza addig.
- Meglepi. - mondja közömbösen.
- Na ne csináld már!
- Nem fogom elmondani. - néz fel, és rám kacsint. - Na kész is vagyunk. - törli le az egy - két helyről előbuggyanó vért, aztán valami flakont vesz elő a dobozból.
- Az mi? - bökök a fejemmel a kis üvegre.
- Fájdalom csillapító.  - mondja, és a csúnyább sebekre ön belőle.
- Fájdalom csillapító? - szorítom össze a fogom, ugyanis most csíp, éget, és még jobban fáj. - Milyen... fájdalom csillapító?
- Fertőtlenít is. - ránt vállat, közben pakolja össze a dobozba a cuccokat.
- Ó, igen. Ezt úgy mondod, mintha mindennapi lenne, hogy ilyennel öntik le a nyílt sebeimet. - gúnyolódok.
- Bocsi. - rakja el a dobozt. - Nagyon fáj?
- Hát ha csak szimplán "fájna". - szorítom össze a szemem.
- Gyere, menjünk fel. - ránt talpra, amitől visítani tudnák, de még csak hajnali három óra, szóval nem teszem, csak a kezét szorítom, és így indulok neki. 2 lépcső fok után a lépcsőre dobom magam.
- Ez nekem nem megy.  Nem tudok tovább menni. - leül mellém, és kérdőn rám néz.
- Akkor menjünk vissza a kanapéhoz.
- Én biztos nem. - mondom. - Borzasztóan fáj attól amit ráöntöttél.
- Sajnálom, de mindjárt jobb lesz. - bíztat.
- Menj feküdj le. - mondom beletörődve.
- Nem hagylak itt. - rázza a fejét, amitől a haja még kócosabb lesz. - Gyere - áll fel. - felviszlek.
- Micsoda? - nevetek fel. - El sem bírsz.
- Aha. - mellém lép, és mint a tollat felkap. Két kezébe fogva elindul velem az emeletre. Fejemet a vállába fúrom, és átkarolom a nyakát. Szemeim minden pislogás után egyre később nyílnak ki. Egy szobába megyünk. 
 De ez nem az én szobám.
 Akkor mégis hol vagyunk?

- Jó éjt. - suttogja, és elindul az ajtó felé. Én fél álomba vagyok. szemeim le-leragadnak. A kislámpát az ágy mellett égve hagyja.
- Harry?! - megáll az ajtóban, és rám néz. - Igen. szerettem volna. - mondom. Szerintem veszi a lapot, mert elmosolyodik, és csak annyit mond.
- Tudom. Senkit sem versz át. - aztán lelép.  

( Kattints ide, és olvass tovább. :) )
* hajnali fél öt. *

Harry szemszöge.

Mielőtt lefeküdtem volna, visszamentem és összetakarítottam a törött vázát, és rendet raktam a konyhában. Lekapcsoltam a lámpákat, és feljöttem a szobámba. Maya már rég aludt.
Most hajnali fél öt van, és alig fél órája aludtam végre el.

- Harry. - nyög fel Maya. - Harry. - rázza meg a vállamat. - Harry, kérlek, kelj fel!
- Mi a baj? - fordulok felé.
- Nagyon fáj.
- Micsoda?
- A lábam. És nem tudom elviselni.
- Mutasd. - kelek fel. Felkapcsolok egy lámpát, és közelebb mászok hozzá. A seb gennyezik, és egyben vérzik is. - Mióta fáj ennyire?
- Nem tudom. - épp hogy csak hozzá érek, már fel is nyög. Térde, szinte a kétszeresére dagadt. Sírni kezd.
- Ömm. Mindjárt jövök. - mondom, felpattanok és kiszaladok a szobából. Egyenesen Liamhez. Kopogás nélkül berontok.

A látványtól először ledöbbenek, aztán összekapom magam, és oda szaladok az ágyhoz.
- Liam. - üvöltöm.
- Mi van? - ül fel hirtelen.
- Jesszusom Harry! Te normális vagy? - rántja magára a takarót Tessa.
- Liam, kérlek gyere.
- Mi a gond?
- Maya, tegnap este elesett, és egy törött váza rendesen felsértette a térdét. Most pedig akkora mint egy kisebb fajta dinnye, és vérzik, meg nagyon fáj neki. - mondom el egy levegőből. Tessa rögtön ki ugrik az ágyból, ( most persze mit sem törődve vele, hogy csak egy bugyi, meg egy melltartó van rajta ) felkap útközben egy pólót (Liamét), felhúzza, és szalad is tovább.
- Hé. Ne nézd a csajom seggét! - csap nyakon Liam, és már indulunk mi is.

Maya szemszöge

Tessa rongyol be a szobába sokkal azután, hogy Harry elmegy.
- Mi van a lábaddal? - kérdezi.
- Fáj. - dőlök hátra. Lüktet, fáj, lüktet, fáj. Ha gyorsan nem csinál valaki valamit, megőrülök. De Tessát nem akarom ezzel idegesíteni.
- Aha, oké. Mióta? - kezdi nyomogatni a telefont.
- Nem régóta, de mit csinálsz?
- Felhívom anyut.
- Nem. Dehogy hívod! - veszem ki a kezéből a telefont.
- Miért nem? - háborodik fel.
- Mert ha ezt nem tudjuk magunktól elintézni, akkor mi lesz a munkával? Vagy a többi nagyobb dologgal? Rögtön haza rendelnek minket Tessa, érted? Nem hívhatod fel őket.
- Igazad van.
- Tudom. - próbálom elviccelni a dolgot. Ekkor bejön Liam és Harry.
- Hé csajszi. Mizu? - dobja le magát mellém az ágyra. Szigorúan Harryre nézek.
- Remélem felverted miattam az egész házat!
- Csak aggódik. - nyugtat Liam. - Szóval? Hogy érzed magad?
- Rosszul. Hányingerem van, és fáj a lábam.
- Megnézhetem?
- Persze. - egy ideig a lábam vizslatja, aztán felnéz.
- Elég csúnya. Szerintem orvoshoz kellene menned.
- Azért annyira nem lehet csúnya. - hajolok előre. De nagyon is csúnya. Sőőt! Szemeim elkerekedne, és érzem, ha nem kapok valami vizet vagy valamit, menten rosszul leszek.
- Maya, figyelj rám. - mondja Liam, és feláll. - Most be kell vigyünk az ügyeletre. - csak bólintok.
- Majd én beviszem. - ajánlja fel Harry.
- Rendben. - bólint rá Liam.

* kórházból hazafelé. *

- Jobban vagy? - kérdezi Harry.
- Aha. - mosolygok rá.
- Nem fáj?
- Nem. Hála az égnek kaptam érzéstelenítőt, meg valami ütős fájdalom csillapítót, ami még mindig hat. Megkérlek, megállnál egy gyógyszertár mellett? Ezeket a fájdalom csillapítókat ki kellene váltani.
- Persze.

* patikánál *

Addig erősködök, hogy én akarok bemenni, hogy Harry rám zárja a kocsit, így nem tudok kiszabadulni onnan.
Ezért kicsinállak Harry Stlyes. - gondolom magamban.
Nincs bent sokáig, de elég ideig, hogy én egy kicsit elbóbiskoljak.
- Tessék. - csapja be a kocsiajtót, mire majd kiugrok a bőrömből ijedtemben.
- Menj a francba. - kapok a szívemhez. Széles vigyorra húzza a száját, majd a kezembe nyom egy papírzacskót, és egy üveg rostos narancsot, majd a hátsó ülésre vág két szatyrot, és a gyógyszereket. - Mi ez? - kérdezem, és a papírzacskóra mutatok.
- Kaja. Egyél, mielőtt rosszul leszel.
- Ó, köszönöm, de nem vagyok éhes.
- Márpedig addig innen nem indulunk el, amíg el nem kezded enni.
- Harry, fáradt vagyok.
- Egyél, és minél hamarabb ágyba bújhatsz.
- Nem hagysz fel vele, igaz?
- A-a. - rázza a fejét. Nagyot sóhajtok, és kiveszem a kaját a zacskóból. Egy hatalmas szendvics.
- Ezt nem tudom megenni mind.
- Nem baj. Csak egyél belőle. Rajta.
- Oké. - mondom, és kicsomagolom a szendvicset. - Indulhatsz.
- Kezd el enni.
- Jesszusom. - nevetek, fel, majd a lábamra nézek, amitől elmegy az étvágyam, és hányingerem lesz, viszont az érzéstelenítőnek bármelyik pillanatban elmúlhat a hatása, és pedig minél előbb otthon akarok lenni, így hát bele harapok. Harry azonnal beindítja a motort, és elindulunk.

A szendvics felénél kicsit kevesebbet eszek meg, a többit pedig vissza rakom.

* otthon *

Harry segít besántikálni a nappaliba, ahol leülök a kanapéra és hátradöntöm a fejem. Élvezem a csendet, amíg Harry a konyhában tesz vesz. De ezt nem sokáig élvezhetem. Ugyan nem Harry, hanem Niall, Louis, Zayn ront rám. 
- Mi történt? - kérdezi Niall.
- Jobban vagy? - érdeklődik Zayn
- Nem akarták levágni? - komolyan Louis? Komolyan?
- Sziasztok. - mondom nyugodtan. Rájuk mosolygok, és visszadöntöm a fejem. - Éjjel megbotlottam, eltört egy váza, én eltaknyoltam, bele a törött vázába. Igen, Jobban vagyok de rohadt álmos, és nem. - nézek Louisra. - Nem akarták levágni a lábam.
- Hát akkor innentől a sztori nem is érdekel. - pattan fel, és a konyhába megy.
- Kérsz valamit? - kérdezi Zayn, és Niallel együtt megcélozzák a konyhát.
- Nem köszi. Pia van, - mutatok a meg nem kezdett narancslére. -  és kajáltam már. De azért köszi srácok.
- Oké. Bent leszünk ha valami kell. - ezzel el is tűnnek. Végre csend. Csodálom, hogy Tessa még nem támadott le.
 - Akarsz valamit nézni?  - sétál be Harry.
- Aha.
- Mit? - kapja fel a távkapcsot, és leül mellém. Bekapcsolja a tévét, és lapozgatni kezd a műsorok között.
- Állj. Menj vissza! - mondom.
- Cartoon Network? - nevet fel Harry.
- Igen. Gondod van?
- Nem, csak..
- Csak?
- Mindegy. Mi az? - néz vissza a TV-re.
- Kalandra fel!, és pont most kezdődik, szóval kérlek szépen, fogd be a cuki pofád, és nézzük! - Harry hirtelen rám néz, és elmosolyodik. Jesszusom. Azt mondtam cuki? Elég ütős lehet ez a fájdalom csillapító. Arcára kiülő vigyorból, inkább a tévére bámulok, ahol kezdődik a mese.

( Kattints ide, és olvass tovább. :) )

"Kalandra fel! 
Ha tudsz gyere el, hisz minket minden érdekel.
Jake az eb és Finn az ember, mindig mókát lel, kalandra fel! " - dúdolom.

Egy ideig ülve nézem, aztán elkezdek álmosodni, és Harry vállára döntöm a fejem.
- Feküdj le. - áll fel.
- Ne kérlek. Maradj. - fogom meg a kezét, mire vissza ül, most kicsit távolabb, én pedig az ölébe hajtom a fejem. Egy idő után, mikor végre kényelmesen eltudok helyezkedni, Harry egy takarót rak rám, és kezét rajtam nyugtatja.
- Így jó? - kérdezi.
- Igen. Most jó. - aztán elalszok.